Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1876-02-20 / 1. szám

a kísérlet, egészen jó eredményt adott. Az első 8—10 nap alatt teljes remény­eink lehetett a sikerre. De ké­sőbb azt vettük észre a különben szélein rögzített hártyán, hogy közepe kezd kiemelkedni, a szemhéjnak a bulbushoz fekvésekor képződő árok mindig sekélyebb lett s a lebeny külső széle fel­­kunkorodott, megvastagodott, az egész mindig kisebb, keményebb s bár színe a környező hegedő felületétől fehérsége által elütött, ahhoz összeállás tekintetben egészen hasonlóvá lett. Február 27-ikén miután egy keskeny híddá zsugorodott össze s külső széle, az alatta képződő hegszövettel együtt, vastag éket képezett teke és héj között, mi úgy látszik okát képezte a beteg kelle­metlen érzéseinek, egy része kimetszetett. A szem állapota az volt mielőbb. Márczius 5-én a műtét ismételtetett. Az előbb átültetett köthártya porczkeménységű, itt-ott dudoros tömeget képező maradéka teljesen eltávolíttatván, az egész sebfelületnek a heg kiirtása által szabaddá tétele után ismét egy fiatal, barna házi­nyúl köthártyájából készítetett ki egy az előbbinél jóval nagyobb, mintegy 2 cm. hosszú és iga cm. széles darab, a szemteke belső feléről s a membrana m­ctitánsról. Még helyéről levétele előtt négy sarkán fonalak vonattak át s aztán ezek segélyével a lemez egyenest a beteg szemére vitetett; oda erősítése összesen hat varrattal történt. Hogy az átmeneti redő, melynek megtartása az előbbi tapasztalat szerint is legnehezebb feladat, ez esetben biztosíttassák, a már oda varrt hártya közepe táján egy vastag fonal a Snel­en-féle ectropium-varrat módjára úgy tűzetett át, hogy az mintegy 4 mm. hosszúságban feküdt a hártya behajlása­kor legmélyebb helyzetű részén, s azt, az orbita alsó széle mellett a bőrön kivonva s egy tekercsen leszorítva, helyében tartotta. A műtét utáni lefolyás s az eredmény eleinte még szebb volt mint első alkalommal. A helyzetében szépen megtapadt új átmeneti redő kiválóan kecsegtető látvány volt. A varratoknak az 5. napon eltávolításakor csak a szélek voltak, főleg a szemte­kén és a lebeny belső oldalán, feltűnően fehérek és mállékonyak s néhány nap alatt mintegy 2 mm. szélességben le is foszlottak. Az elhalás azonban nem haladt tovább ; a hártya többi része lassanként rózsaszínű lett s egészen simán feküdt alapjához. A legelső kedvezőtlen változás, melyet már a második hét folya­mában lehetett észre venni, s mely a betegnek márczius 26-án távoztakor nagy fokban volt jelen, ismét az átmeneti redő kiemelkedése volt, úgy hogy az egész hártya concentrice kissebbedett s e mellett közepe felemelkedett. Mikor a be­teg márczius 26-án távozott, még volt ugyan annyi köthártya, hogy a szem zárásakor 3—4 mm. mély redő képződött héj és teke közt, de már ekkor biztos volt előttünk, hogy ez sem fog megmaradni. E mellett a köthártya színe egészen jó volt bár természeténél fogva halványabb és csillogóbb fehér mint az em­beri ; felületes megszúrásakor vércsepp tűnt elő, tehát táplálkozás tekintetében a vékony hártya nem volt kénytelen igényeinek minimumára szorítkozni. Ápril 4-ikén a beteg következő teljesen állandósult álla­potával bizonyíta be törekvéseink meghiúsultát. Az alsó átmeneti redőnek még igen sekélyen meglevő külső felében néhány fehér hegköteg vonul a tekére; a szemhéj közepén hirtelen felemel­kedik a szemhéjat a tekéhez tapasztó hegtömeg, rövid, mintegy 5 mm. széles és 3 mm. hosszú hidat képezve azok közt. Belöl ily híd közbenesése nélkül tapadnak össze héj és teke; a köny­­ponttól s a belső ajknak egy ettől 4 mm. nyíre kifele eső pont­jától keskeny hegszalag vonul a tekére, ezen seprő­szerüleg szétágazva, közötte e két szalagnak sima, piros hegszövet látszik. A szemhéj szél domborúan előre van nyomva, s figyelmes megtapogatásakor közvetlenül a szél alatt egy kemény, vízszintes hossztengelyű henger­es képlet érezhető a bőrön át, mely min­den valószínűség szerint nem egyéb mint az összegöngyölődött és a sarjadzások által be­zárt nyúl-közhártya. — A szemteke mozgásai s a porczhártya alján levő heg, épen olyanok mint bejöttekor. Látás e szemen 2%0. Betegnek szemében gyakran fájdalmak jelentkeznek, ha nem mozgatja is azt; ezeket legjobban lehet még a porczhártya alsó szélének a heg által rongálásából magyarázni.­­ Későbbre a Teale-féle műtét végzése, helyeztetett kilátásba, mely műtét úgy látszik, ma egyedül biztos kezelési módja hasonló eseteknek. A köthártya átültetésénél oly tényezőkkel küzdünk még mint e két kísérlet is bizonyítja, melyek részint teljesen isme­retlenek, részint egészen kívül állanak hatalmunkon. Hogy ily viszonyok közt e két átültetés nem sikerült, abban ránk nézve semmi meglepő nem lehetett, de hogy a siker ily irányú válto­zás, azaz a felhasznált kártya teljes megtapadása s egy ideig jól tápláltatása után annak összetöpörödése által hiúsult meg, az a maga nemében első s valóban sajátságos tapasztalat volt. Hogy ez nem egy esetnek speciális szerencsétlensége volt hanem egy mindenkor felforgó lehetőség, bizonyítja egy később Feuer N. kolozsvári h. tanár által végzett műtétnek kedvezőbb viszo­nyok közt hasonlóul alakult kimenetele. Az esetet műtét után egy héttel volt alkalmam látni s rajta már a második hétben oly tüneteket láttam, a­melyek esetünk­ről vett tapasztalatok szerint az összetöpörödést előre megjósolni engedék. Az igen szépen megtapadt hártya kezdett kissé kidom­borodni, s szélein és a környezetben vékony heges szálak voltak láthatók. Ezen eset a sebnek egészen egy felületben fekvése s a megtapadásra kedvezőbb viszonyok miatt a mienknél is erősebb tanújele az átültetett nyúl-köthártya rejtélyes zsugorodási haj­lamának. Az eddigi irodalom e tekintetben nem ad tanulságokat. Valamennyi esetben létre jött az átültetett darab megtapadása zsugorodás nélkül s igy az illetőknek semmi oka sem volt utólagos változásokkal foglalkozni; figyelmüket főleg a kivitel módja vette igénybe. Wolfenak első esete teljesen hasonló a mienkhez; ő is kénytelen volt átmeneti redőt képezni s a nélkül, hogy a hár­tyának lefele rögzítéséről gondoskodott volna, az sikerült is. Második esetében a kimenetel kedvezőbb viszonyok közt hasonló volt. Leírása szerint semmi különös elő nem fordult egyéb, mint hogy a lebeny itt-ott felhámját veszté s két napig erőssen duz­zadt volt erős lobos izgalom mellett. Hogy az eredmény két­ségtelenül állandó volt, bizonyítja az egy hónap múlva vál­tozatlannak talált állapot. Becker több gondot fordított az áttétel módjára. Ő is mint Wolfe, 4—5 varratot alkalmazott s fontosnak tartja hogy finom sodratlan selyem és igen vékony tűk használtassanak s a varratok ne távolitassanak el. Esetei annyiben kedvezők voltak, hogy nem volt szükség átmeneti redőt képeznie. Zsugorodást nem említ, de úgy látszik, nem sokkal a műtét után elbocsátotta a beteget, a végeredmény tehát itt nem egészen bizonyos. Legtöbbet foglalkozik a műtét esélyeivel M a s s e­­ o n, a Wecker-féle kóroda jelentésében. Igen fontosnak tartja, hogy a közhártya jó bőven vétessék és jó sok varrat tartsa azt helyében. Az ő­­ esetükben kedvező eredmények jöttek ugyan létre, de úgy látszik, ez átmeneti redő képezése náluk is komoly aka­dályokra talált. Különös gondot fordítottak a leválasztott hártya ráncztalan kiterítésére nedves üveglemezen, hogy így sem annak mechanikus sértései, sem a seben kiterítés nehézségei az ered­ményt ne koc­káztassák. A lebeny hosszában összesen 20 var­ratot ajánlanak, s az átmeneti redőben annak lefele vonását a szemhéjon átvitt s kívül megkötött egy fonal-hurokkal. A Stellwag eseteiben az ajkról és hüvelyből vett nyák­­hártya-részleteken már észleltek zsugorodást és épen az átme­neti redő kiemelkedéseként. Ők azonban az első esetben teljes­séggel nem alkalmaztak varratokat s a második esetben is csak egyet, mely az arcz bőrére vonatott ki. A végeredmény mindkét esetben annyiban jó volt, hogy a szemek mozgékonyságukat visszanyerték. Mindezek után bizonyos, hogy esetünkben sem az eljárás sem a kór­alak, sem utókezelés tekintetében nem volt oly mo­mentum, mely a kimenetel okát és magyarázatát képezhette volna. De elgondolni sem könnyű, mi lehetne ezen ok ? Any­­nyival nehezebb kérdés, mert nem ismerjük magának az ösze­­szetöpörödésnek módját sem ; a folyamat rejtvény előttünk. Annyit az összezsugorodás lefolyásából, a kimeneti alakból láthatunk.

Next