Szózat, 1925. november (7. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

Vezér nélkül Mii© ezek a sorok elérik a ma­gyar vidéket, éppen egy esztende­je lesz, hogy nagyatádi Szabó Ist­ván, az agrár­reform törekvések egyik legmarkánsabb alakja és szinte történelmi képviselője, örök­álomra hunyta le fáradt szemeit. Itthagyta befejezetlenül alkotását, a földbirtokreformot, itthagyta megoldatlanul azokat a nagy kér­déseket, amelyek még mindig ben­ne vibrálnak a szívekben és a lel­kekben, de b­enne reszketnek a ma­gyar politika levegőegében is. Abban a pillanatban, hogy a­ nagy harcos, a vezér kidőlt az élők sorá­tól, megakadt a munka és szétzül­­lött a sereg. Rajongó hívei, elvba­rátai és kisgazda társai elvesztet­ték céltudatosságukat, elvesztet­ték harcikészségüket, elvesztették ezzel politikai jelentőségüket, sú­lyukat is. Azok a kisgazdaképviselők, akik addig, amíg nagyatádi Szabó Ist­ván élt és nyugodtan vállas ma­gyar alakja ott mozgott a politika csataterén, tényezők voltak, akik­nek állásfoglalása sorsdöntő je­lentőségű volt a Bethlen-rendszer életét vagy halálát illetően. Erőt, hatalmat, politikai koncepciót, ha­tározott­­programot és­­­araktert jelentett a kisgazda csoport, de hogy a vezér elment közülük, nagyatádi Szabó István hívei megszűntek tényezők lenni, bele­süppedtek a munkapártba, abba a hatalmi szerkezetbe, amelynek gépmestere, Bethlen István, kon­cepciótlanul, siváran és napról­­napra tengett a rendszernek, saját maga hatalmának életét. Nagyatádi Szabó István halálá­val kidőlt az egyedüli politikai ellensúlozó, az egyetlen valaki, aki Bethlen István politikai mo­nopóliumát és prepponderanciáját vitássá tudta tenni. Bethlen Ist­ván egyedül maradt a porondon, minden fékező erő, minden ellen­súly nélkül. Azok a kisgazdakép­viselők, akik nagyatádi Szabó létrán mögött ültek, már csak külső­ habitusukban, külső köntö­seikben jelentik a kisgazdát, poli­tikai akaratban azonban már nem. Vágyakban lehet, hogy kis­gazdák még, de cselekedetekben és­ hatásképesség dolgában már megszűntek kisgazdák lenni, már az egységes munkapárt tagjai akiket e­thlen István bealkalma­zott ,a maga hatalmi szerkezetébe, join­t rugót, mint hajtóerőt, mint mozgató tényezőt. A kisgazda csoportnak már nincs vezére, már elment a vezér, elment nagyatádi Szabó István. Elsikkadt a Programm, szétfosz­­lottak a remények és szétfoszl­ot­­­­tak a vágyak, reménytelenségbe süppedt minden agrárpolitika, amelyet csak olyankor rángat elő Bethlen­ István, amikor szüksége van a maga tendéletének meg­hosszabbítása­­ céljából. ’ Bethlen István legnagyobb bűne, hogy nagyatádi Szabó István halálával elsüllyesztette a kisgazda csoport lelki autonómiáját, beleszü­rkítet­­te a maga többségének sima és je­lentéktelen figurái közé s az ag­­rárprogrammot sarokba dobta. Néha-néha adódik egy-egy meg­­villanás, azonban szervesen, hatá­rozottan és céltudatosan nem tör­ténik már semmi többé: a nagy koncepciónak, a nagy programoi­nak csak egyes hulladékai kerül­nek elő néha-néha a lomtárból, most a hitbizományi kérdés, amely végeredményben azonban nem jelenti a nagy földbirtokre­form gondolat befejezését és vég­ső elintézését. Nagyatádi Szabó István halálá­nak első évfordulóján kegyelettel emlékezünk meg róla, aki elment. Vesztesége a magyar közéletnek, vesztesége a színmagyarságnak, mert egy nagy történelmi gondo­lat képviselője volt, aki magyar természetének kiegy­ensúlyozottsá­­gával, higgadtságával képviselte a nagy gondolatot, amelyhez a ma­gyarság újjászületése forr. Hogy a vezér kidőlt, nem ma­radt senki utána, aki méltó le­gyen hozzá, osztályosai közül, a gondolat, elesett, el­vágódott, azon­ban a történelem és a történelmi felelősség hívó szavára, mindenkor és mindig megszólalunk. Megszó­laltatjuk Nagyatádi programmját és igéjét, nem hagyjuk, hogy sem­mivé hulljon az ő munkája, s az örökségét nem engedjük beleful­ladni az egységes munkapárti in­­cidenspolitika jégvermébe, ahol a magyar újjászületés programm­­jána­k egyes — Bethlen Istvánra nézve kellemetlen — pontjai szunnyadoznak. tí­rnapi anetím 20 dk­tos, tíz a 3000 Korona Szerkentőség és kiadóhivatal, VI. kat., Rózsa­ utca II. szám Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, J. 64-46, kiadóhivatal: J. 63—51 Reklamáció: J. 63-51 Hirdetés J. 189-48. Fiókkiadó hivatal: IV. Városháza u. 10. Telefon: 77—84. Keresztény­ fajvédő politikai napilap Előfizetési árak: egy hónapra 40.000 korona, negyed évre 120.000 korona. — Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk. — Egyes szám ára hétköznap 2000 korona. — Vasárnapi szám ára 3000 korona. VII. évfolyam Budapest, 1925 november 1. vasárnap 247. szám Vértanuk ünnepe a Házban A nemzetgyűlés ünnepi ülése — Tisza Isván és Návay Lajos emléktáblájának leleplezése — Az országgyűlés vértaná alátt halt tisztviselőinek emléke A szociáldemokraták tüntetése a vértanuk ellen A nemzetgyűlés ünnepi ülése Az országház épületében ma lep­lezték le ünnepélyes keretek kö­zött, a forradalom alatt vértanú­halált halt gróf Tisza István és az országgyűlés nagynevű elnöké­nek, Návay Lajosnak emlékét őrző táblát és azt a­z emléktáblát, amely a magyar országgyűlés két házá­nak tisztviselői és alkalmazottai sorából tizenhárom hősi halott ne­vét őrzi. A nemzetgyűlés folyosói már tíz óra után rendkívül népesek voltak és nagyon érdekes jelenség volt, hogy a nemzetgyűlés padjai úgyszólván elvesztek a régi parla­ment tagjainak sokadalmában, akik úgyszólván testületileg vo­nultak fel erre az ünnepi alkalom­ra, fekete ruhában, ünnepi dísz­ben jelentek meg valamennyien. Ott volt a régi munkapárt min­den életben levő tagja, de megje­lent a jelenlegi nemzetgyűlés fo­lyosóin a régi országgyűlési ellen­zék igen számos tagja. Érdekes jelenet játszódott le a jobboldali folyosón, ahol Kállay Tamás átnyújtotta Scitovszky Bélának, a nem­zetgyűlés elnökének, azt az országgyűlést feloszlató botot, amivel annak idején Kállay Kristóf, aki az 1843-ik évben volt gubernátor, a kezében tartott, amikor az országgyű­lést feloszlatta. Scitovszky házelnök köszönetet mondott az értékes emléktárgyért és azonnal intézkedett, hogy a A képviselőházban ma ünnepi ülésre gyülekeztek a képviselők. A forradalmmi őrjöngés két nagy áldozatának, Tisza Istvánnak és Návay Lajosnak emléktábláját leplezték le a nemzet egész közvé­leményének áhitatos asszisztálája mellett. Távolmaradt az ünnepély­­től a­ forradalom első csapata, a parlament szódi áldásokra­­ a frak­ciója, amely tegnap egy kétértelmű nyilatkozatban m­agya­rázta, meg magatartását, holott annak igazi indokai nyilvánvalók. A szociálde­ históriai nevezetességű botot el­helyezzék a Ház múzeumában. Scitovszky Béla h­ázelnök egy­negyed 12 órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés ünnepi üp ülését. A megnyitás után azonnal belefo­gott beszédébe, amelynek elején gróf Tisza István és Návay Lajos emlékét méltatta. Amikor az el­nök Tisza István nevét kiejtette, a nemzetgyűlés felállott és állva hallgatta végig Scitovszky elnök beszédét, aki többek között a kö­vetkezőket mondotta: — Tisza István gróf acélos bá­torsága, mindig egyenes utat járó célkitűzése mert csak szembe­szállni azzal az anarchiával, a­mely az ország rendjét fenyegette. Csak az ő rendíthetetlen bátorsága mert szembeszállni evvel az anar­chiával, mert ő bízott nemzet­­mentő munkájában és a Parla­mentar­izmust nemzeti létünk pal­ládiumának tartotta. Egész erejé­vel szállt síkra, mint ahogy soha­sem végzett fél munkát. Az anarchizmus pillanatnyi győzelme azután elsodorta és Az országgyűlés tizenhárom vér­tanújának emléke előtt Huszár Károly a következő részédet mon­dotta: — Egy hajótörött bús nemzedék gyújtja meg a nemzeti önfelál­dozás oltárain a szent emlékezés örök mécseseit. A magyar ország­gyűlés két házának tisztviselői és a­l­kal­ma­z­ott­a­i közüli tizenhárom mokraták fájdalommal gondolnak a munkásmozgalom mártírjaira és nem tartják megengedhetőnek, hogy a kegyeletet bárki is párt­­szempontok szerint osztályozza —­­így mondják. Tudniillik így osz­tályozták a kegyeletet, amikor ü­rü­­ftyet kerestek arra, egészen átláto­d.a' ürügyet, hogy ne dezavuálják fogadalmi múltjukat. A magyar élet­ ellenségei az októberi évfor­dulón leleplezték magukat. Az ünnepségről itt adjuk a tu­dósítást: hősi halott emlékét értőre öntöttük. A magyar nemzetgyűlés kegyele­tes hódolatának szerény tolmácsa, vagyok ennél az emléktáblánál, a­melyhez időtlen­ időkig járulni fognak utódaink tanulni férfias virtust és igazi honszerelmet. Me­gint tizenhárom vértanú! Tizen­három drága vércsepp a magyar szenvedéseik mélységes tengerében amint nőtt ez az anarchia,­­ úgy követte őt Návay Lajos is, ez a kiváló agyú és finomlelkű közéleti férfiú, aki mindig a szociális re­form és demokratikus haladás ér­dekében dolgozott. Mégis, egy hűt­len cseléd gonoszsága elég volt ahhoz, hogy az anarchia ördögei életére törjenek. Most itt áll a két emléktábla. Az egyiken ennek a két hatalmas méretű vértanúnak emlékei, a­ másikon az ország hű­séges 13 vértanújának emlékezete örökítődik meg. Mindössze öt év munkájára mutat vissza ez a két emléktábla. Mindössze öt év emlékére mutat vissza ez a két emléktábla, mégis nemzetünk ezeréves történetét fog­lalja össze. Ezután Scitovszky Béla házelnök felszólította a nemzetgyűlést, hogy az emléktáblák leleplezési­ ünnepé­nek színhelyére vonuljanak át és az ünnepély után a napirend megál­lapítása céljából újra jöjjenek visz­­sza a terembe. A nemzetgyűlés tag­jai — a szocialisták kivételével, akik tüntetően nem jelentek meg — átvo­nultak a kupolacsarnokkal szemben levő miniszteri folyosóra, ahol a két nemzetiszínű lobogóval letakart em­léktábla várt a leleplezésre. A tábláktól jobbra és balra a széksorok állottak. Jobboldalon a kormány tagjai és a közéleti elő­kelőségek, baloldalt­ az emléktáblán megörökítettek családtagjai, a kö­zépen pedig a nemzetgyűlés tagjai és a meghívott vendégek foglaltak helyet. Az ünnepséget a Budai Da­lárda nyitotta meg a Magyar Hi­szekeggyel. Ezután Huszár Károly emelkedett szólásra a tizenhárom hősi halott emléktáblája előtt. Tizenhárom vértanú

Next