Szion, 1838. július-december (Második félév, 1-32. szám)

1838-07-05 / 1. szám

kell, hanem dél meleg öve alól számlázottnak kellene tartani, melly vélemény, mint kérelemleges alapon épülő ’s azon átalános egye­zéssel ellenkező, miszerint Scythia ázsiai törzsök, ’s a magyar népnek is honföldje volt , méltán félrevettetik.­­...,z Ugvan a’ Hun nemzet dicső vezére Atila is magát Aim­­rod unokájának czimezi, (Turóczy cap. IV.) de könnyű átlátni milly­e­nn és nyomatéka vagyon ezen oknak, midőn a’ történeti bizonyos adatokkal ellenkezik. Azon hiú­dfics vagy hihetőleg tehát szolgált néki ösztönül az említett czim felvételére, mit az elődök fényéből, az utódokra is átsugárzani hitt, például vévén különben egyéb nem­zeteket is, kik fejedelmeiknek az emberinél fenségesebb, tudniillik isteni eredetet, örömest tulajdonítanak. (Folytat.) QQ * Jí © Ш Sí Ш Л líi 'J'-’J A Ji-, IQ.4AYARORSZÁG. Veszprém. Azon szent buzgalom, nyel­­lyet megyés püspökünk Kopácsy Jó­zef őexcellentiája kormánya alatt l­evő lelkipásztorok, ’s öszves keresztény hívek’ javának előmozdításában tapasztalni több ízben szerencsénk vala, ismét az öv­és kebelébe h­ivta a’ fő­pásztort május ’s junius hónapokban, midőn tudniillik a’ sü­meghi s keszt­helyi alesperességekben fön­ényes egy­házi látogatást tartott. A’ püspöki tiszt ezen legjelesebb körének teljesítése, milly üdvös hatású vala azon egyházakra, mellyek jelenlétén örvendhettek , eléggé kitűnik azon előleges bölcs rendeletekből, mellyeket a’ látogatás rendéről’s figyel­mére méltatandó dolgokról közzé tett, ’s mindenütt szokott kegyesség­gel , nyájas lereszkedéssel, s atyai szeretettel végre hajtott. Na­ponkint, ünnepélyes szertartással az örömtől zajló nép között elsőben a’ templomba ment, ’s bemutatván a’ mindenhatónak Szentfia áldo­zatának vérnélküli emlékét, ’s czélszerű velős ’s főpásztori gondot il­lő beszédet tartván, több százaknak adta fel a’ bérmálás szentséget az erre előlegesen eléggé elkészített híveknek. Előtte ezt ő excel­­lentiájának a’ kegyességéből minden plébániában kinyomva osztoga­tott egyházi éneknek: „Jöjjel szent Lélek az Isten“ eléneklése, be­fejezte pedig az ájtatos gyülekezetre mondott püspöki áldás. Innen az iskolai ifjúság látogatására ment, hol a’jelesebbek közül egy üdvözlő beszéddel köszöntvén a’ főpásztort, a’ mester pedig az elő­adási tárgyak’ jegyzékét bennük Iván , próbatétel tartatott, ’s részint megelégedése jelentésének, ’s dicsér­ete, részint ajándékai által a’tanu­lókat folytonos igyekezetre buzdítani kegyeskedett. Az egyházi ék­szerek, plébániai hivatalos könyvek, ’s iratok’ átnézésére, ’s vég­re a’ viszonyos ügyeknek a’ lelki pásztorok és hívek között kiegye­­nesítésére szentelte a’ többi időt ’s majd mindenütt Szala vármegyé­nek v­endégszerető ’s lelkes uraságai vetélkedtek a’ fő méltóságnak asztaloknál való elfogadásában. De nem kevésbbé buzgolkodott a’ nép is örömét nyilvány­itni , midőn főpásztorát egy­ik helységből a’ másikig illedelmes magyar öltözetű ifjonczok által kísértette, áld­va h­alván meg az atyai gondot ölly kitűnő jelekkel mutató fő pász­tortól. Az ég áldása kövesse ezen Isten dicsőségére ’s az egyház gyarapodására v­ég­zett munkálatait, ’s éltesse hosszú időre a' megye atyját, hogy mi is több illy örömnapokat­­élhessünk. Hasonló fáradozásairól értesítettünk ő exellentiájámk b. Sze-­társti Ignácz pécsi püspök irnak, terjedelmes megyéje törvényes látogatásában, kinek fara­ghatatlan buzgalma, roncsolt egésségi álla- f ólja után is, semmi határt nem ismer. Reményijük szent igyeke­zetei olly nagy számú méltányló­ között találtaitól­ fog, ki ezek­ről bővebben és körülményesen értesitend. AUSZTRIA. Ausztriai f B­irodalom' Statisticája vallási tekintetben, ф I. Vallási különtég egyáltalában. A’ nép’ számlálás' legutolsó­­ eredményei szerint, melly 1834 ben tört­énik, ide kapcsolván Magyar Ш országot is, az egész Ausztriai birodalom a’ katonaság és külföldi­ ,..­ ekkel együtt 35,047,533, katonaság nélkül, 34,528,583, s a ka- ф butaság és külföldiek nélkül 34,500,721 lelket számlált. A’ bi­­rodalom­ban jelen levő honfiak száma 34,098,625, és öszvesen min- ф den honfiaké, 34,482,500 lélekre rúgott. Az utolsó szám, 16,745,657 Ш férfiakra, és 1­,736,843, nemberekre, oszlik. A katonasághoz ál- jig tahiban tartozók kihagyásával közöttük, 24,401,440, Romai cadimli- Щ kus és 3,375,840, egyesült görög 2,722,083, nem egyesült görög­­ hitnek, 2,150,/21, Helvetikus, es 1,189,817 Ágostai vallásúak vannak. ф II. Hierarchiai különségek. V­, egész birodalomban, 1834 ben 15 Érsekséget, 76 püspöki megyét, 94 Káptalant 998 taggal, 19 fiú-­­ perintendentiát, 28,967 lelkészséget, 74 Nevendék házat 4444 Névén­­re­­dékkel az intézetekben, és 1596al azokon kívül, ’s a’ szaporodás összeségév­el 56715 v­ilági papot, 821 kolostort, 9908 szerzetes­t és 3038 apáczával számlál. A’ tisztségek jövedelme, hivatalosan h‘g- ® kisebb arányban. Magyarországéikon kivül, 6,623,556 forintra pen- @ góben ’s az intézetek és kolostoroké 2,585,063ra becsültet­ik 's ck- ® kép a’ papság teljes jövedelme, 9,208,618 forintra pengőben. Az egész birodalom egy házi pénztára 183 b­en 2,830,119 forint­tal pengőben jövedelmezett. Az egész birodalom’ Papsága tehát, mind a’ két nemből 69,482 tagot foglal magában, kik közül 7en­­mint katona lelkészek külföldön foglalatoskodnak, és igy a" teljes népszámhoz aránylag 503­5d lélek­re egy papi személy jön. Ezen arány azonban nem minden tartomá­nyokban egyenlő, sőt az ausztriai tartományokat e( következetül) arányba lehet hely­ezni. 4-erCsehország 818­­ ,o „ 4914 „ 5-örMorvaország 99 701 Ую „ 2397 „ 6-orA­agyarország 674 Ую „ ,, „ 16912 „ 7-erI­­atárv­idék 99 621 Ухо „ „ , „ 1772 „ 8-erSty­ria ,, 566 Ухо ., „ 1630 „ 9-erKarniolia 99 528 Узх „ „ 824 ,| 10-erFelső Austri i 484 Ухо „ 1769 „ 11-erAlsó Austria ,, 469 Ую ., „ 2863 „ 12-erErdélyország 415 ую ,, ,, „ 4725 ., 13-erTengerpartiv­idék 369 610 „ „ 1204 „ 14-erLombardia ,, 251 Ухо „ 9945 ,. 15-örVelencze 9923 4 ;,/хо ,, ,, „ 8868 ,. 16-orDalmatia ,, 231 Ухо ,. „ 1575 „ 17-erTyrol is 99 196 Ую „ „ 4203 „ 111. Egyes Egyházak és felekezetek. a) A’ római catholiku­s egyház, melly az Ausztriai birodalomban az uralkodó , azonban a’ többi vallásnak is a’ tartományokban, több kedvezésekkel élnek mint minőkkel a’ catholik, más protestáns országokban dicsekedhetnének,mint hogy a’ legnagy­obb méltóságokra, mint a’ kormánynál úgy a’ katonaság­nál emeltetnek ’s a’ catholikusokkal majd egyenlő jogokká bírnak.— Minden felek között legtöbb híveket számlál, a’ catholica egyház minthogy az egész népség ifjn része az ő hitét v­all­ja. Lam­bardia és V­e­­lenczében, Cseh Morva és Magyarországban, Silesia, Gallicsia és Alsó Ausztriában úgy a’ Tengerv­idéken legtöbb hivei vannak, legkeveseb­­bek Erdélyben és a’ határvidékeken. Ezen Egyházhoz tartóztak mind az Olaszok a’ Németeknek Szláv­oknak egyáltalában és Magyarosiak nagy része. Ezen hitet vallja a’Császár egész családjával. Az e téajdona a’ nyilványos isteni tisztelet tartásnak kiváltsága. 1834 ben Magyaror­szágban, 6.496.200. Csehországban, 3,781,566 Lomardiában 2,425,108, Velenczei kerületben, 2,038,074, Silesia és Morvában 1,923,223, Galicziában 1,884,819, Alsó Ausztriában 1,292*3, Sly­­riaban 901,853, Felső Ausztriában 820,072, Tyrolisban, 812®9, Ka­rin 111 ia és Karnioliában 713,232, a’ Tengermelléken 431,393, áll a S­árvi­déken, 426, 9995 Slorváthországban , 286,664, Erdély­ben 192,700 és az egész Monarchiában öszvesen 24,431,1­40 cath­olikusok­ voltak.­­ Ezen úgy házat, 12 Érsek 60 Püspök 76 káptalannal, 1312 lel­készséggel, és 1913 hely­béli segédpapsággal kormány­outi. A’ latin szertartásu egy házpapsága világiak és szerzetesekre fiszlik, az első megint, polgári és katonaira asztalik. A világi papág a’ civilre nézve a’ szaporodhass rem­énnyével s az örmények urzzá számláltával 41,076 tagot foglal magában, a’ katonai ellenboi, 194 et. Az érseki és püspöki megyék a birodalom külön tava­nyiban ekkép fe­losztvák: tör­öl­it Ausztriában, melly 341 , mértföldön 1834ben 1.341 lelket és köztük 35,696 katonai egyéneket számlált. a) A’ bécsi birsek­ség, melly 582,056 híveket, és 493 lelű­ kerületiben 900 világi papot, 735 szerzetest és 226 apáczát föl magában. Az érsek jövedelmét, kész­pénz fizetésen kivűl még a falu jövedelme szokta meghatározni. Az érsek egyszersmind 11 czeg ’s a’ tudományok főügyelője, ’s ezen tiszte mellett a’ len Egyetemnél a’ tudományos mivelődés’ menete fölött őrködik. A szent Hippolit­ és Linczi Püspök Nul Tragánusai. Az áldozópapok­­intézete 1834 ben 29 papot számlált. A szent István Növendék házá­ban 36 növendék képüzteteit 18,679 forintnyi költséggel , s a ki­­rályi Convictusban több megyéből ugyan, 66an képeztettek 21,901 forintnyi költséggel. b) Szent Hippolit­ megye, melly 98 □ m­érföl­dnyi temületein­ 230,396 lakost, 415 lelkészkerületet, 518 világi pappal, 447 szer­zetes és 27 apáczával foglal magában. Az ottani növendék ház­at tanító segéddel és 65 növendékkel 1834ben 17,243 forintnyi költ­­ségbe jött. Az alsó ausztriai egyházi pénztárnak bevétele 350,211, és kia-­­dása 357,382 forintra pengőbe jött. m m m m (B) ш B) B) ‡§‡ m Ф в в Фв ф) ф В) тщ Ф В) 3-orKarinthia 1-orSilesia hol 974 Vio lakosra 1 Papjen 4Г.9 h 2-orGaliczia 944 Vio „ 4652 „ 937 Ухо „ „ 782 „ *> Ш ■m m m­­ m m

Next