Székely Nép, 1943. október-december (61. évfolyam, 222-296. szám)

1943-10-01 / 222. szám

A keleti arcvonal hátrább voná­sának katonai jelentőségéről tegna­pi számunkban megemlékeztünk, lás­suk az arcvonal és utánpótlási vonal megrövidítésének gazdasági és po­litikai kihatásait. A német arcvonal tervszerű visz­­szavonása által a szovjet, gazdasá­gilag és népileg egyaránt jelentős területek birtokába jutott, bár em­lékeztetnünk kell arra, hogy az első szovjetorosz visszavonulás a felper­zselt terület jegyében történt. Az orosz haderő mindent elkövetett, hogy a maga mögött hagyott terület a felvonuló német véderő számára értéket ne jelentsen. Felperzselt há­zak, szétrombolt utak, elköltözte­tett gyárak, üresen tátongó gyárte­lepek, felrobbantott hidak, szétrom­bolt vasútvonalak vártak az elővo­nuló német csapatokra s borzalmas volt a látvány, ami eléjük tárult. A német véderő, a kétesztendős meg­szállás tartama alatt igaz, sokmin­­d­ent hasznavehető állapotba helye­zett, sokmindent épített és rengete­get szervezett. Mindez azonban ki­mondottan a saját tulajdona volt és ezt a német hadvezetés sajátja­képpen is kezelte. Nem lehet felté­telezni, hogy a német vezérkar hasz­­navehető értéket hagyott volna visz­­sza kiürített területeken s a hadi­fontosságú közművek szétrombolása terén példás munkát végzett az a német véderő, amely a területek ki­­ürítésére már előzetesen tervszerűen felkészült s amelynek erre a fel­adatra már azért is vállalkoznia kel­­lett, hogy e területek a szovjet had­aró helyzetét nagymértékben megne­hezítse. E gazdasági meggondolásokon túl lássuk a kérdéses politika kihatá­sait. Tudomással bírunk arról, hogy Németország a meghódított szovjet­­orosz területeken a népesség átne­­velése és a közfelfogás áthangolása tekintetében nemcsak mintaszerűt, hanem világtörténelmi jelentőségűt alkotott. A magántulajdon elvének visszaállítása a lakosság hangulatát azonnal a magántulajdon és az azt valló szemléletek felé fordította s a lakosság ennek a szovjetellenes ma­gatartásának kifejezést is adott Ko­zák különítmények, ukrán szabad­­csapatok küzdenek a németek olda­lán s maga a lakosság is mindenkor példás magatartást tanúsított a meg­szálló­k iránt. Az eddig alig ismert s csak öregjeik által ismert új vilá­got megszerették. Tehát: a szovjet­­ellenes világnézetre átnevelt és át­állított sokmilliós tömegek mosadtak vissza a kiürített területeken s így a szovjet államigazgatás a visszahó­dított területekkel nemcsak ujabb romhalmazokat vett át, hanem­ olyan népességet is, amely a bolsevista ta­nok téveszméit már kinőtt, s amely népesség még a nyomorúságától függetlenül is készen kapott szociális bajt jelent. Már­pedig nem lehet fel­tételezni, hogy a németek a kiürí­tett területek gazdasági értékeit ne vitték volna magukkal. Ha mind­ehhez a tél sanyarúságait és a két­szeresen felperzselt terület nyomo­rúságait számítjuk, nem lesz nehéz belátnunk, hogy a visszakapott te­rületek népessége nem fog a szov­jetbiztosok nyakába borulni s maga a hatalmas terület sem az, amelynek a szovjet vezetők vágyálmukban képzelték, hogy ilyen adottságok mellett hogyan fog a szovjet inderő megbirkózni e súlyos helyzettel — jbt^spsaa Jdlválik* ^ 1-Tr hyl A *­ 1943 OKTÓBER 1 fetblogto MUSSOLINI elfogatása és kiszabadítása Irtai VOE MIRAMO — Fordította: NAGY DÁNIEL Copyright by Székely Nép Seps, szere­tgyorgy. Minden jogot fenntartunk, a fordítás jogát is. Mussolinit a betegszállító kocsin a városon át tiroli carabineri laktanyába szállítják­­ A Duce a morfium injekció kábulatából magához tér —Az őr­szem az ismeretlen fogollyal gorombáskodik — Tisztek Mussolini zárká­jának ajtaja előtt Minden tárgyilagos szemlélőnek az volt az érzése, hogy a Mussolini megbuktatására előkészített puc­­­csot hosszú hetekkel előbb, talán már a szicíliai partraszállások ide­jén szervezhették. Ezt igazolják azok az aprólékos részletek, melyek Mussolini letartóztatásának órájában kerültek nyilvánosságra. Alighogy a betegszállító kocsi el­robogott a királyi palota elől, a kö­vetkező félórában már tehergépko­csik hordták szerte a városban az óriási plakátokat, röpcédulákat, me­lyeket az úttestre szórtak és a fa­lakra ragasztottak. A plakátokon, röpcédulákon bejelentették, hogy Mussolini lemondott, másrészt kö­zölték Badoglio kinevezéséről az előre elkészített királyi deklarációt. Mindez érthető lett volna, a röpcé­dulák százezrei azonban súlyos vá­dakat is tartalmaztak Mussolini el­len s ez volt a kiinduló pontja an­nak, hogy az utcára kivonult töme­gek, különösen az asszonyok, igen súlyos formában nyilatkoztak meg a Duce ellen. Ezzel vagy azt akar­ták igazolni, hogy a Dacét valóban saját érdekében tartóztatták le, hogy a tömeg fellépése ellen megvédjék, vagy azt, hogy a tömeget az új kormány maga felé hangolja. A lel­­kesü­ltséget a kormánynak leginkább azzal a bejelentésével érték el, hogy a kormány egy órával sem akarja a harcot tovább folytatni, mint ameny­­nyire az olasz népnek szabadsága és függetlensége érdekében szüksé­ge van, hangja kihallatszék. Ez az ablakocs­ka egyben szellőztető is volt, nem volt beüvegezve s így az őrszem, aki az ajtó előtt állott, minden szavát hallotta a Dúcénak. Mussolini, ébredésekor még min­dig kábult volt, de hamar összeszed­te magát, felemelkedett a puncsról s nem sokat kellett töprengenie, hogy a helyzettel tisztába jöjjön. A szűk cellában mindössze egy faprics­­csen kívül semmi más bútordara!­ nem volt. A Duce az ajtóhoz lépett, kopogtatott. Amikor senki sem je­lentkezett a kopogtatásra, kemé­nyen az ajtóba rúgott néhányszor, mire az őr bekopogott. — Maradj csöndben — mondta erélyesen a katona. — Ki vagy? — kérdezte Musso­lini. — Az őr — hangzott kívülről. — Az őr? Áruld el nekem, hol vagyok? Az őr mogorván válaszolt: — Hol vagy? Az egyesben. — Nyisd ki az ajtót. — Ha bolond volnék. Mussolini ököllel az ajtóba vá­gott. — Nyissátok ki! — Maradj csöndesen — figyel­meztette az őrszem —, mert leköt­lek. — Gazember! ... úgy látsz, nem tudod kivel beszélsz. Bezárta­tok ide, mint valami tolvajt. Paran­csolom, nyisd ki az ajtót. Mussolini vagyok! Erre egy ideig csönd lett, a kato­na fülelt, aztán elmosolyodott. — Mit beszélsz? — Nyisd ki az ajtót! Mussolini vagyok. A katona hangosan felkacagott. — Adok én neked Mussolinit, nem maradsz csöndben. — Értsd meg: Mussolini vagyok bezártak ide az árulók. Nyisd ki ajtót. III. A betegszállitókocsi a távoli laktanyába érkezik Mussolini természetesen semmit nem látott és semmit nem hallott ab­ból, ami az utcákon történt. A be­tegszállító gépkocsi azonnal elhagy­ta a várost s egy messze fekvő tü­­­zérlaktanya udvarán állott meg. A laktanyában sorakozót hivattak s a legénységet a szobába paran­csolták. Még a kapuőrséget is kive­zényelték az utcára, a kapu elé, hogy senki ne láthassa a betegszál­lítókocsi lakóját. Mikor a kaszár­nyaudvar teljesen elcsendesedett, a tisztek az autóból kiszálltak, az egök legénységi szobából lepedőt hoztak, letakarták vele az elkábí­tott foglyot s a két fiatal orvos, aki szintén a kocsiban volt, Mussolinit hordágyra tették s bevitték egy cel­lába, az ajtót lezárták, felállították a fegyveres őröket, egy tiszt ottma­radt, a többiek — más közlekedési eszköz hiányában — beültek a be­tegszállító kocsiba s elhajtattak. A legénység ezután elhagyhatta a szá­llakat, a kapuőrség elfoglalta koráb­bi helyét, de itt, ezen a távoli he­lyen, Mussoliniról senki sem beszélt. A szenzációs fordulat hírei ide még mégsem érkeztek, azt viszont, hogy kit őriznek a fogdában, senki sem sejtette. „Adok én neked Mussolinit, ha nem maradsz csendben.. A morfiuminjekció, amelyet a Du­­i felébredt Mussolini. A környezeté­re karjába adtak, igen hosszú ideig amelyet maga körül látott, lesujtot­­éreztette hatását s addig, ameddig ta. A fogdában félhomály volt, mind­ a fogoly aludt, nem is történt semm­i össze az ajtó felett világított egy mi baj. A szűk rácsos ablak, ez azonban nem A k­éső délutáni órákban azonban­­ volt akadálya annak, hogy a fogoly Az őrszemet tisztek váltják fel... A katona kiakasztotta az ajtó külső kapcsát, egy keskeny résen belesett, úgy látszik felismerte a Dúcét, mert az ajtót hirtelen behúz­ta, beakasztotta a kapcsot s tétován, sápadtan állt, mintha sóbálvánnyá vált volna. Néhány pillanat múlva tért, ma­gához, intett a napos káplárnak, súgva, remegve jelentette, hogy a cellában Mussolinit őrzik. A káplár lesietett a néhány ló- így beszéltek . Amikor Mussolini újból megdön­gette az ajtót, az egyik tiszt közel hajolt s ezeket mondotta: — Kérem, a saját érdekében ké­rem, maradjon csöndben és nyugod­tan. — Kivel beszélek? — Egy őrtiszttel. Ismétlem: a saját érdekében kérem, maradjon nyugodtan. *5.*» «Lé­pésnyire levő főbejárathoz, jelentet­te az ügyeletes tisztnek, hogy az őr­szem mit mondott. Ekkor látta, hogy a kapu alatt egész csomó tiszt áll, az őrség fegy­verben van és a kapu előtt egy szakasz gyalogos táborozik feltűzött szuronnyá). Az ügyeletes tiszt, két másik tiszttel a fogda elé sietett, az őr­szemet eltávolították s helyében a két tiszt állott a fogdaajtó elé, d­e saját tisztjei alább azt engedjék meg, hogy őfel­ségével telefonon beszéljek. — Sajnos, ezt nem áll módomban megtenni. — És itt akarnak engem tarta­­­ni? Ebben a piszokban? — Efelől nem én határozok. Én csupán figyelmeztetni óhajtom Nagy­­méltóságodat, a saját érdekében tartjuk itt és ajánlatos csöndben 1 m­u­fato ■ rongva járja az utcákat, tudornak szerez az ön tartózkodási helyétől’ félő, hogy megrohanja a laktanyát — Engedjenek a tömeg elé. — Sajnos, nekem más irányú Pa­­rancsaim vannak. Mussolini többet nem válaszolt'' egy ideig csönd volt a cella körül ■ A napos káplár azonban, aki ipur már tudomást szerzett a magas sí­' mélyiségis fogolyról, végigjárta a le­génységi szobákat s izgatottan­­*­­­reszte­lte, hogy kit tartanak a W­dában. Rövid idő múlva, már egész laktanya olyan volt, mint felbolygatott méhraj: a katonák udvarra tódultak s a fogda alól tömegbe verődtek. Izgatottan gyalták a nagy eseményt, sokan úgy hitték el a lehetetlennek látszó h*1’” mások viszont, akik érzelmileg kö­­zelebb állottak a fasizmushoz, mer­tatlankodni kezdtek. Egyikük, egy továbbszolgáló tiszt, elkiáltotta magát: ^­­ —- Éljen a Duce! *

Next