Székely Nép, 1932 (50. évfolyam, 1-87. szám)

1932-01-03 / 1. szám

1. szám. Str.Gheorghie--Sepsiszemgyörgy. L. évfolyam. Szombat, 1932. január 2. SZÉKELY NÉP _ I Megjelenik hetenkint kétszer: 1 ■04» évre 240 Lei. Félévre 120 Lei f m ...... . f Negyedévre 60 Lei. Egy hóra 20 Lei . WUlOftOHOn 6S VSSamaP | KIADÓHIVATAL: »»■rkesxlóség: PIAŢA AVERESCU No. 4. | “ Szerkesztőségi telefon­száma : 8. 1 Sepsiszentgyörgyön, Piaţa Iivares­u Ho.4-előfizetési Árak: Igtu évre 240 Lei. Félévre 120 Lei Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatal vess fel • •• ee ÖTVEN ESZTENDŐ. Ha nem élnénk ilyen nyomasztó gazdasági válság idején, országos ünnepséget érdemelne a mi kis heti­lapunknak 50 éves jubileuma. Ez az 50 esztendő meg­mutatta ugyanis, hogy a helyi sajtónak is létjogosultsága van és olyan szükségletet elégít ki, melyet a napilapok pótolni nem tudnak.­­ ötven év! Milyen nagy idő és mennyi öröm, bánat, mennyi­ küzdelem, mennyi győzelem és vereség fűződik ehez a W ^'^ztendöhöz- (~91 --­/'ónozván a „S* '’“-t?" ne,J!K­­­ ^ ’K' e Un, mint a lapnak szellemi munkásai, akár mint annak előfizetői. Ez a kis újság, mely hetenként négyszer, később háromszor, majd kétszer bekopogtatott a székely házak ajtaján, sohasem szolgált mást, mint azokat, akiknek íra­tott. A „Székely Nép“ mindig a székely népé volt s azé akar lenni ezután is. A székely népben pedig benne van ennek a drága népnek kicsinye és nagyja, szegénye és gazdagja. Nem szolgált soha osztályérdeket, hanem csak az egész nép érdekét. Büszkék vagyunk arra, hogy lapunk sohasem ragad­tatta magát szélsőségekre, a megfontolt komolyság volt jellemzője mindig s ennek a komolyságnak köszönhetjük, hogy ti­t idet és ete sülést tudtunk szerezni ellenfeleink el.ött is nemcsak a lapnak,h­anem ezen keresztül a szé­­­kelységnek is. Sajnos, a viszonyok odaalakultak, hogy a nép bajai, panaszai nagyrészben csak a sajtó utján kerülhetnek a hatalmasok fülébe. S azóta, amióta a székely nép kisebb­séggé vált s mióta a nagyrészben eredménytelen küzdel­emnek mély lethargiába és csüggedésbe sülyesztették a v *- et?k'­ a kis heti lapoknak fokozottabb jelen­iNagy nenezsegek hozott iuujuk re?'tartam a lapot s egyedüli szerencsénk az, hogy mindig akadnak olyan önzetlen emberek, akik teljesen ingyen bocsátják rendel­kezésre munkájukat. Máskülönben a gazdasági válság elsodorta volna ezt a lapot is. Az új 50 esztendő küszöbén szeretettel köszöntjük székely testvéreinket s fogadjuk, hogy lapunk továbbra is a székely népé lesz. Dr. Keresztes István. Tárca. Zsenéi Olaszországból. — Vége. — Két napi tartózkodás után Milánóból Velencébe jöttem át. Éjjel 12 órakor érkeztem. Kíván­csiságomat nagyon felizgattam azzal, mit eddig Velencéről hal­lottam. Állandóan az ablaknál áll­tam. És nagyon meglepett, mikor észrevettem, hogy vonatom a ten­gerben épített töltésen szalad a kivilágított város felé. Milyen szép éjjeli kép. Az apró hullá­mokban vibráló tengerben a sáp­­padt hold képe remegett. Távol a sötét víz ismeretlen nagy sö­tétségbe veszett bele. Nem messze felragyogott az őrködő város. Mér­hetetlenség és csend borult az éjszakában rohanó vonatra. Mikor vonatom megállót, meglepett a sok egyenruhás szállodai szolga s önkéntelenül is milánói leszál­lásomra kellett gondolnom. Meg­érkezésem pillanatában fiatal férj­nek éreztem magamat. Egyik ho­telszolgát magamhoz intettem s öt perc múlva már gyorsan sik­lottunk a Grand Canal fényes tükrén valamelyik szálloda felé. Roppant érdekesnek találtam az éjjeli gondolázást. Úgy jött, mintha halászni mentem volna. Tiszta szobácskában ébredtem másnap 10 órakor. Siettem a vá­ros megtekintésére. A híres Szent Márk katedrálishoz terveztem leg­első utamat. A Grand Canalon öt percenként induló egyik hajó­­taxin feljöttem a Ponte di Rial­­to-ig és onnan Velence apró, régi sikátorain keresztül eljutot­tam a Szent Márk-térre, mely szokás szerint telve volt akkor is táplálkozó galambokkal. A Szent Márk-tér Velence legimpozán­sabb tere. A tenger partján terül el. Régi oszlopcsarnokos paloták szegélyezik. Itt látható a gazdag díszítésű Szent­ Márk katedrálig, mely pazar díszei alatt görnyed, mint valami agyonrakott kará­csonyfa. Mellette a büszke doge­­palota. A magas falak, melyeket gótikus ablakok díszítenek, eme­­letszerűen egymás fölött álló osz­lopsorokon pihennek. Úgy néz ki e remek palota, mint óriási, ágas­kodó százlábú. A dogepalota köz­vetlen a tenger partján emelkedik, így elképzelhető, hogy termeiből milyen szép kilátás nyílik a vég­telen tengerre. Vannak sokan, kik szeretik a Szent-Márk téren emel­kedő hatalmas Campanile tornyot. A torony masszív, mint normand őrtorony. És a térnek a kated­rális előtti részén van elhelyezve. Miért nem a tér közepén ? A Szent-Márk katedrália sötét inte­­rieurje tele freskókkal, szobrok­kal, kolduló barátokkal, dolgozó festőművészekkel, tanulók bámész csoportjaival, némettel, franciával, angollal, magyarral, nővel, sze­relmes párokkal és gyorsan kot­ródó apácacsapatokkal. Kétség­telen itt Velence legforgalma­sabb pontja. Diákok fényképez­nek, fiatal házasok mindent meg-­ vesznek, kereskedők, kik minden naiv idegent becsapnak, itt ga­­­lambok röpködnek, ott katonák­ masíroznak dobpergés mellett, s távolabb felordít a Lidóra induló­­ hajó, melynek fedélzetén tarka, tömeg hömpölyög. Erre az emberi tülekedésre közönyös a tenger. Az életfrenézis eleven szemléletére­­ bennem is fellobban a „dolce far­­m­ente“ (édes semmittevés), bérbe­veszek egy két személyes gon­dolát s kievezek a nagy tengerre. Félek, mert minden pillanatban nagy kereskedelmi hajók cun­­mognak el mellettem s olyan hullámokat vernek, hogy majd­nem felfordulok csónakommal együtt. A tenger is olyan forgal­mas, akár a Szent­ Márk tér. Csu­pán a motorcsónakokra nehezte­lek, melyek mint megkergetett pávák eszeveszetten rohannak ide-oda, nem törődve az egy evezős csalnak gyönge hullám­­verésével. Mikor már lehettem a parttól körülbelül fél kilomé­­terre, észreveszem, hogy valaki­­egyenesen felém tart. Talán is­merős , vagy professzionista gon­dolakalauz, ki látja, hogy lassan haladok előre és segíteni akar ? Tíz percen belül elért a száguldó gondolás. Távolról kiáltja, hogy álljak meg. Nem tudtam, hogy miért. Talán­­veszélyes vizeken* járok ? vagy tiltott helyeken ? Erre vonatkozólag megnyugtat s cigarettát kér. Adok. Meg is gyúj­tom. Kérdezősködni kezd. Hogy honnan jöttem ? Hová megyek ? Milyen nemzetiségű vagyok stb. ? Feleltem, de közben pénztárcámra gondoltam s megtapogattam gyors mozdulattal, hogy még megvan-e ? Miután minden szükséges felvilá­gosítást megadtam, igy szól em­berem : „Dobjon uram a tengerbe egy sírást s én megkeresem !“ Tényleg kiváncsi voltam reá. Gon­doltam, hogy ez egyszerűen rá akar szedni s nem az én lírámat hozza majd fel, hanem egyet az övéből s emiatt 10 centesimo-t dobtam el. Ő felhozott egy lírást. Azután a tengerbe hánytam min­den megmaradt francia aprópén­zemet egy-egy lira helyett s em­berem valamennyiszer egy lírást

Next