Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1871-02-05 / 1. szám

1­ S. SZám­. Vasárnap, február 5-kén 1871. Tartalom: A látélesség nyomozásáról. Hirschler tr-tól. — Szemsértés izzóvas általi nyomkötés, gyors gyógyulás. T o­r­d a­y tr-tól. — Strychnin mint gyógyszer mór ellen. Nagel tanár-tól. — A rövidlátás heveny fejlődéséről. Kugel tr-tól. — A jéglencsének befolyásáról a szivárványhártya feszültségére Kugel tr.-tól. Uj módszer egyoldali mór és láztompulat könnyű felis­merésére. Kugel tr-tól. — Heveny Atropinmérgezés egy esetéről. Kugel tr-tól. A szemhéjgörcsről. Graefe Alfred tanár-tól SZEMÉSZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 51-dik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. .. látélesség nyomozásáról. Elfiadta Dr. Hirschler a buda­pesti Orvosegylet jan. 7-én tartott rendes ülésében. Mai értekezésemben nem fogok oly tárgyról szólani, mely a jelenlevő szemorvosok számára új vagy épen érdekes lenne. Tartá­sára engem ama a választmányban többször hangsúlyoztatott nézet buzdított, miszerint az úgynevezett szakorvosok feladata lenne, időnkint szakmájuk nevezetesebb mozzanatait ismertetni oly czélból, hogy a szakmával különösen nem foglalkozó ügytársak is az uralkodó tudományos elvek, szempontok és gyógymódok isme­rése által legalább gyakorlati tekintetben a mai tudomány szín­vonalán maradhassanak. A látélesség nyomozási módját pedig azért tűztem ki ezen értekezés tárgyául, mivel­ annak ismerése, ille­tőleg a nyomozási eredmény formulázásának kellő megértetése mellőzhetlenül szükséges a szaklapokban tartalmazott kórtörté­netek helyes felfogásár­a. S­z 2%0, 1/s stb. kifejezésről lesz itt szó, melylyel a szemészeti kórtörténetekben találkozunk; mit értünk ez alatt, mi haszna van ezen terminológiának, mi a kifejezésnek elméleti és gyakorlati becse, minő fejlődési időszako­kon ment ez át a mai álláspontig, és melyek végre a hiányok és hézagok, miket maga a gyakorlat ezen formulázási módban éreztet ? Tudva van, hogy a szemészet újabb gyors fejlődését leg­­inkább a tárgyilagos vizsgálat ritka tökéletes­ítésének köszöné. De míg ez által az anyagi változások tanulmányozása és kutatása váratlanul nagy mértékben segíttetett elő, a kórkép igen tökélet­len maradna, ha nem sikerülne a szem működésének nyomozását szintén közelítőleg biztos alapra fektetni, mert csakis ily feltétel alatt lehetséges az anyagi változások kórtani becsét megismerni, a­mint a hullán talált kórboncztani lelet kórodai észlelet nélkül soha sem vezethetne az orvosi tudomány tovább­fejlesztésére. A mai tudomány követelme az, hogy a működési rendellenességeket párhuzamosan a szöveti változásokkal vegyük szemügyre, mely feladatnak a szemészet a szemtükör feltalálása óta több irányban elég sikeresen már is megfelelt, másokban megfelelni naponta igyekszik. A jellemzett törekvés méltánylására például hozhatom fel a láttér nyomozását, annak szűkületei, hiányai és félbeszaka­dásai felismerését, a középponti láterő vagyis a macula lutea mű­ködési mibenlétének megállapítását, a színekre vonatkozó láterő kutatását, a kettős látás résztüneteinek tanulmányozását, a phos­­phének a kórismére való felhasználását stb. Könnyen érthető, hogy hasonló törekvés már korán oda irányult, módot feltalálni, mely által az átalános látképesség fokát többé nem bizonytalan és tág­­értelmű kifejezésekkel hanem szabatos és határozott műszavak­kal jelölhessük, hogy ily kifejezések helyett, mint: a beteg ke­veset, csak nagyobb tárgyakat, elég roszul, igen roszul vagy elég jól lát, melyek a mai tudomány állásával össze nem férnek, ki­küszöbölhessük és jobbakkal pótolhassuk. Arra, hogy betegeknél meg bírjuk határozni a látélességet, mindenek előtt szükséges a rendes szem látélességét ismerni. Ez nem oly egyszerű dolog, mint milyennek első pillanatra látszik. A búvárok sokáig nem is voltak tisztában a felett, várjon mit kellene tulajdonképen érteni élettani látélesség alatt. Régebben összezavarták a látélesség fogalmát a nagy távolra való alkal­mazkodási képességei, a­mint ez még most is a nem tudós világ­ban szokott történni. E szerint a látélesség azon részegkép által lenne kifejezendő, mely alatt a szem egyátalában képes vala­mit, akár a legkiseb­bb fénypontot is meglátni. Eltekintve a nagy különbségektől, melyek erre nézve előfordulnak,*) maga az elv is hibás felfogáson alapszik, mint tovább kimutatni fogunk. Még aránylag gyenge szem is képes igen kis álló csillagot látni, ha csak bir párhuzamos sugarakat a réczegen összpontosítani; de ezen esetben oly igen kis és épen nem mérhető látszöglettel van dolgunk, hogy összehasonlításra, tehát mértékre épen nem alkalmatos. Hocke** volt az, ki az első az élettan e kérdését he­lyesen fogta és tette fel. Ő ugyanis azon látszöglet mekkorasá­­gát kereste, mely szükséges arra, hogy a szem képes 1 e­­gyen két csillagot egymástól elkülöní­tv­e látni, és úgy találta, hogy alig van egy ember 100 közül, ki bírna két csillagot egymástól elkülönítve felismerni, ha ezeknek látszóla­gos egymástól­ távol a kisebb 60"-nél (vagyis 1 percznyi látszög­­letnél) Későbben mások is hasonló nyomozásokat nem épen csil­lagokkal, hanem más finom tárgyakkal, többnyire apró rostély­­lyal tettek, melyek közelítőleg hasonló eredményre vezettek. Az élettani látélességi határ ugyanis a szem fényérző szervének al­kotóban találja magyarázatát. De halljuk, mit mond erre nézve az élettani elmélet: A látélesség, melyet a szem elérhet — úgy mond Helm­holtz *** — összefügg a fényérző reszegelemek (csapok, Zapfen der Netzhaut) nagyságával. A fény, mely egyetlen egy érző elemre esik, csakis egy fényérzetet szülhet, melyben nem külön­­bözthetni meg, váljon az elem egyes részei több, mások kevesebb fényt kaptak-e. Fényes pontokat lehet észrevenni, melyeknek re­­czegképei sokkal kisebbek mint egy reczegelem, feltéve, hogy a tőlük kiinduló fény egyátalában elég erős arra, hogy bírjon re­­czegelemre hatni, így a szem álló csillagokat vesz észre daczára látszólagos kicsiségüknek. Hasonlóképen bír a szem világos téren levő sötét tárgyakat megkülönböztetni, bár ezeknek reczegképei kisebbek mint egy reczegelem, feltéve ismét, hogy a sötét kép észrevehetőleg bírja csökkenteni azon fényt, mely az érző elemre esett. Ha pl. a szem az alkalmazott világításnál még képes a világosságnak eségre menő különbséget érezni, akkor kell, hogy megérezzen oly sötét képet is, melynek térfogat­­­a fényérző elem­nek 1/50-ed részét képezi. Igen érthető ellenkezőleg, hogy két fénylő pont a szemtől csakis akkor fogható fel mint kettő, ha részeg képeinek egymástóli távola nagyobb egy elemnél. Ha t. i. az egymástóli távol kisebb egy elemnél, akkor a két kép vagy egy és ugyanazon elemre esik, vagy két szomszéd elemre. Az első esetben mindkét kép csak egy érzetet, a másik esetben ket­tőt eredményezne ugyan, de miután két szomszéd elleniben tá­madna, a szem nem bírná megkülönböztetni, váljon két fénypont van-e jelen, vagy csak egy, melynek képe két elemnek határré­szeire esik. Ezekből következik, hogy két külön érzet létrejöt­telére mellőzhetlenül szükséges, hogy a két kép oly elemen ke­letkezzék, mely egymással nem érintkezik, közöttük egy harma­­ d) Ismeretes a tény, hogy egy hollandiai paraszt Jupiter trabansait bírta felismerni puszta szemmel, bár e kis csillagokat más ember csak­is távcsővel vesz észre. **) 1765. ***| Handbuch der physiologischen Optik 215­1.

Next