Szózat, 1924. április (6. évfolyam, 76-93. szám)

1924-04-01 / 76. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: V.u Rózsa-utca! 111. (Podi Staniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség* József 63—52, József 61—16, kiadóhivatal: József 63—51 Fiók’ki­adóhivatal: V., Városház-utca 10. Tel.: 77—81. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE Ára­­mo­k óimmá ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra ...................... IKKÖOO Kor Negyedévre.................................IHMÍUO. Kor Külföldre az előfizetési ár kétszerese szám­ítjuk Egyes szám ára hétköznap . .. 1500 kor Vasárnap ................... 2000 kor VI. ÉVFOLYAM 76. SZÁM KEDD , BUDAPEST, 1924 ÁPRILIS 1 Bankterror és államérdek A magyar­­politika a tegnapi napon szo­katlan­ fejezettel lett gazdagabb: a budapesti Margiybtenkok vezetői­ ugyanis kon­fliktusba keveredtek a kormány egy tagjával és kon­­fliktusba keveredtek magával az államhata­­lomé­al. A bankok, mint az élettől függet­lenítet szervek, először jelennek meg a po­litika kü­zdőterén, ahol saját érdekük har­cát saját eszközeikkel akarják megvívni az állami hatalom elszemében. Az elmúlt évtize­dek politikája hozzászoktatott, hogy a ban­kok mint önálló erőtényezők mindig érez­tessék hatásukat és hatalmukat, de harcte­rük a poliitikai kulisszák világa volt. Ez az első­ eset, hogy­ a bankokrácia önállóan­ és ulti­­­mátumiszerűen­ lépjen­ föl az állami hatalom elllen­, hogy min­t egyenlő rangú tárgyaló fél feltételeket szabjon és feltételeiket utasítson vissza. Meg vagyunk győződve, hogy to­vábbra is a kulisszák mögött marad, ha egy véletlen eset a nyílt színié,nem kénysze­ríti s ezzel egy egész ország kénytelen végig­gyönyörködni a legyöngí­­tett állami hata­lommal való viaskodásu­kat. A véletl­enül eset igazain véletlen volt. A Vel­ko Lajos pénzügy­­miniszter megdorgálta a nagybankok kép­viselőit. Hogy mit mondott, nem tudjuk, de valószínű, hogy legérzékenyebb­­pontjuk ott­, ott, ahol pénztárcájukat viselik, érinthette őket. Azóta, az Adolfok, Fülöpök, Be­rnátok és a Simonok haragban vannak, haragban égnek és a TÉBE-ben véres kardot hurcol­tak körül a kormámy ellen. Ha tisztán modor- és formakérdés fe­szült volna közéjük és a Walkó Lajos­­ pénz­ügyminiszter közé, nagyon valószínű, hogy nem mozdult volna meg a milliárdos dzsun­gel, a magyarországi gazdasági élet Adolfjai és Bernátja­i nem nyerget­ték volna csatára sajtójukét és met­orjaikat. A harag oka te­hát a zseb. A zsidó bankokrácia nem számí­tott arra, hogy nagybankjainak pótlólag — nem sok, de mégis — öt százalék vagyonvált­­ságot­ kell fizetni. Ez az öt százalék meglepe­tésszerűen érte őket s most nemcsak­ ervek­kel, hanem a rezisztencia fegyverével is szem­beszól­lan­a­k e tervvel. A bankvezéreik elfelejtik, hogy a nagybankok és­­részvé­ny­­társa­ságok annak idején, amikor a nagy- és kis­birtok becsülettel­­lerótta, még­pedig ter­mészetben, a­ maga vagyonváltságát, semmi­vel egyenlő papírértéket űzettek. Most síncs arról szó, hogy teljes mértékben pótolják, hiszem esteik egy negyedrészét kérik ,a gazdák 20 százalékos va­gyonnál is­ágának. A banko­­krácia azonban abban­ a­­hitben ringatta ma­gát, hogy az előleg­szerű aranykölcsönnel, rongyo­s 25 millió aranykoronával lerójjá­k minden úgynevezett hazafias kö­nézet­tség­ü­­ket, eltekintve attól, hogy a 25 millió arany­korona után még kamatot is­ élveznek. Ahogy egy hétfői szélsőliberáls újszágocska írja, „Imkánk pénzügyi nagyjai“ nyomban automobilra­­kaptak és fel­rol­ogt­ak a pénz­­ü­gyminiszterhez tiltakozni­.Hazánk e „pénz­ügyi nagyjait“ a véletlenül jelenlevő keres­kedelmi­ miniszter önzésük és­­szülőkébelnsé­­gük miatt megtámadta és csúnyán meglec­kéztette. E megleckéztetés ürügyén zug a­d(dzsungel,, m mintha ez«a!)fá­­rt- lényeg, ,nem -a vagyosiváltság. Az Adolfok és Be­rnátok, egy kivétellel valamennyien, zsidók, vasárnap összegyűltek tehát a TÉBE-ben, hogy tilta­kozzanak a kereskedelemügyi miniszter hal­latlan és szo­k­atla­n vakmerősége ellten. Az elhangzott,­­beszédeknek két vezérmotívuma volt. Az egyik, hogy a belső kölcsön és a sza­nálás csak úgy fog sikerülni, ám a földbirto­kot is ugyanakkora arányban terheli meg a­­kormány, mint a. merkantil tőkét. A má­s­ik vez&too'tivmn egydbe amyi váltott 'fenye­­getés, hog­y h­a a fcorji­wing. mean e mged, a kok 110X11 adjáfc meg az a ran y kö­k-sim­i'.­­A ■bankok, amelyek a vag­yonva!­teág alól ki­­huztálk 'xiragukbi, a legszélsőbb eltemzéset tran­­­gon táimol­talk a viagyoriválttáági. 'felvelödöl­t gomdicsetát, holott a legjobb esetbeni is ,csak egy negyedrészét kénytelenek rolajd­íszvetaxi­k a földbirtok fizetségének. A tháng faji­ tóuggj­­a zsarolás kamigja volt, a szólamvezetés pe­dig merkantil mód önzetlen. 35 Uránig halla­támn, mielőtt reifilektálná­nk n­e, kezdjü­k, hányszor 23 millió aranykölcsönt egyebe­ltek be e vállalatok a A­alonizálatlan jegyiintézeti étel révén az e­lm­ult'arató 'esztendői-­ sokan? Hány­­papírmilliárdsot, lifeniy arany­­milliót? És ezek a „pénzügyi m­­egyok­ vála­szul az aratásiba, a­­bezsebéítt nemzeti' aján­dékra még kölcsönt sem­ akarnak adni az ajándékul, kapott vagyonból, m­ig a­ kormány el nem áll a­ vagyoni val­tsá­g 'tervétől! Más államban, ahol a bankakrácia nem fejlődött ekkora hatalmi' tényezővé, egész 'bizonyos, hogy mint lázadókat és zendülőiket bíróság elé állítanánk „hazánk e nagyjait“, mint akik az ‘állam legszentebb érdekei ellen támad­nak. Rártunk a b­andokrácia ez ingetlen táját a zsidó sajtó és zsidó politikai tényezők a maguk radikalizmusával támasfei­jak alá és a magyar, kormán­y mint’’egyenlő rangú té­­mnyna­kkíl tárgya­l vel­ük. rÁz ultimátumot közben nem váltották be, mint érték bűnik, Idefize­tt­ése a­ kölcsön egy részét, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a vagyon vált­sá­gára vonatkozó­­rendel­kezést­­teljesen töröljék a rekiistrukciós t­ör­­vényjavaslatból. Valami szomorú lehangolt­­sá­g és mi­egszégyenülés érzése fojtogatja tor­kunkat, amikor feivonu­ltatjuk ezeket a té­nyeket, érezzük a magyar állami h­atalom­nak az egykor való magasságáról való mély­öreg paraszt, aki pöcegödrök tisztításával ten­geti életét s akinek egyszerű­­,lelkében az őske­­­­resztén­ység szelleme ébredezik. Ennek befolyása és önmagának war­dosó bűntudata arra ösztön­zik. Nikitát, hogy­ bűneit, ,­ocsilányságrajt egy egész násznép-elölt térdre hullva, bevallja, nem törődve a börtönnel,­ az emberek megvetésével, hanem most már csak a megtisztulással. E darab ábrázolási­ módja elmegy a natu­ralizmusnak szélső, határáig. Olyan hajme­resztő,­­■olyan nyers jelenetek fordulnak elő benne, amin őket alig hív meg a színpadnak éles világítása. Maga az hó is érezte ezt s az új­szülött csecsemő megölésének szörnyű jelenete helyett maga irt a színpadok­­ Számára, változa­tot. De naturalizmusának maiden merészség,­ és egyes színpadi botlásai ellenére is az utolsó negyven esztendő legmegki­póbb, legerőtelje­sebb drámai alkotásai­ közé tartozik.­­ Alakjai­nak megdöbbentő élelm­­isége, beszédjének ham­i­­sitatlan népiessége s az egészből kiáradó ke­resztényi szellem a világirodalom­ értékei közé állítják. Ha volna valami köze Tolsztojnak a­ szimbolizmushoz,­­akkor azt leh­et­tte­ mondani, hogy Akim alakja valósággal ,másképp ,jelentő­ségig Az undorító, piszkos munkát végző ember­ből szólnak ki a megtisztulás igéi: mintha ezzel — a maga életnézeteinek megfelelően — azt akarná mondani az író, hogy a világosság ha­marább gyulad fel az egyszerű emberek lelké­ben, mint a kultúrától, pompától, csillogástól k­ör­ülvettekében. I . Tolsztoj drámái Írta: Galamb Sándor A Nemzeti Színház egyik legújabb sikere, 13. élő holttest, újra ráirányította­ a magyar művest közönség figyelmét Tolsztojra. Akik ez előadást látták, azok meglepődve konstatálták, h­ogy milyen mély ,és igaz hatást érhet el egy nagy író a színpad különösebb ismerete nélkül is. Mert a darab, különösen első felének epikus ezé­rt éri tel­­t­s­é­g­é­b­e­n, merészeli dacol a drámának erősebb összeszorítottságot­ kivárni ■ lényegével. Tolsztojnak a regényírás szélesebb ecsetkezelé­séhez szokott modora é szőkébb formában nem egy apróbb foltot kihagy, kisebb követ­kezetlenségek is megakadnak és mégis — a darab megrázó benyomása alól nem vonhatja ki magát a néző. A főalak jellemének szinte tö­kéletes bemutatása, a nagy lelki mélységek fel­tárása s a végén kicsendülő evangéliumi szel­lem megdöbbentő és egyúttal felemelő hatásúvá teszik ez­ alkotást. E darabnak élő erejét érdekesen mutatja,, hogy bár stílusa ellentétben van az újabb drámai irányokkal, mégis egész frissen és új­szerűen tud hatni. Az utóbbi éveik fejlődése a naturalizmustól való határozott elfordulást mutatja. Újabb, stilizálóbb, vagy inkább az expresszionizálás felé hajló irányok tűnnek fel de, a közönség­ ízlését is újszerű alkotások felé fordítják. De Tolsztoj Élő 'holtteste­ dacol, ' ez irányváltozással s ez a műnek és­ írója erejének irányokon felülemelkedő jelentőségére utal. E nagy hatásnak azonban egyik titka- itt minálunk talán abban is rejlik, hogy a­ fő­alakot, Fedrát Petites Imre játssza. Ritka szerencsés eset, hogy egy darab stílusa ennyire találjon egy színész játékstílusához s maga a szerep­ is ennyire harmonizáljon egy színjátszó egyéniségével. E naturalista­­darabnak a lehető legegyszerűbb öközőkkel való felépítése, néhol szinte engedelmes simulása az életnek majdnem alakítatlan valóságához, olyan, színész által jut színpadi­ kifejezéshez, akit­­ éppen a külsőségekben való nagy egyszerűség s a belső átélésben való gazdagság jellemez. E drámának sikere után nem lehet érdektelen egy-két futó pillantással, végigsiklani Tolsztoj egyéb drámai alkotásain is. A­ mi színházjáras közönségünk előtt a most előadott Élő holttestein kívül csak az egy Sötétség­ hatalma ismerős. Erőteljes, megrázó paraszttragédia ez az orosz életből. Középpontjában egy X-il­lía nevű pa­raszt­legény áll, aki az f­ajtalankod­ástól kezdve­­a mérgezésben való bűnrészességen keresztül egészen a­ gyermekgyilkosságig minden aljassá­got elkövet. De a közönségesnél magasabbrendű lelke m­ég sincsen a kárhozatra kijelölve. E­le­tekért két­ ellenhatás verekszik. Egyfelől gonosz­­lelkű­ anyja, Matrjona és szeretője, aki később felesége lesz, Anissia. .Ezek képviselik a sötét­séget De­ másfelől­ ott van Nikita apja, Ak­im.

Next