Szózat, 1922. augusztus (4. évfolyam, 174-199. szám)

1922-08-01 / 174. szám

Mrga 10 korona­­Szerkesztőség és kiadóhivatal: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: VI. RÓZSA UTCA 111. (Podmaniczky­ utca sarok) TELEFON: Szerkesztőség: József 63—52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉN¥ POLITIK#I NMPIEMP Negyedévre _ _______ 280 korona Egy hónapra_______ 100 korona Egyes szám ______... 5 korona gróf Bethlen István nagy beszéde a becsületes nemzeti demokrácia uralmáról A szociáldemokraták deklarációja nem más, mint az októberi radikális Programm — Garami Ernő összefogott az ellenséges államokkal Magyar­­ország ellen — A radikalizmust a császári demagógia csempészte az országba a nemzeti törekvések letörésére . A nép áldása arra száll, aki a földreformot becsületesen és gyorsan megvalósítja A nemzetgyűlésnek hosszú időre elért és Után ma nagy napja volt, gróf Bethlen István kormányelnök adott választ és összefoglaló visszautasítást mindazokra a megjegyzésekre és vádakra, amelyekkel az ellenzék szónokai a kormány politikáját és programmját illették. A nemzetgyűlésen még nem hangzott el egy beszéd sem, amely gróf Bethlen Istváné­hoz bármely tekintetben is hozzámérhető­­volna. A miniszterelnök beszéde annyira át­fogó volt, annyira átgondolt és a nemzeti eszme szempontjából oly magas nézőpontról tekintette át életünket, oly tágas horizontot vont a napi politika eseményei mögé, amilyen parlamenti beszédből az ellenforradalom diadalra jutása óta még nem rajzolódott ki elén­k, sőt ezzel a beszédével Bethlen túlszár­nyalta diadalmas választói körútjának mél­tán nagyratartott beszédeit is. De Bethlen tegnapi beszédében nemcsak mint államférfit tett ki magáért, aki határo­zott férfiasságával gróf Tisza Istvánra emlé­keztetett, hanem mint a politikai élet arénájá­ban küzdő bajvívó is, mert ritka higgadtságai és amellett mégis félelmetes debatternek bizo­nyult. Vágásai, amelyeket ellenfeledre mért, ■fjem félrecsúszó és erőtlen laposvágások vol­t. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Az indem­nitás általános vitája egy hónapnál tovább tartott annak ellenére, hogy úgy a kormány, valamint az összes pártok igyekeztek azokat a súlyos kontro- verziókat a vita anyagából kikapcsolni, amelyek a pártot és a kormányt az ellenzéktől elválasztják. Az a tény, hogy az indemnitás általános vitája ily hosszúra nyúlt, bizonyítéka annak, hogy egyfelől a képviselők jelentékeny száma nem képes, vagy nem akarja a maga felszólalását azokhoz a kere­tekhez mérni, amelyeket nekünk a Ház tárgyalá­sainak ökonómiája előír, másfelől pedig bizonyí­­téka annak is —, és ezt nyomatékosan hangsúlyo­zom —, hogy házszabályaink teljesen elavultak (úgy van! Úgy van! jobbfelül és a középen.) és nem képesek a tárgyalások gyorsaságát úgy biztosítani, ahogy az a nemzet érdekében állana. (Igaz! úgy van! jobb felől és a középen.) — Hogy a vita egy hónapig tartott, annak mentsége az, hogy a választások után szükségét érezték a pártok az új politikai elhelyezkedésnek. Szemtanúi voltunk, hogy egyes pártok a maguk küzdelmében bizonyos frontváltoztatásokat eszkö­zöltek. Ennek oka az, hogy a választások rendjén mélyreható eltolódások sültek a pártok erővi­táiba, mindegyikük az ellenfél elevenére talált, csontig ható, sőt halálos volt. Hogy éles lelep­lezései mennyire találók és megsemmisítőek voltak, azt legjobban a megdöbbenésnek ama csöndje bizonyította, amellyel a meghökkent ellenzék beszédét végighallgatta. Ha beszéde polemikus részéből a legsikerültebbet­ akarnék kiemelni, gondolatai fegyverét talán ott for­gatta a legbravilráisabban, ahol az októbris­tákat vágta le. Nem csekély örömünkre szol­gál az, hogy beszédének e részében a minisz­terelnök a maga kiváló egyéniségének román­cával lapunknak azt az álláspontját vonta be, amelyet mi az ellenforradalom óta szakadat­lanul hirdettünk és amely abban az igazságban csúcsosodik ki, hogy nemzeti életünk megron­tásában a radikálisok, szélső liberálisok és szabadkőművesek működése volt a legbűnö­­sebb s hogy az ő köreikből kiinduló ragály mételyezte meg az igazi program­­njukról le­térő magyarországi szociáldemokráciát is. A miniszterelnök beszéde után a politi­kája mögé sorakozó magyarság -bizonyára még öntudatosabban, még nagyobb lelkesedés­sel és még nagyobb önfeláldozással fogja ki­venni részét a nemzeti élet újjáépítésének sorsdöntő munkájából,­szonyaiban, úis erők merültek föl a politikában, — a szociáldemokrata párt — de oka talán az is, hogy a mai súlyos gazdasági és pénzügyi helyzet­­ben épp úgy, mint a kormány, az összes pártok is keresik az alkalmat és a módot arra, hogy a po­litikai küzdelem mezejéről kirekesszék azokat a kérdéseket, amelyek útjába állanak e súlyos pro­blémák gyors megoldásának. A polgári pártok egységére szükség van . A kormány is új helyzettel állt szemben. A régi nemzetgyűlésen egységes ellenzéki táborral álltunk szemben s bár bizonyos elvi differenciák alapján frakciókra oszlott is az a tábor, taktikailag mégis egységes volt. Ma az ellenzék három külön csoportra oszlik. Szemben állunk a keresztény el­lenzékkel, a liberális ellenzékkel és a szociáldemo­krata párttal. E három tábor között a taktikai ösz­­szefogás lehető ugyan, de nem hiszem, hogy bár­melyik tábornak nem volna-e épen elvi szem­pontból kárára, ha ezt tenné. Ez bizonyára gyön­­gesége az ellenzéknek, azonban a kormány a maga részéről annyival többre becsüli ezt a lehetőséget, hogy normális parlamenti tárgyalásoknak vesse meg alapját és olyan politikai békét készítsen elő,­­ amelynek keretén belül a normális parlamenti tár­gyalás lehet, hogy távol áll a kormánytól az, hogy ezt a gyengeségét az ellenzéknek taktikailag a maga részére kiaknázni akarná. Távol áll, mert a kormány szükségesnek tartja a szociál­demokrata párt politikai előnyomulásával szemben, hogy lehetőleg a polgári társa­dalomból és a polgári politikai pártokból mindezen ellentétek kiküszöböltessenek, amelyek eddig a polgári társadalmat meg­osztották és lehetetlenné tették az együttes küzdelem fölvételét a szociáldemokráciával szemben. [Igaz! Úgy van f­élénk helyeslés jobbfelöl és a középen.) — A kormány« ezen szempontokból kiindult'», kitart azon fölfogása és azon törekvése mellett, hogy itt a Házban, amennyire lehetséges, a politi­kai békét és a normális tárgyalási lehetőségeket megteremtse. (Élénk helyeslés jobbfelől és a közé­pen.) Már azon beszédemben, amellyel az indemni­­tási vitát bevezettem, alkalmam volt kifejezést adni ennek a gondolatnak, amelyre az ellenzék részé­ről visszhangot itt kapott a kormány­. Az ellenzék különféle frakciói más és más föltételekhez fűzték­ az ilyen állapot létesítésének lehetőségét, nagyjá­ban és egészében azonban öt szempont domboro­dott ki ezen föltételekből, amelyeket külön-külön tárgyalni kívánok most magam is. A kormány senkit sem üldöz politikai meggyőződéséért . Az egyik föltétel az volt, hogy a kormány szüntesse be a választások után a politikai üldözést. Én azt hiszem, hogy ennek a föltételnek betartása és létesítése a mi részünkről semmi nehézségbe nem ütközik, mert mi senkit sem akarunk üldözni, mi senkit nem is üldözünk És amennyiben az el­lenzék egyik vagy másik tagja azt a benyomást nyerné, hogy akár a kormány, akár a kormány valamely közege valakit, egy választót, vagy a vá­lasztók bizonyos tömegeit abból az okból, hogy a választásnál ilyen vagy amolyan politikai maga­tartást tanúsított, üldözni akarna, kérem, méltóz­­tassanak bizalommal fordulni a kormányhoz, mert semmi sem áll távolabb a kormánytól, mint az a­ szándék, hogy valakit politikai meggy­őződéséért vagy magatartásáért ül­dözzenek.­­ Hasonló továbbá az álláspontom, a repará­­ció kérdésében is. Már kifejtettem, hogy amennyi­ben az ellenzék egyik vagy másik kerületben visz­­szaéléseket tapasztalt volna, ezekkel szemben a re­­pa­rációnak három lehetősége van. Az egyik repa­­ráció a büntetőbíróságok útján, a másik a panasz vagy petíció útján, a harmadik pedig fegyelmi úton nyerhető el. Az első két mód olyan fórumok elé tartozik, amelyek nem a kormánytól függnek és amelyekben az ellenzék is megbízhatik. Ami a fe­gyelmi utat illeti, itt is csak azt mondhatom, hogy ha tényleg bebizonyosodnék, hogy egyik vagy má­sik kormányközeg hatalmi körét túllépte vagy a kormány rendeletei ellen cselekedett volna, a tel­jes reparációt bármikor készek vagyunk megadni.­­­­Az intemnitást bevezető beszédemben azt is kifejtettem, hogy a kritika joga az ellenzéké, el­lenben a parlament munkarendjének beosztása és a parlament vezetése a kormány kötelessége E munkakörök megosztását tiszteletben kell tarta­nunk, mert csak ezen az alapon lehetséges becsü­letes együttműködés a kormánypárt és az ellenzék között. Ezzel a felfogásommal azonban gróf Ap­­ponyi Albert azt mondotta, hogy tessék a kormán®. A miniszterelnök beszéde

Next