Székely-Udvarhely, 1895 (1. évfolyam, 2-53. szám)

1895-01-06 / 2. szám

2. oldal. S­Z­É­KELY­ UDVA­R­H­E­L­Y, 2. szám. polgárai velük és mellettük lesznek köz­hasznú nemes küzdelmeikben. Igen, mert a mi szíveink önként tárul­nak ki azok előtt, a­kik nem külső csillogás­sal, nem hivatali hatalommal és erőszakosko­dással, hanem szeretettel és résztvevő jó­indulattal közelednek felénk, így jött közénk és­­ezzel hódított meg minket új főispánunk! Mi senki­től sem ké­rünk aláhulló morzsát, nem hajhászunk ke­gyet vagy kitüntetést és nem kívánunk privilé­giumot. Mi csak azt kívánjuk, hogy vezéreink le­gyenek igazságosak, méltányosak és humánusak! Mi csak azt fogjuk kívánni, hogy pana­szainkat hallgassák meg és sérelmeinket or­vosolják azok, a­kik erre állásuknál fogva hi­vatva vannak. Mi teljes bizalommal és őszinte ragaszkodással viseltetünk a vezérek iránt. Vajha bizalmunkban s jó reménységünk­ben meg ne csalatkoznánk! Ne gombolkozzanak és ne zárják be hát házuknak ajtaját avagy szíveiket a megye és város becsületes polgárai előtt, mert azok alatt a kopott ruhák alatt nem egy tiszta szív dobog. Engedjék meg, hogy igaz meggyőződé­sét bárki mindig nyiltan és őszinteséggel ki­fejezhesse és ne üldözzenek senkit azért, mert elveit fel nem adja. És közügy terén többé ne legyen pajtás­kodás, hanem űzzük ki — mint Jézus — a közügyek tanácskozó term­eiből azokat a kép­mutató farizeusokat, a­kik kufárkodni men­nek oda. Mert a­ki önző, személyes érdekeit a közügy terére is odahurczolni nem szégyenli, annak ott nincs többé helye, azt ki kell szo­­rítani onnan. Legalább a fórumon beszéljünk nyíltan és igazán. És ha valakinek hivatalos eljárását bírálat alá vonjuk, azért ne orroljon, hanem a tanácskozó terem küszöbén kívül legyen szent a béke közöttünk, mert a harag mindig rossz tanácsadó és a­ki haragszik, an­nak nincs igaza. Ha ezen elvek szerint történik a közügy­vitel, akkor és csak is akkor lesz béke, szere­tet és egyetértés. Ellenben, ha vezéri karunk érdekszövetkezeteket, klikkeket alakít, ke­gyelteket avagy térdet-fejet hajtó bábokat jellemzik; ezúttal csakis a bennünket legközelebb érdeklő magyar hölgyekről fogok szólani. Ha körül­tekintünk a művelt népek társaséletében, láthatjuk, hogy a gyöngébb női nem tisztelet tárgyát képezi s a férfiak nem érzik büszke önhittségüket meg­sértve, ha előtte meghajolnak. Ne gondoljuk azonban, hogy a nőket minden nép és minden időben egyaránt tisztelte vagy a férfiakkal hasonrangúaknak tartotta volna. Ismét a történelemhez kell folyamodnom, hogy állításomat bebizonyítsam. A germánoknál a nőknek helyzete alárendelt volt, férjeikkel egy asztalnál nem ülhettek, hanem valamely szögletben félrevonulva kellett várniok, míg reájuk kerül a sor. A nő igaz, hogy hozományt nem kapott, midőn férjhez ment, sőt menyegzője napján egy pár ökröt ajándékoztak neki, mint jelvényét a munká­nak, melyre hivatva volt; lovat és fegyvereket, mintegy figyelmeztetésül, miképen kell nevelnie gyermekeit, hogy vitézek és hazafiak legyenek. A férfiak béke idején egészen tétlenül lakmározással és koczkajátékkal töltötték napjaikat, mely utóbbit oly szenvedéllyel játszották, hogy ha valaki pénzét és vagyonát elvesztette, akkor nejét tette koc­kára, addig a nők gondját a háztartás és a külső gazdaság vezetése képezte. De nem csak békében, hanem a háborúban is jutott a nőknek szerep, mert a har­­czolók közelében voltak a nők és a gyermekek is, kikhez jöttek a megsebesültek, hogy a vágásokat vagy a szúrásokat bekötözzék. Sőt gyakran meg­történt az is, hogy a már-már ingadozó csatarendet asszonyok állították helyre kérelmeik, sírásuk, fenyegetődzésük stb. által. Eme nem irigylendő helyzet volt osztályrészük a germán nőknek, de voltak ezeknél még szánandóbb páriák is t. i. a szláv nők. A szláv népek vad kegyetlenséggel a nő­ket férjeik ravatalánál megfojtották, hogy a túl­világon is szolgáljanak nekik. A magyaroknál ilyesmi sohasem fordult elő Az ős­időben, a nőket épen úgy tisztelték és hason­ranguaknak tartották, mint akár a mai világban. Míg a férfi neve úr volt, a nőé úrasszony, jelezve, hogy mindenben egyenlők, a­mit különben bizonyít gyűjt maga körül; ha azt a­ki más vélemé­nyen van, üldözi és lesve­ lesik az alkalmat, midőn rajta bosszút állhassanak, akkor a béke, szeretet, és egyetértés csak nyomatás­­ban lesz meg, vagy mint frázis röppen el az ajkakon. Akkor mi csak rabszolgák, de nem le­szűrik független polgárok, akkor csak paran­csolnak de nem kormányoznak! De hadd mondjam el már azt is, hogy milyennek óhajtjuk mi a »Székely­ Udvar­hely «-t és mit kívánunk tőle, ha a zászlójára tűzött szép jelszavakat meg akarja valósitni és a közérdeket híven szolgálván, czéljának meg akar felelni s azt akarja, hogy vezérünk­nek őt is elismerjük! Leghőbb óhajtásunk, hogy ez a lap a politika teljes kizárásával nyisson szabad tért minden közügy becsületes szándékú és tisz­tességes hangon tartott megvitatásának. ölel­jen fel minden figyelemre méltó megyei és városi, egyházi, iskolai, közigazgatási, közgaz­dasági és társadalmi kérdést. Legyen olyan ez a lap, mint egy jó bolt, hol mindent meg lehet kapni és hol minden vásárlót udvariasan fogadnak ugyan, de egyi­ket se tüntetik ki a másik felett, mert­ min­denki egyformán fizet. Legyen ez a lap a pártatlan igazság, sze­retet szóvivője. Legyen a hitfelekezetek között való bé­­kességes türelemnek hirdetője. Legyen égető társadalmi bajainknak és a fájó sebeknek legalább enyhítője. Hadd zörgessen itt mindenki, a kinek pa­nasza van, mert a ki zörget annak megnyitta­­tik, mert néma gyermeknek anyja sem érti szavát! — De szóljon mindenki a tisztesség hangján és tárgyilagosan. A személyes ügyek és sérelmek nem a nyilvánosság elé valók, a családi tűzhely pe­dig szent legyen és sérthetetlen! Tisztelt Szerkesztő úr! Nem azért mond­juk el mi mindezeket, mintha tanácsot akar­nánk osztogatni. Korántsem! Hiszen ismerjük és nagyra is becsüljük a t. szerkesztő úr fá­radhatatlan buzgóságát, tapintatos és meg­nyerő modorát és szakavatottságát is. És mindezek elegendő biztosítékot nyújtanak az iránt, hogy lapja hézagpótló leend és meg fog állani azon a színvonalon, mely őt mél­tán megilleti. Mi csupán azért szólottunk, mert jól esik nekünk és talán székely szokás szerint illetik is elfogadni és viszonozni szíves kö­szöntését annak, a­ki »jó szóval és becsüle­tes szándékkal« kopogtatott! Tehát Isten, szeretet, egyetértés és béke velünk!! Úgy legyen!! K. a mai napig fönmaradt feleség szó, a­mi nem egyéb, mint fele segítség. A régi magyar nő mindenben segítségére volt férjének. Ő vezette a háztartást, gondja mindenre kiterjedt, s e mellett gyermekei nevelését sem hanyagolta el, sőt e tekintetben valóságos áldásnak tekinthető a nőnek férjével való egyenlő társadalmi helyzete, mert gyermekeit belátása szerint egészen szabadon nevelhette. Mellőzve ez alkalommal a fiuk neveltetését, szándékozom a leányok kiképeztetését adni a gyermekszobától egészen a menyasszony korig. A kis leány gyermekkorát játszva töltötte el, még­pedig a szabadban és kedve szerint mozog­hatott, hogy annál edzettebb legyen. Játékszerük akkor is a baba volt, de már kiskorukban is kilát­szott belőlük a magyar faj, mert igen gyakran meg­esett, hogy fitestvéreik katonásdi játékába keve­redvén, őket akárhányszor megszalasztották. Ké­sőbb a különböző társasjátékokat űzték, melyeknek mindegyike szivnemesitőleg hatott S ha beállott az est, akkor az egész háznép egybegyűlt és kez­detét vette a kötőbe, illetőleg könnyebb munka pl. fonás, tollfosztás, mely mellett az úrasszony mesélt, vagy regélt az ősidőkről, midőn még jó világ volt, nem olyan rossz, mint a mostani. Múlt az idő, a kis leány napról-napra serdült, végre szellemi neveléséről kellett gondoskodni. Az előkelő neve­lőket fogadták házukhoz, vagy pedig monostorba küldték leányaikat. Sőt később nevezetesebb kirá­lyaink udvara egy-egy nevelő­intézet volt, például Róbert Károly idejében Erzsébet királyné udvara oly rendkívüli hírre tett szert, hogy nemcsak a főbb magyar urak, hanem még a külföldi fejedelmek is ott neveltették leányaikat, kik a tudomány minden ágában kellő kiképeztetést nyertek,sőt a klasszikus latin nyelvben is, melynek a tudása akkor szükséges volt. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy a kiképeztetés alatt nem mostani értelemben vett szemfényvesz­tést értek, midőn a leányok német, franczia, angol és kitudja még minő nyelveket tanulnak, de azután tökéletesen egyet sem beszélnek, sőt a különféle nyelvek mellett elfelejtik az édes hazáit: a magyart ! Udvarhelymegye törvényhatósági bi­zottságának rendkívüli közgyűlése. A vármegye törvényhatósági bizottsága m. évi decz. 29-én rendkívüli közgyűlést tartott. A m. kir. belügyminiszter úrnak a homoród­­fürdői villatelkek ügyében kelt leirata tudomásul vé­tetett, egyszersmind felhivatott a vármegye alispánja, hogy a villatelkek felosztása érdekében a további lépéseket tegye meg. Háromszékvármegye közönségének Háromszék­­vármegye területén egy katonai nevelő­intézet fel­állítása érdekében a cs. és ap. kir. felségéhez inté­zett felségfolyamodványa pártoltatik. Kénesy Béla vármegyei főjegyző nyugdíjazás iránti kérését az ideiglenes nyugdíjazás érdekében a bizottság a nyugdíj-választmányhoz utasította. A baromfiak fertőző betegségei ellen való vé­dekezésről alkotott szabályrendelet-tervezet elvileg elfogadtatik; életbeléptetése előtt azonban a tör­vényhatósági bizottság felír a földművelésügyi m. kir. miniszter úrhoz, hogy a baromfiak fertőző be­tegségeinek nemeiről s azok gyógymódjáról tájé­koztató értesítést szíveskedjék adni. A vármegye közönsége a tordai bikatelepnek Udvarhely vármegyébe leendő áthelyezése érdeké­ben a földművelésügyi m. kir. miniszter úrhoz föl­­terjesztést intéz s pártolásra az erdélyi törvény­­hatóságokat fölkéri. Érdekes vitát idézett elő a lótenyész-bizottság elnökének az az indítványa, hogy a vármegye kö­zönsége a fogarasi állami ménes további fentartása érdekében a földmivelésügyi m. kir. miniszter úr­hoz feliratot intézzen. Dr. Gyarmathy Dezső szépen kidolgozott hazafias beszédben hangsúlyozza, hogy a fogarasi állami uradalom sem nemzetgazdasági, sem nemzetiségi szempontból nem felel meg felada­tának. Keserűen panaszolja, — ebben a vármegye törvényhatósági bizottsága teljesen egyet ért vele — hogy a fogarasi állami uradalmat osztrák tisz­tek kormányozzák s jelenlegi vezetője sem tud ma­gyarul, hanem egész ténykedésében a germán szel­lemnek hódol. Indítványt nyújt be, hogy ez urada­lom teljesen szüntettessék be s felparczellázva szé­kelyeknek és csángóknak adassék át. Az erre meg­indult vita élénk tanúságot tett arról a valóban is, hanem olyant, hogy manapság is találkoznak olyan tisztes matrónák, mint élő bizonyítékai állí­tásomnak, a­kik olyan tökéletesen bírják a latin nyelvet, hogy még a magukat tudósoknak tartó férfiak sem mernek velük társalgásba elegyedni, nehogy kudarc­ot valljanak. Mindent tanultak a mire jövő életükben szükségük volt, azonban nem estek olyan tulságokba, mint sok nőnevelő intézet, különösen a németeknél, melyekben logikát, lélek­tant stb. tanítanak. A minek természetes következ­ménye az, hogy azon háziasszonyok, kiket ifjú ko­rukban ilyen ideális szellemi táplálékkal tartottak, s kik elég szerencsétlenek voltak esetleg olyan férfiakhoz menni nőül, kik csak azért házasodtak meg, mert már megunták a fogadói kosztot és kik férjeik kedvéért a tűzhelyhez állanak, de főzés közben is bölcseleti műveket olvasnak s e miatt aztán oly kozmás ételekkel kedveskednek, hiva­talból hazatérő férjeiknek, hogy azok azután köny­­nyen belenyugodnak abba, hogy szakácsnőt fogad­janak, de magukban megátkozzák még azokat is, kik valaha könyveket írtak. Tanulmányai b­evégeztével visszament a hölgy édes­anyjához, ki ekkor megkezdette a nevelés leg­nehezebb részét­­. i. őt jó magyar háziasszonynak nevelni. Megtanította magyaros vendégszeretetre s a többi magyar erényekre. Lassankint beavatta a konyha, éléskamra, szóval az egész háztartás tit­kaiba. Megtanította a szebbnél-szebb, de hasznos és nem fényűző kézimunkákra. E téren hölgyeink már a legrégibb időkben kitűntek, így Szt.­István neje Gizella oly gyönyörűen hímzett palástokat készített, hogy még mai napig úgy a koronázási valamint az egyes templomoknak ajándékozott palástjai is bámulat tárgyát képezik. Egyike volt a legremekebb műveknek az aranynyal és ezüsttel való hímzés. Néhány mű oly pazar módra díszítve, hogy egész kincsekkel ért föl. Mert hölgyeink, ha a viszonyok úgy kívánták, rendkívüli fénynyel tudtak fellépni. (Folyt, ki­ ír.)

Next