Katolikus gimnázium, Szentgyörgy, 1889

1. Adatok a gymnasium 1889—90-ik évi tör­ténetéhez. 1. A tanév kezdete. Tanintézetünk a lefolyt, tanévi műkö­dését megnyitotta aug. 28-án tartott előkészítő értekezlettel, mely­nek tárgya volt: az értekezleti jegyző választása, a tantárgyak felosztása a tanárok közt, az osztályfőnökök kijelölése és az óra­rend megállapítása. A tanuló ifjúság szabályszerű beiratása aug. 29., 30., 31-én történt. Ugyanazon napokon megtartottak egyszersmind a javító vizsgálatok is. Maga a tanév szeptember 1-én ünnepélyes „Veni Sancte“-val vette kezdetét. Szeptember 2-án a tanítás megkezdő­dött­, és folyt megszakítás nélkül a vizsgálatokig. 2. Vallás- erkölcsi és fegyelmi ügy. A gymnasium római kath. vallású ifjúsága a téli hideg hónapok kivételével hétközna­pokon fél 8 órakor, vasár- és ünnepnapokon pedig 10 órakor hallgatott szent­misét. A vasárnapi szent misét hit erkölcsi okta­tás előzte meg. Az ifjak a tanítást imával kezdették és végezték. A kath. ifjúság a tanév folyama alatt az év elején, karácsonkor, husvétkor és az év végén gyónt és áldozott. A húsvéti szent gyónást és áldozást a szokásos lelki gyakorlatok előzték meg. Október 4-én Felséges Urunk királyunk - november 19-én pedig Felséges Asszonyunk névünnepén az ifjúság a tanári karral együtt jelen volt az ünnepélyes isteni tiszteleten. Június 8-át, mint ő Felsége, az apostoli király megkoronáztatásának évforduló

Next