Székely-Udvarhely, 1896 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
Második évfolyam. / I. szám Székely-Udvarhely, 1896. január 5. KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. — UDVARHELYVÁRMEGYE, az UDVARHELYVÁRMEGYE KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYLETE ÉS AZ UDVARHELYMEGYEI ÁLTALÁNOS TANÍTÓ-EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési dijak! Egész évre 1 frt. Fél évre 2 írt. Negyed . Felelős szerkesztő: Főmunkatárs. A lap szellemi részét illető közlemények a főszerkesztőhez mévre 1 frt. Egy példány ára 8 kr. Papoknak és tanítóknak egész j 1) p Vajda Ellái. Pogálli' Itöl'nél. tézendok. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetmények érre 3 frt — Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz . Társszerkesztők: olcsó árszabály szerint számíttatnak—Iegyes példányok kap(Betegh Pál könyvnyomdája) intézendők Selymesei Endre. Embery Árpád: hatók Gál János dohánytőzsdéjében. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadó- és laptulajdonos: Betegh Fái. Myiktér petit sóra IS kr. — Bélyeg dij külön 30 kr A székely kivándorlás. (V) Ismét fölütötte fejét ez ügy, mely mint tengeri kigyó kisérti a magyar nemzetet. A székelyek érdekének megvédése az állam érdekét képezvén, szükséges s föltétlenül meg kell történnie az államkormány részéről a legkihatóbb intézkedésnek e baj orvoslása érdekében. Az állam hatalma azonban még nem elég, a székely társadalomnak kell támogatnia, hogy az üdvös intézkedéseknek meglegyen a kellő foganatjuk. Az utóbbi években a székelységnek, a magyarság race-jának tömeges kivándorlása csökkenést mutatott s a számadatokból azt lehetett remélni, hogy a kivándorlás évről-évre szűkebb határok közé szorul. Az 1814-ik évről szóló számadatok fájdalom, szomorú képet nyújtanak nekünk. Megdöbbenéssel kell olvasnunk a Székelyföld keleti határszélén fekvő öt vámhivataltól nyert s a marosvásárhelyi iparkamara jelentésében közölt számadatokat. E szerint Bodzán kilépett; 3857, belépett; 3831. kül. 26. "Csikgyimesen k.: 4054. k. : 3880. kül. 174. Ó-Lánczon k.: 1093, b.: 1079. kül. 14. Sósmezőn k.: 21,794, b . 17,201. kül. 4593. Tölgyesen k.: 4668, b. 4149, kül. 519. E szerint az 1894-ik évben kilépett 35,466, b.: 30,140, e szerint 5326-tal jött kevesebb vissza. E számadatok megdöbbentő képét tárják fel a székely kivándorlásnak. Az 1894 iki évi kivándorlás 110% al emelkedett az előző évvel szemben. Ide nincs beleszámítva azoknak száma, kik Predeálon át vasúton távoztak el s nagy részben vissza se jöttek. S hol kell keresnünk e kivándorlás elszomorító jelenségének kutforrását ? Sehol máshol, mint a székelység mostoha közgazdasági viszonyaiban. Az állam szó sincs róla, megteszi a magáét, de még ez intézkedések nem elegendők arra, hogy a nagy veszélyt elhárítsák. Rendkívüli s nagyszabású intézkedésekre van itt elkerülhetetlenül szükség, ha meg akarjuk óvni Magyarország védőbástyáját s a magyarság zömét. A nép sanyarú helyzetén kell elsősorban segíteni, módot, alkalmat kell nyújtani a kenyérszerzésre, hogy így ne legyen kénytelen vándorbotját kezébe venni. A mezőgazdaság aránylag szűk keretben mozog, a termelési viszonyok nehezek, termés fölöslege nincs s a kellő szakértelem is hiányzik. Utóbbinak fejlesztése, a hitelviszonyok rendezése, a kerti művelés, zöldség- és gyümölcstermelés meghonosítása, a rengeteg erdőségek kihasználása, gyárak létesítése, házi ipar, kézmű ipar versenyképessé tétele stb. mind a legfontosabb kérdések, melyek a közeljövőben megoldásukat várják. A marosvásárhelyy-i iparkamara részéről föltárt kép nagyon szomorú, de remélhető, hogy az állam a magyarságot fenyegető iszonyú veszély elhárítására mindent megfog tenni. Az állam első érdeke követeli, hogy a székely kivándorlás kérdése valahára komolyan tárgyaltassék s gyökeres orvoslására nézve minden legszükségesebb intézkedés megtétessék. Addig tegyünk, mig késő nem leszen. T Á R C Z A,....... vTf Kerekes 8 a mn u h a t á 1 á r a. 87. 1817. -j- 1895. deczember lm 13-án. „Multis idle bonis 1'lebiH» occidit“. . , Samu pajtás!eldobtad a sulykot. . . Utósó »rögtönzésed« lesújtott! . . . Szivünkre szállt — derű helyett — boru . . . 8 könyerünk ... mert a borostyái! felett — Váratlanul, körül im, fejed : Gyászfátyolos — halotti — koszorú . . .! -----Törpe korunk romlottsága bántott. . . ? Hol: — nem érték a szent tiszta lángot, Mely mosolygó ajkkal dalra köszte ... — S mig zengő lantod bűvös szavára Szivünk búja kedve s örömre vála. . . Titkon a láng ... téged fölemészte ... Kaczajra rákásztál . . . s sirt a lelked ...! Izzó vulkán volt az a te kebled, Feledhetlen, vándor hegedősünk ! . . . Te ... mint hajdan, bujdosó Tinódi — Nem is tudtál mást — , csupán dalolni És szeretni;... meg sem értve tölünk !. .. Hejh! mért kelle kora sírba szállnod . . . Most se hiszszük el gyászos halálod, Mely szivünket szörnyű váddal sújtja.! .. . Oh, feledd a sok hálátlanságot — Ezt a magyart földre sújtó átkot. — Mely — egy — ok volt bízvást, a nagy útra! Vagy — — megtréfálni vélted a halált..? — Ki . . . nem is sejtve, tán : kire talált. — Bizonyára csak úgy botlott beléd. . . S hogy szólná — Emelgetve ajkad, — Rádsóhajtva fagyos lehelletét — Az álnok . .. lám, — Ő fogott ki rajtad ! . . . Hát lesz erre »cadentia« itten Nincsen is más — ; csak ott fönn... az Isten, Kinek szine előtt állsz az égben . .. Nosza, Samu ! rukkolj ám ki ottan — Szokás szerint — ékes „rigmusokban“ ! S kérd et: szép hazánkra gondja legyen ... Az Ur met fog érteni, s szeretni — Nimbuszával körül fog vétetni, Mint afélevig magyar poétát... Majd — odaintve az öreg »"Tétért«, Eléparancsoltat egy cométát: S együtt utazzátok be az — nétert... Biró Pál. Az önkéntes. — Irja: Gagyi Dénes.Hetet rendelt, raportra Stellebérg von Tiszabér főhadnagy úr a nagyszebeni tüzér önkéntesi iskola növendékei közül. A fiúk meg voltak szeppenve, mi lesz most ? Úgy is sok már a tört cserép. Tegnap is, a korrepetíció ideje alatt és akkor lépett a kaszárnya inspekcziós tiszt a Lehrsaalba, mikor egy másodéves káplár a franczia négyes I ötödik figuráját rendezte, melyhez a zenét egy, I Batterie-dudássá avanzsírozott udvarhelyi czigány I és az iskola trombitása szolgáltatta ; a terem egyik sarkába hordott asztalokon elnyúlva hevert a reni des ferbli kompánia. A nagy zaj és lárma miatt észre nem vette senki a belépő hadnagyot addig, mig kezét a szolgálatvezető zugsführer sapkájában is lévő bankra rá nem tette. Ekkor egyszerre harminczorok kiáltott haptákot s egy minuta alatt állt mindenki, mintha nyársat nyelt volna. A hadnagy ur vitéz ajkairól aztán a legválogatottabb titulusok százai zúdultak az önkéntesek fejére, kijelentvén egyszersmind, hogy az ekvitáczió istállójában épen annyi stand fa van, mint a hány szájvilligot az iskolában s mindenikre rá lehet egyet kötni. Nagy volt a rémület Nem attól féltek, mintha az egész abtheilungot kikötnék, hanem — lévén az idő már márczius elején — tartottak attól, hogy ha ez a féleszű tartalékos tajdinánt megtalálja az ezrednek jelenteni, nem lesz ám csillaghullás, de 1 lesz a második esztendő. Az inspekcziós tiszt úr, első dühében, a zenélő két dudást, az ordinánczokat s valamennyi ott található puczczert a napos által egyenesen aristomba küldötte. Haragja csillapultával nyájasabb képet öltött arcza s kezét a korpusz delikti gyanánt szolgáló bankról észrevétlenül felemelte s távozóban igy szólt: sie zugsführer, ha még egyszer ilyesmit tapasztalok, magát rögtön degradált,atom, a többit pedig anzergálom a regimentnek. Ezzel kicsörtetett az ajtón. E kompromittáló esemény jutott a raportra czitáltak mindenikének eszébe. Hátha az a próbaszolgálatos hadnagy mégis besúgta az ezredes urnak. Volt tehát gombpuczolás, keteskedés s a raport. összeállitásánál reszketett valamennyi, mint a nyárfa-levél. Végre jött a főhadnagy. — Habtacht — kommandirozta a zugsführer — rapport rechts und links schaut! A főhadnagy átveve a jelentést, meghallgatott mindenkit, kivéve a remegő szeptemvirátust. , — Az általam rapporli rendelteken kívül a többi abreteu, szólt Hollebérg. Az előírt szalutásai után, felhívja egyenkint. Felhívás előfizetésre. A »Székely-Udvarhely« szerencsésen eljutott a második évfolyam küszöbéhez. Nehéz és küzdelmes volt ez év, mint minden kezdet, de az igaz ügy, melyet szolgálunk, a szent ezés, melyet magunk elé tűztünk, erőt adtak a kitartáshoz. Fölkaroltuk vármegyénk s városunk minden fontosabb tényét s szolgáltuk annak érdekeit híven, őszintén. Nem latolgatjuk, mily szolgálatokat tettünk a köznevelődésnek, a székely érdekeknek, ennek elbírálását olvasóinkra s a mélyen tisztelt közönségre bízzuk. Annyit vagyunk bátrak jelezni, hogy nem volt vármegyénkre, vagy városunkra nézve fontos kérdés, melyhez hozzá ne szóltunk volna, hol buzdítva, hol föltárva a hiányokat, hol tervekkel , javaslatokkal előállva. S tettük ezt minden személyeskedés nélkül, csupán az ügy érdekét tartva szem előtt. Az eddig követett elv megtartásával, önzetlen, becsületes munkát óhajtunk jövőre is végezni s igy szolgálni elsősorban szűkebb hazánk, a Székelyföld érdekeit. Hogy a magunk elé kitűzött czélt elérhessük, két tényezőre van különösen szükségünk : a közönség anyagi pártolására s a munkatársak eddigi támogatására. Nem panaszolhatunk egyik ellen sem. A megye vezérférfiainak tartozunk elsősorban hálával, kik lapunk megélhetése érdekében buzgóan működtek. A közönség sem volt közönyös irántunk, sőt érdeklődéssel kisérte munkásságunkat. Azonban fájdalom, most is sokan vannak, kik a vidéki sajtó munkásságát kicsinyük legkevésbbé sem méltányolják. Ezek a jó emberek nem bírják fölismerni azon szoros kapcsot, mely a műveltség terjesztése gépezetének egyes részei között, létezik. Egy gépnek szervezetében minden kis szegnek megvan a maga rendeltetése s gyakran egy ily’ csekélységnek látszó rész hiánya megbénítja az egész működést. Tegye tehát lehetővé a t. közönség, hogy e gépezet hasznos részecskéjét képezhessük mi is