Színes Vasárnap, 1996. október (3. évfolyam, 40-43. szám)

1996-10-06 / 40. szám

2 színes vasárnap H­Í­R­H­A­L­Á­B A tehenek Nepálba mennek Egy nepáli hindu szervezet közölte, hogy befogadja azt a 330 ezer svájci tehenet, amelyet a kergemarhakór elterjedé­sének megakadályozására le akarnak vágni. A svájci kor­mány döntése alapján ennyi tehenet kell vágóhídra vinni. A nepáli hinduk azt mondják, hogy a pénzt, amelyet az álla­tok levágására költenének, utalják át nekik, és akkor ők majd gondozzák a szarvasmarhákat. A tehenek levágása ugyanis nagyobb bűn, mint az emberölés - állítják a londo­ni Times szerint. Lebukott a kíváncsi fotós New Yorkban félévi börtönre ítélték Carlos Arriazu spanyol fotográfust, mert lehallgatta Giselle „Gigi” telefonját. Az ex­­modell Giselle Howardról úgy tudják, hogy a spanyol trón­örökös, Felipe herceg szeretője. A fotós lencsevégre akarta vele kapni, és ezért hallgatózott, ám pórul járt. Érdemes imádkozni Egy spanyol üzletember, bizonyos Eduardo Sierra Stock­holmban járván betért egy templomba imádkozni. A temp­lom üres volt, állt ott azonban egy koporsó és egy felirat, amely kéri, hogy a hívők imádkozzanak az elhunyt lelki üd­véért. Eduardo Sierra megtette, majd bejegyezte nevét a ko­porsó melletti kondoleálókönyvbe. Néhány hét múlva érte­sítést kapott arról, hogy ő lett a halott minden vagyonának örököse, aki végrendeletében meghagyta, hogy azé legyen a pénze, aki először mond imát érte. A félelem ára A kígyók, a nagy magasság és a mennydörgés után a repü­léstől félnek legjobban az emberek - állítja a Wall Street Journalban egy pszichológus. Az utasok húsz százaléka fél repülni, és minden tíz potenciális utasból egy nem hajlan­dó repülőgépre ülni. Valójában repülni még a legkevésbé veszélyes. Az elmúlt évben 1,2 milliárd ember utazott re­pülőn, és közülük 1215 halt meg, ám ebből 42-en felszállás előtt vagy leszállás után. Tehát körülbelül egymilliomod esélye van annak, hogy az ember belehal a repülésbe. Ez­zel szemben a futballmeccsek halálos áldozatainak aránya 1:25 000 és a vasúti baleseteké 1:500 000. Csupán a brit autópályákon 5500 ember halt meg egy év alatt autóbale­setben, és 600 német azért, mert kiesett az ágyából. Repül­ni tehát még mindig biztonságosabb. Svájc mégis átenged Megegyezés készül az Európai Unió és a svájci kormány kö­zött a súlyos teherautók forgalmáról. A kamionok áthaladá­sát a svájciak tiltják, ám most hajlandók arról tárgyalni, hogy ezt a tilalmat fokozatosan csökkentik. Nem ingyen. Neil Kinnock, az EU közlekedési biztosa Luxemburgban megállapodott a svájciakkal arról, hogy megfelelő díjfizetés fejében - meghatározott útvonalakon és időben - keresztez­hetik a kamionok Svájcot. Európai diáknak jó Tárgyalás folyik Brüsszelben az Európai Unió tagállamai között arról, hogy azok a diákok, ipari tanulók, önkéntesek, akik külföldön dolgoznak, illetve tanulnak, ez időre sem vesztik el otthoni kedvezményeiket. Társadalombiztosítás­ban a másik államban is részesülnek, vagyis az otthonról addig kapott pénzsegélyeket a vendéglátó országban is fo­lyósítják. Német keringési zavarok A statisztikák szerint Németor­szág „Európa beteg embere". Legalábbis az Európai Unióban alig van még ország, ahol beteg­ség címén annyian maradnának távol munkahelyüktől, mint Né­metországban. Az egyik egész­ségügyi szervezet szerint a be­tegszabadságon töltött idő átlag húsz nap, és a leggyakoribb be­tegség a „vérkeringési zavar", amelynek más gyógyszere nincs, mint hogy az ember maradjon egy kicsit otthon. A német ipar évente 60 milliárd márkát fizet ki táppénz címén - írja az Inter­national Herald Tribune. A Volkswagen ellenőrcsopor­tokat szervezett, amelyek talá­lomra meglátogatják a „betege­ket". Ez eredményesnek bizo­nyult. 1991-ben még a munká­sok 8 százaléka volt egy év alatt táppénzen, míg tavaly már csak 5,8 százalék, ami jó eredmény­nek tekinthető. k­lASAn.VAI Igazgató-főszerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: KATONA JÓZSEF Szerkesztők: KLEB ATTILA (fotó), GYÉMÁNT MARIANN (belpolitika) SZEKERES TAMÁS (sport) Művészeti vezető: EGRESSY GABRIELLA Tördelőszerkesztő: ANDRASSEW TAMARA Főmunkatársak: ANDRASSEW IVÁN, HELTAI ANDRÁS, KALMÁR GYÖRGY, NAGY N. PÉTER, SERÉNYI PÉTER Lapmenedzser: KOVÁCS MÁRTA A szerkesztőség sajtóügynökségi partnere a WestelPress. Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves K. krt. 76. Telefon/Fax: 269-9010, központi telefon: 210-0400 Kiadja a P&B Média Portfoliókezelő Rt. (1053 Bp. Bécsi u. 3.) Telefon: 270-1383. Fax: 129-1282 Felelős kiadó: NÉMETH PÉTER vezérigazgató Lapigazgató: VAS GÁBOR Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 270-1388,344-2500, fax: 129-1240,129-1461 Vezérigazgató: Sárosi István. Telefon: 129-1208 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget A terjesztést szervezi a P&B Média Rt. terjesztési igazgatósága Igazgató: CSÓRY GYÖRGY Terjeszti a HÍRKER Rt, a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Egyesülés, a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető bármelyik postahivatalban, valamint a hírlap- és egyesített kézbesítőknél Előfizetési díj negyedévre: 396, fél évre 792, egy évre 1584 Ft Nyomdai előkészítés: Vasárnap szerkesztősége és Szikra Lapnyomda Rt. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ mb. vezérigazgató ISSN 1218-1579 NAGYVILÁG Afganisztánban még sincs nyugalom Újra kitört a háború a Pandzsir-völgyben A Kabult lerohanó afgán milícia szombaton támadást intézett a Pandzsir-völgybe visszavonult, Ahmad Sah Maszud vezette kormánycsapatok ellen. A tálib vezetés egy hete meg­adásra szólította fel a völgybe beszorított kormánycsapatokat, és azzal fenyegetőzött, hogy el­lenkező esetben elsöprik őket. A Kabultól északra fekvő Pan­­dzsir-völgy a nyolcvanas évek­ben az afgán ellenállás egyik jel­képévé vált, mert a Maszud ve­zetésével oda befészkelődött fel­kelőket a szovjet és afgán had­sereg több offenzívája nem tud­ta megsemmisíteni. Állítólag az afgánok fellélegez­tek. A Time hírmagazin Nadzsi­­bullah meg nem nevezett egyko­ri munkatársát idézi: „Most már legalább csak egy törvény ural­kodik, a mudzsahedek idején mindenki maga szabta meg." Ez még akár igaz is lehet. A legszi­gorúbb mohamedán vésztörvé­nyek érvényesek, tilos a televí­zió, nők nem dolgozhatnak, nem tanulhatnak, a férfiak kö­telezően szakállt viselnek. A ri­valizáló törzsfőnökök között is szétcsaptak, ahogy az egymást agyabugyáló diákok közé lépő tornatanár füttyentésére egy­szerre mindenki abbahagyja, és vigyázzba áll. Csakhogy ezzel még semmi nincsen elintézve. Csak Nadzsibullah és a test­vére. Amikor 1992-ben kibuk­tatták a hatalomból, a „szent harcosok", a mudzsahedek tűr­ték, hogy az ENSZ kabuli rezi­denciáján élje tovább az önkén­tes foglyok életét. Az ENSZ épü­lete Kabul belvárosában van, onnan Nadzsibullah kitörni nem mert, elmenekülni nem tu­dott. Négy és fél éven át élt ott anélkül, hogy egy ujjal hozzá­nyúltak volna. Amikor a Kabult elfoglaló tálib legények behatol­tak az épületbe, ott találták testvérével, Shahpurral együtt, és mindkettőjüket felkötötték a nyár utcán, a régi királyi palota előtti téren. Nadzsibullahot úgy emlegették mindig, mint „a ka­­buli hóhért". A londoni Guardi­an most azt írja róla, hogy kép­zett és intelligens politikus volt, aki addig manőverezett, amíg távol tudta tartani a háborút Kabultól, és hogy elnöksége hat évében ő legalább megkísérelte megbékíteni az afgán törzseket és modernizálni Afganisztánt. Sorsa elvégeztetett, ám a fővá­rosból kiszorított mudzsahed hadseregek, a tádzsik Masszud, a halk szavú Hekmatjar és az Észak-Afganisztánt kézben tar­tó Abdul Rashid Dosztum csak arra várnak, hogy az ifjú tálibok csörömpölése elcsituljon, fun­damentális dühe lelohadjon, és akkor kezdődik elölről minden. Botor naivitás azt hinni, hogy ha a tálibok rendet teremtenek, mindenki mindenbe belenyug­szik. Afganisztánban soha. Egy olyan országban, ahol a fiúgyer­mek még fel sem cseperedik, már fegyvert kap a kezébe, és ahol a háború évtizedek óta a természetes állapot, biztos, hogy akit leütöttek, feláll, akit elkergettek, visszatér. Nadzsibullah már nem. K. Állítólag előbb agyonlőtték őket, és csak azután kötötték fel Az „alagútvesztő" - ahogy népszerű gaz­dasági laptársunk a közel-keleti krízist szel­lemesen nevezte - sajátossága az, hogy nincs belőle kiút, vagy ha mégis, azt nehéz és bonyolult feladat megtalálni. Ami most a békétlen közel-keleti béke kapcsán velünk, mármint a világgal történik, az több okból is fölöttébb tanulságos. Amikor 1993. szep­tember 13-án Washingtonban megkötötték az „oslói" egyezményt, és Arafat és Jichák Rabin Clinton elnök jelenlétében kezet rá­zott, a nemzetközi közvéleményt eufórikus lelkesedés fogta el. Ez „történelmi megbé­kélés” volt, ezzel a dicsérettel illette a világ. Pontosan azzal a díszítő jelzővel, amellyel egy másik, összehasonlíthatatlanul kisebb ügyet, a román-magyar alapszerződés aláírását jellemezték. Oslo óta három év telt el. Ezalatt mindkét fél, a maga módján, a maga lehetőségeihez képest mindent megtett azért, hogy a megállapodás meg­valósuljon. Izrael átadta a palesztinoknak a ciz­jordániai városokat, kivonta onnan - a városokból csupán! - a katonáit, a paleszti­nok megalakították a maguk autonóm szer­vezeteit, rendőrséget állítottak fel, amely­nek ötvenezer tagját az izraeliek fegyve­rezték fel a terroristák elleni harc céljára. Eközben az arab szélsőségesek több zsi­dót robbantottak fel, gyilkoltak meg, mint az egész izraeli-palesztin konfrontáció idején. Elérték azt, hogy mire választásokra került a sor Izraelben, a közhangulat a Munkapárt ellen fordult, és kis többséggel ugyan, de a keményvonalas Likud került a nyeregbe. Amiből kiderült, hogy minden egyezmény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, és bár ez közhely, de a történelmi alap­­szerződésekre, akár az izraeli-palesztinra, akár a szomszédainkkal kötöttekre annyira igaz, hogy alapjában végiggondolandó. Merthogy van egy történelmi-földrajzi való­ság, és egy szándék, amely annyiban érvé­nyesülhet, amennyiben ezek a realitások engedik. Ez pedig már átvezet egy másik tanul­sághoz: az elnökök, miniszterelnökök és más hasonlóan fontos személyiségek kö­zötti kézfogások olyan szimbólumok, ame­lyek a saját életüket élik, fontosabbak, mintsem azt abban a pillanatban, megmo­solyogva a formalitásokon, a megfigyelők tudomásul veszik. Csak éppen nem akkor és ott, nem rögtön. Ha két nép - a palesz­tin és az izraeli (de bármely más) - perben, haragban, gyűlöletben és egymás megve­tésében él, akkor a „történelmi megbéké­lés” formális szerződésbe foglalása is egy értelmesebb jövő ígérete. Három évvel Oslo után, most, hogy min­denki elvesztette az illúzióit, talán majd hozzálátnak a felek ahhoz, hogy őszintén és komolyan beszéljenek egymással, és valódi döntéseket hozzanak. Izrael és a még nem létező palesztin állam sorsa összefonódott. Izrael megszállta Cisz-Jor­­dániát, és oda zsidók telepedtek, akik ott gyökeret vertek, városokat építettek. Vagy lesz egy olyan palesztin rezsim, amely ugyanolyan jogokat tud biztosítani a terü­letén élő zsidóknak, mint amilyent Izrael­ben élveznek, teljes autonómiát, vagy nem lesz soha saját területtel rendelkező álló­izraeli palesztin autonómiában élni. Egy­máshoz láncolta őket a történelem és a demográfia. Az igazi próba most kezdődik majd, há­rom évvel az oslói „alapszerződés” aláírá­sa után, és majd ezután elválik, hogy amit történelminek kiáltottak ki azok, akik a kéz­fogásnak tapsoltak, valóban történelmi-e. Kalmár György Most kezdődik 1996. október 6. Tony Blair tíz esküje A brit Labour Party a héten tar­tott blackpooli kongresszusán Tony Blair tíz esküt tett. Ezek mindegyike olyan pontosan kör­vonalazott, hogy a választópol­gárok könnyen számon kérhetik az 1997. május 1-jén tartandó választások után. Addig még ezer nap van hátra. Ezer nap múlva új évezred kezdődik - jel­szóval indul a választási küzde­lem, amely a Brit Munkáspárt várható győzelmét hozza. Az ígéretek a következők: 1. Jelentősen többet fogunk köl­teni közoktatásra. 2. Csökken­teni fogjuk a felesleges jóléti ki­adásokat. 3. Kevesebbet köl­tünk a társadalombiztosítás (Nemzeti Egészségügyi Szolgá­lat) apparátusának fenntartá­sára, és többet a betegápolásra. 4. Jelentősen csökkentjük a tartós munkanélküliek számát, és felére a fiatal munkanélkülie­két. 5. Felére csökkentjük azt az időt, ami ahhoz kell, hogy a fiatalkorúak ügyei bírósági tárgyalásra kerüljenek. 6. A kormány hitelfelvételét és az inflációt céljainknak megfelelő kordában tartjuk. 7. Mindazt az ígéretet, amit az adófizetésről tettünk, betartjuk. 8. Az iskolai osztályok létszámát csökkent­jük, az oktatás színvonalát emeljük. 9. A lakossággal egyet­értésben - kívánságuknak meg­felelően - megosztjuk az állam­­hatalmat Skóciában, Walesben és az angliai régiókban a helyi testületekkel. 10. Új kapcso-­­latrendszert építünk ki Európá­val. Ezekre a Brit Munkáspárt „esküt tett". Új korszakot ígér­­ abban az esetben, ha megnyeri a választást. Amit biztosra vesz. SOROS 50 MILLIÓT AD az amerikai bevándorlók­nak. A washingtoni törvény­­hozás lehetővé tette, hogy az államok megvonják a le­gális bevándorlóktól - akik nem amerikai állampolgárok - a jóléti szolgáltatásokat, az orvosellátást, az élelmi­szer-segélyt. Ennek követ­keztében egymillió beván­dorló megélhetése kerül veszélybe - állítja Soros György, aki a héten bejelen­tette: a Nyitott Társadalom Alapítvány révén 50 millió dollárral kész segíteni a baj­bajutottakon.

Next