Székely Nép, 1932 (50. évfolyam, 1-87. szám)
1932-01-03 / 1. szám
1. szám. Str.Gheorghie--Sepsiszemgyörgy. L. évfolyam. Szombat, 1932. január 2. SZÉKELY NÉP _ I Megjelenik hetenkint kétszer: 1 ■04» évre 240 Lei. Félévre 120 Lei f m ...... . f Negyedévre 60 Lei. Egy hóra 20 Lei . WUlOftOHOn 6S VSSamaP | KIADÓHIVATAL: »»■rkesxlóség: PIAŢA AVERESCU No. 4. | “ Szerkesztőségi telefonszáma : 8. 1 Sepsiszentgyörgyön, Piaţa Iivaresu Ho.4-előfizetési Árak: Igtu évre 240 Lei. Félévre 120 Lei Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatal vess fel • •• ee ÖTVEN ESZTENDŐ. Ha nem élnénk ilyen nyomasztó gazdasági válság idején, országos ünnepséget érdemelne a mi kis hetilapunknak 50 éves jubileuma. Ez az 50 esztendő megmutatta ugyanis, hogy a helyi sajtónak is létjogosultsága van és olyan szükségletet elégít ki, melyet a napilapok pótolni nem tudnak. ötven év! Milyen nagy idő és mennyi öröm, bánat, mennyi küzdelem, mennyi győzelem és vereség fűződik ehez a W ^'^ztendöhöz- (~91 --/'ónozván a „S* '’“-t?" ne,J!K ^ ’K' e Un, mint a lapnak szellemi munkásai, akár mint annak előfizetői. Ez a kis újság, mely hetenként négyszer, később háromszor, majd kétszer bekopogtatott a székely házak ajtaján, sohasem szolgált mást, mint azokat, akiknek íratott. A „Székely Nép“ mindig a székely népé volt s azé akar lenni ezután is. A székely népben pedig benne van ennek a drága népnek kicsinye és nagyja, szegénye és gazdagja. Nem szolgált soha osztályérdeket, hanem csak az egész nép érdekét. Büszkék vagyunk arra, hogy lapunk sohasem ragadtatta magát szélsőségekre, a megfontolt komolyság volt jellemzője mindig s ennek a komolyságnak köszönhetjük, hogy tit idet és ete sülést tudtunk szerezni ellenfeleink el.ött is nemcsak a lapnak,hanem ezen keresztül a székelységnek is. Sajnos, a viszonyok odaalakultak, hogy a nép bajai, panaszai nagyrészben csak a sajtó utján kerülhetnek a hatalmasok fülébe. S azóta, amióta a székely nép kisebbséggé vált s mióta a nagyrészben eredménytelen küzdelemnek mély lethargiába és csüggedésbe sülyesztették a v *- et?k' a kis heti lapoknak fokozottabb jeleniNagy nenezsegek hozott iuujuk re?'tartam a lapot s egyedüli szerencsénk az, hogy mindig akadnak olyan önzetlen emberek, akik teljesen ingyen bocsátják rendelkezésre munkájukat. Máskülönben a gazdasági válság elsodorta volna ezt a lapot is. Az új 50 esztendő küszöbén szeretettel köszöntjük székely testvéreinket s fogadjuk, hogy lapunk továbbra is a székely népé lesz. Dr. Keresztes István. Tárca. Zsenéi Olaszországból. — Vége. — Két napi tartózkodás után Milánóból Velencébe jöttem át. Éjjel 12 órakor érkeztem. Kíváncsiságomat nagyon felizgattam azzal, mit eddig Velencéről hallottam. Állandóan az ablaknál álltam. És nagyon meglepett, mikor észrevettem, hogy vonatom a tengerben épített töltésen szalad a kivilágított város felé. Milyen szép éjjeli kép. Az apró hullámokban vibráló tengerben a sáppadt hold képe remegett. Távol a sötét víz ismeretlen nagy sötétségbe veszett bele. Nem messze felragyogott az őrködő város. Mérhetetlenség és csend borult az éjszakában rohanó vonatra. Mikor vonatom megállót, meglepett a sok egyenruhás szállodai szolga s önkéntelenül is milánói leszállásomra kellett gondolnom. Megérkezésem pillanatában fiatal férjnek éreztem magamat. Egyik hotelszolgát magamhoz intettem s öt perc múlva már gyorsan siklottunk a Grand Canal fényes tükrén valamelyik szálloda felé. Roppant érdekesnek találtam az éjjeli gondolázást. Úgy jött, mintha halászni mentem volna. Tiszta szobácskában ébredtem másnap 10 órakor. Siettem a város megtekintésére. A híres Szent Márk katedrálishoz terveztem legelső utamat. A Grand Canalon öt percenként induló egyik hajótaxin feljöttem a Ponte di Rialto-ig és onnan Velence apró, régi sikátorain keresztül eljutottam a Szent Márk-térre, mely szokás szerint telve volt akkor is táplálkozó galambokkal. A Szent Márk-tér Velence legimpozánsabb tere. A tenger partján terül el. Régi oszlopcsarnokos paloták szegélyezik. Itt látható a gazdag díszítésű Szent Márk katedrálig, mely pazar díszei alatt görnyed, mint valami agyonrakott karácsonyfa. Mellette a büszke dogepalota. A magas falak, melyeket gótikus ablakok díszítenek, emeletszerűen egymás fölött álló oszlopsorokon pihennek. Úgy néz ki e remek palota, mint óriási, ágaskodó százlábú. A dogepalota közvetlen a tenger partján emelkedik, így elképzelhető, hogy termeiből milyen szép kilátás nyílik a végtelen tengerre. Vannak sokan, kik szeretik a Szent-Márk téren emelkedő hatalmas Campanile tornyot. A torony masszív, mint normand őrtorony. És a térnek a katedrális előtti részén van elhelyezve. Miért nem a tér közepén ? A Szent-Márk katedrália sötét interieurje tele freskókkal, szobrokkal, kolduló barátokkal, dolgozó festőművészekkel, tanulók bámész csoportjaival, némettel, franciával, angollal, magyarral, nővel, szerelmes párokkal és gyorsan kotródó apácacsapatokkal. Kétségtelen itt Velence legforgalmasabb pontja. Diákok fényképeznek, fiatal házasok mindent meg- vesznek, kereskedők, kik minden naiv idegent becsapnak, itt galambok röpködnek, ott katonák masíroznak dobpergés mellett, s távolabb felordít a Lidóra induló hajó, melynek fedélzetén tarka, tömeg hömpölyög. Erre az emberi tülekedésre közönyös a tenger. Az életfrenézis eleven szemléletére bennem is fellobban a „dolce farmente“ (édes semmittevés), bérbeveszek egy két személyes gondolát s kievezek a nagy tengerre. Félek, mert minden pillanatban nagy kereskedelmi hajók cunmognak el mellettem s olyan hullámokat vernek, hogy majdnem felfordulok csónakommal együtt. A tenger is olyan forgalmas, akár a Szent Márk tér. Csupán a motorcsónakokra neheztelek, melyek mint megkergetett pávák eszeveszetten rohannak ide-oda, nem törődve az egy evezős csalnak gyönge hullámverésével. Mikor már lehettem a parttól körülbelül fél kilométerre, észreveszem, hogy valakiegyenesen felém tart. Talán ismerős , vagy professzionista gondolakalauz, ki látja, hogy lassan haladok előre és segíteni akar ? Tíz percen belül elért a száguldó gondolás. Távolról kiáltja, hogy álljak meg. Nem tudtam, hogy miért. Talánveszélyes vizeken* járok ? vagy tiltott helyeken ? Erre vonatkozólag megnyugtat s cigarettát kér. Adok. Meg is gyújtom. Kérdezősködni kezd. Hogy honnan jöttem ? Hová megyek ? Milyen nemzetiségű vagyok stb. ? Feleltem, de közben pénztárcámra gondoltam s megtapogattam gyors mozdulattal, hogy még megvan-e ? Miután minden szükséges felvilágosítást megadtam, igy szól emberem : „Dobjon uram a tengerbe egy sírást s én megkeresem !“ Tényleg kiváncsi voltam reá. Gondoltam, hogy ez egyszerűen rá akar szedni s nem az én lírámat hozza majd fel, hanem egyet az övéből s emiatt 10 centesimo-t dobtam el. Ő felhozott egy lírást. Azután a tengerbe hánytam minden megmaradt francia aprópénzemet egy-egy lira helyett s emberem valamennyiszer egy lírást