Székely-Udvarhely, 1895 (1. évfolyam, 2-53. szám)
1895-01-06 / 2. szám
2. oldal. SZÉKELY UDVARHELY, 2. szám. polgárai velük és mellettük lesznek közhasznú nemes küzdelmeikben. Igen, mert a mi szíveink önként tárulnak ki azok előtt, akik nem külső csillogással, nem hivatali hatalommal és erőszakoskodással, hanem szeretettel és résztvevő jóindulattal közelednek felénk, így jött közénk ésezzel hódított meg minket új főispánunk! Mi senkitől sem kérünk aláhulló morzsát, nem hajhászunk kegyet vagy kitüntetést és nem kívánunk privilégiumot. Mi csak azt kívánjuk, hogy vezéreink legyenek igazságosak, méltányosak és humánusak! Mi csak azt fogjuk kívánni, hogy panaszainkat hallgassák meg és sérelmeinket orvosolják azok, akik erre állásuknál fogva hivatva vannak. Mi teljes bizalommal és őszinte ragaszkodással viseltetünk a vezérek iránt. Vajha bizalmunkban s jó reménységünkben meg ne csalatkoznánk! Ne gombolkozzanak és ne zárják be hát házuknak ajtaját avagy szíveiket a megye és város becsületes polgárai előtt, mert azok alatt a kopott ruhák alatt nem egy tiszta szív dobog. Engedjék meg, hogy igaz meggyőződését bárki mindig nyiltan és őszinteséggel kifejezhesse és ne üldözzenek senkit azért, mert elveit fel nem adja. És közügy terén többé ne legyen pajtáskodás, hanem űzzük ki — mint Jézus — a közügyek tanácskozó termeiből azokat a képmutató farizeusokat, akik kufárkodni mennek oda. Mert aki önző, személyes érdekeit a közügy terére is odahurczolni nem szégyenli, annak ott nincs többé helye, azt ki kell szorítani onnan. Legalább a fórumon beszéljünk nyíltan és igazán. És ha valakinek hivatalos eljárását bírálat alá vonjuk, azért ne orroljon, hanem a tanácskozó terem küszöbén kívül legyen szent a béke közöttünk, mert a harag mindig rossz tanácsadó és aki haragszik, annak nincs igaza. Ha ezen elvek szerint történik a közügyvitel, akkor és csak is akkor lesz béke, szeretet és egyetértés. Ellenben, ha vezéri karunk érdekszövetkezeteket, klikkeket alakít, kegyelteket avagy térdet-fejet hajtó bábokat jellemzik; ezúttal csakis a bennünket legközelebb érdeklő magyar hölgyekről fogok szólani. Ha körültekintünk a művelt népek társaséletében, láthatjuk, hogy a gyöngébb női nem tisztelet tárgyát képezi s a férfiak nem érzik büszke önhittségüket megsértve, ha előtte meghajolnak. Ne gondoljuk azonban, hogy a nőket minden nép és minden időben egyaránt tisztelte vagy a férfiakkal hasonrangúaknak tartotta volna. Ismét a történelemhez kell folyamodnom, hogy állításomat bebizonyítsam. A germánoknál a nőknek helyzete alárendelt volt, férjeikkel egy asztalnál nem ülhettek, hanem valamely szögletben félrevonulva kellett várniok, míg reájuk kerül a sor. A nő igaz, hogy hozományt nem kapott, midőn férjhez ment, sőt menyegzője napján egy pár ökröt ajándékoztak neki, mint jelvényét a munkának, melyre hivatva volt; lovat és fegyvereket, mintegy figyelmeztetésül, miképen kell nevelnie gyermekeit, hogy vitézek és hazafiak legyenek. A férfiak béke idején egészen tétlenül lakmározással és koczkajátékkal töltötték napjaikat, mely utóbbit oly szenvedéllyel játszották, hogy ha valaki pénzét és vagyonát elvesztette, akkor nejét tette kockára, addig a nők gondját a háztartás és a külső gazdaság vezetése képezte. De nem csak békében, hanem a háborúban is jutott a nőknek szerep, mert a harczolók közelében voltak a nők és a gyermekek is, kikhez jöttek a megsebesültek, hogy a vágásokat vagy a szúrásokat bekötözzék. Sőt gyakran megtörtént az is, hogy a már-már ingadozó csatarendet asszonyok állították helyre kérelmeik, sírásuk, fenyegetődzésük stb. által. Eme nem irigylendő helyzet volt osztályrészük a germán nőknek, de voltak ezeknél még szánandóbb páriák is t. i. a szláv nők. A szláv népek vad kegyetlenséggel a nőket férjeik ravatalánál megfojtották, hogy a túlvilágon is szolgáljanak nekik. A magyaroknál ilyesmi sohasem fordult elő Az ősidőben, a nőket épen úgy tisztelték és hasonranguaknak tartották, mint akár a mai világban. Míg a férfi neve úr volt, a nőé úrasszony, jelezve, hogy mindenben egyenlők, amit különben bizonyít gyűjt maga körül; ha azt aki más véleményen van, üldözi és lesve lesik az alkalmat, midőn rajta bosszút állhassanak, akkor a béke, szeretet, és egyetértés csak nyomatásban lesz meg, vagy mint frázis röppen el az ajkakon. Akkor mi csak rabszolgák, de nem leszűrik független polgárok, akkor csak parancsolnak de nem kormányoznak! De hadd mondjam el már azt is, hogy milyennek óhajtjuk mi a »Székely Udvarhely «-t és mit kívánunk tőle, ha a zászlójára tűzött szép jelszavakat meg akarja valósitni és a közérdeket híven szolgálván, czéljának meg akar felelni s azt akarja, hogy vezérünknek őt is elismerjük! Leghőbb óhajtásunk, hogy ez a lap a politika teljes kizárásával nyisson szabad tért minden közügy becsületes szándékú és tisztességes hangon tartott megvitatásának. öleljen fel minden figyelemre méltó megyei és városi, egyházi, iskolai, közigazgatási, közgazdasági és társadalmi kérdést. Legyen olyan ez a lap, mint egy jó bolt, hol mindent meg lehet kapni és hol minden vásárlót udvariasan fogadnak ugyan, de egyiket se tüntetik ki a másik felett, mert mindenki egyformán fizet. Legyen ez a lap a pártatlan igazság, szeretet szóvivője. Legyen a hitfelekezetek között való békességes türelemnek hirdetője. Legyen égető társadalmi bajainknak és a fájó sebeknek legalább enyhítője. Hadd zörgessen itt mindenki, a kinek panasza van, mert a ki zörget annak megnyittatik, mert néma gyermeknek anyja sem érti szavát! — De szóljon mindenki a tisztesség hangján és tárgyilagosan. A személyes ügyek és sérelmek nem a nyilvánosság elé valók, a családi tűzhely pedig szent legyen és sérthetetlen! Tisztelt Szerkesztő úr! Nem azért mondjuk el mi mindezeket, mintha tanácsot akarnánk osztogatni. Korántsem! Hiszen ismerjük és nagyra is becsüljük a t. szerkesztő úr fáradhatatlan buzgóságát, tapintatos és megnyerő modorát és szakavatottságát is. És mindezek elegendő biztosítékot nyújtanak az iránt, hogy lapja hézagpótló leend és meg fog állani azon a színvonalon, mely őt méltán megilleti. Mi csupán azért szólottunk, mert jól esik nekünk és talán székely szokás szerint illetik is elfogadni és viszonozni szíves köszöntését annak, aki »jó szóval és becsületes szándékkal« kopogtatott! Tehát Isten, szeretet, egyetértés és béke velünk!! Úgy legyen!! K. a mai napig fönmaradt feleség szó, ami nem egyéb, mint fele segítség. A régi magyar nő mindenben segítségére volt férjének. Ő vezette a háztartást, gondja mindenre kiterjedt, s e mellett gyermekei nevelését sem hanyagolta el, sőt e tekintetben valóságos áldásnak tekinthető a nőnek férjével való egyenlő társadalmi helyzete, mert gyermekeit belátása szerint egészen szabadon nevelhette. Mellőzve ez alkalommal a fiuk neveltetését, szándékozom a leányok kiképeztetését adni a gyermekszobától egészen a menyasszony korig. A kis leány gyermekkorát játszva töltötte el, mégpedig a szabadban és kedve szerint mozoghatott, hogy annál edzettebb legyen. Játékszerük akkor is a baba volt, de már kiskorukban is kilátszott belőlük a magyar faj, mert igen gyakran megesett, hogy fitestvéreik katonásdi játékába keveredvén, őket akárhányszor megszalasztották. Később a különböző társasjátékokat űzték, melyeknek mindegyike szivnemesitőleg hatott S ha beállott az est, akkor az egész háznép egybegyűlt és kezdetét vette a kötőbe, illetőleg könnyebb munka pl. fonás, tollfosztás, mely mellett az úrasszony mesélt, vagy regélt az ősidőkről, midőn még jó világ volt, nem olyan rossz, mint a mostani. Múlt az idő, a kis leány napról-napra serdült, végre szellemi neveléséről kellett gondoskodni. Az előkelő nevelőket fogadták házukhoz, vagy pedig monostorba küldték leányaikat. Sőt később nevezetesebb királyaink udvara egy-egy nevelőintézet volt, például Róbert Károly idejében Erzsébet királyné udvara oly rendkívüli hírre tett szert, hogy nemcsak a főbb magyar urak, hanem még a külföldi fejedelmek is ott neveltették leányaikat, kik a tudomány minden ágában kellő kiképeztetést nyertek,sőt a klasszikus latin nyelvben is, melynek a tudása akkor szükséges volt. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy a kiképeztetés alatt nem mostani értelemben vett szemfényvesztést értek, midőn a leányok német, franczia, angol és kitudja még minő nyelveket tanulnak, de azután tökéletesen egyet sem beszélnek, sőt a különféle nyelvek mellett elfelejtik az édes hazáit: a magyart ! Udvarhelymegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlése. A vármegye törvényhatósági bizottsága m. évi decz. 29-én rendkívüli közgyűlést tartott. A m. kir. belügyminiszter úrnak a homoródfürdői villatelkek ügyében kelt leirata tudomásul vétetett, egyszersmind felhivatott a vármegye alispánja, hogy a villatelkek felosztása érdekében a további lépéseket tegye meg. Háromszékvármegye közönségének Háromszékvármegye területén egy katonai nevelőintézet felállítása érdekében a cs. és ap. kir. felségéhez intézett felségfolyamodványa pártoltatik. Kénesy Béla vármegyei főjegyző nyugdíjazás iránti kérését az ideiglenes nyugdíjazás érdekében a bizottság a nyugdíj-választmányhoz utasította. A baromfiak fertőző betegségei ellen való védekezésről alkotott szabályrendelet-tervezet elvileg elfogadtatik; életbeléptetése előtt azonban a törvényhatósági bizottság felír a földművelésügyi m. kir. miniszter úrhoz, hogy a baromfiak fertőző betegségeinek nemeiről s azok gyógymódjáról tájékoztató értesítést szíveskedjék adni. A vármegye közönsége a tordai bikatelepnek Udvarhely vármegyébe leendő áthelyezése érdekében a földművelésügyi m. kir. miniszter úrhoz fölterjesztést intéz s pártolásra az erdélyi törvényhatóságokat fölkéri. Érdekes vitát idézett elő a lótenyész-bizottság elnökének az az indítványa, hogy a vármegye közönsége a fogarasi állami ménes további fentartása érdekében a földmivelésügyi m. kir. miniszter úrhoz feliratot intézzen. Dr. Gyarmathy Dezső szépen kidolgozott hazafias beszédben hangsúlyozza, hogy a fogarasi állami uradalom sem nemzetgazdasági, sem nemzetiségi szempontból nem felel meg feladatának. Keserűen panaszolja, — ebben a vármegye törvényhatósági bizottsága teljesen egyet ért vele — hogy a fogarasi állami uradalmat osztrák tisztek kormányozzák s jelenlegi vezetője sem tud magyarul, hanem egész ténykedésében a germán szellemnek hódol. Indítványt nyújt be, hogy ez uradalom teljesen szüntettessék be s felparczellázva székelyeknek és csángóknak adassék át. Az erre megindult vita élénk tanúságot tett arról a valóban is, hanem olyant, hogy manapság is találkoznak olyan tisztes matrónák, mint élő bizonyítékai állításomnak, akik olyan tökéletesen bírják a latin nyelvet, hogy még a magukat tudósoknak tartó férfiak sem mernek velük társalgásba elegyedni, nehogy kudarcot valljanak. Mindent tanultak a mire jövő életükben szükségük volt, azonban nem estek olyan tulságokba, mint sok nőnevelő intézet, különösen a németeknél, melyekben logikát, lélektant stb. tanítanak. A minek természetes következménye az, hogy azon háziasszonyok, kiket ifjú korukban ilyen ideális szellemi táplálékkal tartottak, s kik elég szerencsétlenek voltak esetleg olyan férfiakhoz menni nőül, kik csak azért házasodtak meg, mert már megunták a fogadói kosztot és kik férjeik kedvéért a tűzhelyhez állanak, de főzés közben is bölcseleti műveket olvasnak s e miatt aztán oly kozmás ételekkel kedveskednek, hivatalból hazatérő férjeiknek, hogy azok azután könynyen belenyugodnak abba, hogy szakácsnőt fogadjanak, de magukban megátkozzák még azokat is, kik valaha könyveket írtak. Tanulmányai bevégeztével visszament a hölgy édesanyjához, ki ekkor megkezdette a nevelés legnehezebb részét. i. őt jó magyar háziasszonynak nevelni. Megtanította magyaros vendégszeretetre s a többi magyar erényekre. Lassankint beavatta a konyha, éléskamra, szóval az egész háztartás titkaiba. Megtanította a szebbnél-szebb, de hasznos és nem fényűző kézimunkákra. E téren hölgyeink már a legrégibb időkben kitűntek, így Szt.István neje Gizella oly gyönyörűen hímzett palástokat készített, hogy még mai napig úgy a koronázási valamint az egyes templomoknak ajándékozott palástjai is bámulat tárgyát képezik. Egyike volt a legremekebb műveknek az aranynyal és ezüsttel való hímzés. Néhány mű oly pazar módra díszítve, hogy egész kincsekkel ért föl. Mert hölgyeink, ha a viszonyok úgy kívánták, rendkívüli fénynyel tudtak fellépni. (Folyt, ki ír.)