Szózat, 1923. május (5. évfolyam, 98-120. szám)
1923-05-01 / 98. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Rózsa-utca 111, (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, József 61—46, kiadóhivatal: József 63—61 fiókkiadó hivatal: IV., Városház utca 10. Tel.: 77—81, V. ÉVFOLYAM 98. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE An* 50 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre................ 2800 kor Egy hónapra ...... 1000 kor. Egyes szám................ 50 kor. Külföldre egy hónapra 2000 kor. KEDD , BUDAPEST, 1923 MÁJUS 1 Még egy jubileum Irta: dr. Antal István .A nagy centenáriumok fényes sora llán, míg Petőfi és Madách utáni magyar szellemének bűvkörében keres felejtést a sivár jelen törpecégein elfásuló nemzet, csendben,szerényen, egyszerű, szinte puritán külsőségek között ismét jubileumi tűz köré gyülekezik a szétszórt magyarság. Magyarságot mondok, mert azok a kopott ködmönök, foltos csizmák, ócska süvegek, amelyek holnap az ország minden falujából a főváros felé zarándokútra kelnek, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet jubileumán kegyelettel emlékezzenek meg a magyar hitelszövetkezeti élet munkásságának s küzdelmeinek első negyedszázadáról, nem egy termelő osztályt, nem egy társadalmi réteget, de éppen úgy a magyarság — a vérszerinti, igaz magyarság — egyetemét képviselik, mint ahogy egyetemes, magyar — vérszerinti, egyetemes, magyar — érdek: a földet fűtő magyarmilliók gazdasági éserkölcsi reorganizációja volt az a cél, amelyért a magyar agrárszövetkezeti mozgalom most huszonöt esztendeje megpillantotta a magyar eget. Ma már nincs véleményeltérés magyar és magyar között abban, hogy az ország politikai, társadalmi, gazdasági és morális rekonstrukciója írt egyetlen n ép és energiadús, faji ősforrásból, a mezőgazdaságból, a mezőgazdasági népességből, a mezőgazdaság világszemléletéből és etikáméból indulhat és hogy a magyar földmívesnép milliói alkotják azt a kimeríthetetlen rezervoárt, amelynek dús erőtartalékjai hivatottak a gazdaságilag meggyengült, idegen erkölcsökkel inficiált, idegen erőszakkal leszorított vezető osztályok elpetyhüdt ereibe friss és üde vér ömlesztésével új életet önteni. De mit, mily borzasztó árat kellett fizetni ezért a belátásért? A háborúnak, két forradalomnak és ellenforradalomnak kellett jönnie, hogy a magyar közvélemény tudatára ébredjen a földmivelő nép döntő nemzetpolitikai jelentőségének és egy roncs ország szörnyű megalázása árán dűlt meg az a naiv és szerencsétlen felfogás, amely egy mesterséges, városi tenyészet látszatmodernségében látta a fejlett államélet alfáját és ómegáját. Huszonöt esztendővel ezelőtt az egész magyar élet ennek a természetellenesen felpuffasztott, hamis és hazug városi kultusznak hipnózisában szédelgett s mig a legdrágább magyar milliók vérverejtéke gombamódra növesztette ki a főváros polemkinmagyarságának habarcs és gipszmonstrumait, a tiszta nemzeti energiák denen őserecskéi, a falusi élet parányi exisztenciái, az eltenyvedésre, a megsemmisülésre voltak kárhoztatva. A legprimitívebb közegészségügyi, kulturális és szociális berendezéseket is nélkülöző, elhagyatott falvak felől százezres tömegekben rajzoltak a város felé az otthonukból kiforgatott, létükben összeroppantott fajmagyar ezrek és ezrek, akiket az állami agyontámogatás különböző formáival felinjekciózott liberális kapitalizmus azután alaposan kiforgatott eredeti lelki, társadalmi és erkölcsi mivoltukból és átalakított az ő közköltségen épített és fenntartott gyáraiban, a forradalmi szocializmus proletár típusának képére és hasonlatosságára. A nemzeti erők e tragikus leromlásában a legszomorúbb azonban mégis az volt, hogy a magyar nemzet szellemi vezetői hosszú időkön át sem a politika, sem a tudományok, sem az irodalom és a művészetek terén nem vették észre azt a végzetes folyamatot, mely közvetlen a szemeik előtt, a nemzeti társadalom mélyén ment végbe s mig a rohamos „nyugateurópaiasodás" és a „harmnincmilliós magyar imperializmus“ ábrándjainak ködícéperei élvelegtek, botor fejjel,nem látták, hogy a nemzet törzsénél rostjai között az elkorhadás szája rág. Keserü vigasztalás most a magyar agrárszövetkezeti mozgalom nemesemlékű megalapítóinak, hogy az ő kétségbeesett próféciájukat, amelyek annak idején jóakaratú mosolynál alig értek el többet, igazolta az idő és arra a csodálatos alkotásra, amelyet ők éppen a nemzet lassú elvérzésének megakadályozására a hitelszövetkezeti mozgalomban hívtak életre, a legilletékesebb thrum, a nehéz magyar sors ütötte a „jó", a „helyes“, a „szükséges“ pecsétjét. A legközelebbi múlt e perspektívájába beállítva értjük meg igazán, miért eseménye az egyetemes magyarságnak a hitelszövetkezeti mozgalom első negyedszázada s azok, akik a gazdasági mozzanatnak a nemzetélettel való mélyebb összefüggéseivel tisztában vannak, miért állanak meg megilletődve e halk és méltóságteljes jubileum előtt és miért látnak ebben a dísztelen, komoly megemlékezésben a jövő vajúdó, nagy problémáit is érintő biztató motívumokat? Hiszen, ha a hitelszövetkezeti rendszer nem lenne egyéb egyszerű hitelszervezetnél, melyhez hasonló száz és száz más intézmény bőven burjánzik a magyar talajban, vajmi kevés ok volna reá, hogy ez évforduló jelentőségét ■ bármily szép és fontos is an önmagában ~~ való értékénél többre becsüljük. Nem, a hitelszövetkezeti mozgalom már megszületése pillanatában is több volt egy közönséges hitelszervezetnél, ma ellenben még többet jelent, — különösen nekünk, elvesztett gazdasági uralmunk visszaszerzéséért vívó magyarságnak. A hitelszövetkezeti mozgalom, mikor megszületett, egy évek hosszú során át szívós kitartással folytatott s a nemzet egész gazdasági, társadalmi életére kiterjedő reformmozgalom, látható gyümölcsé lett, egy reformmozgalomé, amely véget akart vetni az ország mesterséges elindusztrializálásának és elurbanizálásának és a magyar gazdasági, társadalmi és politikai élet súlypontját visszahelyezni természetadta nyugalmi helyzetébe, a falura. Ez az öntudatra ébresztő, felszabadító reformmozgalom az egyedül hatásos fegyverrel, a gazdasági szervezkedés erejével akarta megmenteni a liberális szabadverseny lélegzetfojtó iramában letört magyar exisztenciákat és az államélet irányítását — bitorlói kezéből kicsavarva — visszaadni annak, akit minden isteni és emberi jog szerint megillet, a vérünkből sarjadzott fajmagyar népnek. Nemcsak az öntudatraébresztés, a lélpkkeditás apostoli munkáját végezte el a hitelszövetkezeti mozgalom a falun az első huszonöt év alatt, de arra is képessé tette, hogy az öntudatra ébredt falusi nép élni is tudjon azzal a félelmetes hatalommal, amelyet szervezett ereje és öntudata reprezentál. Képessé tette elsősorban azzal, hogy letördelte karjairól a hiteluzsora bilincseit, mely lehetetlen rabszolgákul láncolta őket az idegen kezekben lévő kapitalizmus gályapadjához és kivette a falusi mezőgazdaságot annak a falánk és ogremivédnokrétásmade a kezéből, amelynek a központi idegrendszere a pesti City párnázott ajtai, utolsó idegszála pedig falusi siatőesboltok és söntések rácsozott pultjai mögül egyetlen iszonyatos imperializmus, iszonyatos expanziójának jármába hajtotta a magyar közgazdaságot. Ha pedig a kézzelfogható, reális eredményeit kutatjuk, mit cselekedett ez a hitelszövetkezeti mozgalom az első huszonöt év alatt, úgy ne — a különben bámulatos élet erőt és fejlődést szemléltető — statisztikák holt adattömegei között kutassunk, de nézünk szét nyitott szemmel a mai küzdelmes, de szemmel láthatólag tisztuló magyar élet arénájában, hogy ma erőteljes földbirokpolitikáról, messze távlain falusi szociál- és kultúrpolitikáról — egyszóval falusi agrár- programmódszó lehet és hogy ma az agrárdemokrácia csillaga az uralkodó planéta a magyar horizonton, az jórészt e negyedszázados előkészítő, felrázó, tömörítő, szervező szövetkezeti munka érdeme. Nemcsak azért mert a talajt és a lelkeket preparálta, e nagy szellemi,társadalmi és gazdasági átalakuáshoz, de az eszközöket is megteremtette az átalakulás zavartalan keresztülviteléhez. Az a nagyszabású, modern gazdasági szociális, pénzügyi és nemzetpolitikai programm, amelyet ma az életerőtől duzzadó keresztény agrárdemokrácia követ, csaknem minden egyes részletében abból a szellemi fegyvertárból való, amelynek fundamentumát az első modern, európai távlatú agrárvezér, — a hitelszövetkezeti mozgalom megalapítója- gróf Károlyi Sándor rakta le. S ne higyjük azt, hogy az agrárprogramm politikai érvényesülésével a hitelszövetkezetek munkája be van fejezve s, ne essünk abba az optikai csalódásba, hogy miután a politika átvette a szót és az ütemet, a társadalmi tevékenységnek nincs többé szerepe. A szövetkezetek által egységesen szervezett, céltudatosan irányított, társadalmi aktivitásra éppen most lesz szüksége amagyar nemzetnek, mikor a politika ledöntötte azokat az a kádár lyukat, amelyek az agrárprogramm érvényesülésének hosszú időkön át kerékkötői voltak s a földreform, a feülmunkásság, az intenzív termelés, az agrárhitel és a falusi szociálpolitika ezerágú problémái már többé nem a politikusnak, de a gyakorlatemberének arcára szántanak süni gondbarázdákast. Nincs benne kétség, a magyar hitelszövetkezeti szervezet éppen úgy meg fogja oldani rendeltetésének ezt a második feladatkörét is, mint megoldotta az elsőt, az öntudatra ébresztést, az előkészítést, a szervezést és teljesen és tökéletesen meg fog felelni tűrből a vnak a történelmi hivatásnak, amelyre nemcsak szervezete, ereje és szinte kimerőhetetlen hatóképességei, de az egyetemes, keresztény magyar társadalom bizalma is predesztinálja: „az ébredő falu s az ébredő tanya“ gyermekeiből olyan vihatatlan gazdasági és társadalmi erődrendszert emel a magyar államiság évezredes égitmélyye kör, amelyet az összes — külső és belső pokrofon csak összes — nyílt és tikos kapun rémlhetnek meg. Élénkül a német ellenállás A franciák nem engednek Hogy a franciák a végletekig akarják vinni, engesztelhetetlen Ruhr-politikájukat, azt most már az angol lapok is megerősítik. A Daily Mail előkelő francia politikai körökből arról értesül, hogy a megszálló kormányok a Ruhrvidéket csak fokról-fokra hajlandók kiüríteni és pedig abban a mértékben, amint Németország törleszti adósságait. Ennek azonban az a feltétele, hogy a német kormány vonja vissza a passzív ellenállásra vonatkozó összes rendelettül. A franciák kérlelhetetlennségével szükségképpen emelkedik a— az utóbbi időben kissé megcsappant — német ellenállási hajlandóság is. Heinze birodalmi igazságügyminiszter tegnap tartott beszédében kijelentette, hogy minden engedékenység Franciaország kezeibe adja a páriát népet.. Csak a szilárd ellenállás kényszerítheti Franciaországot, hogy a tárgyalási asztal mellé üljön s ugyanez a szilárd ellenállás térítheti el a világot Franciaország felől. Ha a német jegyzék tárgyalásokra vezet, akkor jó; ha pedig nem, a további tárgyalások lehetősége még nem szakad meg. Teljesíthetetlen kötelezettségeket - fejezte be szavait — nem vehetünk vállainkra. Még jellemzőbb az, hogy a szocialista Breitscheid, aki a legélénkebben agitált a megegyezés mellett, Kölnben beszédet mondott, amelyben a legélénkebb ragaszkodását fejezte ki a birodalom integritásához és kijelentette, hogy az új szerződés megkötése után a Ruhr-vidéket azonnal ki kell üríteni a megszállóknak.