A MTA FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 21. kötet (1972)

1-2. szám - AZ OSZTÁLY ÉS BIZOTTSÁGAI ÉLETÉBŐL - Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának 1971. évi tevékenysége

A FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK 1971. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Filozófiai és Történettudományok Osztálya 1971. folyamán hat osz­tályülést tartott, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományok és a Gazdaság-és Jogtudományok Osztályaival közösen egy aktívaülést és az 1971. évi aka­démiai közgyűlés keretében egy együttes ülést. Az ülések előkészítése döntő többségében jó volt, az osztályunkhoz tartozó tudományterületek közös érdeklődésére számot tartó problémákat a tudományos bizottságokban is megvitattuk, s e viták tapasztalatait is fel­használtuk az osztályülés elé kerülő anyagok elkészítésekor. Szorgalmaztuk a tudományterületeink legjobb képviselőinek szakértőként való felkérését mind a bizottságok, mind az osztály elé kerülő előterjesztések előkészítésénél.­­Az év folyamán több mint 60 szakértőt kértünk fel; közülük több mint 40 a bizottságok, 20 az Osztály munkáját segítette.) A tudományos bizottságok munkájának segítését és az Osztály munká­jával való szoros összehangolását szolgálta, hogy az éves munkatervek el­készítésénél figyelembe vettük a közös feladatokat, s az év eleji osztályülésen megvitattuk bizottságaink 1971. évi munkaterveit. Három osztályülés és egy aktívaülés foglalkozott a távlati tudományos tervezéssel és az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága által ajánlott középtávú kutatási témák Osztályunkhoz tartozó tervtanulmányainak meg­vitatásával. A távlati tudományos tervezés kapcsán két, az Akadémia Központi Hivatala tárcaszintjén kiemelt témával foglalkoztunk. Az 1971. február 4-i ülésen tárgyaltuk a „Társadalmunk rétegződésének és tudati állapotának alakulása a XX. században" c. előzetes tervtanulmányt, amelyet az MTA Történettudományi Intézete készített. Az Osztályülés az előzetes tervtanulmány továbbfejlesztésekor javasolta a Történettudományi Bizottság és a szakértői vélemények észrevételeinek figyelembevételét, tekintetbe véve, hogy a téma történeti vizsgálatát meg kell őrizni, nem feledve egyúttal a jelen állapot fel­tárásának nagy fontosságát. Az Osztályülés álláspontja az volt, hogy a téma interdiszciplináris jellege megköveteli — bármely intézmény válik is a kuta­tások koordinátorává a különböző kutatási területek, diszciplinák, vitéz- MTA II. Oszt. Közi. 21, 1972

Next