Szózat, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-02 / 122. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vl, Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-i­, sarok) Telefon: Szerkesztőség József KJ—52, J­ózsef KJ—­46, kiadóhivatal: József KJ—51 ,8 o­vk­iadó­hivatal: IV., Városrisz-utca 10. Tel.: 77—84. V. ÉVFOLYAM 122. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZOMBAT­I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre.............. 2800 kor. Egy hónapra ........................ 1000 kor. Egyes szám........................ • • 50 kor* miliárdre egy hónapra...........2000 kor. VVienben hétköznap egyes pld. 1500 o. K Vasárnap egyes példány .... 2000 o. , BUDAPEST, 1923 JUNIUS 2 Belga memorandum Az antant félhivatalos sajtóügynökségei, •Jon Ionosén pedig a francia lapok, a genovai konferencia emlékezetes vitatkozásáig egyet­len alkalmat sem­ mulasztottak el, hogy fel­tűnően ne hangzotassák a­ szövetségesek kö­zött fönnálló egyetértést; újra és újra meg­állapították, hogy mindaz, amit a német bi­rodalommal szemben a párisi kormány cse­lek­szik, az összes antant-hatalmak helyeslé­sével találkozik. Cannes óta senki sem hitt ezeknek a hangzatos állításoknak, épp úgy a brüsszeli francia-belga megbeszélés óta min­denki­­ jogos bizalmatlansággal fogadja a Rih­r-vidék megszállásaiban együtthaladó két ország közötti teljes harmóniáról szóló állításokat. Pedig ezek különösen a most ké­szülő német memorandum átnyújtása előtt igen gyakran, hangzanak föl, anna­k­ ellenére, hogy az indiszkréció folytán kipattant belga jóvátételi tervezet ennek éppen az ellenke­zőjét bizonyítja. _­­ Az első brü­sszeli tanácskozás alkalmával is több oldalról hangsúlyozták, hogy Bel­gium „az izoláltság politikája helyett ismét a megegyezéses poltikára akar visszatérni“, ki akar t­ltakozód­ni abból a circulus vi­­tiosusból, amelybe Poincaré támogatása so­dorta. Mást sem bizonyít az, hogy Theunis miniszterelnök újabb értekezlet tartását ja­vasolta, midőn pedig Poincaré a megbeszélés elhalasztása mellett• fotel­alt állást, akkor az egész belga közvélemény leplezetlenül mu­tatta ki elégedetlenségét. így került a sor arra, hogy a francia miniszterelnök deke­­rálni volt kénytelen és a két állam vezetői •már a közeljövőben közös megbeszélésre ül­nek össze. . . A nyilvánosságra került belga jövőtel­­ítélt tervezet már előre megmutatta, milyen mederbe szeretné vezetni a tanácskozásokat Theunis és Jaspar. A terv pontozatai­­isme­retesek, mindegyikből azonban nyilván­valóvá válik, hogy a belga kormányzat a jóvétételi kérdés mielőbbi közös megegyezé­sen alapuló rendezésére törekszik, éppen ezért a kérdést minden politikai vonatkozá­­sától mentesen, mint gazdasági problémát tekintik. Ezzel pedig máris ellentétbe kerül a francia ál­lásponttal és az angolok fölfo­gásához csatlakozott. Régi igazság az, amit különösen angol ,liberális részről hangsúlyoztak, hogy a jóvá­tétel­i kérdés kielégítő rendezése éppen azért lehetetlen, mert Franciaország nem annyira­ a pénzügyi vonatkoztásokat tekinti,­ mint a­ probléma politikai részleteit. Utóbbi időkiger már nyíltan is hangsúlyozzák Parisban, hogy a jóvátétel­i kötelezettségek rendezése csak a­bban az esetben képzelhető el, ha egyben Németország a francia köztársaság bizton­ságát is garantálja, illetőleg, ha a megoldás­sal Franciaország olyan biztosítékokat sze­rez, amelyek eleve lehetetlenné teszik a né­met r­evans-háborút. A R­uhr vidéken kézbe vett zálogok tehát nem a jóvátételi fizetések biztosítására szolgálnak, hanem hogy Fran­ciaország­­stratégiailag meg­vorhata­llanul előnyös helyzetbe kerüljön nyugati szom­­szádjával sz­emben. Ez pedig lehet a párisi politika főtörekvése, amelynek kedvéért belekezdett a kockázatos és semmiesetre sem kellemes Ruler-akciójába, de nem lehet a b­e­lga politikáé, mely véger­edményében is , tetsz­t akar, nyugalmat, hogy gazdasági helyzetét ismét a békebeli színvonalra em­el­­hesse. Hogy mégis együ­tthaladt és valószí­nűleg még a közel­jövőben, de együtt­ fog ha­­­­ladni Franciaországgal, az a két állam kö­­ryvörét fennálló szövetség következtében elke­­­rülhe­­tetlen­­té vált, azonban az utóbbi napok eseményei meggyőző erővel bizonyítják, hogy Brüsszolban­ elérkezettnek látják a tel­­tjsct passzt vit­ássail való ezaltsPfifra alkalmas ipárlanatcfb. *■ ~ ' ’v' Ennek pedig minden valószínűség sze­rint az angol kormányválság az oka, helye­sebben az, hogy Baldwintól a jóvátételi kér­désben határozott tevékenységet várnak. Az angol sajtó ugyan hangsúlyozta, hogy az új kormányzat is megmarad a Bonar tano-féle jóakaratú semlegesség álláspontján, azonban több körülmény bizonyít, amellett, hogy Baldwin nem fogja elmulasztani a közbe­lépésre alkalmas órát. Az új angol minisz­terelnök elsősorban pénzember, ismeri a jó­vátételi kérdés összes anyagi vonatkozásait, tudja jól, hogy a mai német politikai felfoh i­gás a teljesítés alapján áll, azonban lehetet­len kötelezettségeket nem vehet magára,­ nem fogadhat el olyan megoldást, amely ál­lami létét veszélyezteti, a birodalmat szuve­­renitásának utolsó maradványaitól is meg­fosztja. Fölösleges tehát arról vitatkozni, hogy kaphat-e Németország nemzetközi köl­csönt vagy sem, évi részleteket ajánljon-e föl, pénzügyileg képtelen garanciák kigon­dolásán fáradozzék egész addig a pillanatig, ameddig Franciaország le nem mond politi­kai terveiről és nem tekinti a kérdést tisztán gazdasági feladatnak, amelynek csak gazda­sági megoldása lehetséges. Bizonyos, hogy az angol politika ebben az irányban fogja fölhasználni befolyását, azt természetesen nem lehet előre tudni, hogy már a német memorandumot fogja-e fölhasználni célja érdekelten, vagy a mindinkább megvalósulás felé haladó újabb­­ jóvátételi konferencián'­ tesz majd ilyirányú javaslatokat. Igen figyelemreméltó jelenség, amely szintén amellett szól, hogy Baldwiiniak a­ jóvátételi bonyodalom megszüntetésére ter­­­vei vannak, kom­áatyának összeállltásár­ól volt Asquith liberális Mac­Kenna kineve­zése határozottan erre enged következtetni.. Az új kincstári kancellárnak a jógáté­telről­ formált nézetei múlt esztendő októberétől általánosan ismertek, midőn azokat az ame­rikai bankároknak newyorki gyűlésén ismer­tette. Mac­Kenna­n beszédével bebizonyította, ahogy Németország anyagi helyzetét ismeri, s nagyon jól tudja, hogy a birodalmi kormány,­­ képtelen, a londoni ultimátumban előírt részleteket fizetni, már akkor is új megöl­­t fiúst sürgetett. Bizonyára ma sem tagadja­­meg akkori meggyőződését, áruikor a m­árka árfolyama szinte nullává morzsolódott le. Az angol kabinet összeállításában igen feltűnő Lord Robert Cecil meghívása, aki­­közismert Iuve a Népszövetségnek, ennek ér­dekében Amerikában propaganda-körutat bür­í­tett. Számtalanszor hangsúlyozta, hogy a jó­vá­tételi kérdést döntés végett a Népszövet­ség elé kell terjeszteni. Mindenesetre Robert­­­Cecil egyike azoknak az államférfiaknak, akik ez irányban végre határozott cselekvést várnak és ha Baldwin nem úgy gondolkozna, mint­ ő, bizonyára nem biztosított volna szá­­­mára olyan pozíciót, amelyben a kormány­ ügyeinek majd minden ágazatába, betekin­tése és beleszólása van. Egészen természetes­ tehát, hogy indén az előjelek szerint a britt ■íbifodalom is az aktivitás terére lép, Belgium sem várakozik ölhetett kézzel és iparkodik"t­ol­vaji megoldást­ találni, amelyet­ Anglia é­s­ Olaszország is magáévá tehet, eképpen hely-­­reáll­hat a szövetségesek közös frontja, ame­lyet éppen a francia jóvátételi politika tört­ darabokra. Francia bírálat a trianoni szerződésről A párisi Rappel május 29-iki számában, amely most érkezett meg Budapestre, G. Pepinni de Fuperes hosszabb cikket írt­ a magyar kérdésről. A cikk, a­melyet párisi távirat alapján rövid kivonatban m­ár­­ismertettünk, többi között a következőket mondja: Magyarország ügye tanulságos és egyben vyng- fialanító. Tanulságos, mert mutatja, hogy a trianoni szerződésnek bizonyos területi és gazdasági határoza­tait milyen könnyedén és mennyire elővigyázatlanul dolgozták ki; nyugtalanító, mert avval fenyeget, hogy elmérgesedve az egész európai békét veszélyezteti. A trianoni szerződés nyomán kialakult Magyarország nemcsak egy megalázott, de a felismerhetetlenségig meg is csonkított ország. A trianoni diplomaták össze-vissza szabdalták a határokat és megbontották azt a szinte példátlan földrajzi egységet, amely Magyarországot egyet­len összetartozó egészbe foglalta össze. Magyarországnak alig hagyták meg normális terüle­tének egy­harmad­át. Még arra sem adtak neki módot, hogy nyugodt függetlenségben élhessen, mert olyan anomáliákat követtek el, amelyek, ha szándékosan történtek, való­ban kevés politikai érzékről tesznek tanúságot. Meg­hagyták például Magyarországnak dohány mezőit, de­­szomszédjainak adták d­olhánygyárait; hagytak bir­tokában néhány bányát, de a románoknak és a cse­­heknek ítélték azokat az erdőket, ahonnan eddig há­ny áfái kikerültek. A cikkíró idézi de Monzie szent­­ornak és Tisseyre képviselőnek megállapításait, ame­lyekből kiderül, hogy a béke megkötésénél számtalan ilyen anomáliát követtek el. A Millerand-féle kísérőjévé­ — folytatja azután a cikk — reményt nyújtott arra, hogy ha M Magyar­­ország érdemesnek mutatkozik, akkor határait meg­változtatják az ő javára. A magyarok bizton számí­­tottak a kiséről levélnek féligéreteire. Ezzel szemben az utódállamok állandóan résen áttoltak minden en­gedménnyel szentben. Természetes egyébként, hogy ahol az új határokkal nagy tömegben csatoltak el magyarokat, mint például Erdélyben, ott az elsza­kadt magyarság körében bizonyos irredentizmus mu­tatkozik, ami nyugtalanítja az illető államokat Erre vezethető vissza Magyarország szomszédállam­ainak bizalmatlansága és az a hajlandósága, hogy Buda­pestet az európai béke veszélyének kürtöljék ki. Mi­helyt a magyarok iparkodnak a tényekkel számolva, létükben a trianoni szerződés követelményeihez iga­zodni, Prágában, Bukarestben és­ Belgráffban minde­­nütt felfigyelnek az ív ’* * már másnap arról olvashatunk, hogy határ­incidensek történtek és Budapest ellen megtorló­­ intézkedéseket rendeltek el. Sokszor nem valami ügyeset­ járnak el ebben é ai okul adott ürügyeik nem tudják megtéveszteni a­ világot. Április 21-án például a Népszövetség ta­­nácsa döntő ítéletet hozott a salgótarjáni bányavi­'­­déken elhúzódó magyar-cseh­ határ kijelöléséről, a­ döntés a magyaroknak juttatott bizonyos bányáén-en­gedményeket és két magyarlakta falut. Ugyanaz­nap­ este hírül adták, hogy a prágai kormány szigorú in­ t­­ézkedéseket tesz a magyar alattvalók ellen és elzárjál, határait azzal az ürüggyel, hogy a cseh és magyart­ vámőrök egymásra lövöldöztek. Vájjon csakugyan, emiatt történt e ez az intézkedés, vagy talán inkább­­ amiatt, mert Prágában elégedetlenséget támasztott a­ genfi határozat? Ami minket illet, semmiféle külön-­­leges rokonszenvet nem táplálunk Magyarország irá­­nyában, de félnünk kell azoktól a bonyodalmaktól, amelyek a jövőben támadhatnak, ha minden alka-l­lommal hasonló incidenseket provokálnak. Ha Ma-­­gyarország és szomszédai között fegyveres összetűzés keletkeznék, ez az összetűzés tragikus szikrát pattan­that ki.­­ Mi lenne akkor a helyzete Franciaországnak és mii lenne a helyzete a többi államnak, például Orosz­országnak? És hová vezetnének ezek a fejlemények? A cikk végül rámutat arra, hogy a franciáknak­ semmi okuk sincs haragot tartani a magyarok ellen. Budapesten polgárjogot élvez a francia nyelv és ott meghallgatják és követik a francia államférfiak vé­leményét. A Sorbonneon rendezett legutóbbi Petőfi-­ ünnepély is mutatta, hogy a franciák szemében mi­lyen távolság választja el a magyarokat a németek-­ tól. De a franciák legfőbb szempontja az, hogy nem­ akarják újabb kalandok kockázatát vállalni, ahová v­agy szép napon a kisantant bizonyos államainak fiv,­lesleges módon zaklató politikája sodorhatná őket. J1 kisantant meglepetése Prága, május 30. A JEAdove Noviny“ párisi tudósítója a jóvátételi bizottság illik a magyar no­rorne­tközi kölcsönakció dolgaiba.-!) kiadott pótló­­nyilatkozatáról így ír: Nem lehet eltitkolta,­ hogy a jóvátételi bizottság « nyila­tkozatána­k­ utolsó mondata bizonyos meglepetést keltett,­ mert felveti azt a lehetőséget, hogy az első köl­,­csönből Magyarország nem lesz kénytelen jó-­ vételért űzetni. Ez ugyan a jóvátételt alapelvet nem érteti, de reményt kelt. Magy^-zoi^gtyn^ ■4 TM

Next