Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1883-01-28 / 1. szám

SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 4-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 1. SZ. Vasárnap, január 28-án. 1883. Tartalom : Hirschler tr. Az aphakiában szenvedők néhány alanyi észleletéről. — Dr. Juhász Lajos. Adatok a hályog műtételéhez. — Schu­lek V. tnr. Közlemények az iridectomia köréből. (Folyt.) — Könyvis?nertetés. Mittheilnngen aus der ophthalmiatrischen Klinik in Tübin­gen. Herausgegeben von Prof. Albrecht Nagel. Tübingen, 1882. —Fuchs Ernő, tnr. Aneurysma arterio-venosum retinae. — Vegyesek. Az aphakiában szenvedők néhány alanyi észle­letéről. Hirschler J. tr.-tól. Ismeretes dolog, hogy az egyes szaktudományok fejlettsége mértékének mindenkor azon függetlenség foka tekintetett, mely- lyel az orvosi ténykedés a betegek alanyi állításaival szemben bírt ; ezen szempontból pedig ellentmondás nélkül a szemészeti szaktudomány állíttatott első sorba. És ezen álláspont teljesen jogos is volt. Mert nem kellett-e valóban mintegy irigykednie a belgyógyásznak, látva azt, hogy a szemész a kóros szervnek egyszerű megtekintése által, még csak szót sem engedve betegé­nek, biztos alapra képes fektetni kórjelzését és megállapítani a gyógykezelés módját? A szabatos physikális kórjelzés más or­vosi téren is történt magas kiművelésével a szemészet különállása ugyan nagy mértékben szállott alá, de alapjának hozzáférhetetlen, mathematikai szilárdsága még ma is biztosítja neki a külön szak­mák közt az első helyet. Az éremnek azonban meg van a maga hátlapja is. A mit könnyen nélkülözünk, azt puhatolgatni nem nem igen szoktuk, és ha most már nem egy orvostól hallani a panaszt, miszerint az újabb orvosi tudományban divattá vált az alanyi jelenségeknek túlságos elhanyagolása, ez a szemészetben már régóta tapasztalható. Az igaz, hogy a szemészet az alanyi kórtünemények tanul­mányozásánál sajátságos, a látószerv functiójában gyökerező ne­hézségekbe ütközik. Itt oly érzéki benyomások és észleletek forognak szóban, melyeknek analysise és nyelvbeli megjelölése rendszerint a míveltségnek bizonyos fokát, sőt néha némi tehet­séget tételez fel, mely a betegnek nem igen szokott rendelkezé­sére állani. A látás természetes működés ugyan, de bizonyos értelemben mesterség is, mihez nem ért minden beteg; szóval: a test semmiféle szerve kórváltozásainak megközelítőleg találó objectiválásához nem szükséges annyi értelmiség a beteg részéről, mint a látási zavarok tárgyilagoson pontos előadásához. Ha Lis­ting a scotoma scintillans fugax-ot le nem írja, úgy a hogy ő azt saját magán észlelte, ugyancsak sokáig várhattunk volna, míg más, közönséges betegtől ily megbízható leírását kaptuk volna ezen kóros tüneménynek. És így bizonyára még most sincs tu­domásunk számos oly tüneményről, mely lényegének subtilitásánál fogva kerüli ki a szenvedők figyelmét, avagy túlmegy ezek fel­fogási képességén, a szaktudósok tanulmányozására nézve tehát kárba vész. Ezen gondolatokra tulajdon cataractám fejlődése- és érése­kor, valamint az egyiknek eltávolítása után a lencsehiányban szenvedő szemen tett észleleteim vezéreltek. Első helyen áll az aphakiában szenvedő szem vöröslátási érzete, melyről eddig oly ke­vés jutott tudomásunkra, hogy még dús kóranyaggal rendelkező, bő tapasztalatokkal bíró szemészek előtt is éppen nem, vagy pedig csak hallomás után ismeretes a jelenség. Hiszen maga Becker is a jéglencse betegségeiről irt értekezésében (Graefe- Sämisch V. Cap. 7.) hozzávetőleges becslés szerint valamennyi aphakiában szenvedő szem 3—5%-áról teszi fel azt, hogy piros látásban szenved, annélkül, hogy képes volna körülményesen le­írni az állapotot, hát még megkísérlem annak magyarázását. Most pedig áttérek mindenekelőtt a tünemény részletes leírására, úgy a hogy azt Schulek tanár úr által l882ik évi januárhó 26-án szerencsésen mütett bal szememen megfigyeltem. Csak öt hónappal a hályog eltávolítása után lépett fel nálam, még pedig rögtön teljes intensitással, ama sajátságos sub- sectiv jelenség, mely az erythropsia neve alatt ismeretes. A folyó év julius havának első napjaiban, a Bécs melletti Kahlenbergen való tartózkodásom alatt történt, hogy első ízben vonta magára figyelmemet a piros látás, mely ezentúl minden este némi elkedvetlenedésnek lön okozója. Nappal e tekintetben semmi emlitésre méltó dolgot nem tapasztaltam, inkább meg-megujuló hálaérzettel örvendtem visszanyert látóképességemnek s nem gyönyörködhettem eléggé az erdőnek szépségén, a Duna völ­gyére való kilátás nagyszerűségén; mihelyt azonban beállt az est, körülbelől egy negyedórával naplemente után ama tünemény elvette kedvemet a szabadban való tartózkodástól és, ha nem óvakodtam az ablak felé tekinteni, a szobában is üldözött. Az egész égboltozat ugyanis egyszerre erősebb vagy gyengébb pi­ros színben jelent meg előttem, sőt még a tájék és minden része : házak, fák, emberek, noha sokkal kisebb mértékben, mintegy piros fénynyel bírtak, mely a szemre fárasztólag hatott és hosz- szabb időre kiállhatatlanná vált. Nem mondhatom, hogy ezen tünemény teljesen egybeesnék avval, melyet nyerünk, ha valamely tájékra vörös üvegen át tekintünk. Ezen esetben a tárgyak egyenlő mértékben vannak színezve, nekem azonban ttűajdojiképen csak az ég látszott pirosán megvilágítottnak, mig a földön levő tárgyak mintegy csak e felső fényt tükrözték vissza. Az égbol­tozat színét pedig, mely természetesen a felhőkre is kiterjedt, leghelyesebben a halvány vérpiroshoz hasonlíthatom, melyhez majd bíbor, majd, nevezetesen gyengülésekor, némi ibolyaszínű elem látszott járulni. A piros színezés kétségen kívül nyugaton volt legerősebb, innen terjedt el az egész menyezetre és még keleten is olv jelentékeny volt, hogy rajta egyedül félórával nap­lemente után már nem bírtam volna az égtájakra nézve eliga­zodni. Lassú elhalványulás közben e jelenség majdnem egy óráig tartott, legtovább nyugaton, ahol éj beállta után is még az al­konypír maradékát véltem látni és csak környezetem tagadó állítása folytán győződtem meg a tapasztalt fény subjectiv ter­mészetéről. A piroslátás egész tartama alatt látóképességem teljesen változatlannak bizonyult, ködnek nyoma sem mutatkozott és megfelelő szemüveggel ugyanazon távol- és közeleső tárgya­kat ismerhettem fel, melyeket júniusban is gyengébb világításnál felismertem volt. Mihelyt a házba beléptem, egyáltalában semmi rendellenes­ség nem volt tapasztalható, kivéve, ha az ablakra pillantottam, mely egészen piros fényben jelent meg; s ez a jelenség annál is kellemetlenebb volt rám nézve, minthogy minduntalan készte­tett az újabb odapillantásra, amint az például a foghúsnak egy sebes részével történik, melyet mintegy kényszer folytán ismé­telve érintgetünk nyelvünkkel. A Hochpusterthalban, melyet azóta annyira pusztított az árvíz, s ahová ezután, julius közepe felé, szokásom szerint vet­tem volt magamat, e tünemény változatlan maradt: alig szemlél­tem volt naplemente után mindig új érdeklődéssel a világítás I

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents