Szózat, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

VII. évfolyam Budapest, 1925 május 1. péntek 98. szám Furcsa megoldás A kormány Hoyos Miksa grófnak egy egész illést bocsátott rendelkezésére, hogy ma­gát igazolni tudja a nemzet közvéleménye előtt. Nagyon előkelő és nagyon számottevő tagja lehet Hoyos Miksa nemcsak a pártnak, hanem annak az egész kormányzószerkezet­nek, amelynek élén gróf Bethlen István a leg­fölényesebb taktikai virtuozitással uralkodik egy egész nemzeten. Nos, h­át megvolt a­ szín­játék, amely nem jár ki közönséges halandó­nak, legyen az akár ellenzéki, akár kormány­­párti, azonban ez a színjáték még szomorúbb és még nagyobb árnyékot vetett most már nemcsak gróf Hoyos Miksa politikai egyéni­ségére, h­anem magára a rendszerre, amely a magyar parlamentet adta oda igazoló eszközül annak a politikusnak, akinek eddigi közsze­replése nem merül le másban, mint egyrészt a kormány, tűzön és vízen keresztül való tá­mogatásában, másrészt pedig a numerus clausus támadásában. Mindenki bizonyos várakozással nézett e felvonás elé. A magyar közvélemény azt hitte, hogy Hoyos Miksa bűnbánóan be fogja vallani tévedését és hibáját, hogy mea culpát mond és férfiasan bevallja, hogy kijelentése, amelyet, a római konferencián tett, nem volt helytálló és nem szolgálta annak a gondolat­nak az ügyét, amely minden magyar embert szinte kötelezően kell hogy mozgasson. Hoyos Miksa egyenesen illojális volt védekezésében. Nem mentegetőzött, hanem ellentámadásba ment át s azt a képviselőt, aki hangot adott a nemzeti álláspontnak, meggyanúsította az­zal, hogy önző érdekből szerepel csupán. A nemzetgyűlés ellenzéke megdöbbenéssel szem­lélte és hallgatta gróf Hoyost, akinek egész beszédén, még mondatszerkezeteinek felépíté­sén is megérződött, hogy mögötte volt valaki, aki súgott, aki inspirált és aki kioktatott. Nem az egyetemes politika, nem a nemzeti ér­dek szempontjából és szemszögéből állítódott be e szomorú kérdés, hanem a párt érdeké­ből. A pártérdek mindenekfölött, ez volt az érzése mindenkinek, aki végighallgatta Hoyos Miksa védekezését, illetve ellentámadását. Ba­ross János személye nincsen közel hozzánk, azonban megállapítják, hogy nem érdemelte meg az illojalitásnak ezt a mértékét, amellyel gróf Hoyos Miksa beléje gázolt. Megállapít­ják, hogy minden látszólagos hangtani siker ellenére, amellyel az egységes párt gróf Hoyos Miksát támogatta, nagy erkölcsi vereséget szenvedett, amelyet nem lehet elkendőzni, sem eltüntetni. Az egységes pártnak jobb érzésű és úribb gondolkozásai elemei nem adták oda magukat e játéknak, hanem néma hallgatás­sal szemlélték a Hoyos Miksa személye körül tomboló vihart, amelynek során az elnök nem alkalmazta házszabály adta jogát azzal a szi­gorúsággal és kíméletlenséggel, amellyel meg­tehette volna, ha nem érezte volna, hogy azok­nak a hangoknak, amelyek elkeseredéssel for­dultak Hoyos Miksa ellen, erkölcsileg, politi­kailag és nemzetileg teljes mértékben iga­zuk van. Hoyos Miksa védekezésével szembeállítjuk az olasz sajtót, amely a legnagyobb csodálko­zással, sőt , megdöbbenéssel kommentálta Hoyos Miksa kijelentéseit. Nem tudjuk ezek után, hogy ugyanez az olasz sajtó hogyan fogja kommentálni Hoyos Miksa mai szerep­lését, holott az olasz sajtónak nem kötelessége, magyarabbnak lenni, mint amilyen magyar­nak mutatkozott odakinn akkor, amikor egy nacionalista felszólalást megcáfolt, leilleték­­telenedett, dezavuált. Az olasz sajtó a legfon­tosabb bizonyíték Hoyos Miksa ellen a kezünk­ben. Nem lehet a kisantatra való hivatkozás­sal védekezni akkor, amikor a‘ nagyantant felfogása nem azonos a kisantantéval, amikor odakint a világpolitikában egy olyan hangu­latváltozás állott be, amely teljesen meg­­okolttá teszi még taktikailag is Baross János felszólalását. Igazán szomorú látvány, hogy a külföld sajtója tisztábban és helyesebben ítél meg magyar jelenségeket, mint maga a ma­gyar politika, amely joyos szereplését azért igyekszik menteni, mert pártérdeket lát ab­ban, hogy egy exponált egyéniségének elszólá­sát és politikai baklövését valahogy formailag az ellenség rovására elintézze. Kérdezzük azonban, hogy vájjon nem kérdezik-e meg a magyar közvéleményt, vájjon tisztában van­nak-e azzal, hogy a közhangulat mennyire Hoyos Miksa ellen éleződött és ez a közhangu­lat szembehelyezkedik azzal az elintézéssel, amellyel az egységes párt az első vonalba ál­lított képviselőjét kimentették abból a hely­zetből, amelybe saját politikai ítélethiánya juttatta. Hoyos Miksának szerencséje, hogy­­ egy fegyelmezett és annyi csalódáson, annyi sé­relmen keresztülvergődött nemzet és társada­lom áll vele szemben, amely a sérelmek elnye­léséhez és elkönyveléséhez szokott. Más nemze­tek és más társadalmak másképpen intézik el ezeket a sérelmeket. Lord Byron, akit az an­gol társadalom prüdériája elüldözött a sziget­­országról, keserű kedvében és fájdalmában valami megjegyzést tett az angol nemzetre. Az akkori viszonyok között hetek múlva érke­zett a szigetországba a kijelentés híre­s égre angol gentleman kijelentette, hogy elutazik Lord Byron után és arcul üti. Kijelentését tett követte, az illető angol Olaszországba ment s az inzultus meg is történt. Hoyossal nem történik ilyesmi. Nem lesz bántódása, sőt a kormány kiterjeszti személyére a legmaga­sabb védelmet. De hasonlítsuk csak össze a két­ esetet. Byron költő volt, teli keserűséggel, teli fájdalommal, teli diszharmóniával. Hoyos el­lenben nyugodt fejű ember, aki keresztül­ment már a szükséges politikai tréningen. Byron csak elszólja magát,­ Hoyos ellenben tudatosan követte el tettét. Tudatosan átgon­dolva cáfolta meg és illetéktelenítette Baross Jánost. Melyik eset a menthetőbb a kettő kö­zül? Azt hisszük Byroné és mégis Byron meg­lakott, pedig volt költőnek és­­egyéniségnek is akkora, mint Hoyos akár politikusnak, akár pedig magyarnak. Pipi írta: Telegdy Jenő Krumpli, aki e nevet gömbölyű, pufók ar­cocskájáért mindjárt megszületése után apjától kapta s jóságos kis­lány létére azóta is, immár tizedik esztendeje viseli, valósággal lázban ro­hant be a gyermek szobiba. — Fräulein, Fräulein — ugrott a német kis­asszony nyakába —, a nagymama angyala ma­darat fog nekem hozni . . . kis madarat . . . »inen fcanarivogel. A kisasszony éppen Verébkére, Krumpli négyéves bugocskájára erőltette rá a harisnyát s volt mit küszködnie a soványka, de eleven ap­rósággal, akit ugyancsak apuka keresztelt el, általános nézet szerint igen találóan. Verébke kicsit vézna kis bogár volt, a húsnak esküdt ellensége, ellenben csodálatosképpen nagy ba­rátja a paprikás szalonnának és a­­ csukamáj­olajnak; szóval amit vesztett, a vámon, azt be­hozta a réven­s pályáján újabban nagy lendü­lettel igyekezett előre. Valahogy megacéloso­­dot­t, önálló szellemi életre ébredt s gyakran n­yilvánított vékonyka hangján eredeti vélemé­nyeket. Most i­s, hogy Krumpli ilyen lélekszakadva önzőn rájuk rontott — saját tulajdoni igényei­ben mélyen sértve —, azonnal harcias állásba helyezkedett: rúgott egyet a jobblábával, úgy hogy a harisnya üresen maradt a, a szegény Fräulein kezében s élesen csak annyit jegy­zett meg: — Abwarten. Ő ugyanis egy idő óta kizárólag germánul Cserélgette ki gondolatait, ami fontos is volt — apuka megnyugtatása szempontjából, mert ha már a német kisasszony — Krumpli didaktikai tevékenysége következtében — veszedelmesen jól kezdett beszélni — magyarul, hadd gagyog­jon legalább a kicsi poroszul, a tenger­költség így mégsem megy teljesen veszendőibe. Verébke látnoki sakkhúzása sikerült. Krumpli azonnal gondolkodóba esett. A kis­asszony kétségbeesve tartotta kezében a fél­­harisnyá­t. — Ah, du­ Spatz... — igyekezett elfogni az ölében evickélő huncutka lábacskáját. — Du weis St alles immer besser. Aztán Krumplihoz fordult: — Ki mondja aztat neked? Krumpli elpirult, ahogyan csak igazmon­dásra szoktatott gyermekek tudnak, majd egy szuszra kitálalta az egész esetet. — Fogat pucoltam a fürdőszobában és mama a voreimmerben volt és . . . .jött Anna és mondta, hogy a tésztába négy tojás kell és a le­vesbe rizskása ... és akkor a mama kiadott a­­pájából és kérdezte őt, hogy mit a legjobb adni egy kanárinak, mert a nagymama angyala az idén kanárit fog hozni. — Schon — vágta rá azon nyomban a rette­netesen figyelő Verébke diadallal —, abe­­ Mama Hat nicht gesagt, dass der Pipi dir gehöft. Krumpli indig málódva nézett végig a kis ékvetetlenkedőn. — Már nevet is adtál neki? — húzta fel ha­tározottan nagy lányosan az orrocskáját. — In­kább hagynád a Franteint, _ hogy felöltöztes­sen . . . Apa ma korábban jön haza . . . Lesz hadd-el-hadd, nem — Pipi. A barátságtalan felhívásra Verébke osten­tative belerúgott a levegőbe s úgy tett­, mint aki kutyául jól érzi magát ... A Pipi dolgában, azt képzelte, hogy rendben van a szénája. Jézuska pedig így is, úgy is jön, hiába pötyög itt akár­mit, ez a Krumpli ... Végül is a Fräulein látván, hogy­ a pöttöm lá­zadóval másként nem boldogul, cselhez folyamo­dott: vékony kenyérszeletkere paprikásszaloima kockákat rakott s azzal kezdte magához édes­getni a kis ördögöt. A csalétek hatott. Verébke buzgó táplálkozásba fogott s közben tökéletesen fel lehetett öltöztetni. Idejében, mert odakünn csöngettek. Csapugyan Apuka, a szigorú Apuka jött meg, aki ma hamarább ment el a hivatalból, hogy legyen ideje értekezni az Angyallal. Az az értekezés, amely a szalonban zajlott le s amelyen anyuka is jelen volt, rém hosszú ideig tartott... Vajjon m­it beszélhettek egymással a jó szülők és beszéltek-e az Angyallal is? Ki mondhatná meg? Annyi bizonyos, hogy a Fräulein többízben kíváncsin fülelt az ebédlő csukott ajtaján, me­rt az ebédlőn túl mindjárt a szalon következik s onnan a kritikus órák folyamán szenvedélyes és kitartó szócsata törmelékei szivárogtak át az indiszkrét pesti falakon. Krumpli olyan piros volt a­ feszengéstől,­­ mintha nem is türelmes kis burgonya, hanem­­érett alma volna. — Verébke azzal fokozta az izgalmat, hogy állandóan Pipiről, mint a­z ő leg­en­dátóbb tulajdonáról csacsogott — a német kisasszony é­yadig teregette kettőjük között, az igazságot és az ünnepi hangulatban néha-néha bizony ő is — hazagondolt, így telt-múlt az idő, míg egyszeri csak dél lett is a gyermekszoba ajtajában megjelent — anyuka.­ De — teremtő Isten — mi történhetett­ vele­? Hiszen­ ki vannak sírva a szemei? Az An­gyal mondott volna valami rosszat ? Talán it! sem jön az idén? — Ich waj bjaf! — kiáltotta, jó előre Ve­rébke, mintegy tiltakozásul minden néven neve­zendő m­élt­ánytalanság ellen s ezzel meg is törte a jeget: anyuka elmosolyodott s kijelentette, hogy az Angyalnak voltak ugy­an észrevételei (különösen Verébke magaviselete tekintetében), de végül is engedett a­­jó szónak, egyelőre azon-­ ban magával vitte apukát... Arról tanácskoz­nak, hogy lehet-e, szabad-e egy édes kis kanárit két ilyen pajkos kislány gondjaira bízni. — Ki heisst Pipi und­­ich we­jde Ih­n füttern.TM —- szól! közbe V­erébke azo...,­­ és a legnagyobb határozotts­ággá­­. Anyuka gyanút fogott. — Ti tudtok már róla!! A Fräuleiurak.’kellett a­ dolgot elbeszélnie, úgy, amint volt. Krumpli félénken pislogott fel irkái közül. Verébke blazírizni hallgatott, anyuka végül is — elikacagta magát. — Es wijd mein kalajsvogel sein, ja, Mama?

Next