Székelység, 1902. október-december (5. évfolyam, 225-299. szám)
1902-10-01 / 225. szám
y. évfolyam Előfizetési dij helyben: Egész évre 10 kor. — fill. Egy hóra . . — „ 90 Egy hétre . — , 20 , -ÉKVidékre postai szétküldéssel Egész évre ... 14 kor Fél évre ... . 7 , _ M/ . Egyes szám ... 4 fillér. Kiadja a marosvásárhelyi függetlenségi és 48-as párt támogatásával a „5 É K E b Y S É G" lapkiadó /általat. 225 szám Maros-Vásárhely, 1902. október hó 1.szereda. Szerkesztőség és kiadóhivatal Főtér ?. szám alatt. Hidetések éj czm 8 fülei, iparosok és kereskedők kedvezményben rétesülnek. -íre-Nyilttér soronként 40 fill Kéziratot nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonja 101. sz. Hirdetési- és nyílttéri díjak előre fizetendők-Felelős szerkezte: SZ. SZIliÁTS PÉTER?. A fátyol. A természettan azon törvénye, hogy minden akczió reakcziót szül, hogy a reakczió erősödése a nagyobb akcziónak természetszerű következménye, nemcsak a szilárd testeken észlelhető, hanem a szellemi életben is jelentkezik. A feledés fátylát borították a magyar nemzet legdicsőbb korszakára, a nemzeti önérzet legimpozánsabb megnyilatkozására, s a fátyol alól előbúvik a múlt nagysága, dicsősége iránt való hatványozott lelkesedés, mert a testnek lehet csak parancsolni, a lélek azonban békét nem tűr. Az a bizonyos „Feledés fátyla“ pedig a magyar nemzet lelkére forrasztott béke, mely megtűrés helyett erőt vitt a lelánczoltba. S mennél sűrűbbé csavarták a nemzet körül ezen fátyolt, annál több világosság fakad elborított lelkében. A magyar nemzet lelke a Kossuthünnepeken való igazában, meztelen őszinteségében nyilatkozott meg, mint ahogy a nagy örömök s fájdalmak közepette a lélek elveszíti azon erőt, mely a képmutatás nehéz művészetéhez szükséges. E lélekből sugárzott a hevület s lelkesedés történetünk, állami létünk legragyogóbb korszaka s hőse iránt, kiben ezer korszak szelleme, nagysága, dicsősége s fájdalmának megtestesülését látjuk. Önkénytelen és a sanda gyanú rosszakaratával nem törődő imádása volt a legutóbbi ünnep a nemzet lelkében élő ideálnak, a nemzeti függetlenségnek; apotheázisa volt az ideál legönfeláldozóbb a legerősebb bajnokának. Bármily viszonyok uralma alatt áll is a jelenben a nemzet, bármily megadással viseli is ezek uralmát, ez a megalkuvást nem jelenti s még kevésbbé magyarázható oda, mintha véglegesen lemondott volna ideáljának megvalósításáról. A nemzeti függetlenség nagy eszméje mindaddig, mig az ezért hozott áldozatok képe a nemzet lelkéből ki nem veszett, mig az eszme harczosainak e koron túlemelkedő nagy alakjai ebben hősökként élnek, még elhalványodottnak sem mondható. — Sőt mennél erősebbek azon behatások, melyekkel a nemzet ezen ideál iránti rajongásának csökkenése s elnyomása czéloztatik, annál határozottabban s biztosabban válik ennek kiegészítő részévé, egyéniségének alkotó elemévé. A nemzetben élő szellem sokkal nagyobb erővel bír, semhogy külső hatalmi eszközök által annak a következményei elháríthatók, megelőzhetők volnának. Ezért tartjuk helytelennek azon törekvést, mely a nemzet szellemével ellenkezésben álló társadalmi szervezet fentartását czélozza, ahelyett, hogy ezt a nemzet szellemével összhangba hozni igyekeznék. S a magyar nemzetnek ezen szellemi emelkedése bizonyos körök szemeiben bűn számába megy. Avagy másképpen magyarázható azon magatartás, melyet a lezajlott ünneppel szemben tanúsítottak? Nem a nemzet szellemével való nyílt szembeállásnak tekintendő-e ezen magatartás? Pedig el nem vitatható, hogy a társadalmi szervezet alakulásának egyetlen irányadó tényezője a nemzeti szellem. Valameddig ezen jog ama körök részéről elismerve nem lesz, addig fenn fog állani a tátongó hasadék, mely a nemzetet az állam kormányzó hatalmától elválasztja. A törekvésnek oda kell irányulnia, hogy a kormányhatalom a nemzet akaratához és szelleméhez simuljon, csak ekkor beszélhetünk majd a nemzeti állam kiépítéséről. Szakítani kell azon „hagyományos“ felfogással, mikép a nemzeti törekvések, akár a múltban történtek, akár a jelenben jelentkeznek, ellenségei azon hatalomnak, mely a nemzet sorsát intézi ; meg kell értetni, hogy a nemzeti állam erőssége a hatalom legkiválóbb biztosítéka, hogy az ezzel ellenkező politika nemcsak a nemzet, hanem a hatalom kezelőinek erejét is gyengíti. A nemzeti állam erősítése pedig a nemzet nemesítő történeti hagyományainak ápolása által érhető el, mert ez azon forrás, amelyből a nemzet a boldogulás harczához szükséges bátorságot s lelki nemességet meríti. Miért késik hát mégis ennek elismerése azon helyről melynek nyilvánvaló érdeke a nemzet ereje? Miért nem keresik meg azon forrást, melyből közös jólétünk és erőnk fakad ? Miért borítanak „fátyolt“ nemzeti életünk legmagasztosabb alakjaira, legdicsőbb korszakára? Megérkeztek kalapdísz újdonságok, az őszi és téli női ruhakelmék, mosó-, bársony és tennis flamelek. Díszített és diszítetlen kalapok és Szives pártfogást kér.Bocsánczy Márton PP. Történelmi drámák, ív. Előáll egy más eset. Az ambrczió sarkalja a magyar nemzet múltján elmerengő hazai irat s lelkének összes tüzével megír egy történelmi drámát. Beadja a Nemzeti színház igazgatóságához, ahol talán irodalmi körökben ismert nevénél, talán drámája jóságánál fogva hamarjában (értsd 8—9 hónap allatt) repertoárra kerül a műve. De a bemutató előadáson nincs meg azon izgatott hangulat színész, közönség és kritikusnál, ami a franczia vígjáték előadását jellemezte. Mire is ? Hiszen csak egy magyar író história tárgyú drámájáról van szó, amely felett egy hét múlva napirendre szokás térni. És az első, aki napirendre tér, a — kritika. Elhallgat a darabbal s két év múltával, annak egy szerencsés körülmények folytán előállott reprise alkalmával három sorban végez vele — véglegesen. Mi ennek az oka ? Az Íróknak egymás iránti kenyéririgysége tán ? Vagy a történelmi tárgyú drámairodalmi dolgok iránt megszűnt érdeklődés ? Mondjátok meg ti, kik a magyar irodalomban a kritika areopágját képviselitek! Mikor Herczeg Ferencz megírta az „Ocskay brigadéros“-t, nekem úgy tetszett, hogy azzal a magyar történelmi dráma vonult be méltó helyére, a színpadra. A „Balassa Bálint“, a „Kurucz Feja Dávid“ írói