Szózat, 1922. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-01 / 1. szám

» « Keresztény egyetértés óta: Bernét István, a Magyar Gazdaszövetség elnöke Magyarország hercegprímása nem azok­­közről valló, kik csak a legutóbbi évek tanul­ságai nyomán hirdetik tv keresztény felekeze­tek közötti béke szükségét Emlékezünk arra az ünnepi fölszólalá­sá­ra, melyben jóval a há­ború előtt, a Köztelek falai között ezt már bátran és nyomatékosan hangoztatta. Az ün­nepen, melynek rendezésében Schamdl Károly­inak főrésze volt, az elhunyt Petri Elek püspök és Zsilinszky Mihály nyilatkoztak protestáns részről, elfogadva az odanyujtott béke­jobbot. Most, amikor nemcsak, években lettünk gazdagabbak, hanem teaipia asztalafejnk is ugyan­csak megbővültek, örömmel mutathattunk reá, hogy a karácsonyi ünnepek ala­tt a hercegprí­más ugyanilyen irányban szerelt föl, kí­vüle Wolff Károly, a Keresztény Nemzeti Liga nagyrabecsült elnöke, e lap hasábjain pedig Kenedy Géza, akinek híva­to­ttságához szó sem fér, emelte föl szavát a keresztény magyar tár­sadalom egysége érdekében. Írásaik tele van­nak aggódó hazafias gonddlal és nem ha­boznak kijelentemi, hogy e kérdés megoldá­sától függ hazánk jövője. E sorok írója, ki a reformátusok szempontjából nézi az esemé­nyük fejlődését, régi íme ennek a fölfogás­nak. Hive annál inkább, mert erős az a meg­győződése, hogy­ a vallási fölfogásnak a tár­sadalmak megalapozásaiban s a nemzeti fejlő­­lődésben, bármit mondjanak is Marxnak hívei, ■s döntő szerepe van. De egyezik fölfogásom Kenedy­vel abban is, hogy a tergyali történe­lemben nemcsak a lefolyt vallási harcok által ütött sebeket kell számbavenni, hanem azt is, hogy az ellenkező nézetek hasájából mennyi értékes ered­mény s mennyivel változatosabb fejlődés fakadt. Ha Rákóczi seregeiben együtt­­ harcolhatott a katolikus és protestáns ma­gyar, ha a XVIII. század vég­én a nagyrészt katolikusokból álló országgyűlés, amire Szi­lágyi Dezső nem egyszer hivatkozott, megsza­vazhatta a nemka­tolikusok fejlődését biztosító törvényeket, mi állja útját annak, hogy ma a végső veszedelemmel szemben a keresztény felekezetek politikai téren teljes megértéssel munkálkodjanak a nemzet föltám­adásáért. A hercegprímás kitér erre , idézve a püs­pöki kar főpásztori körlevelét, meglepetését fejezi ki azon, hogy vannak, kik a felekezeti béke állítólagos megbomlásáért a katolikusokat teszik felelőssé. Hazaáruló volna az, folytatja tovább, ki még ezt a csapást is reá akarná zú­dítani e szerencsétlen országra­! Kétségtelenül igaza van s nekem, ki az Egyházpolitikai harcok óta mindig a kiegyenl­lítés politikáját igyekeztem támogatni, számos ad­at áll rendelkezésemre, amivel ezt bizonyít­hatnám. De bizonyí­thatnán­­ itt is, ott is a ve­zető egyének békés törekvéseit, jóakaratát még akkor is, mikor a türelmesség nem a kö­zömbösségből fakadt. Reá kell azonban mu­tatni arra, hogy vannak intra maros et extra, akik, ők tudják miért, az ellenkező irányban dolgoznak. P, Baye,!,a­ túlzásaival nem áll egyedül, a reverval.-'^! ESjsrdése még mindig kisért s a kisebbség fök fájó seb az, hogy egyes lelkészek mily eszközöket használnak föl céljuk elérésére s oly szelíd orgánum is, mint A Szia, hogy csinál propagandát nézeteinek. Tudom, hogy a mi oldalunkon sem mind fehér bárányok üldögélnek. Be kell vallanom, hogy a felekezeti érdekekért mutatkozó föl­lángolás nem egyszer kevéssé megengedhető forrásból táplálkozik, sőt csak kihasználása a felekezeti érzékeny­kedésnek- De biztosítha­tom a tsolsó tábort, hogy a vallásnak politikai célok elérésére való fölhasználása, bennnük­ket sért leginkább és visszaszorítására, amint azt a Szilassy Aladár által vezetett mozgalom mu­tatja, meg is tesszük azt, amit lehet. Nem is eredmény nélkül és h­a Ravasz László püspö­künk eljut oda, hogy ily téren is érvényesít­hesse szavát, a siker még nyilvánvalóbb lesz. Emberi dolog és meg is érthető, ha egyes felekezetek lelkészei mindent elkövetnek meg­győződésük érvényesítése, egyházuk erősítése körül. Át kell azonban látniok, hogy az igazi siker nem az, ha elhódítanak néhány, rendsze­rint vallásilag mit sem érő egyént.Nekünk a hit­tel, meggyőződéssel teli és a jóra áldozni hajl­­andó férfijaikra és nőkre van szükségünk. Hivő telkekre, akikben a közel kétezer év előtt ki­­gyúlt fénynek legalább egy szikrája ég. Papokra, kiknek nem elég a névleges keresztyéniég, melyben ma az emberek többsége él, hanem akik a lelkek ébrentartását, fölemelését, és megnemesítését tekintik föladatuk legszebbi­­kének. Az ilyenek meg fogják becsülni azo­kat, kik más utakon és eszközökkel, de ugyan­ezen célra törekszenek. Ez fogja megteremteni azt a­ belső in­tegritást és erkölcsi egységet, amelyből fakad az egyetértés, az erő, sőt azokban a világi dol­gokban való jeleskedés , mely ma a többség szemérem egyedül méltói tartalma az életnek. Ne a­ számszerű­ terjeszkedés, az inten­zív munka legyen a cél. Az egyházak ereje a hívőik buzgalmától és nem számától függ. Ki merné tagadni, hogy ezirányú működés az, amit ki kell és ki is lehet fejteni minden fele­­kezet kebelén belől? Ez nem szül elkesere­dést, nem teremt viszálykodást, sőt talán utánzásra bír, így egyedül egyezik a keresz­­tyénség szellemével. Pedig senki magát ke­resztyénnek nem nevezheti, ki annak szelle­mével ellentétes munkát fejt ki. hegye fekvő feje körül a hőség szinte kigyulladt, mint két sercegő, valószínűtlen gyertyaláng s a fal­­térdre bukott­ szolgaalak kiejtette kezéből a legye­zőt ... ... Waltherr ujjai fáradtan hullottak le, agyon gyötört fejét holt vendége mellé a párnára hají­totta, halántéka égett a fájdalomtól... A gyertyák esztelenül lobogtak, Zala meg­mozdult, fejét igen lassan egy gondolatai mintha errébb fordította volna, homlokán megcsillant az aranylotos kelyhe ... A doktor szive úgy vert, hogy lélegzetet se mert venni, szeme eszelősen feküdt a csodálatos, megelevenedé­sen. A múmia kebléből mély sóhaj kelt s azonnal a faecci c­i 's szaga »­áll érezhetővé, mi­’tha a balzsamba kötött energiák fölszabadulnának . . . A kiteríted test n. n­em­eged és egy fáradt, halk leányh­ang zendült föl. — Vigyázz , jó orvosom, Nayibh, vigyázz . . . A levegő mozdulatlan volt, mint a pirami­­sokba évezredekkel ezelőtt bezárt titokzatosság. — Halld, szivem, — suttogta lágyan az ezüsthang, — ma még a tiéd vagyok, de mire újból följő a Nap, elvisz az Idegen . . . Az orvos följajdult, szeméből kínos könnyek peregtek ... — Hol találsz meg akkor újra? —panaszko­dott Zala mérhetetlen melegséggel. — Az idegen messzi országból jött, csodálatos nagy bárkán . . . Gályáján elő­­kosfejü karvaly aranylik, fehér vitorlái m­é­násra dagadnak . . . Ma éjjel, mikor a m­ásodik jő értem s hajója éjszaknak indul a végtelen vizekre . . . A dol­oron sötét fájdalom cikkázott át. — Ez lehetetlen, — dünnyögte ájultan, de nem hallo­da saját szavát. A sír­­ hang még egyszer fölzokogott, mint a kh.la tara dallama. Jiy*a 3 stopong lutrim! Si­tg fa Klidabhratat: VUU Hökk Szilárd*!!. 9. KERESZTÉNY POLITIKUS NAPILAP TELEFON: Szerk.:József 63-52, 64-46 Kiadóhivatal: József 63-51 rOMUXKMTÁRSI ZSILINSZKY ENDRE .............. tv. ÉVfORVUM 1. SZJ­M ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre . 170 kor. Egy hónapre 60 kor. Egyes szám : 3 kor. ■ A múmia írta Telegdy Jenő . . . Cigányok hozták éj idején, rongyos eb gúnyok, akik kilopták őt örök nyugvóhely­érül, hogy a legdrágábbat adják jótevőjüknek . . . Waltherr dokto­r, a gizdhi Nap-szanatórium orvosa három hét óta járt a karaván sátrai közé, hogy az őskórban sínylődő dadám segítsen. A cigá­­­­nyok úgy tisztelték, mint valami mágust s mikor­­ megnyitotta az öreg koponyáját s a beteg állapota erre valóban javult, Fáraó enyveskezü népe a har­madik pyramis féltve őrzött gyöngyével, Menkere­­ király drágalátos Zalu nevű leányával lepte meg a veszedelmes honoráriumról mu­seai sejtő doktort-A mamm­a kecsesen kicsiny ’ volt s könnyű, mint egy nagyo­bbffajta pergamenttekercs. A g'Vto-ne­géd test illattal itatott selyem burkolata komolyan ölelte körül őfensége földi porhüvelyét, arcán nem­­ volt álarc s a sima, fekete haj alól egyenesen lefutó magas homlok a hozzáilleszkedő légies orrál az arcot misztikusan vékonnyá rajzolta; a száj körül azonban megolvadt a szigorúság, mintha az arany hajék, amely a homlokra kibukó lovosikeh­elyben végződött, virágos álmokat szórna e félig gyermek­­test ötezeréves pilie­nésé­re . . . ... Aznapon éjjel, mikor a cigányok meg i­s kopogtatták földszinti ablakát, az álmatag tekintetű Waltherr doktoron, aki a germán és a francia vér hírminikötéves, fáradt, elzászi elfinom­odása volt, valami sajátságos félelem gyöngyözött végig. Érezte, hogy élete eseménye jó, nagy-nagy fantá­ziák bebalzsamozott valósága s mialatt a tolvajok a kaputól szobájába értek és a zsákmányukat oda-­­ benn a török di vámra fektették. Waltherr dok­tor­ma r rajt is felejtette fölcsigázott szemét az örök’ét­e jól konzervált, tiszteletet követelő szimbólumán. — ^ T .n __ f(T. .' ]t f ”■!’ 'P. '?f . yj; U 1T1 — saját nyelvén — a vigyorgó cigányokra, un.k 1 ■ i «»ii............................................ piszkos ujjaikkal kegyeletiemül integettek a halott bájaira. Szavai­ ugyan meg nem értették, de föllépése oly parancsoló volt s fehér ticktork-öpanyében any­­nyira emlékeztetett a szent papokra, hogy a cigá­nyok meghunyászkodva engedelmeskedtek. Waltherr egyedül maradt a múmiával. A redőnyöket bezárta, ajtajára, ráfordította a kulcsot, a hideg, fok­­ villanyfényt leoltotta s a királyleány fejéhez kétoldalt két égő gyertyaszálat állít­ott egy-egy asztalkára. A lángok reszkették, az árnyékok elnyúltak, a kerevet mintha megnőtt volna s a holt arc egyszerre csak melegedn­i kezdett: a királyleány szemhéjai körül élet támadt, a gőg eldurcása lett, a zárkózott" súg kiváncsi",í"gá pr’vult, az ajk nyíltan mosolya­gott, Zala őfensége álmodott, mint más fiatal leány . . . — Vájjon meg tu­djase szokni, hogy a vitrin tetején etrusk vázák , állanak s nem rémül-e meg a néki ismeretlen pipáktól? — kérdő magaiban a különc Aeskuláp s előrehajolva delejes vonalakat vont a mélyen aluvó fölé. Arca eltorzult a rettene­tes erőfeszítéstől, mellyel" a kripták időtlen lakóját életre akarta hívni, ujjal puhám nyugtalanok volta­k, mint az utánzott tűznyelvek színpadi selyme ... ... És valami jött, mindegyre jött közelebb... Drága tornyok emelkedtek, a vitrin oszlopcsarnok­­ká növekedett, az idő visszafelé rohant, a falak hátrahuln­ak­­ ,­s, fel­dkövü tér nyúlt ki bizony­talan rajza, messzi ■, pük-iékig ... Heliopolisban es­teledett s szörnyű rogyadtsát rezgeti a régiben . . . Zala királyleány a királyi lak terraszán, nyug­ágyán pihent, rontha hét török kereveten hét­verne, barna t­­örü szolgája fehér köntösben térdelt mellette s pávafer'.hegyezővel frissítgette áléit uró­nőjét ... , , , A meleg kezdett­­ ürhetetlenné válni, a pi­

Next