Színes Vasárnap, 1995. november (2. évfolyam, 44-47. szám)

1995-11-05 / 44. szám

színes vasárnap HIR HASAB ■ A Boszniában elesett francia békefenntartók hozzátartozói azt köve­telik, hogy az Egyesült Államok állítsa le a daytoni délszláv béke­tárgyalásokat, amíg a boszniai szerbek nem bocsátják szabadon az augusztusban Pale felett lelőtt francia vadászgép két pilótáját. ■ Kétszáz fölé emelke­dett szombatra a Fülöp­­szigeteken pusztító Angela tájfun halálos ál­dozatainak száma, s az utóbbi évtized legna­gyobb erejű forgószele nyomán a szigetország több részében szinte megbénult az élet. A „szupertájfun" 250 kilo­méteres sebességgel sö­pört végig pénteken a Fü­­löp-szigeteken. ■ Az észak-oroszországi arhangelszki területen pénteken lezuhant egy Mi-2-es típusú orosz heli­kopter. A légi jármű olaj­ipari szakembereket szál­lított egy fúrótoronyhoz, amikor ismeretlen okból Dravljanka település kö­zelében lezuhant. A két pilóta és a fedélzeten tar­tózkodó két utas életét vesztette. ■ Megszabadul az angli­kán egyház a Sky­­tévéket működtető BSkyB távközlési kong­lomerátumban birtokolt, több millió fontnyi rész­vénycsomagjától. Az ok önmagáért beszél: a mű­holdas tévécsoport ha­marosan útjára indítja Playboy-csatorna elneve­zésű, pikáns izgalmakat ígérő szolgáltatását. A Church of England a hír hallatán azonnal közle­ményben tudatta: nem kíván olyan befekteté­sekben részt venni, ame­lyek haszonélvezője „pornográf irodalmat terjeszt". ■ Kilenc halálos áldoza­ta, tucatnyi súlyos és több mint 300 könnyebb sebe­sültje van eddig annak a hatalmas erejű robbanás­sorozatnak, amely pénte­ken történt az argentínai Rio Tercero város lőszer­gyárában, Buenos Aires­­től 700 kilométerre észak­nyugatra. Borisz Jelcin nem adta át a j­ogköreit Az orosz elnök betegségéről, a kormány ellenőrzésének meg­osztásáról szóló moszkvai hí­rek azért töltenek el aggoda­lommal minden józan politi­kust, mert a szó politikai értel­mében Borisz Jelcin az egyetlen egészséges ember Oroszor­szágban. Vagy legalábbis így véli Amerika és mindazok, akik attól tartanak, hogy Jelcin távozásával az óriási ország el­lenőrizhetetlenné válik. És mi­után még mindig a világ máso­dik atomhatalmáról van szó, ennek a gondolata szorongás­sal tölt el mindenkit. Ha Jelcint a december 17-i parlamenti vá­lasztások, mi több, a jövő jú­niusi elnökválasztás előtt to­vábbi szívrohamok érik, akkor Clinton elnök partnere egy jö­vő évi orosz-amerikai csúcsta­lálkozón esetleg az orosz kom­munisták vezére, Gennadij Zjuganov lesz. Amit ugyan­olyan nehéz elképzelni, mint azt, hogy a következő orosz el­nök és a következő amerikai elnök között például 1997-ben már ne legyen jó viszony. Ha az Egyesült Államok követke­ző elnöke a jelenleg igen esé­lyesnek tűnő Colin Powell tá­bornok, az orosz elnök pedig Alekszander Lebed tábornok len­ne, szép napokra ébredne a vi­lág. Jelcin elnök szóvivője hatá­rozottan cáfolta szombaton, hogy az államfő jogköreinek egy részét átadta volna Viktor Csernomirgyin miniszterelnök­nek. Szergej Medvegyev teljes­séggel hibásnak nevezte Csernomirgyin pénteki sajtó­­értekezletén elhangzott kije­lentéseinek ilyen értelmezését. ki Támogatásra szorul Vádak Vadim Tudor ellen Benzincsempész a román pártelnök? Újabb vádak merültek fel Corneliu Vadim Tudor román szenátor, Nagy-Románia pártelnöke ellen, aki lapjai­ban Iliescu elnököt gyalázó antiszemita és idegengyűlölő írásokat jelentetett meg. Tu­dor azt állítja, hogy ezek szer­zője nem ő volt, csupán mun­katársai. A román igazság­ügy-miniszter erre hivatkoz­va nem továbbította a buka­resti szenátusnak azt az indít­ványt, amelyben a pártelnök­szenátor mentelmi jogának felfüggesztését kérte a fő­ügyész. Időközben azonban a Romania Libera című buka­resti lap megszólaltatott egy dunai benzincsempészt, aki kijelentette, hogy Tudor sze­nátor közvetlen hasznot húz a Jugoszláviába irányuló ben­zincsempészetből. Tudor a „keresztapa", amiből évi egy­millió márka haszon üti a markát. A romániai belpolitika má­sik botránya, hogy Georghe Funar az ismert jobboldali po­litikus Traian Chebeleu elnöki szóvivő lemondását követel­te, azért, mert egy parlamenti bizottság jelentése szerint szabálytalanul szerzett házat, amit nem hajlandó visszaad­ni. Funar több vezető kormány­­tisztviselő ellen emelt panaszt, és a vezető kormánypárt elnö­kének Adrian Nastase-nak a mentelmi jogát is fel akarja a parlamentben függesztetni. Nastase erre azt válaszolta, hogy Funarnak az író­szövet­ségben lenne a helye, mert so­kat ír, bár rosszul. Daytonban már futballoznak Arról, hogy a mérkőzés hogy áll, keveset tudni, ámbár iga­zán senkit nem érdekel, hogy a hét végét a focipályán töltő amerikai és délszláv politiku­sok közül ki lőtt gólt az Ohio állambeli Daytonban. De ar­ról, hogy a tárgyalóasztalnál ki mit ért el, többet szeretnénk tudni - ám csak spekulációk látnak napvilágot. Nem mint­ha nagy meglepetéseket lehet­ne várni. Tudjman és Slobodan Milosevics mindenesetre aláír­tak egy megállapodást, hogy a horvátok nem rohanják le Ke­let-Szlavóniát és a szerbek tu­domásul veszik, hogy akik Horvátországban élnek, hor­­vát állampolgárok. Ez termé­szetesen annyit ér, amennyit betartanak belőle. Hiszen a szerbeknek ettől fogva az az érdekük, hogy minden minél lassabban történjen, a horváto­­ké pedig az, hogy mielőbb be­fejeződjön a maradék Szlavó­nia visszacsatolása. Az igazi politikai küzdelem azonban nem Daytonban fo­lyik. A kérdés ugyanis az, hogy Slobodan Milosevics, a sokarcú politikus, aki most már mindenre hajlandó, mennyire képviseli a szerbe­ket. Milosevics a szerb újjá­sz­­ültetés prófétája volt, ő ébresz­tette fel a szerbekben a Tito idején visszafogott nemzeti ambíciókat, ő ígérte meg nekik Nagy-Szerbiát. Amiből nem lett - és remélhetőleg nem is lesz - semmi. Ha azok után, hogy lemondott Kninről, a krajinákról, Kelet-Szlavóniá­ról, még a boszniai szerbeket is faképnél hagyja, ugyancsak sok politikai ügyességre van szüksége ahhoz, hogy szerb el­nökként térjen haza Daytonból Belgrádba. Ha eléri azt, hogy Karadzsics és Mladics tábornok félreálljon és ezzel eleget tesz az amerikaiak kívánságának, nehezen fog megállni a lábán saját hazájában. Márpedig ő a kulcsszereplő. Kezet már fo­gott Izetbegovics bosnyák el­nökkel. De kérdéses, hogy bé­két tud-e vele kötni. NAGYVILÁG L Vasárnap Igazgató-főszerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Felelős szerkesztő: NAGY N. PÉTER Szerkesztők: KATONA JÓZSEF (belpolitika), KLEB ATTILA (fotó), MÜLLER TIBOR (interjú), SZEKERES TAMÁS (sport) Művészeti vezető: EGRESSY GABRIELLA Tördelőszerkesztő: BECK BOJÁNKA Főmunkatársak: ANDRASSEW IVÁN, FÉNER TAMÁS, GYÉMÁNT MARIANN, HELTAI ANDRÁS, KALMÁR GYÖRGY, LAKATOS MÁRIA, PÓR VILMOS A szerkesztőség sajtóügynökségi partnerei a Ferenczy Europress és a WestelPress. Kiadja: a Vasárnap Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója Marketingigazgató: KOVÁCS MÁRTA Terjesztési vezető: HIRMANN ÉVA Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. Telefon/Fax: 188-4336, központi telefon: 250-1680, marketingigazgatóság telefon: 156-8083, fax: 250-1680/435 A Vasárnap Kft. levélcíme: 1525 Budapest, Pf. 801. Terjeszti a HÍRKER Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt, a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt feloTtzeinGTO varmelyik postaivalainan, valuTi­m a hírlap- és egyesített kézbesítőknél Előfizetési díj negyedévre: 396, fél évre 792, egész évre 1584 Ft Nyomdai előkészítés: Vasárnap szerkesztősége, Szikra Lapnyomda Rt. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN elnök-vezérigazgató ISSN 1218-1579 Megoperálták Kohlt? Egy német hetilap értesülése sze­rint megoperálták Helmut Kohl kancellárt, aki megfázásra hivat­kozva az elmúlt héten lemondta minden hivatalos programját. A Focus című hetilap hétfőn megjelenő legújabb számának szombaton előzetesen közzétett információja szerint a mainzi egyetemi klinikán a múlt hét vé­gén hajtottak végre prosztatamű­tétet a kancelláron. A 65 éves po­litikusnak hat évvel ezelőtt volt már egy ugyanilyen műtétje. Kohl egyébként kiváló egész­ségnek örvend, és a jelentős súlyfelesleg az egyetlen egész­ségi problémája. Műtétjének hírét a kancellári hivatal cáfolta. POLAK-WEGIER Még ha csak a hagyományos barátságról lenne szó, meg arról, hogy­­ J­­ Európának ugyanazon a kevésbé szerencsés fertályán élünk - még eb­­ben az esetben is fontos esemény lenne számunkra a lengyel elnökvá­lasztás. Végül is történelmünk ugyanúgy, mint közelmúltunk, összeköt. De hát ezúttal az eseményeknek van egy új vonulata is. Az, hogy mind Lengyelországot, mind Magyarországot úgy emlegetik, hogy itt és ott volt a kommunisták kormányoznak. Egykori párttagságuknál sokkal több közös vonást a lengyel és a magyar vezetők között nehéz lenne kimutatni, és egyébként is minden egészen más. A méretek is, a politikai képlet is: Lech Walesa és a baloldali parlamenti többségre épülő kormány szem­ben állása semmiképpen nem emlékeztet a magyar helyzetre. De a gaz­daság állapota sem: Lengyelország az idén legalább hat százalékkal nö­veli bruttó nemzeti termékét, emelkednek a reálbérek, csökken a munka­­nélküliek aránya. Lengyelország túlélte az adósságai átütemezésével okozott pénzpiaci sokkot, és nemcsak hitelképes, de már egymilliárd dol­lár közvetlen külföldi befektetést vonzott azóta. Nem, szó sincs arról, hogy párhuzamot kellene vagy lehetne vonni a lengyel és a magyar fejlemények között. Tanulságul azonban szolgálha­tunk egymásnak - nekünk a lengyelek bizonyosan. Mármint abban az ér­telemben, hogy ott a politika kaotikus. Walesa elnök és a legutóbbi par­lamenti választások győztese, a szociáldemokrata pártvezér, Aleksander Kwasniewski, az államfő és a parlament már jó ideje olyan küzdelmet folytat, amelyben egyik fél sem titkolja, hogy ki akarja törni a másik nya­kát. A magyar ellenzéki pártoknak ennyi belharc már régen elég lenne ahhoz, hogy katasztrófasújtotta övezetnek deklarálják az országot, aho­vá épeszű pénzember be nem teszi a lábát. Hiszen a gazdasági fellendü­lés előfeltétele, mint tudjuk, a politikai stabilitás. Vagy lehet, hogy rosszul tudjuk? Mi tagadás, vannak azért másfajta tanulságok is. A 41 éves Kwasniewskit aligha lehet azzal elintézni, hogy „volt kommunista”, ahogy egyébként sok más kelet-európai - közöttük a magyar - politikai elitben hangsúlyos szerepet játszó egykor kommunista párttagokat sem. És Lengyelországban mégis a jobb- és baloldal között húzódni látszik a po­litikai frontvonal. A jobboldal minden rendű és rangú erői Walesa mögé sorakoznak fel - nem azért, mert annyira szeretik, hanem mert annyira nem akarják, hogy Kwasniewski legyen a köztársaság elnöke. És ponto­san ugyanez történik a másik oldalon. Valószínűleg csalóka a képlet, hi­szen Kwasniewski sok mindent akar, de a múltat nem kívánja vissza. Nagy a különbség közötte és az orosz kommunisták között, akik meglehet, hamarosan ismét kormányozni fognak Oroszországban, és akkor lesznek, akik ujjal mutogatnak azokra a kelet-európai országokra, ahol a nómenkultúra a helyén maradt. Pedig a különbség ugyancsak nagy: az orosz kommunisták elveszített hatalmukat kívánják vissza, és ha győznek a választáson, akkor azért fognak győzni, mert a tegnap még mindig jobb volt Oroszországban, mint amit a holnaptól remélnek. Lehet, hogy a társadalom kettészakadása „bal-” és jobboldalra Len­gyelországban csupán választási tünet. Egyébként elég aggasztó, mert ez elhallgattatja a valódi vitákat, elsimítja a sokkal fontosabb nézetelté­réseket. Erre szeretnének törekedni sokan nálunk is, a „baloldali érté­kek” nevében hívni tetemre a kormányt, amelyet el kell tántorítani a „libe­rális útról”. Pedig az ideológiai címkéknek most nálunk sincs itt az idejük. Az ilyen vagy olyan platformok meghirdetése, a zászlóbontás hamis ér­tékrendek mellett polarizálja a társadalmat. Pótcselekvés, amely elfeled­teti azt, hogy valójában egyetlen dologról van szó: arról, hogy leszámol­junk a mindenható állami gondoskodáshoz fűződő illúziókkal, hogy min­denki a maga lábára álljon. Amikor valahol elnököt vagy parlamentet választanak, hamar előkerül­nek a szekrény aljából a gyűrött zászlók, a kopott jelszavak. Lehet, hogy a lengyel elnökválasztásnak az lesz a számunkra fontos tanulsága, hogy ezeknek az ideje lejárt. Jó lenne. . . Kalmár György Párizs és Bonn: hideg lett A francia-német viszony, amelyben Jacques Chirac elnök még nemrégiben fellendülésé­nek biztosítékát látta, hűvö­sebbre fordult. A londoni Economist szerint a decemberi madridi európai csúcs előtt nem fog sikerülni megoldani a két nagyhatalom közötti vitás kérdéseket. Németország azt szeretné, ha a közösség dön­téshozó testületeiben kevesebb lehetősége lenne bármely tag­nak a vétóra, ám Franciaország Anglia mellé áll és mindketten azt kívánják, hogy az eddigi­nél is nagyobb lehetőségük maradjon a születendő határo­zatok megvétózására. Nincs egyetértés a schengeni egyez­ményről sem, amely Német­ország számára az Egyesült Európa jelképe, a franciák vi­szont kimaradtak belőle, mert tartanak a kábítószer-kereske­dőktől, az iszlám fundamenta­listáktól és a kelet-európai be­vándorlóktól. Németország azon az állásponton van, hogy mielőbb­ ki kell bővíteni az Európai Közösséget, Francia­­ország azonban vonakodik, és előbb más kérdések rendezését kívánja. A németek ameri­kai-európai szabadkereske­delmi övezetet akarnak, a fran­ciák ebben a kérdésben is szkeptikusak. A londoni lap felteszi a kér­dést: nem veszélyezteti-e az Európai Közösség jövőjét, ha legfontosabb tartópillére, a né­met-francia szövetség meg­gyengül? 1995. november 5. Roh bűne A dél-koreai politikai botrány kipattant: Roh Te Vu exelnök bevallotta, hogy 654 millió dollárt fogadott el 10 nagyvál­lalattól annak fejében, hogy az elnöki székbe kerülve majd megszolgálja szívességüket. A volt elnököt 16 órán át hallgat­ta ki a dél-koreai főügyész. Mindent bevallott, vállalta a fe­l­e­l­őssége­t tettei­é­r­t Ezzel szinte egy időben megkezdődött­­,Ju­lio And­reotti, a volt olasz miniszterel­nök pere Perugiában. And­reottit azzal vádolják, hogy együttműködött a maffiával. Willi­ Claes volt NATO-főtitkár ellen pedig a belga miniszter­ként elkövetett csalások miatt folyik vizsgálat. Rossz idők járnak a politiku­sokra. Lehet, hogy akik a he­lyükre léptek, megtanulják a leckét, hogy a sánta kutyát előbb-utóbb többnyire utol­érik? Igaz, nem mindig.

Next