Szózat, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
VII. évfolyam Budapest, 1925 május 1. péntek 98. szám Furcsa megoldás A kormány Hoyos Miksa grófnak egy egész illést bocsátott rendelkezésére, hogy magát igazolni tudja a nemzet közvéleménye előtt. Nagyon előkelő és nagyon számottevő tagja lehet Hoyos Miksa nemcsak a pártnak, hanem annak az egész kormányzószerkezetnek, amelynek élén gróf Bethlen István a legfölényesebb taktikai virtuozitással uralkodik egy egész nemzeten. Nos, hát megvolt a színjáték, amely nem jár ki közönséges halandónak, legyen az akár ellenzéki, akár kormánypárti, azonban ez a színjáték még szomorúbb és még nagyobb árnyékot vetett most már nemcsak gróf Hoyos Miksa politikai egyéniségére, hanem magára a rendszerre, amely a magyar parlamentet adta oda igazoló eszközül annak a politikusnak, akinek eddigi közszereplése nem merül le másban, mint egyrészt a kormány, tűzön és vízen keresztül való támogatásában, másrészt pedig a numerus clausus támadásában. Mindenki bizonyos várakozással nézett e felvonás elé. A magyar közvélemény azt hitte, hogy Hoyos Miksa bűnbánóan be fogja vallani tévedését és hibáját, hogy mea culpát mond és férfiasan bevallja, hogy kijelentése, amelyet, a római konferencián tett, nem volt helytálló és nem szolgálta annak a gondolatnak az ügyét, amely minden magyar embert szinte kötelezően kell hogy mozgasson. Hoyos Miksa egyenesen illojális volt védekezésében. Nem mentegetőzött, hanem ellentámadásba ment át s azt a képviselőt, aki hangot adott a nemzeti álláspontnak, meggyanúsította azzal, hogy önző érdekből szerepel csupán. A nemzetgyűlés ellenzéke megdöbbenéssel szemlélte és hallgatta gróf Hoyost, akinek egész beszédén, még mondatszerkezeteinek felépítésén is megérződött, hogy mögötte volt valaki, aki súgott, aki inspirált és aki kioktatott. Nem az egyetemes politika, nem a nemzeti érdek szempontjából és szemszögéből állítódott be e szomorú kérdés, hanem a párt érdekéből. A pártérdek mindenekfölött, ez volt az érzése mindenkinek, aki végighallgatta Hoyos Miksa védekezését, illetve ellentámadását. Baross János személye nincsen közel hozzánk, azonban megállapítják, hogy nem érdemelte meg az illojalitásnak ezt a mértékét, amellyel gróf Hoyos Miksa beléje gázolt. Megállapítják, hogy minden látszólagos hangtani siker ellenére, amellyel az egységes párt gróf Hoyos Miksát támogatta, nagy erkölcsi vereséget szenvedett, amelyet nem lehet elkendőzni, sem eltüntetni. Az egységes pártnak jobb érzésű és úribb gondolkozásai elemei nem adták oda magukat e játéknak, hanem néma hallgatással szemlélték a Hoyos Miksa személye körül tomboló vihart, amelynek során az elnök nem alkalmazta házszabály adta jogát azzal a szigorúsággal és kíméletlenséggel, amellyel megtehette volna, ha nem érezte volna, hogy azoknak a hangoknak, amelyek elkeseredéssel fordultak Hoyos Miksa ellen, erkölcsileg, politikailag és nemzetileg teljes mértékben igazuk van. Hoyos Miksa védekezésével szembeállítjuk az olasz sajtót, amely a legnagyobb csodálkozással, sőt , megdöbbenéssel kommentálta Hoyos Miksa kijelentéseit. Nem tudjuk ezek után, hogy ugyanez az olasz sajtó hogyan fogja kommentálni Hoyos Miksa mai szereplését, holott az olasz sajtónak nem kötelessége, magyarabbnak lenni, mint amilyen magyarnak mutatkozott odakinn akkor, amikor egy nacionalista felszólalást megcáfolt, leilletéktelenedett, dezavuált. Az olasz sajtó a legfontosabb bizonyíték Hoyos Miksa ellen a kezünkben. Nem lehet a kisantatra való hivatkozással védekezni akkor, amikor a‘ nagyantant felfogása nem azonos a kisantantéval, amikor odakint a világpolitikában egy olyan hangulatváltozás állott be, amely teljesen megokolttá teszi még taktikailag is Baross János felszólalását. Igazán szomorú látvány, hogy a külföld sajtója tisztábban és helyesebben ítél meg magyar jelenségeket, mint maga a magyar politika, amely joyos szereplését azért igyekszik menteni, mert pártérdeket lát abban, hogy egy exponált egyéniségének elszólását és politikai baklövését valahogy formailag az ellenség rovására elintézze. Kérdezzük azonban, hogy vájjon nem kérdezik-e meg a magyar közvéleményt, vájjon tisztában vannak-e azzal, hogy a közhangulat mennyire Hoyos Miksa ellen éleződött és ez a közhangulat szembehelyezkedik azzal az elintézéssel, amellyel az egységes párt az első vonalba állított képviselőjét kimentették abból a helyzetből, amelybe saját politikai ítélethiánya juttatta. Hoyos Miksának szerencséje, hogy egy fegyelmezett és annyi csalódáson, annyi sérelmen keresztülvergődött nemzet és társadalom áll vele szemben, amely a sérelmek elnyeléséhez és elkönyveléséhez szokott. Más nemzetek és más társadalmak másképpen intézik el ezeket a sérelmeket. Lord Byron, akit az angol társadalom prüdériája elüldözött a szigetországról, keserű kedvében és fájdalmában valami megjegyzést tett az angol nemzetre. Az akkori viszonyok között hetek múlva érkezett a szigetországba a kijelentés híres égre angol gentleman kijelentette, hogy elutazik Lord Byron után és arcul üti. Kijelentését tett követte, az illető angol Olaszországba ment s az inzultus meg is történt. Hoyossal nem történik ilyesmi. Nem lesz bántódása, sőt a kormány kiterjeszti személyére a legmagasabb védelmet. De hasonlítsuk csak össze a két esetet. Byron költő volt, teli keserűséggel, teli fájdalommal, teli diszharmóniával. Hoyos ellenben nyugodt fejű ember, aki keresztülment már a szükséges politikai tréningen. Byron csak elszólja magát, Hoyos ellenben tudatosan követte el tettét. Tudatosan átgondolva cáfolta meg és illetéktelenítette Baross Jánost. Melyik eset a menthetőbb a kettő közül? Azt hisszük Byroné és mégis Byron meglakott, pedig volt költőnek ésegyéniségnek is akkora, mint Hoyos akár politikusnak, akár pedig magyarnak. Pipi írta: Telegdy Jenő Krumpli, aki e nevet gömbölyű, pufók arcocskájáért mindjárt megszületése után apjától kapta s jóságos kislány létére azóta is, immár tizedik esztendeje viseli, valósággal lázban rohant be a gyermek szobiba. — Fräulein, Fräulein — ugrott a német kisasszony nyakába —, a nagymama angyala madarat fog nekem hozni . . . kis madarat . . . »inen fcanarivogel. A kisasszony éppen Verébkére, Krumpli négyéves bugocskájára erőltette rá a harisnyát s volt mit küszködnie a soványka, de eleven aprósággal, akit ugyancsak apuka keresztelt el, általános nézet szerint igen találóan. Verébke kicsit vézna kis bogár volt, a húsnak esküdt ellensége, ellenben csodálatosképpen nagy barátja a paprikás szalonnának és a csukamájolajnak; szóval amit vesztett, a vámon, azt behozta a révens pályáján újabban nagy lendülettel igyekezett előre. Valahogy megacélosodott, önálló szellemi életre ébredt s gyakran nyilvánított vékonyka hangján eredeti véleményeket. Most is, hogy Krumpli ilyen lélekszakadva önzőn rájuk rontott — saját tulajdoni igényeiben mélyen sértve —, azonnal harcias állásba helyezkedett: rúgott egyet a jobblábával, úgy hogy a harisnya üresen maradt a, a szegény Fräulein kezében s élesen csak annyit jegyzett meg: — Abwarten. Ő ugyanis egy idő óta kizárólag germánul Cserélgette ki gondolatait, ami fontos is volt — apuka megnyugtatása szempontjából, mert ha már a német kisasszony — Krumpli didaktikai tevékenysége következtében — veszedelmesen jól kezdett beszélni — magyarul, hadd gagyogjon legalább a kicsi poroszul, a tengerköltség így mégsem megy teljesen veszendőibe. Verébke látnoki sakkhúzása sikerült. Krumpli azonnal gondolkodóba esett. A kisasszony kétségbeesve tartotta kezében a félharisnyát. — Ah, du Spatz... — igyekezett elfogni az ölében evickélő huncutka lábacskáját. — Du weis St alles immer besser. Aztán Krumplihoz fordult: — Ki mondja aztat neked? Krumpli elpirult, ahogyan csak igazmondásra szoktatott gyermekek tudnak, majd egy szuszra kitálalta az egész esetet. — Fogat pucoltam a fürdőszobában és mama a voreimmerben volt és . . . .jött Anna és mondta, hogy a tésztába négy tojás kell és a levesbe rizskása ... és akkor a mama kiadott apájából és kérdezte őt, hogy mit a legjobb adni egy kanárinak, mert a nagymama angyala az idén kanárit fog hozni. — Schon — vágta rá azon nyomban a rettenetesen figyelő Verébke diadallal —, abe Mama Hat nicht gesagt, dass der Pipi dir gehöft. Krumpli indig málódva nézett végig a kis ékvetetlenkedőn. — Már nevet is adtál neki? — húzta fel határozottan nagy lányosan az orrocskáját. — Inkább hagynád a Franteint, _ hogy felöltöztessen . . . Apa ma korábban jön haza . . . Lesz hadd-el-hadd, nem — Pipi. A barátságtalan felhívásra Verébke ostentative belerúgott a levegőbe s úgy tett, mint aki kutyául jól érzi magát ... A Pipi dolgában, azt képzelte, hogy rendben van a szénája. Jézuska pedig így is, úgy is jön, hiába pötyög itt akármit, ez a Krumpli ... Végül is a Fräulein látván, hogy a pöttöm lázadóval másként nem boldogul, cselhez folyamodott: vékony kenyérszeletkere paprikásszaloima kockákat rakott s azzal kezdte magához édesgetni a kis ördögöt. A csalétek hatott. Verébke buzgó táplálkozásba fogott s közben tökéletesen fel lehetett öltöztetni. Idejében, mert odakünn csöngettek. Csapugyan Apuka, a szigorú Apuka jött meg, aki ma hamarább ment el a hivatalból, hogy legyen ideje értekezni az Angyallal. Az az értekezés, amely a szalonban zajlott le s amelyen anyuka is jelen volt, rém hosszú ideig tartott... Vajjon mit beszélhettek egymással a jó szülők és beszéltek-e az Angyallal is? Ki mondhatná meg? Annyi bizonyos, hogy a Fräulein többízben kíváncsin fülelt az ebédlő csukott ajtaján, mert az ebédlőn túl mindjárt a szalon következik s onnan a kritikus órák folyamán szenvedélyes és kitartó szócsata törmelékei szivárogtak át az indiszkrét pesti falakon. Krumpli olyan piros volt a feszengéstől, mintha nem is türelmes kis burgonya, hanemérett alma volna. — Verébke azzal fokozta az izgalmat, hogy állandóan Pipiről, mint az ő legendátóbb tulajdonáról csacsogott — a német kisasszony éyadig teregette kettőjük között, az igazságot és az ünnepi hangulatban néha-néha bizony ő is — hazagondolt, így telt-múlt az idő, míg egyszeri csak dél lett is a gyermekszoba ajtajában megjelent — anyuka. De — teremtő Isten — mi történhetett vele? Hiszen ki vannak sírva a szemei? Az Angyal mondott volna valami rosszat ? Talán it! sem jön az idén? — Ich waj bjaf! — kiáltotta, jó előre Verébke, mintegy tiltakozásul minden néven nevezendő méltánytalanság ellen s ezzel meg is törte a jeget: anyuka elmosolyodott s kijelentette, hogy az Angyalnak voltak ugyan észrevételei (különösen Verébke magaviselete tekintetében), de végül is engedett ajó szónak, egyelőre azon- ban magával vitte apukát... Arról tanácskoznak, hogy lehet-e, szabad-e egy édes kis kanárit két ilyen pajkos kislány gondjaira bízni. — Ki heisst Pipi undich wejde Ihn füttern.TM —- szól! közbe Verébke azo..., és a legnagyobb határozottsággá. Anyuka gyanút fogott. — Ti tudtok már róla!! A Fräuleiurak.’kellett a dolgot elbeszélnie, úgy, amint volt. Krumpli félénken pislogott fel irkái közül. Verébke blazírizni hallgatott, anyuka végül is — elikacagta magát. — Es wijd mein kalajsvogel sein, ja, Mama?