Szózat, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-02 / 122. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vl, Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-i, sarok) Telefon: Szerkesztőség József KJ—52, József KJ—46, kiadóhivatal: József KJ—51 ,8 ovkiadóhivatal: IV., Városrisz-utca 10. Tel.: 77—84. V. ÉVFOLYAM 122. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZOMBATI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre.............. 2800 kor. Egy hónapra ........................ 1000 kor. Egyes szám........................ • • 50 kor* miliárdre egy hónapra...........2000 kor. VVienben hétköznap egyes pld. 1500 o. K Vasárnap egyes példány .... 2000 o. , BUDAPEST, 1923 JUNIUS 2 Belga memorandum Az antant félhivatalos sajtóügynökségei, •Jon Ionosén pedig a francia lapok, a genovai konferencia emlékezetes vitatkozásáig egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy feltűnően ne hangzotassák a szövetségesek között fönnálló egyetértést; újra és újra megállapították, hogy mindaz, amit a német birodalommal szemben a párisi kormány cselekszik, az összes antant-hatalmak helyeslésével találkozik. Cannes óta senki sem hitt ezeknek a hangzatos állításoknak, épp úgy a brüsszeli francia-belga megbeszélés óta mindenki jogos bizalmatlansággal fogadja a Rihr-vidék megszállásaiban együtthaladó két ország közötti teljes harmóniáról szóló állításokat. Pedig ezek különösen a most készülő német memorandum átnyújtása előtt igen gyakran, hangzanak föl, annak ellenére, hogy az indiszkréció folytán kipattant belga jóvátételi tervezet ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. _ Az első brüsszeli tanácskozás alkalmával is több oldalról hangsúlyozták, hogy Belgium „az izoláltság politikája helyett ismét a megegyezéses poltikára akar visszatérni“, ki akar tltakozódni abból a circulus vitiosusból, amelybe Poincaré támogatása sodorta. Mást sem bizonyít az, hogy Theunis miniszterelnök újabb értekezlet tartását javasolta, midőn pedig Poincaré a megbeszélés elhalasztása mellett• fotelalt állást, akkor az egész belga közvélemény leplezetlenül mutatta ki elégedetlenségét. így került a sor arra, hogy a francia miniszterelnök dekerálni volt kénytelen és a két állam vezetői •már a közeljövőben közös megbeszélésre ülnek össze. . . A nyilvánosságra került belga jövőtelítélt tervezet már előre megmutatta, milyen mederbe szeretné vezetni a tanácskozásokat Theunis és Jaspar. A terv pontozataiismeretesek, mindegyikből azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a belga kormányzat a jóvétételi kérdés mielőbbi közös megegyezésen alapuló rendezésére törekszik, éppen ezért a kérdést minden politikai vonatkozásától mentesen, mint gazdasági problémát tekintik. Ezzel pedig máris ellentétbe kerül a francia állásponttal és az angolok fölfogásához csatlakozott. Régi igazság az, amit különösen angol ,liberális részről hangsúlyoztak, hogy a jóvátételi kérdés kielégítő rendezése éppen azért lehetetlen, mert Franciaország nem annyira a pénzügyi vonatkoztásokat tekinti, mint a probléma politikai részleteit. Utóbbi időkiger már nyíltan is hangsúlyozzák Parisban, hogy a jóvátételi kötelezettségek rendezése csak abban az esetben képzelhető el, ha egyben Németország a francia köztársaság biztonságát is garantálja, illetőleg, ha a megoldással Franciaország olyan biztosítékokat szerez, amelyek eleve lehetetlenné teszik a német revans-háborút. A Ruhr vidéken kézbe vett zálogok tehát nem a jóvátételi fizetések biztosítására szolgálnak, hanem hogy Franciaországstratégiailag megvorhatallanul előnyös helyzetbe kerüljön nyugati szomszádjával szemben. Ez pedig lehet a párisi politika főtörekvése, amelynek kedvéért belekezdett a kockázatos és semmiesetre sem kellemes Ruler-akciójába, de nem lehet a belga politikáé, mely végeredményében is , tetszt akar, nyugalmat, hogy gazdasági helyzetét ismét a békebeli színvonalra emelhesse. Hogy mégis együtthaladt és valószínűleg még a közeljövőben, de együtt fog haladni Franciaországgal, az a két állam köryvörét fennálló szövetség következtében elkerülhetetlenté vált, azonban az utóbbi napok eseményei meggyőző erővel bizonyítják, hogy Brüsszolban elérkezettnek látják a teltjsct passzt vitássail való ezaltsPfifra alkalmas ipárlanatcfb. *■ ~ ' ’v' Ennek pedig minden valószínűség szerint az angol kormányválság az oka, helyesebben az, hogy Baldwintól a jóvátételi kérdésben határozott tevékenységet várnak. Az angol sajtó ugyan hangsúlyozta, hogy az új kormányzat is megmarad a Bonar tano-féle jóakaratú semlegesség álláspontján, azonban több körülmény bizonyít, amellett, hogy Baldwin nem fogja elmulasztani a közbelépésre alkalmas órát. Az új angol miniszterelnök elsősorban pénzember, ismeri a jóvátételi kérdés összes anyagi vonatkozásait, tudja jól, hogy a mai német politikai felfoh igás a teljesítés alapján áll, azonban lehetetlen kötelezettségeket nem vehet magára, nem fogadhat el olyan megoldást, amely állami létét veszélyezteti, a birodalmat szuverenitásának utolsó maradványaitól is megfosztja. Fölösleges tehát arról vitatkozni, hogy kaphat-e Németország nemzetközi kölcsönt vagy sem, évi részleteket ajánljon-e föl, pénzügyileg képtelen garanciák kigondolásán fáradozzék egész addig a pillanatig, ameddig Franciaország le nem mond politikai terveiről és nem tekinti a kérdést tisztán gazdasági feladatnak, amelynek csak gazdasági megoldása lehetséges. Bizonyos, hogy az angol politika ebben az irányban fogja fölhasználni befolyását, azt természetesen nem lehet előre tudni, hogy már a német memorandumot fogja-e fölhasználni célja érdekelten, vagy a mindinkább megvalósulás felé haladó újabb jóvátételi konferencián' tesz majd ilyirányú javaslatokat. Igen figyelemreméltó jelenség, amely szintén amellett szól, hogy Baldwiiniak a jóvátételi bonyodalom megszüntetésére tervei vannak, komáatyának összeállltásáról volt Asquith liberális MacKenna kinevezése határozottan erre enged következtetni.. Az új kincstári kancellárnak a jógátételről formált nézetei múlt esztendő októberétől általánosan ismertek, midőn azokat az amerikai bankároknak newyorki gyűlésén ismertette. MacKennan beszédével bebizonyította, ahogy Németország anyagi helyzetét ismeri, s nagyon jól tudja, hogy a birodalmi kormány, képtelen, a londoni ultimátumban előírt részleteket fizetni, már akkor is új megölt fiúst sürgetett. Bizonyára ma sem tagadjameg akkori meggyőződését, áruikor a márka árfolyama szinte nullává morzsolódott le. Az angol kabinet összeállításában igen feltűnő Lord Robert Cecil meghívása, akiközismert Iuve a Népszövetségnek, ennek érdekében Amerikában propaganda-körutat bürített. Számtalanszor hangsúlyozta, hogy a jóvátételi kérdést döntés végett a Népszövetség elé kell terjeszteni. Mindenesetre RobertCecil egyike azoknak az államférfiaknak, akik ez irányban végre határozott cselekvést várnak és ha Baldwin nem úgy gondolkozna, mint ő, bizonyára nem biztosított volna számára olyan pozíciót, amelyben a kormány ügyeinek majd minden ágazatába, betekintése és beleszólása van. Egészen természetes tehát, hogy indén az előjelek szerint a britt ■íbifodalom is az aktivitás terére lép, Belgium sem várakozik ölhetett kézzel és iparkodik"tolvaji megoldást találni, amelyet Anglia és Olaszország is magáévá tehet, eképpen hely-reállhat a szövetségesek közös frontja, amelyet éppen a francia jóvátételi politika tört darabokra. Francia bírálat a trianoni szerződésről A párisi Rappel május 29-iki számában, amely most érkezett meg Budapestre, G. Pepinni de Fuperes hosszabb cikket írt a magyar kérdésről. A cikk, amelyet párisi távirat alapján rövid kivonatban márismertettünk, többi között a következőket mondja: Magyarország ügye tanulságos és egyben vyng- fialanító. Tanulságos, mert mutatja, hogy a trianoni szerződésnek bizonyos területi és gazdasági határozatait milyen könnyedén és mennyire elővigyázatlanul dolgozták ki; nyugtalanító, mert avval fenyeget, hogy elmérgesedve az egész európai békét veszélyezteti. A trianoni szerződés nyomán kialakult Magyarország nemcsak egy megalázott, de a felismerhetetlenségig meg is csonkított ország. A trianoni diplomaták össze-vissza szabdalták a határokat és megbontották azt a szinte példátlan földrajzi egységet, amely Magyarországot egyetlen összetartozó egészbe foglalta össze. Magyarországnak alig hagyták meg normális területének egyharmadát. Még arra sem adtak neki módot, hogy nyugodt függetlenségben élhessen, mert olyan anomáliákat követtek el, amelyek, ha szándékosan történtek, valóban kevés politikai érzékről tesznek tanúságot. Meghagyták például Magyarországnak dohány mezőit, deszomszédjainak adták dolhánygyárait; hagytak birtokában néhány bányát, de a románoknak és a cseheknek ítélték azokat az erdőket, ahonnan eddig hány áfái kikerültek. A cikkíró idézi de Monzie szentornak és Tisseyre képviselőnek megállapításait, amelyekből kiderül, hogy a béke megkötésénél számtalan ilyen anomáliát követtek el. A Millerand-féle kísérőjévé — folytatja azután a cikk — reményt nyújtott arra, hogy ha M Magyarország érdemesnek mutatkozik, akkor határait megváltoztatják az ő javára. A magyarok bizton számítottak a kiséről levélnek féligéreteire. Ezzel szemben az utódállamok állandóan résen áttoltak minden engedménnyel szentben. Természetes egyébként, hogy ahol az új határokkal nagy tömegben csatoltak el magyarokat, mint például Erdélyben, ott az elszakadt magyarság körében bizonyos irredentizmus mutatkozik, ami nyugtalanítja az illető államokat Erre vezethető vissza Magyarország szomszédállamainak bizalmatlansága és az a hajlandósága, hogy Budapestet az európai béke veszélyének kürtöljék ki. Mihelyt a magyarok iparkodnak a tényekkel számolva, létükben a trianoni szerződés követelményeihez igazodni, Prágában, Bukarestben és Belgráffban mindenütt felfigyelnek az ív ’* * már másnap arról olvashatunk, hogy határincidensek történtek és Budapest ellen megtorló intézkedéseket rendeltek el. Sokszor nem valami ügyeset járnak el ebben é ai okul adott ürügyeik nem tudják megtéveszteni a világot. Április 21-án például a Népszövetség tanácsa döntő ítéletet hozott a salgótarjáni bányavi'déken elhúzódó magyar-cseh határ kijelöléséről, a döntés a magyaroknak juttatott bizonyos bányáén-engedményeket és két magyarlakta falut. Ugyanaznap este hírül adták, hogy a prágai kormány szigorú in tézkedéseket tesz a magyar alattvalók ellen és elzárjál, határait azzal az ürüggyel, hogy a cseh és magyart vámőrök egymásra lövöldöztek. Vájjon csakugyan, emiatt történt e ez az intézkedés, vagy talán inkább amiatt, mert Prágában elégedetlenséget támasztott a genfi határozat? Ami minket illet, semmiféle külön-leges rokonszenvet nem táplálunk Magyarország irányában, de félnünk kell azoktól a bonyodalmaktól, amelyek a jövőben támadhatnak, ha minden alka-llommal hasonló incidenseket provokálnak. Ha Ma-gyarország és szomszédai között fegyveres összetűzés keletkeznék, ez az összetűzés tragikus szikrát pattanthat ki. Mi lenne akkor a helyzete Franciaországnak és mii lenne a helyzete a többi államnak, például Oroszországnak? És hová vezetnének ezek a fejlemények? A cikk végül rámutat arra, hogy a franciáknak semmi okuk sincs haragot tartani a magyarok ellen. Budapesten polgárjogot élvez a francia nyelv és ott meghallgatják és követik a francia államférfiak véleményét. A Sorbonneon rendezett legutóbbi Petőfi- ünnepély is mutatta, hogy a franciák szemében milyen távolság választja el a magyarokat a németek- tól. De a franciák legfőbb szempontja az, hogy nem akarják újabb kalandok kockázatát vállalni, ahová vagy szép napon a kisantant bizonyos államainak fiv,lesleges módon zaklató politikája sodorhatná őket. J1 kisantant meglepetése Prága, május 30. A JEAdove Noviny“ párisi tudósítója a jóvátételi bizottság illik a magyar norornetközi kölcsönakció dolgaiba.-!) kiadott pótlónyilatkozatáról így ír: Nem lehet eltitkolta, hogy a jóvátételi bizottság « nyilatkozatának utolsó mondata bizonyos meglepetést keltett, mert felveti azt a lehetőséget, hogy az első köl,csönből Magyarország nem lesz kénytelen jó- vételért űzetni. Ez ugyan a jóvátételt alapelvet nem érteti, de reményt kelt. Magy^-zoi^gtyn^ ■4 TM