Szentesi Napló, 1940. augusztus (22. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-01 / 173. szám

XXII ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. SZEGED ÁRA 10 FILLÉR CSÜTÖRTÖK AUGUSZTUS 1 SZENTES, 1940. SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI,GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS IPARI NAPILAP Amerika védekezik az angol összeomlás miatt Napokon belül megindulnak a román-magyar tárgyalások • Japán Amerikával áll szemben az ázsiai javak igazságos elosztása miatt A román—magyar tárgyalások megindu­lásának helyéről és időpontjáról Budapestről nem jön értesítés, de a külföldi lapok állha­tatosan kitartanak amellett az olasz híradás mellett, hogy azok a legrövidebb időn belül Aradon megkezdődnek, mégpedig a bolgár— román területváltozás kérdésének likvidálása után. A tárgyalások megindulásának kérdése NÉHÁNY NAP MÚLVA MEGKEZDŐDNEK A ROMÁN—MAGYAR TÁRGYALÁSOK A Stampa című olasz újság jelenti, hogy Románia a Salzburg—római megbeszéléseken olyan nyilatkozatot tett, melyből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy Románia úgy Bulgáriával, mint Magyarországgal szemben hajlandó terü­leti engedményekre. Románia tehát — írja a JAPÁN AMERIKÁVAL MÉRKŐZIK Tokióban tovább folyik az angol állampol­gárok letartóztatása. Málr két nappal ezelőtt több angol újságírót azzal gyanúsítottak, hogy­­ott Anglia számára kémkedik. A letartóztatá­sok ellen Anglia tiltakozást jelentett be, de ■azért a japánok tovább folytatják a leleplezett kémszervezet további tagjainak felkutatását. Egyes jelentések úgy mondják, hogy a szálak nem is annyira London, mint inkább Amerika felé vezetnek . Japán azért lép fel, mert Ame-Napok óta nagyjelentőségű események hí­rei érkeznek Amerikából, mégpedig a havannai pánamerikai kongresszus üléseinek határoza­tairól. Az első pillanatokban olyan látszatot keltettek ezek a határo­zatok, mintha az északamerikai Egyesült nem vitás többé, így ez a probléma sehol sem nyugtalanítja többé a kedélyeket. A Duna­­medencében s mondhatni egész Európában minden Európát érintő problémával kapcsola­tosan nyugodt a kontinens. Annál nagyobb iz­galmak vihara dúl Ázsia és Amerika felett. A magyar kérdésről és az általános helyzetről ezek a mai tudósításaink.­r­iának, azzal a kérdéssel kapcsolatosan a Te­­legrafo azt írja, hogy Romániának minden­­­esetre most módjában áll bebizonyítania, hogy­­ politikailag elég érett-e a Salzburg-római jó­­j tanácsokat elfogadni. Kika a minap elzárta a háborúviseléshez elen­gedhetetlen olaj- és ócskavas behozatalának útját. Anglia még tiltakozik, de Tokióban már tudják, hogy Japánnak ezentúl nem Angliával, hanem Amerikával kell mérkőznie. Az angol gyarmatok sorsát sem London fogja megvé­deni s egész bizonyos, hogy Amerika lesz az, amely Japánt meg akarja akadályozni abban a törekvésében­, hogy az ázsiai javak igazságos elosztásáért akcióját folytassa. E látszatok el­lenére Japán Angliának akar hadat üzenni. Államok az angol érdekek védelmében szervezte volna meg a két amerika egye­­­ségét. A mára ide érkezett amerikai határozatok szö­vegeinek teljes átolvasása után megállapítható, hogy Amerika nem az angol gyarmatok meg­mentése érdekében hozta határozatait. illenl­­kezőleg. A havannai értekezlet határozatait kísérő jelentésekből kiderül, hogy Amerika már számot vetett az angol biro­dalom összeomlásával és az a határozat, hogy nem tűr változásokat a nyugateurópai államok Amerikához közel eső­­gyarmatvilágában, kizárólagosan amerikai ér­dekeket akar védeni. A havannai értekezlet határozata értelmében minden délamerikai ál­lam a gyarmatvilágban esetleg bekövetkezhető változások megakadályozására úgy és akkor lép fel, ahogyan és amikor akar. Minden két­séget kizáró módon ez a határozat szabad kezet ad minden amerikai államnak, hogy birtokába vegyen angol—francia amerikai gyarmatokat. A fő cél nem is ez; pusztán annak megakadá­lyozása, hogy esetleg új birtokosok vegyék fennhatóságuk alá európaiak amerikai gyarma­tait. A havannai „egységben" tömörült amerikai államok még azt is elfogadják, hogy az impériumváltozás előtt álló gyarmatok sza­badon nyilatkozzanak, nem akarják-e függet­lenségüket megőrizni. Amerika úgy gondolja, hogy a gyarmatok függetlensége jobban szolgál­ja a most már általa képviselt kizsákmá­nyoló plutokrata világ érdekeit, mint az Európában feltartóztathatatlanul győzelem felé haladó új rend, amely a termelés igazságos elosztásával akar véget vetni a tömegeket nyomorba taszító spe­kulációjának. Amerika arra törekszik, hogy mentői na­gyobb területek maradjanak szervezetlenül s inkább függetlenséget biztosít azoknak, mert a szervezetlen, egymásnak uszítható államok tömege jobban megfelel a plutokrata kizsák­mányoló, spekulációs érdekek néhány kiváltsá­gosainak, akik most a demokratikus eszmék örve alatt Washingtonból szervezkednek. Mindenesetre Amerika most azzal, hogy eddigi „szövetségeseinek", a franciáknak és angoloknak gyarmatvilágát is képes feláldozni, az angol tanulságos magatartás után újabb bi­zonyítékot szolgáltat arra, mit ér a demokra­tizmus szeretetet prédikáló, de önzést gya­korló, uralma. Amily hatalmas szellemi ereje van a tengelyhatalmak lét jog­politikájának, nem lehetetlen, hogy az önmagával törődő de­mokrata szellem még Amerikában is megássa a sírját a pénzügyi hatalmasságok kiváltságo­sainak. Mint Franciaországban már megtör­tént, Angliában és Amerikában is — híven a demokrata szabadsághoz — ezek az urak sza­badon mondhatják ki önmaguk felett az ítéle­tet. Ez pedig a lét jog­politika szavaival úgy fejezhető ki, hogy „aki csak a saját maga éle­tével törődik, az halálra van ítélve". SPANYOLORSZÁG VALAMIRE KÉSZÜL . . . Madridban Franco tábornok elnöklete alatt többórás minisztertanács volt. Azt folytatni fogják. — Valami készülőben van Spanyolor­szágban, ami összefüggésben van Gibraltár kérdésével. ^ * *§ JUGOSZLÁVIA ‘1 TOTÁLIS ÁLAMMÁ ALAKUL A jugoszláv politikai vezetők értekezletre ülnek össze. Az értekezlet határozataitól fon­tos gazdasági és szociális változások várhatók. Nem lehetetlen, hogy az értekezlet a totális állammá való átalakítást mondja ki. NÉMET KATONÁKAT VISZNEK ANGLIÁBA A london környéki kikötők bombázása miatt az angol fővárosban nő az éhínség és ez­zel párhuzamosan a fej­veszettség. A rossz lég-Budapest elégedetten várja a tárgyalások megindulását A Messagero című olasz újság azt jelenti, hogy korai minden találgatás, amely a ma­gyar—román tárgyalások megindulásának helyére és időpontjára vonatkozik. A lap megálla­pítja, hogy Budapesten a területi igények kielégítésének tudatában teljes a megelégedettség. Stampa­­ megértette a területváltozások szük­ségességét, így Bulgária rövidesen visszakapja Dobrudzsát. A vitás erdélyi kérdés rendezésé­re, bár Budapesten még mit sem tudnak a tár­gyalási helyről és annak időpontjáról, biztos jelek szerint a tárgyalások mégis néhány nap múlva megkezdődnek. ** A Dunamedence sartós békéje épül a román-magyar megegyezésre Magyarország azt reméli, hogy békés úton rendezheti az erdélyi kérdést. — Budapesten biztosak afelől is — írja a Piccolo című olasz újság — hogy Magyarországnak Romániával sikerülni fog olyan megegyezést létrehozni, amely a dunamedencei államok tartós béké­jének alapját fogja képezni. — Erre a reményre megvan az ok — jelenti a Piccolo —, mert befejezett tény, hogy Románia a németekkel és olaszokkal folytatott megbeszélései során kö­telezettséget vállalt a határrevízióra. ROMÁNIA ÉRETTSÉGÉT BIZONYÍTJA BE Az olasz sajtó ismételt megállapítása sze­rint az erdélyi és dobrudzsai kérdés likvidá­lásával Románia felesleges tehertől szabadul meg. Hogy mily mértékben szándéka ez Roma- Japán rendületlenül kitart a tengely mellett Azokkal az eseményekkel kapcsolatosan, amelyek az utóbbi napokban Japán körül le­játszódtak, a tokiói sajtó tegnapi számai megállapítják, hogy Konoye herceg kormánya ren­dületlenül a tengelyhatalmak oldalán kíván haladni. Amerika a plutokrata világ megmentésére feláldozza a francia-angol gyarmatokat

Next