Székely Tanügy, 1914 (16. évfolyam, 1-19. szám)

1914-01-01 / 1. szám

XVI. 1. szám. Maros-Vásárhely, 1914. januárius 1. un ex LI­TIKI NEVELÉS OKTATÁSÜGYI LAP. A MAROS TORRA ÉS CSÍKVÁRMEGYEI ÁLT TANÍTÓ EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Megjelenik havonként kétszer. .­. Előfizetési dij: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. .. Szerkesztőség: Bethlen Gábor­ ut.a 11 szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Széchenyi-tér 7. szám, hova az előfizeti hirdetési díjak küldendők. Pályázati hirdetmények ára soronként 10 fillér. .. Kéziratokat nem adunk vissza. - . . . " -------------—rft tv* Felelős szerkesztő: MATHÉ JÓZSEF. Társszerkesztő: RUSZTEK KÁROLfc­* %­ys ' 9 *15 Boldog újévet! (r. k.) Évek jönnek, évek mennek. ... A végtelen idő­ben véges elménk határköveket állít, amelyekre egy-egy számot vés fel. És miközben a számot ír rajjuk — most éppen az 1914-­­ et — képzeletünk akaratlanul­­ is visszatekint a múltba és be­kalandoz a rejtelmes jövőbe... Mennyi csalódás, keserűség ott s mennyi biztatás és re­ménység itt! . . Mert csodás szerkezetű is az emberi lélek! Nem tud annyiszor csalódni, hogy ne tudjon újból remélni, nem tud annyira elcsüggedni, hogy ne tudjon újból bizakodni. Mikor már-már elernyed a küz­­ködésben, mikor már-már a csalódások tengere a kétségbe­esés széléhez juttatják, elkö­vetkezik egy uj határkőhöz, melynél — bár erre a múlt talán a legtöbb esetben a leg­kisebb bázist sem nyújtja — a neveléssel beleoltott önsug­­gestionál fogva mégis megnyug­szik, megbékél a legelkesere­­dettebb lélek is, a legháborgóbb szív is. És megkönnyebbülten felsóhajtván halotti torán az ó évnek, miközben számot vet a letűnt év eseményeivel — hivő lélekkel örvendezik, de sőt képzelete rajzolgatja is már sikereit az uj, a jobb eszten­dőnek. A megnyugvó, a bizó lélek­nek pedig mintha még a sokat panasztott múlt sem volna oly sötét és sivár! A szebb jövő­nek reménysége mintha még azzal is meg- kibékítené . . . És a megbékélt és a jövő biztató melegétől áthatott lel­­kekből, mint égretörő zsolozs­ma szakad fel e napnak üd­vözlő szava: a „Boldog új­évet ! ‘ E szavakkal köszöntjük ol­vasóinkat és munkatársainkat az ujesztendő reggelén mi is! — És a mi köszönté­­ sünk az eszméink diadaláért zajtalanul, de lankadatlan buz­­gósággal munkálkodó ember-­­­nek a fohásza. És a mi üdvöz­lésünk a sorsunk javításáért céltudatosan, de törhetlen ki­tartással dolgozó embernek a kívánsága. És a mi köszönté­sünk az eszme diadalában, az érdekek sikerében hivő lélek biztatása . . . Csak a gyönge lelkű ember fél a sorstól. Az erős maga teremti meg a sorsát. Ha pe­dig erősek tudunk lenni az eszme hirdetésében és kivite­lében, ha egységesek, tehát erősek tudunk lenni a cél ki­tűzésében és az eszközök meg­­választásában egyaránt, akkor a népnevelés bizonyára­tosan elérendi a tökélete­sek méltán várható fokát és akkor sok olyan régi seb, amelyeknek orvoslását már a múlt évtől joggal remélte és várta a magyar néptanítóság, nem szakadna ismét fel pir­­k­adásán az elkövetkező új esz­tendőnek. Nem is ismerjük mi a kis­­lelkű­séget. Mi a munkának, az önzet­len, a szakadatlan, az előre, a felfelé törtető munkának va­gyunk hűséges követői és sze­rény hirdetői, mert szent a meggyőződésünk, hogy csak ez­által szerezhetünk oly nagy er­kölcsi értéket, amely parancso­­lóan kényszerítse a társadal­mat minden, a népiskolát és ta­nítót, illető jogos kívánság, ér­dek kielégítésére. De hogy is lehetnénk kicsiny hitűek?! Hiszen még ebben az elmúlt, elemi csapásokkal, za­varos bonyodalmakkal, hábo­rús izgalmakkal teli viszon­tagságos esztendőben is tud­tunk — az 1918 évi XV. és XVI. törvénycikkek által — egy nagy lépést tenni a cél felé. Mennyivel többet remél­hetünk és várhatunk egy jobb­nak, csendesebbnek és áldáso­sabbnak remélt új évnek haj­nalán?! M U' m * n\v*

Next