Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1878-02-24 / 1. szám

a ma már sokszor említett fatalizmus táplálására, mely szerint a műtét kifogástalan végzése kevés befolyással van az eredmény mi­ként alakulására. Egészen más színt ölt azonban a dolog, ha pontosabban szemügyre vesszük mindazon complicatiokat, melyek úgy a műtét, mint a gyógyulás rendjét eseteinkben zavarták és kiküszöböljük közülük a kevésbé lényegeseket vagy ártalmatlanokat. Ha például eltekintünk a műtéttel semmiképen összefüggésbe nem hozható és különben is veszélytelennek bizonyult több napig nyílt sebtől, utóvérzések- és sebrepedésektől s a hosszas köthártya­­izgalomtól; ha nem vesszük számba az ártatlan keratitis striatát, akkor a műtét egyes rendellenességeire nézve következőket ta­láljuk : Az aránylag nagy seb, mely azonban a Grafe-féle metszés rendes hosszát meg nem haladja, a gyógyulásra nézve inkább kedvező complicatiót képez, a­mennyiben rajta a lencse könnyen és kéregrészek visszahagyása nélkül távozik és csak annyiban lehet befolyással, hogy az üvegtest prolapsust megkönnyíti. Azon 7 eset­ben, midőn a seb a maghoz viszonyítva kelleténél nagyobb volt, tényleg 3 esetben állott elő üvegtest veszteség, de — ha más műtéti rendellenesség hozzá nem csatlakozott —­ soha sem követte említésre méltó sebfolyamat. A rovataink közt második helyet foglaló igen kis seb értel­mezésére szükséges felemlítenem mikép itt a seb nagyságát ismét csak a maghoz viszonyítani, miáltal a kicsiny seb már nagyobb jelentőséget nyer, a­mennyiben a lencse keresztül erőszakolása a szűk nyíláson és a sebszélek zúzódása, könnyen okozhathatna a corneában és a sugártesten veszélyes folyamatokat. Hogy idevonatkozó­­ esetünkben a mag és seb közötti vi­szony kedvezőtlensége és így a szenvedett zúzódás is igen kicsiny volt, azt mutatja már a sebtágítások nagy száma is, eléggé bizo­nyítva, miszerint mindannyiszor, ha csak számbavehető akadályt képezett a készített nyílás kicsinysége, azonnal az ollóhoz nyúltunk, hogy a veszélyes complicatiot kevésbé veszélyessel helyettesítsük. Az említett két eset után ehhez mérten a lefolyás is egészen sima volt. A mag ficzamodása műtét alatt csak igen finom eszköz — tokhasító horog újból bevezetését tevén szükségessé, ha a re­positio — mint ez koródánkban minden esetben történt — sike­rül, magában a műtétet alig változtathatja veszélyesebbé s a complicatiok sorából bátran kitörölhető lenne. Azon esetek végre, melyekben a köthártya heges volta le­benyképzését nem engedte meg, csak akkor lehetnének veszélyesek, ha a szemen erősebb váladékképződés volna jelen, midőn meg­­becsülhetlenné válik a sebet ideiglenesen elzáró és védő s a szem integritását sokszor napokon át egyedül fenntartó köthártyalebeny. Eseteinkben a váladék hiányzott s így a lebeny hiánya nem lehe­tett káros befolyással. Ha a felsorolt esetek közül azokat, melyekben semmi más rendellenesség nem fordult elő, a normális műtétekhez sorozzuk, akkor ezek száma 62-re emelkedik. Tekintetbe véve most már a műtétet követő iritist, cyclitist, cornealgennyedést, iridocyclitist és panophthalmítist, azt találjuk, hogy az első 7 esetben (11 t°/0), az utolsó kétszer, iridocyclitis egyszer, cyclitis és cornea elgeny­­nyedés pedig egyáltalában nem léptek fel rendes műtét után. Tekintsük ezzel szemben a még nem tárgyalt rendellenes­ségeket és első­sorban az erős vérzést, mely mindig nagy vér­mennyiséget hagyott vissza a csarnokban és azt találjuk, mikép azon 12 esetben, midőn a vérzést nem kísérte más fontosabb complicatio, 2 b­itis (16­6 °­ C) zavarta a gyógyulást. Ezzel eltűnik a csarnokban visszamaradt vér többfelől hangoztatott jó prognos­ticus jelentősége, melyet elméletileg értelmezni különben sem le­hetett, miután nem magyarázható meg, miért ne érvényesítse a vér izgató hatását az irisre. Még kedvezőtlenebb az arány azon 5 esetben, midőn az erős vérzés sebtágításhoz csatlakozott s melyekben 2 iritist (40 °­ C) kell feljegyeznünk. Ezek közt foglal helyet a kimutatásunkban sze­replő 2 eset egyike is, melyekben a szivárványhártyaláb teljes látazárulatra vezetett. A­ sebtágítás további két esetében tetemes kéreg maradt vissza ; az egyik szem látása cyclitis közbejöttével III-osz­­tályúvá sülyedt Még 4 szemen történt az olló alkalmazása a nyílás nagyobbítása czéljából Ezek közül 1 (25 °­ C) b­itis folytán tönkre ment. Könnyen szembeötlik, mikép a sebtágítás, mely már ma­gában is veszélyes, mily gyakran eredményez erős vérzést, s mily sokszor társul hozzá nagy mennyiségű kéreg visszamaradása. (Hi­szen az ollóhoz épen akkor folyamodunk, midőn kitűnik a seb elégtelen volta, s már a kéreg jó része lesurlódott a beékelt magról.) A csipeszszel behatolást megvastagodott tokrészletért, már a múltban félni tanultuk és mégis 9 esetben gyakoroltuk azt, miután oly nehéz elhinni és megérteni, miként okozhat ezen aránylag finom eszköz előtolása a csarnokba oly veszélyes lábokat, s mi­után a pupilla teljes megtisztulása a mindig kellemetlen utóműtétet feleslegessé teszi s a kezelési időt annyira megrövidíti. Különben is hajlandók voltunk a fellépett lábokat a hályogműtétek terén oly nagy szerepet játszó ismeretlen tényezőknek tudni be. Az ered­mény 4 esetben keratis striata (a rendes műtétekhez viszonyítva igen magas arány) az ötödikben pedig sebből kiinduló cornea el­­gennyedés volt. Talán a csipesz rovátkáiban el nem távolítható szenny jut a csarnokba, talán a sebnek és sugárzásnak már e kis mérvű zúzása is elviselhetlen a szemre ? Mind olyan kérdések, melyeket csak felvetni lehet, a­nélkül, hogy rájuk a kellő feleletet megadni képesek volnánk. Hiszen a csipes­szel k­isért is legtöbb esetben a csarnokba kell nyúlnunk. Igaz, hogy ez esetben nem szükséges azzal annyira hátrafelé hatolnunk, mint a lencse kilé­pése után s így kisebb vagy semmi a hátsó sebajkra gyakorolt nyomás ; igaz, hogy ez esetben a csipeszen netán bejutott fertőző anyagot a kivágott irissel együtt eltávolítjuk, míg az könnyen le­­surlódhatik a megfogott, de újból kisiklott tokrészleten, de mindez csak feltevés és nem magyarázat.­­ Bármi legyen is azonban a megfejtés, a tény kézzelfogható, nem lehetvén eshetőségnek róni fel, ha ugyanazon okot annyiszor követi ugyanazon okozat. Nagyobb mennyiségű kéreg bennmaradását a szemről kell feljegyeznünk. Soha sem képezett ez önálló complicatiót és így hatását önmagában nem vizsgálhatjuk, noha nem lehet a priori sem kételkednünk, mikép a puffadó kéregrészek izgató hatása ké­pes a különben is sérült szemen veszélyes lábokat támasztani. Azon esetben, mely fennebb említve van és sebtágítás után cycli­­tisre vezetett, jelentékeny része lehet a sugártestlob létrehozásában a duzzadó kéregnek is. Hosszabb súrolást Daviel kanállal kéregeltávolítására csak 6 esetben alkalmaztunk, ezek alatt sem értendő egyéb, mint a len­cse kilépése után a kanálnak kétszer-háromszor végig simítása a cornea felületén oly egyéneknél, kik a rögzítő csipesz eltávolítása után nyugtalanságuk által előre láthatólag meghiúsították volna a szokásos ötödik műtéteki mozzanat rendes kivitelét. Különben a kéregrészeket mindig alig sértő módon, az alsó szemhéj közvetí­tésével simítottuk ki, még­pedig oly sikerrel, hogy mint fönntebb említve volt, csak 6 esetben hagytunk vissza említésre méltó há­lyogmaradékot ; ezek közül is 3-szor üvegtest előesés gátolta a teljes kisimítást. A kanállal történt súrolásnak 1 b­itis (16­6%) volt következése. Az üvegtest előesésnél főleg az jöhet tekintetbe, váljon tör­tént-e a lencseeltávolítás czéljából kanalak előtolása a lencse mögé, miáltal — az e czélra szükséges eszközök meglehetős vaskossá­­gát tekintve — mindig kisebb nagyobb zúzódásnak kell a sebajkakon létrejönni. Azon 12 esetben, midőn a lencse kikanalazás nélkül távo­zott s más fontosabb complicatio a frolapsust nem kisérte sem a seb záródását nem láttuk túlságosan akadályozva, sem pedig más rendellenességet a gyógyulásban, mint 2 csekélyebb mérvű iritist (iö'6°/o) nem észleltünk. Mindenesetre elég kedvezőtlen arány, mely azonban még roszabbá válik, ha azon a műtétet tekintjük, melyekben kikanala­zás vált szükségessé. Ezek közül egy cyclitis útján III. osztályú eredményre vezetett. Legszebb eredményeket láttunk azon 3 esetben, midőn a lencse tokostul eltávolíttatott. Ezekhez nincs hozzá számítva 3 to­vábbi kivonás, melyeknél tokhasításkor a megvastagodott mellső capsula követte a horgot s a szemből egészen eltávolíttatott. Az itt említett 3 eset egyikében a lencserendszer horoggal emeltetett ki és csak 2 alkalommal használták e czélra a Pagenstecher-féle kanalat.

Next