Szózat, 1923. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1923-05-01 / 98. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: V­., Rózsa-utca 111, (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, József 61—46, ki­adóhivatal: József 63—61 fiókkiadó hivatal: IV., Városház­ utca 10. Tel.: 77—81, V. ÉVFOLYAM 98. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE An* 50 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre................ 2800 kor Egy­ hónapra ...... 1000 kor. Egyes szám................ 50 kor. Külföldre egy hónapra 2000 kor. KEDD , BUDAPEST, 1923 MÁJUS 1 Még egy jubileum Irta: dr. Antal István .A nagy centenáriumok fényes sora l­lán, m­íg Petőfi és Madách u­táni magyar szellemének bűvkörében keres felejtést a sivár jelen törpecégein elfásuló nemzet, csendben,­­szerényen, egyszerű, szinte puri­tán külsőségek között ismét jubileumi tűz köré gyülekezik a szétszórt magyarság. Ma­gyarságot mondok, mert azok a kopott köd­­mönök, foltos csizmák, ócska süvegek, amelyek holnap az ország minden falujából a főváros felé zarándokútra kelnek, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet jubi­leumán kegyelettel emlékezzenek meg a ma­gyar hitelszövetkezeti élet munkásságának s küzdelmeinek első negyedszázadáról, nem egy termelő osztályt, nem egy társadalmi ré­teget, de éppen úgy a magyarság — a vér­szerinti, igaz magyarság — egyetemét kép­viselik, mint ahogy egyetemes, magyar — vérszerinti, egyetemes, magyar — érdek: a földet f­űtő magyar­­milliók gazdasági és­­er­kölcsi reorganizációja volt az a cél, amelyért a magyar agrárszövetkezeti mozgalom most huszonöt esztendeje megpillantotta a magyar eget.­ Ma már nincs véleményeltérés magyar és magyar között abban, hogy az ország po­litikai, társadalmi, gazdasági és morális re­konstrukciója írt egyetlen n ép és energia­­dús, faji ősforrásból, a mezőgazdaságból, a mezőgazdasági népességből, a mezőgazdaság világszemléletéből és etikáméból indulhat és hogy a magyar földmívesnép milliói al­kotják azt a kimeríthetetlen rezervoárt, amelynek dús erőtartalékjai hivatottak a gazdaságilag meggyengült, idegen erköl­csökkel inficiált, idegen erőszakkal leszorí­tott vezető osztályok elpetyhüdt ereibe friss és üde vér ömlesztésével új életet önteni. De mit, mily borzasztó árat kellett fizetni ezért a belátásért? A háborúnak, két forradalom­nak és ellenforradalomnak kellett jönnie, hogy a magyar közvélemény tudatára éb­redjen a földmivelő nép döntő nemzetpoliti­kai jelentőségének és egy roncs ország szörnyű megalázása árán dűlt meg az a naiv és szerencsétlen felfogás, amely egy mester­séges, városi tenyészet látszatmodernségében látta a fejlett államélet alfáját és ómegáját. Huszonöt esztendővel ezelőtt az egész ma­gyar élet ennek a természetellenesen felpuf­fasztott, hamis és hazug városi kultusznak hipnózisában szédelgett s m­ig a legdrágább magyar milliók vérverejtéke gombamódra növesztette ki a főváros polemkinmagyar­­ságának habarcs és gipszmonstrumait, a tiszta nemzeti energiák denen őserecskéi, a falusi élet parányi ex­isz­tenciái, az eltenyve­­désre, a megsemmisülésre voltak kárhoz­tatva. A legprimitívebb közegészségügyi, kulturális és szociális berendezéseket is nél­külöző, elhagyatott falvak felől százezres tö­megekben rajzoltak a város felé az ottho­nukból kiforgatott, létükben összeroppantott fajmagyar ezrek és ezrek, akiket az állami agyontámogatás különböző formáival fel­in­jekciózott liberális­ kapitalizmus azután alaposan kiforgatott eredeti lelki, társa­dalmi és erkölcsi mivoltukból és átalakított az ő közköltségen épített és fenntartott gyá­raiban, a forradalmi szocializmus proletár típusának képére és hasonlatosságára. A nemzeti erők e tragikus leromlásában a leg­­szomorúbb azonban mégis az volt, hogy a magyar nemzet szellemi vezetői hosszú idő­kön át sem a politika, sem a tudományok, sem az irodalom és a művészetek terén nem vették észre azt a végzetes folyamatot, mely közvetlen a szemeik előtt, a nemzeti társadalom mélyén ment végbe s m­ig a ro­hamos „nyuga­teurópaiasodás" és a „har­­mnincmilliós magyar imperializmus“ áb­rándjainak ködícéperei élvelegtek, botor fej­jel,nem látták, hogy a nemzet törzsénél rostjai között az el­kor­hadás szája rág. Ke­serü vigasztalás most a magyar agrárszö­vetkezeti mozgalom nemesemlékű meg­alapítóinak, hogy az ő kétségbeesett prófé­ciájukat, amelyek annak idején jóakaratú mosolynál alig értek el többet, igazolta az idő és arra a csodálatos alkotásra, amelyet ők éppen a nemzet lassú el­vérzésének meg­akadályozására a hitelszövetkezeti mozga­lomban hívtak életre, a leg­illetékesebb th­rum, a nehéz magyar sors ütötte a „jó", a „helyes“, a „szükséges“ pecsétjét. A legközelebbi múlt e perspektívájába beállítva értjük meg igazán, miért eseménye az egyetemes magyarságnak a hitelszövet­kezeti mozgalom első negyedszázada s azok, akik a gazdasági mozzanatnak a nemzet­­élettel való mélyebb összefüggéseivel tisz­tában vannak, miért állanak meg megille­­tődve e halk és méltóságteljes jubileum előtt és miért látnak ebben a dísztelen, ko­moly­ megemlékezésben a jövő vajúdó, nagy problémáit­ is érintő biztató motívumokat? Hiszen, ha a hitelszövetkezeti rendszer nem lenne egyéb egyszerű hitelszervezetnél, melyhez hasonló száz és száz más intézmény bőven burjánzik a magyar talajban, vajmi kevés ok volna reá, hogy ez évforduló je­lentőségét ■ bármily szép és fontos is an ön­­magában ~~ való értékénél többre becsüljük­. Nem, a hitelszövetkezeti mozgalom már megszületése pillanatában is több volt egy közönséges hitelszervezetnél, ma ellenben még többet jelent, — különösen nekünk, el­vesztett gazdasági uralmunk visszaszerzé­séért vívó magyarságnak. A hitelszövetke­zeti mozgalom, mikor megszületett, egy évek hosszú során át szívós kitartással folytatott s a nemzet egész gazdasági, társadalmi életére kiterjedő reformmozgalom, látható gyümölcsé lett, egy reformmozgalomé, amely véget akart vetni az ország mestersé­ges elindusztrializálásának és elurbanizálá­­sának és a magyar gazdasági, társadalmi és politikai élet súlypontját visszahelyezni természetadta nyugalmi helyzetébe, a falura. Ez az öntudatra ébresztő, felszabadító re­formmozgalom az egyedül hatásos fegyver­rel, a gazdasági szervezkedés erejével akarta megment­eni a liberális szabadverseny léleg­zetfojtó iramában letört magyar exisztenciá­­kat és az államélet irányítását — bitorlói ke­zéből kicsavarva — visszaadni annak, akit minden isteni és emberi jog szerint meg­illet, a vérünkből sarjadzott fajmagyar népnek. Nemcsak az öntudatraébresztés, a lélpkkeditás apostoli munkáját végezte el a hitelszövetkezeti mozgalom a falun az első huszonöt év alatt, de arra is képessé tette, hogy az öntudatra ébredt falusi nép éln­i is tudjon azzal a félelmetes hatalommal, amelyet szervezett ereje és öntudata repre­zentál. Képessé tette elsősorban azzal, hogy­ letördelte karjairól a hiteluzsora bilincseit, mely lehetetlen rabszolgákul láncolta őket az idegen kezekben lévő kapitalizmus gálya­padjához és kivette a falusi mezőgazdaságot annak a falánk és ogremiv­édn­okrétásmade a kezéből, amelynek a központi idegrend­­szere a pesti City párnázott ajtai, utolsó idegszála pedig falusi siatőesboltok és sön­­tések rácsozott pultjai mögül egyetlen iszo­nyatos imperializmus, iszonyatos expanzió­jának jármába hajtotta a magyar közgazda­ságot. Ha pedig a kézzelfogható, reális ered­­ményeit kutatjuk, mit cselekedett ez a hitel­szövetkezeti mozgalom az első huszonöt év alatt, úgy ne — a különben bámulatos élet­ erőt és fejlődést szemléltető — statisztikák holt adattömegei között kutassunk, de néz­­­ünk szét nyitott szemmel a mai küzdelmes, de szemmel láthatólag tisztuló magyar élet arénájában, hogy ma erőteljes földbirok­­politikáról, messze távlain falusi szociál- és kultúrpolitikáról — egyszóval falusi agrár-­ programmód­­szó lehet és hogy ma az agrár­demokrácia csillaga az uralkodó planéta a magyar h­orizonton, az jórészt e negyedszá­zados előkészítő, felrázó, tömörítő, szervező szövetkezeti munka érdeme. Nemcsak azért mert a talajt és a lelkeket preparálta, e nagy szellemi,­­társadalmi­ és gazdasági átalaku­­­áshoz, de az eszközöket is megteremtette a­z átalakulás zavartalan keresztülviteléhez. Az a nagyszabású, modern gazdasági szociális, pénzügyi és nemzetpolitikai programm, amelyet ma az életerőtől duzzadó keresz­tény agrárdemokrácia követ, csaknem min­­den egyes részletében abból a szellemi fegy­vertárból való, amelynek fundamentumát az első modern, európai távlatú agrárvezér, — a hitelszövetkezeti mozgalom megalapítója­­-­ gróf Károlyi Sándor rakta le. S ne higy­­jük azt, hogy az agrárprogramm politikai érvényesülésével a hitelszövetkezetek mun­kája be van fejezve s, ne essünk abba az optikai csalódásba, hogy miután a politika átvette a szót és az ütemet, a társadalmi te­­vékenységnek nincs többé szerepe. A szövet­kezetek által egységesen szervezett, céltuda­­tosan irányított, társadalmi aktivitásra ép­pen most lesz szüksége a­­magyar nemzetnek, mikor a politika ledöntötte azokat a­z a kádár lyukat, amelyek az agrárprogramm érvénye­sülésének hosszú időkön át kerékkötői vol­tak s a földreform, a feülmunkásság, az in­tenzív termelés, az agrárhitel és a falusi szociálpolitika ezerágú problémái már többé nem a politikusnak, de a gyakorlat­­emberé­nek arcára szántanak süni gondbarázdákast. Nincs benne kétség, a magyar­ hitelszövetke­zeti szervezet éppen úgy meg fogja oldani rendeltetésének ezt a második feladatkörét is, mint megoldotta az elsőt, az öntudatra éb­­resztést, az előkészítést, a szervezést és tel­jesen és tökéletesen meg fog felelni tűrből a vn­ak a történelmi hivatásnak, amelyre nemcsak szervezete, ereje és szinte kimerő­­hetetlen hatóképességei, de az egyetemes, ke­resztény magyar társadalom bizalma is pre­desztinálja: „az ébredő falu s az ébredő tanya“ gyermekeiből olyan vihatatlan gaz­dasági és társadalmi erődrendszert emel a magyar államiság évezredes égitmélyye kör, amelyet az összes — külső és belső pokrofon csak összes — nyílt és tikos kapun rémlhetnek meg. Élénkül a német ellenállás A franciák nem engednek Hogy a franciák a végletekig akarják vinni, engesztelhetetlen Ruhr-poli­tikájukat, azt most már az angol lapok is megerősítik. A Daily­ Mail előkelő francia politikai körökből arról értesül, hogy a megszálló kormányok a Ruhr­­vidéket csak fokról-fokra hajlandók kiüríteni és pedig abban a mértékben, amint Németor­szág törleszti adósságait. Ennek azonban az a feltétele, hogy a német kormány vonja vissza a passzív ellenállásra vonatkozó összes rende­lettül. A franciák kérlelhetetlennségével­ szük­ségképpen emelkedik a— az utóbbi időben kissé megcsappant — ném­et ellenállási hajlandóság is. Hein­ze birodalmi igazságü­gyminiszter teg­nap tartott beszédében kijelentette, hogy min­den engedékenység Franciaország kezeibe adja a páriát népet.. Csak a szilárd ellenállás kény­­szerítheti Franciaországot, hogy a tárgyalási asztal mellé üljön s ugyanez a szilárd ellen­állás térítheti el a világot Franciaország felől. Ha a­ német jegyzék tárgyalásokra vezet, akkor jó; ha pedig nem, a további tárgyalások lehe­tősége még nem szakad meg. Teljesíthetetlen kötelezettségeket -­ fejezte be szavait — nem vehetünk vállainkra. Még jellemzőbb az, hogy a szocialista Breitscheid, aki a legélénkebben agitált a megegyezés mellett, Kölnben beszédet mondott, amelyben a legélénkebb ragaszkodá­sát fejezte ki a birodalom integritásához és kijelentette, hogy az új szerződés megkötése után a Ruhr-vidéket azonnal ki kell üríteni a megszállóknak.

Next