Szózat, 1924. október (6. évfolyam, 216-242. szám)
1924-10-01 / 216. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uim Rózsa utca 111, (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, József 64—46,kiadóhivatal: Józssef 63-51 Fiókkiadóhivatal: V. Városház utca 16. Tel.: 77—84. VI. ÉVFOLYAM 216. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE Ara 2000 korona ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra . ....... 40.000 kor Negyedévre ........................120400 kor Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk Egyes szám ára hétköznap 2000 kor Vasárnap . . ...... . . 3000 kor. SZERDA, BUDAPEST, 1924 OKTÓBER 1 Vámbéry Rusztemtől Rakovszky Ivánig Vámbéry Rusztem, a zsidó jogvédő iroda ügyésze és forradalmi jogtudósa közvetlenül a szolnoki ítélet után buta babonának minősítette, hogy a bíróság ítéletét nem szabad kritika alá venni, hogy a kimondott bírói ítélettel nem szabad kiválóan foglalkozni. Meg voltunk döbbenve Vámbéry úr e merészségén: azt hittük, hogy a nyilatkozat a zsidóság megnyilatkozása volt csupán, hogy a zsidó nemzetiség határain túl megáll a bíróság ellen vonuló támadás. Csalódtunk. Vámbéry után nálánál sokkal súlyosabb és jelentősebb valaki, Rakovszky Iván, Magyarország ezidőszerint való belügyminisztere támadja meg a bíróságot, mint amely a belső rendet és a közigazgatási szervek tekintélyét rombolja le. Mielőtt Rakovszky Iván kijelentéseit boncolóasztalra tennénk, kénytelenek vagyunk bevezetőül emlékeztetni őt, hogy a modern állam egész élete három pilléren nyugszik, a törvényhozáson, a végrehajtóhatalmon és az igazságszolgáltatáson. E három tartópillér közül az igazságszolgáltatás a legfüggetlenebb és legerősebb, mert szerkezeténél fogva nem tud hozzáférni a két másik tényező, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom. Nem tud hozzáférni, annyira körülbástyázódott, annyira kiépült körülötte a megtámadhatatlanság és a teljes függetlenség bástyarendszere. Nekünk, magyaroknak kétszeresen fontos a bírói hatalom és a bírói függetlenség. Állami életünk nemcsak területileg csonkult meg, hanem megcsonkult belső szerkezet dolgában is, a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat külső és belső, a magyar államisággal ellentétes, sőt ellenséges erők befolyásuk alá tudják venni. E belső erőket a zsidó kapitalizmus jelenti, pompásan kiépített struktúrájával és érdekhálózatának tökéletességével, amely a kontaktust pillanatok alatt meg tudja teremteni maga és a törvényhozás, saját érdekei és a végrehajtó hatalom között. A külső erőket pedig jelenti a trianoni béke, amely a beavatkozásnak ezer meg ezer lehetőségét adja, Ide jelenti a szanálási törvény, amely valósággal eltüntette törvényhozásunk és végrehajtó hatalmunk függetlenségét. Még teljesebbé teszi e két alkotmánypillér függőségét szerencsétlen külpolitikai helyzetünk, kormányunk gyengesége, amely még a rettenetes szanálási törvényen túlmenő beavatkozásokat sem tud visszautasítani. Nemcsak hogy nem tudja, hanem nem ismeri, hiányaik politikai ereje, hiányzanak támasztékai, amelyek nélkül a kormány élete nem egyéb, mint küzdelem a napi problémákkal és szánalmas lavírozás a céltalanság felé. A három pillér közül csak egy maradt meg töretlenül: az igazságszolgáltatás, a magyar bíróság. Ehhez még nem tudott hozzáférni a zsidóság, idáig nem tolakodott a külső beavatkozás. Az első nyílt beavatkozó kísérlet Rakovszky Iván belügyminiszter elvakult támadása, amely valósággal megrémít ,minden gondolkozó és hazájának ősi intézményeit féltő embert. A támadás kíméletlensége és tendenciája arravall, hogy a hang Jákobé ugyan, de a kéz Ézsaué. A támadás mögött ott érezzük gróf Bethlen Istvánt a maga pártabszolutizimusának minden önzésével és önéletbiztositó merészségével. E nyilatkozat Bethlen jelentkezése, e nyilatkozatot olybá vesszük, mintha gróf Bethlen István tette volna, akinek kezében Rakovszky Iván eszköz csupán. Azt kell hinni, hogy Bethlen, aki személyesen a kulisszák mögött maradt, szántszándékkal céltudatosan idézte fel a konfliktust, hogy módja legyen a lelki és kormányhatalmi terrort a bíróság felé is elindítani, hogy a bíróságot lelki terrorizálás után szekerébe tudja fogni saját politikájának, hogy ne ütközzék minden untalan ítéletekbe, amelyek végveszedelemmel fenyegetik rendszerét. A rendszer tehát megindult állami életünk utolsó töretlen biztosítéka, a magyar bíróság ellen. Az egyetlen beavatkozástól ment, szuverén intézményt nem kívülről, hanem a pártpolitika állásaiból közelítik meg a legalkotmányellenesebb támadással. Minden magyar embernek erkölcsi kötelessége az állami életnek egyetlen érintetlen szervét az érintetlenség állapotában körülbástyázni, mert ha ez utolsó pontja is meginog a nemzeti szuverenitásnak, teljessé válik rajtunk a végzet, nem lesz több menedékvárunk, oltalmunk és védelmünk, megszűntünk autonóm nemzet lenni, mert hiszen az első beavatkozás után következik a többi. Egy lelkileg és a B-lista kilátásba helyezésével megfélemlített bíróság elveszíti erkölcsi súlyát, auktoritását, hatalmát és egyszerűen belajstromozzák a pártpolitikai arzenálisba, amelynek egyik leltári darabját jelenti a bikacsekes Posztós detektív, avagy a famózus Hetényi-Hofbauer Imre. Az egész magyar társadalom tiltakozik tehát a beavatkozás és a függőség viszonyába görnyesztett bíróság gondolata ellen és teljes energiával száll síkra állami létünk ez utolsó kincse, ez utolsó bástyája, fundamentuma védelmére. Példátlan a modor, ahogyan Rakovszky Iván kétségtelenül Bethlen István inspirációjára nekitámadt magának a bíróságnak. Második nyilatkozatában egy fellépéssel mintha hátra szeretne mozdulni, de fenntartja, hogy az ítélet indokolása és a közigazgatási faktorokkal való bánásmód ellen van kifogása. A tekintély csődjének hangoztatásával akarja terrorja alá gyűrni a bíróságot. Ha van valaki, aki a tekintélyt védelmébe veszi, akkor e betűk azok, amelyek mindenkor rendelkezésére állanak a megtámadott tekintélynek. A tekintély csődjét azonban nem a bíróság ítéletének indokolása jelenti a csongrádi perben, hanem a közigazgatási szerveknek művelete, amely módot és okot adott a bíróságnak, hogy ilyen indokolással bélyegezzen meg közrendészeti közegeket. Ha a belügyminiszter úr orvosolni akar, irtsa ki azt a szellemet, amely a független bíróságnak alkalmat ad visszaélések megállapítására. Kicsinyes tisztviselői szolidaritásból nem lehet a bíróságot megtámadni. Itt olyan tényekről van szó, amelyekkel nem lehet szolidaritást vállalni. Diószeghy miniszteri tanácsos, akinek még a Pusztaszeren írta és a pusztaszeri ünnepélyen elmondta Vargita Gyula Ünnepre gyűltünk. Ünnepünk elég van. Hát a magyar mindig csak ünnepeli! Magyar, hazánk míg itt áll omladékban S kíntól vonaglik annyi bús kebel. Láncot hallunk csörögni... Óh örök Irgalma ég, testvéreinken csörög.A hősök hőse, diadalmas nagy Árpád Hagyott ránk földet, gazdag hazát, Észak felől mint védfal állt a Kárpát, Végig, szabad Dunánk harsogta át. Volt fája, sója, érce, aranya.Mindent adott a bőkezű anya. Volt, szép és dús hazánk. De megvan-e ma? Ha kérdené a honszerző vezér. Hallgatva állnánk, mint a néma.Arcunkon a pir, hajh úgyis beszél, Alázva mélyen, mélyen, a porig. A bú, a gyász, a szégyen elborít. itt annyi emlék szent helyén a Cseh és rács a bocskoros. Mely, mint halottrabló hiéna, Sirgödröket bont, úgy toroz. IAz oszt parancsot dülyfösen, Annak terem az ősi föld, Ki nem méltó még arra sem, Holm talpadat homí toggig, ' Hát a cseh, az udvar, lakája, minden aljasságra kész? Ezt küldte mindig a magyar nyakára Vért és vagyont rabolni Bécs. Üdvösségét is megtagadva Császári kegy fényén sütkérezett, Aztán, amely etette, simogatta, Megmarta a sokáig nyalt kezet. Míg gat tanácsokat sugallva Hízott az aljas árulás, Mi volt a hű magyar jutalmai Mellőztetés, sokszor rúgás. S ur lett a hajlongó lakájból, Hazug nyelv tette azzá, nem a kard; Fonderkodással ősei lakából Kitúrta csalfán a magyart. S látja népünket rábbüincsen Észak, kelet, dél és nyugat; Porló ősöknek nyugta nincsen, Rablók tapodják sírjukat. S hogy még a lelkét is megölje Fajunknak a kaján irigy: Nyelvét is elrabolja tőle... Miért van ez, miért van igy! Népünk a földrázó viharban Helyét megállta emberül, Ezernyi véres viadalban A hős magyar küzdött elöl. Csodát mivelt, csodát, a véres Havasok során, a férfi kar, a homzerső agák * evéhat már n ---------* De reánk szakadt a régi átok Már ott feszült köztünk az ék, S az áruló antant-barátok E nép lelkét megmérgezék. Vitézi kardját eldobatták S csúfolva véle az eget. Ebeknek ingyen koncul adták Az ezer, éves szent röget. S most a döghollók hangja újra hágog, S halljuk a kisértők gonosz szavát, Bujtják a népet a lélekkufárok. Hogy megtagadjon nemzetet, hazát, Szeretni hont, a kerek éé alatt. Csupáncsak a magyarnak nem szabad Népem, magyar nép, édes drága vérem A csábítás elől zárd el füled, Szivedhez a sátáni szó ne férjen Amelynek már hazánk koldusa lett. Úgy ápold legjobban tenjavad Honért, ha nem nagy semmi áldozat. Meríts erőt a honfi fájdalomból. Ne bánd, hadd szúrja szived a tövis. Honszerző ősök nagy nevére gondolj, Bízzál, honszerző még lehetsz te is. Árpád Etele örökébe lépett. Árpád örökélt munkára téged. Tűrj még. Láncod ne tépd hiába, Ki fejjel falnak megy, bolond. Magyar vér minden csöppje drága, Haszontalan ne leközöld. De hogy ha majd üt a nagy óra, S jön újabb földrázó vihar, 4% első hazai riadóra