Székely Nép, 1935 (53. évfolyam, 1-51. szám)

1935-01-06 / 1. szám

vasárnap, 1935. január 6­­. szám. Sít. Osteorghe. Lili. évfolyam.­­I SZÉKELY 1«fly«d évre 40 Lei. Egyes szám 3 Lei . S­z erkesszfiség: PIAŢA AVERESCU No. 4. 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 150 Lei. Félévre 75 Megjelenik hetenkint egyszer: | VASÁRNAP ! Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatal vesz fel................. KIADÓHIVATAL: PIATA AVERESCU No. 4 0 ] évre. A székelység, melynek részére a párizsi egyezmény kulturális autonómiát bizto­sított, immár az imperium­­változás tizenhetedik új évébe lép. Az a bánásmód, melyben kulturális téren a mindenkori kormányok által részesült, semmiféleképen sem vág egybe azzal az elvvel, a­mit kulturális autonómiának lehet nevezni. Sőt! A kul­­turzóna létesítésével és az állami iskolák építtetésének erőszakolásával épen ellen kezdje történik annak, amit várhattunk volna a minden­kori kormányzattól. Kettőzött sérelem az a további tény, hogy a székely­földi iskolákat teletömték magyarul nem tudó tanítók­kal, akik dupla fizetéssel a gyerekeinket se magyarul, se románul, se írni, se ol­vasni nem tudják megtanulni. Ne is beszéljünk az egyéb elemi ismeretek elsajátításá­nak lehetetlenségéről. Az a szimpla tényállás, amit senki le se tagadhat. A kulturzóna létesítése a Székelyföldön és a határ­széli magyarok lakta vidé­keken azt a bevallott célt szolgálja, hogy az elmagya­­rosodott és elszékelyesedett románságot visszavigyék anyanyelvükhöz. Ez a cél­kitűzés segédeszközöket nyer a névelemzés sokszor erőszakos módszerein felül abban is, hogy vallási térí­tések is történnek, olyanok­nál is megkísérelvén ezt, akik több évtizedes, sőt évszáza­dos múlttal bíró családjukban mindig azt a vallást követ­ték, melytől most eltéríteni szándékoznak a kulturzónás terület hatalmi exponensei, nem mulasztván el eseten­ként a közigazgatási szelíd és „más“ nyomás minden lehető eszközeit sem fel­használni. Legutóbb már a feleke­zeti magyar tannyelvű okta­tás tanerői és a még elvétve megmaradt állami magyar tanítók ellen indult ostrom és a nyelvvizsgák révén oly nagy pusztítása következett be a tanerők számának, akik magyar nyelven voltak és — pillanatnyilag — meg van­nak hivatva gyermekeinket tanítani, hogy kétségessé vált minden lehetőség, hogy ve­lünk született faji kultúrán­kat abban a terjedelemben tudjuk fenntartani, melyben jogunk van nemcsak embe­rileg, hanem a békeszerző­dések szellemében is, nem is beszélve a székelység ré­szére biztosított azon további jogról, melyet a szászokkal együtt a kulturális autonómia nevével fejezhetünk ki és amely azt jelentené valójá­ban, hogy az állam pénzén, de saját kulturális szerve­zetünk útján folytassuk úgy az elemi, mint a közép és felső iskolákban anyanyel­vünkön az oktatást és az iskolákon túli mindeneket magában foglaló kulturális tevékenységet az államhata­lom legfőbb ellenőrzési joga és az állam törvényeinek tiszteletben tartása mellett. Egész természetesen arról is gondoskodva, hogy az isko­lákban oly mértékben taní­­tassék az állam nyelve, hogy azt minden tanuló elsajátít­l­hassa legalább is a közép­iskolák négy alsó osztálya­inak elvégzése kapcsán, de már esetleg az elemi oktatás­­ hat osztályának elvégzésével is, ha arra egyáltalán van­­ képessége. Nem késhetik már sem-­­­milyen illetékes faktor ré­széről annak belátása, hogy a székely kulturális autonó­mia megvalósítása további halasztást nem tűrhet se az egyházak, se az államhatalom részéről. Mindennek azonban a megvalósításához erő és összetartás, nemkülön­ben kölcsönös megértés is kell. Amíg külpolitikai események ürügye alatt egy­felől nem merjük előhozni e jogos kívánságunk pontos tervezetét, másfelől a több­ségi nép politikai vezetői is a politikai atmoszféra ked­­vezőtlen voltát hangsúlyozva, hessegetik el ily irányú po­litikai akarásunkat, addig csak a mostani elnyomottsá­­gunk érzetével eltelve és elmerülés előtt állva a ter­hes iskolafentirtó költségek miatt anyagilag ia, csak a Tárca. Pénz és szerelem írta Russel Bertrand. Midőn a romantikus világnézet még a lobogó lelkesedés korát élte, nagyon gyakran volt vita­­tárgya, hogy pénzért, vagy sze­relemből tanácsos-e házasodni? Az ifjú nép, amelyiknek elvégre bőrére megy a dolog, akkoriban rendszerint a szerelmi házasság mellett tört polcát, de szüleik általában többre becsülték a pénzházasságot. E kor regényei a fogós kérdést többnyire azzal juttaták szerencsés végre, hogy a hősnőről, aki látszólag szegény volt, mint a templom egere, az utolsó lapon kiderült, hogy való­jában gazdag örökség vár reá. A való élet azonban az olyan fiatal urakat, akik ilyen megle­petésről ábrándoztak, csaknem kivétel nélkül tápon hagyta. Óvatos szülők azt szokták ugyan hangoztatni, hogy szeretnék, ha lányaik szerelemből mennének férjhez, de azért gondosan ügyel­tek arra, hogy azok csak vagyo­nos ifjakkal kössenek ismeret­séget. Ez a módszer néha nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, így például nagyon sikeresen alkal­mazta azt édesanyám apja, ki valamennyi romantikus hajlamú leányát nagyon jól adta férjhez. Manapság, mikor a lélektan­nak olyan nagy szerepe van, a dolog nem olyan egyszerű, mint nyolcvan évvel ezelőtt. Ma már tudjuk, hogy a pénz csakugyan lehet ébresztője, vagy legalább is egyik ébresztője az igazi szere­lemnek. A történelem erre szá­mos példát mutat. Disraeli Ben­jamin, a későbbi Beaconsfield lord, ifjú korában nagyon szegény, de rendkívül becsvágyó és nagyra­­törő is volt. Feleségül vett egy gazdag özvegyasszonyt, aki jóval idősebb volt, mint ő és akit ál­talában kissé együgyűnek tartot­tak. E nőnek köszönhette, hogy pályája fölfelé ivett. A cinikus közvélemény ugyan azt hirdette, hogy Disraeli jobban szerette a pénzt, mint a gazdáját, de ez valótlan volt, mert egész házas életükben odaadó hűséggel és gyöngédséggel ragaszkodott fele­ségéhez. Nem hiszem, hogy, ha megismerkedésük idején az öz­vegy szegény lett volna, úgy is bele­szeret, de a hála, mit iránta érzett, csakhamar őszinte érze­lemmé mélyült benne. Nem is ritka eset, hogy a szerelmet és ragaszkodást az kelti életre, hogy a nő férjét életcélja megvalósu­lására segíti. Az olyan férfiak, kikben jókora nagyravágyóé a fő mozgatóerő, többnyire olyan asszonyokba szoktak beleszeretni, akik képesek pályájukon maga­sabbra segíteni őket és csak a nagyon sekély 63 felületes pszichológia ítéli nem valódinak az ilyen szerelmet csak azért, mert az ösztönösen az önhaszon­­ban gyökerezik. Még disrnelinél is jellemzőbb példa erre a Mohamedé, ki, tudvalevőleg tevehajcsár volt egy vagyonos özvegynél, kibe bele­szeretett és végül feleségül vett. Az asszony pénze segítette aztán keresztül őt prófétai vállalata első sovány esztendein. Ezenfelül Mohamed nem is az az ember volt, aki beérte volna, hogy szive hajlamával csak egyetlen nőt tisz­teljen meg,­ de azért — a több­­nejűség határai között — felesége és jóltevője iránt változatlanul igaz hajlandósággal viseltetett. Olyan példákat hoztam fel, melyeknél a férj szegény, az asszony pedig gazdag volt, de a férfiak kormányozta, mai világban ennek fordítottja még sokkal gyakoribb eset. Ha egy nagyon gazdag ember nagyon szegény leány kezét kéri meg, a nő — kivált ha társasági nagyra­vágyóé berzenkedik benne — valósínűleg olyan bálafélét érez kérője iránt, amelyik könnyen melegül szerelemmé, feltéve, hogy férje nem nagyon ellen­szenvesnek]­, mindenesetre azon­ban a gazdag házasulandónak személyileg nem szükség oly von­zónak lennie, mint aminő a garas­­nélkül családalapításra készülő­ben feltétlenül nélkülözhetetlen. „Akinek van, annak még ada­tika, vagyis gazdagsággal sokszor nemcsak szm­leges, hanem valódi szerelem is vásárolható. Ez igaz­ságtalan és rémítően csúnya dolog, de — sajnos — mégis igaz. Mindezáltal bátran állítható, hogy bár a pénz kétségtelenül lényeges tényező a házas élet­ben, azért önmagában a boldog­ságot még nem biztosíthatja. Hányszor fordul elő például, hogy a vagyonos házasfél — legyen nő vagy férfi — olyan igényeket visz magával a fészekbe, melyek egészen fölemésztik pénze hoza­­dékát úgy, hogy belőle a jövő építésre semmi sem marad. Vagy az sem ritka dolog, hogy a gaz­dag házasfél anyagi erejét egész­ségének rozoga volta miatt egé­szen az orvosok és a patika emésztik fel. Szóval a pénz a házasságban is jó kazánfűtő, de csak akkor, ha van gép, amit emeljen vagy elhaladását segítse.

Next