Szinészek Lapja, 1929 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1929-06-01 / 6. szám

Szerdahelyi Kálmán 1820)-b­)29 Száz esztendeje — 1928 február Ifi­ui — a miskolci vörös teili])lolli ]paroch­iáján egy újszülött csecsemőt iklak­n­ak' ibe a disznóbőrbe költött vaskos matlikulába. Az apa nemes Szerdahelyi .lA­íse, a kassai szinjátszó társaság egyik vezető faktora, az anya egy német bárói famíliának sarja, Sch­wertner Juliánná. A kis gyermek a szent keresztségben Kálmán nevet kapott. A Korona melletti furcsa ívben épült emeletes, sárga házban vettek téli kvártélyt Szerdahelyiék és ott született meg nagy örömük és büsz­keségükre az első gyermekük és fia! Akkor ott tölte az egész téli évadot a híres kassai társulat. Az első úttörő, Kelemen László-féle gar­nitúra méltó utódai, a fáklyavi­vők, a földön járó csillagok. I leg­­jelesebbjei még Kelemen uram gárdá­jából valók. Kántorné, Déryné, Szentp­étery, Szilágyi,­­Megyery, Eg­­ressy, László. A társulat lelke Szer­dahelyi Józ­sef, a volt jurátus, k­at­­varista. Csudás zenei talentum. For­dítja, átírja, hangszereli az operá­kat, korrepetál, dirigál, maga is ki­­ti­mő énekes s ha kell, lent ül az orch­esterben és mestere mindannyi instrumentumnak. Gyermekeit úri nevelésben része­­síti. Privát tanítók oktatják őket. De féltve őrzi a teátrum édes-mérges at­moszférájától. Még tájára sem en­gedi a színháznak. Kálmánkát áb­rándjaiban ott látja a vármegy­e ve­zető urainak előkelő sorában, a kis Nellikét pedig valamelyik borsodi vagy abauji nemesi kúria parancsoló úrasszonyának... De a játékos sors áthúzza az apa komoly ])lánumát. A diákgyerek ti­zenöt esztendős korában megszökvén a kollégiumból, a])jó vándortru))pal nekivág az ország uttalan urainak, szülők haragja és a dicsőség áhitozása kisérik. A szép­séges Nellike h­aja­­donná serdülvén, Th­ália papnője lesz é­s a magyar opera egyik csillaga. A Thesius kordéján is csak a sa­roglyában kucorgó suttyó gyerek ne­vét alig három esztendők múlt in má­r­a, két magyar hon ismeri, művé­szetét adorálja, asszonyok, lányok szive bálványa lesz, az úri rend fia­talságának eszményképe, drága cim­borája ... 1847 telén szekerezik társaságával le a fiácskába. Az egyik ekhóson az élemedettebb hölgyek között jól be­bugyolálva a társulat üdvöskéje, Pri­­elle Xelli k. a. utazik. Odafurakodva a holtig szerelmes Csöngey D­ávid. Lenge kvekkerjében, kék frakkjában, avult nanking-pantallóival, félig fagyva pengeti pántlikás gitárját. Még a pajkos nóta is csendül aja­kon, nem csoda, belső tűz emészti, a szerelem csapkodó lángja. Jelenleg Nellike képét koszorúzza szíve oltá­rán. Irigyeli is Kálmán gyerek... llostokolván valami útszéli csárdában, elcseni Dávidka bűvös gitárját, fel­viszi egy jegenyefára és szépen be­fekteti a tetején vártázó varjú­­fészekbe. Amíg a szerencsétlen ama­­rózó azt nagy kínlódva lehozza, ő foglalja el nagy gaudium közepette a Nellike melletti üres kuckót... Ez volt az utazás »a szerelem böl­csője« felé, ahogy Nelli később Nagy­­becskereket emlegeté. Itt nyílt ki két szívben az égő szerelem csudás, a)i­’os virága. Sokaknak rébusz volt Cor­­nélia lángralobbanása a szegény kis színészlegényke iránt. Hiszen ugyan­csak válogathatott a kérőkben: Ko­lozsvárott Haller, Lázár Kálmán, Pánff­y Mikló­s grófok, Kállay Gyula, a bojár nabob Puscovano elfekedtek a kezéért, rendre kosarat kapván; ért­hetetlen, hogy egy nincstelen, vándor­színész sihedertől fogadja el a jegy­kendőt. Alátkások, lettek. És az Othelloskodó gyerek tűzbedobta Pe­tőfi szerelmetes leveleit... A forradalom híre Aradon élte őket, hol pár napi abanománt játsz­­tak le Kolozsvárra menet. Cserno­­vi.-is volt ott a patrónusuk. Az ő teát­­ru­mában játsztak. Röviddel az elő­adás megkezdése előtt kapták az iz­­galnas pesti híreket. Ünnep­i darab előcibálásáról már szó sem lehetett, adták hát a vérbeli francia vígjáté­kot: »Egy nő, aki az ablakon kiug­rik« kedves bol­ósítgat. Szerdahelyi el­szavalta a »Talpra magyar!«-t, Fe­­leky felolvasta a 12. pontokat. A höl­gyek a hazafias hangulatot úgy érzé­keltették, hogy teleaggatták magukat nemzetiszinű máslival. Nelli még öt­letesebb volt, toalettjét a trikolor szí­neiből válogatta össze ... »Olyan vol­tam, mint egy lábon járó zászlik, mondta későbben és ő, az öltözködés nagymestere, holta napjáig szégyelte ezt az ízlésbeli eltévelyedést, melynek mégis volt mentsége: a lelkesedés lángja, mely édes mindnyájunkat el­­bob­tá akkor ... A november 36-iki tanácsülésen öröm­mel vették tudomásul, hogy eddig 74 frízsidal ajánlotta föl egy-egy napi gageját az építendő n­yugdij­ház javára és a kibo­csátott gyűjtőíveken is szélén folynak az adakozások. A Színészek Lapja minden számában olvassuk az adakozók névsorát és egyre sűrűbben gyülekeznek a forin­tok a tagok és a nagyközönség megértő áldozatkészsége folytán és a nyugdij­ház megépítésének gondolat többé el nem gáncsolható. Pedig, de sokaknak furta l­egyet e terv. De ,sok rosszakaratú, sőt irigy kifogás hallatszott: »Hiúság­ vására«, »Nem fizzíti ki magát«, »Leéghet«, »A nyugdíj keserves pénzét így reszkírozni, elfecsérelni« stb., stb., szóval izgattak az ellen, ami a nyugdíj javát, a vagyon gyarapítását célozta. A tény az volt, hogy néhány ezer forintért egy közel 50.000 forintos telekhez jutottunk és a gyűjtés célja pedig az, hogy a költségek jó részét pénzben és anyagban összehozva, minél kevesebbet kelljen rá felvenni és a jövedelmekb­el a terheket kifizetve, a ház mielőbb tehermentesen kerüljön egy­­sületünk birtokába. Ez siker­ült is, ál­­dassék érte a józan gondolkodásuak em­léke. Rendkivüli közgyűlés (1889. dec. 77—78-án, a Vármegyeház termélyen.) Az ülést lUbáry József elnök nyitotta meg a következő beszéddel: »7­. Uraim! Van szerencsém önn­ket, bár gyönge egészséggel, de őszinte, igaz szívvel üdvözölni. Rendkívü­li közgyűlésre gyűltünk össze az önök határozata következtéb­en, me­lyet még februárban hoztak. Két ne­vezetes tárgya lesz ezen közgyűlésnek. Az egyik Bártfay Antal úr javaslata, melynek sorsa iránt lesz hivatva a­­köz­­gyűlés dönteni, meg vagyok győződve, hogy dönteni fog bölcsen. A másik a nyugdíjk­érdés, amely a jövő évben a megvalósulás stádiumába fog minden valószínűség szerint lépni az­által, hogy a nyugdíjak ki­szolgáltat­á­sa, szerény körülményekhez mérten, meg fog kezdetni. T. Uraim! A nyugdíjról lévén ,szó, méltóztassanak nek­em, öreg embernek, megengedni, hogy ezen kérdésnél egy percre megállapodjam s szellemileg, lel­kileg visszapillantást vessek a múltakra. Nem­ csak én, de vannak többen, akik ezen szent ügynek napszámosai voltunk, azon első pillanattól kezdve, midőn ezen eszme m­egfogamzott. Azok, ak­ik velem együtt ily helyzetben vannak, igen jól tudják, hogy ezen intézmény kezdete mily szegényes volt, s mily kevés re­ményre nyújtott kilátást azelenteben, hogy mi, kik ezt kezdettük, annak azon értelemben való befejezését megérhessük, hogy a nyugdíjak lei­szolgáltatása tényleg megkezdethessék. Éppen most olvasom egyik előkelő na­pilapunkban, hogy a koldusbot kivi­­­rágzott ki. Nagyon szépen van mondva, de. színészek LAB.JA

Next