Katolikus gimnázium, Szombathely, 1873

A világegyetem, a naprendszer s a Föld keletkezése. („Földünk élete, s életfolyamának főtényezői“ közelebb sajtó alá kerülő munkából.) Az emberi szellem egyik kiváló sajátsága az igazság utáni törekvés. Igyekezünk megmagyarázni a körülün­k lefolyó tényeket, felismerni azon okokat, melyek e tények létrejöttét eszközölték, s felderíteni azon szabályosságot, mely az okok hatásaiban nyilvánul. Az ember e kutatási szellemére kiválólag ingerlő hatást gyakorolt a világegyetem nagyszerű tüneményeivel. A fénylő Nap, a halvány Hold, a ragyogó csillagok szakadatlanul felhívják az embert, hogy velük foglalkozzék, hogy rejtélyeiket igyekezzék kimagyarázni. S csakugyan, a­meddig történelmi emlékeink visszahatolnak, tények igazolják az emberi szellem e törekvését. De épen ezen történelmi adataink igazolják azt is, hogy az emberiség szellemi fejlődése fokozatos és kapcsolatos, csak úgy, mint az egyéné. Az ábrándos képzelgés legyőzése, a tények helyes felfogása, a szabatos ítélet s az önösség háttérbe szorítása annál jobban kifejlődnek az egyénnél, minél inkább terjed ismereti köre, s a szakadatlan tevékenység által minél jobban megizmosodik szellemi ereje. A gyermek mindent lírni akar, mindenről felteszi, hogy csak ő érte létezik; míg a tudományosan képzett férfiú elvonatkozva egyéniségétől, mindenben a tényekkel, s azok egymásközti viszonyával áll szemközt. Komoly megfigyelése alkalmával nem mellőzi a legcsekélyebb okot , a legegyszerűbb körülményt sem ; jól tudva, hogy az okviszonylat szerint a legbonyolódottabbaknak látszó események is gyakran az egyszerű okok hatáseredményei. Az emberiség egyetemes szellemének a korlátolt láttér, s az önzés uralma alóli fokozatos ilynemű kibontakozása okozta, hogy csak lassan kint juthatott uralomra a tárgyilagos ítélet, így az emberiség első ábrándos képzelgésében a világegyetem központjává a földet tette, mint az istenek és saját lakhelyét. S a világtéri, valamint a földközi eseményeket úgy tekintette, mint az istenek jóltevő vagy szeszélyes működéseit. Majd ismét önzése jutván

Next