Szózat, 1925. október (7. évfolyam, 220-246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. ker., Rózsa­ utca 1X1. szám Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, J. 64—46, kiadóhivatal: J. 63—51. Reklamáció: J. 63 - 51 Hirdetés J. 139— 48.Fiókkiadóhivatal: IV. Városháza u. 10. Telefon: 77—84. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: VITÉZ BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Előfizetési árak: egy hónapra 40.000 korona, negyed­évre 120.000 korona. — Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk. — Egyes szám ára hétköznap 2000 korona. — Vasárnapi szám ára 3000 korona. VII. évfolyam Budapest, 1925 október 1, csütörtök 220. szám Kormánygyöngeség és vörös terror A nemzetközi munkássegély központi bizottsága táviratot inté­zett Behlen Isván miniszterelnök­höz, amelyben négymillió kézi és szellemi munkás nevében tiltakozik az ellen, hogy politikai foglyokat a budapesti fogházakban bántal­maznak és kín­oznak. A bizottság követeli, hogy helyezzék szabad­lábra a letartóztatott munkásokat, elsősorban pedig Rákosi Mátyás egykori népbiztost. Ezzel a táv­irattal egyidőben érkezett a Rote Hilfe brandenburgi kerületi érte­kezletének távirata is, amely ha­sonló szellemben és hasonló hang­nemben követeli Magyarország miniszterelnökétől Rákosi Mátyá­­sék szabadlábra helyezését és a kínzások­ megszüntetését. Amikor ezeket a szemtelen han­gú írásokat a magyar nyilvános­ság elé vetik, kétségtelen a felhá­borodás, mert lehetetlennek tart­juk, hogy magyar ember, akiben az önérzetnek valamelyes lángja ég, ne szorítsa kezét, ökölbe e nemzetközi söpredéknek beavat­kozó kísérletére. De viszont felvet­jük a kérdést: ki szoktatta hozzá a „Rote Hilfének“ és bolseviki társintézményeinek vezetőségét ahhoz, hogy a magyar kormány­hoz forduljon, ki csinált tényező­ket azokból az urakból, akik e táviratokat aláírták. A felelet nem a bolsevikiekre sújt, hanem az egyesült-keresz­­tyén-keresztény-kisgazd­a - Bethlen rendszerre, amely a középutas am­­nesztiapolitikával odáig bátorítot­ta a nemzetközi csirkefogók szer­vezeteit, hogy beavatkozni merje­nek a magyar állam legsajátabb belső ügyeibe. A középutas rend­szer tette tényezőkké e csirkefogó­kat, a középutas rendszer volt haj­landó nemzetközi tekintélyekül kezelni a nemzetközi bolsevizmus szétszórt szervezeteit, amelyeknek élén kivétel nélkül zsidók vannak. E külföldi szervezetek minden jelentősége, súlya és hatalma tu­lajdonképpen a Bethlen-kormány gyengesége volt, amely kormány politikai bőr­felületein ott díszeleg­nek a bolseviki agitátorok, nem­zetközi forradalomszítók ujjlenyo­matai. Ha ez a rendszer nem en­gedett volna az első nyomásnak, ha Klebelsberger és Vass Józsefjei nem zengették volna a megértés és megbocsátás melódiáit, e söpre­dék nem bátorodik fel és nem me­ri valósággal megfenyegetni a magyar kormány fejét a munkás­ság retorziójával és nem mer szemtelenül beleavatkozni legbel­sőbb kérdéseinkbe. A vörös szo­­ciáldemokráciával való adandó s paklizás és a kompromisszumok­­ egymásutánja növesztette meg a­­ vörös tarajt. A Rote Hilfe mos­tani beavatkozása tulajdonképpen nem egyéb, mint a kompromisszu­mos múlt természetes következ­ménye. Az a kormány, amely leül tár­gyalni a forradalmi szovjet egy­kor való tagjaival, tulajdonkép­pen ezzel az egy tényével elismer­te a Rote Hilfének ahhoz való jo­­­gát, hogy követelődző táviratot­ röpítsen a magyar miniszterelnök­höz. A Rote Hilfe ugyanis tisz­tában van azzal, hogy a magyar kormány hajlandó mindenkor ál­dozatokat hozni a vörös szociál­demokráciának, ha a népszerűtlen rendszer pillanatnyi érdekei úgy követelik. Bethlen István két ál­láspont közül ugyanis mindig a taktikailag könnyebben megold­ható álláspontot teszi magáévá és az azután a szociáldemokrata párt dolga, hogy lehetőség szerint a szociáldemokrata álláspont legyen a könnyebben megoldható az ab­szolút ellenforradalmi álláspont­tal szemben. Bethlen István a szociáldemo­krata pártot világnézeti áldozatok­kal táplálta és hizlalta fel, most aztán a „Rote Hilfe“ a régi kor­mánybűnök és kormánygyengesé­gek jogán tolakszik életünkbe, avatkozik belső ügyeinkbe. Már eleve is tiltakozunk azonban az ellen, hogy a kormány teljesítse a követeléseket, hogy engedjen: az egész magyar közvélemény egy­hangú követeléssel vonul a szán­­dék ellen. Követeli, hogy igenis büntessék meg e csirkefogókat, szolgáltassanak elrettentő példát a vörös gazembereknek, akik kor­mányzógyilkosság árán akarták magukhoz ragadni a hatalmat. Ez az egyik követelés. A másik követelése a magyar közvélemény­­nek a nemzeti hadsereg fejlesztése és­ létszámának felemelése. Ha­­az aláaknázott Bulgária a bolseviki veszedelemre való hivatkozással fel tudta emeltetni hadseregének létszámát, felemeltetheti a ma­­gy­ar állam is, amelynek 35.000 közül csak 32.000 van fel­fog­v , érkezve. Legalább is a két­szeresére kell emelni haderőnket, m­ert a bolseviki rém, a vörös va­kondok már porbanyitja és por­lasztja lábunk alatt a tala­jt. Ezek a tanulságai a bolseviki összees­küvésnek, amely összeesküvés többségi rendszerünk gyengeségé­nek melegágyában fogant. Elkezdődött a mennéekesé A „Rote Hilfe“ és a nemzetközi munkássegélyzó bizottság meg­fenyegette a miniszterelnököt Rákosi szabadsászrahelyezését követelik (A „Szózat” tudósítójától.) A kom­munista összeesküvők ügyében föl­vert hullámok immár a politika te­rére is átcsaptak. A kommunisták külföldi cinkostársai pökhendisé­­­gükben arra merészkedtek, h­ogy táviratban szólították, fel gróf Beth­len István miniszterelnököt, hogy a kommunista összeesküvés letartóz­tatott főszereplőit bocsássa szabad­lábra. Megdöbbenve és felháborod­va­ adjuk tovább ezt a hírt, mely újabb bizonyítéka a kommunisták és cinkosaiknak immár mértékte­lenné elfajzott vakmerőségére. Mikor ezelőtt hat évvel Magyar­­ország területén a vörös pribékek halomszámra gyilkolták a tisztessé­­ges magyar embereiket, akkor, nem hallatta szavát a most fenyegetődző vörös blokk. Nemi tiltakozott egy szóval sem a vérlázító tömeggyil­kosságok, rablások és rombolások ellen. Most azonban, mikor a ma­gyar állam a védekezés legelemibb jogánál fogva ártalmatlanná tette azokat, akik ismét létére törtek, a világ minden­­ táján élő vörösek megszólalnak és, belügyeinkbe akar­nak beavatkozni és azoknak szaba­­donibocsátását követelik, akik éle­tünkre és nemzeti fennállásunkra törtek. A két fenyegető távirat A magyar királyi miniszterelnök ma egyszerre két fenyegető távira­tot kapott. Az egyiket a nemzetközi munkássegély központi bizottsága küldte, a másikat a Berlinben szé­kelő hírhedt Vörös Segély. A nemzetközi Vörös Segély köz­ponti bizottsága táviratának szövege a következő: „Négymillió csatlakozott kézi­­munkás és szellemi munkás nevé­ben a nemzetközi munkássegély központi bizottsága tiltakozik az ellen, hogy politikai foglyokat a budapesti fogházakban bántal­maznak és kínoznak. A központi bizottság követeli a magyar kormánytól, vessen vé­get ezeknek a bántalmazások­nak, rendeljen el szigorú vizs­gálatot a bűnös rendőrközegek­­ ellen és bocsássa szabadon a letartóztatott munkásokat, első­sorban Rákosi volt népbiztost. Miután a politikai harc már há­rom esztendeje lezárult, új üldö­zések és háláló«'' ítéletek az egész munkásosztály és kultúrvilág lángoló felháborodását vannak maguk után“. A táviratot a következők írták alá: Henry Barbusse (Páris), Wein­­stone (Newyork), Helen Craw­ford (London), Beran (Prága), Missiano (Olaszország), Kruyt (Hollandia), Clara Zetkin, Ge­org Ledebour, Willi Münzen­berg (Németország), dr. Adler­­ne (Bécs), Fournier (Paris­) Még követelőbb és még pima­szabb hangot használ a Vörös Se­gély, mely berlini brandenburgi kerületi értekezletéről az alábbi táviratot menesztette a magyar ki­rályi miniszterelnökhöz: „Utálattal és felháborodással értesültek Németország munkás­tömegei a védtelen szocialista és kommunista munkások tömeges letartóztatásáról és borzalmas megkínoztatásáról. A Vörös Se­gély Berlinben ülésező berlini brandenburgi értekezlete a legj­élesebben tiltakozik a­ budapesti rendőrség ama bánásmódja ellen, amelyet különösen Rákosi Má­tyás elvtársaival szemben gyako­rol. . Követeli a kínzások haladék­talan beszüntetését és a letar­tóztatott emberek szabadon­­bocsátását, valamint a felelős közegek meg­büntetését. A Vörös Segély Né­metország m­unkástömegeit moz­gósítani fogja a magyaror­szági rémuralom és jogszegés ellen.“ A cseh kommunisták is megmozdultak Most, mikor a magyarországi kommunista szervezkedés már ártal­matlanná teszi a vörösök külföldi cinkostársait is, szinte adott jelre rohamot indítanak a magyar állam ellen. A két, már említett, fenyegető táviraton kívül hír ér­kezett arról is, hogy a cseh képviselőház tegnapi ülésén Hauser kommunista képvi­selő pártja nevében tiltakozott Rá­kosiéti letartóztatása ellen. — Egységesen kell tiltakoznunk ez ellen, — mondotta, — hogy Horthy uralmának erőszakossá­gát megakadályozzuk. Magyaror­szágon még a nemzetközi tilta­kozások előtt ki akarják végezni Rákosi elvtársat. Rákosi azért tért vissza az emigrációból, —­­folytatta Hauser, — hogy meg­szervezze az ellenzéki munkás­mozgalmat, mert a magyar szo­ciáldemokrata párttól eltávolo­dott a munkásság tömege, amióta leleplezték, hogy pártvezéreik egyezséget kötöttek gróf Bethlen miniszterelnökkel. A szónok hivatkozott a cseh kor­mány félhivatalossára, a „Práger Presse“ cikkére is, amely azt írta, hogy a Horhy kormányának azért volt szüksége mesterségesen elő­idézni ezt a kommunista veszedel­met, mert ezzel akar nyomást gya­korolni a nagyhatalmakra, hogy a hadsereg létszámát felemelhessék. Houser végül felhívta a cseh kor­mányt arra, hogy tiltakozzanak a mai fehér terror ellen. Beszéde kü­lönben semmilyen különösebb ha­tást nem keltett, mindössze néhány elvtársa­­ordítozott helyeslést. A külföldi sajtó Abban, hogy a dolgok idáig fej­­­lődhettek, nagy r­észe van a zsidó­­kézben lévő és vörösekkel cimboráló külföldi sajtónak, különösen pedig a bécsi lapoknak. Ezeknek a lapok­nak egy része ugyanis tehetetlen dü­hében nem tehetett mást, mint tele­sikoltozta a világot azzal, hogy a letartóztatott kommunistákat a buda­pesti rendőrségen kínozzák, ütik és verik. A legkülönösebb az egészben az, hogy ezeknek a lapoknak egy­része még mindig szabadon jöhet be magyar területre. Az­ egyik nyo­mozó rendőrkapitány rémes részlete­ket olvasott fel az Abend-ből magá­nak Rákosinak, akinek a lap sze­­r­int a bűnügyi vizsgálat során a derekát eltörték.

Next