Szemészet, 1942 (78. évfolyam, 1-2. szám)
1942-06-01 / 1. szám
3 a megelőző mondatokban volt alkalmam ízelítőt adni, s míg az egyén és fajok keletkezését Lamarcktól kezdve Darwinon keresztül Hocking inkább a spekulatív jellegű származástan igyekezett megmagyarázni, azalatt a brünni ágostonrendiek kolostorában, senkit és senkitől nem ismerve Mendel Gregor apát kísérleti úton megtalálta az átöröklés törvényeit. A fehér és piros borsóvirág tiszta tenyészeteinek keresztezésekor, vagyis amikor a két virág összes génjei, a színt tartalmazó gének kivételével azonosak voltak, rájött, hogy rózsaszínű hybridek, intermediaer phaenotypusú egyedek keletkeznek, ha a piros és fehérszínt tartalmazó ellenlábas, alléi gének egyenlő valentiájúak, egyenlő hatóerejűek. Ez a gén-combinatio homodynam typusú, szemben a heterodynam typussal, amikor az alléi gének nem egyenlő erejűek, hanem valamelyik gén túlsúlyban van, uralkodik, domináns és elnyomja a másikat, a recessiv vagy latens gént. A következő, tehát harmadik ivadékban a tulajdonságok szétválnak, mégpedig homodynamia esetén egy apai, két hybrid, egy anyai (1:2:1) arányban, heterodynamia esetén három domináns és egy recessiv (3 : 1) phaenotypusú egyed arányában. Ezek lennének igen hézagosan az örökléstan ú. n. Mendeli alaptörvényei. Mendel 1865-ben publikálta felfedezését, persze nem a gén, allél, phaenotypus stb. kifejezésekkel, amelyek három-négy évtizeddel későbbi időszak termékei. A tudományos világ nem értesült munkájáról, ő maga sem erőltette a nyilvánosságot, rendfőnök lett, kísérleteit nem folytathatta már a kezdeti lendülettel s így a nagy horderejű felfedezést lassan belepte a feledés pora. Mendel már régen nem volt az élők sorában, amikor 1902-ben a hollandul De Vries Hugó (majdnem egyidőben: Correns és Tscherrink—Seysenegg is) kísérletei közben újra felfedezte a törvényeket, de megtalálta Mendel elfeledett munkáit is. Ettől kezdve hatalmas iramban indult meg az a tudományos munkásság, amely Mendel törvényeit az emberi átöröklésre vonatkozóan is érvényesnek találta. A normális emberi tulajdonságok búvárlatával egyidejűleg természetesen a kóros elváltozások átöröklésének kutatása is megindult s ezek a kutatások hatalmas rendszerré bővülve, új hajtást jelentettek a pathologia minden ágában. A szemészet, részben az elváltozások szemléletessége, részben a megfigyelések pontos keresztülvitele révén korán vált az örökléstani kutatások termékeny talajává s a szembetegségek egész sorának átszármazása korán nyert beigazolást. A micro- és megalocornea, cornea degeneratio, keratoconus, albinismus, fénytörési rendellenességek (különösen a myopia), katarakta, glaucoma, színtévesztés, hemeralopia, degeneratio pigmentosa retinae, macula heredodegeneratio, kancsal !*