Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-03-20 / 23. szám
92 Felelet: törvénytelenek,’s káros következményűek mind a’ statusra, mind az egyházra. Törvénytelenségök kitűnik abból, hogy a’ roppant corpus iuris’ egy lapján sem találhatni, hogy valaha a’ világiaknak az egyházi dolgok’ belkormányzatába befolyás engedtetett volna ; nemkülönben arra sincs hazánk’ évkönyveiben példa, hogy a’ megyék az egyházhoz tartozó szertartásokat magyaráztatták volna a’népnek. A’kath. egyház még soha sem vitte rituáléját sanctionáltatni a’ világi hatósághoz ’s nem is viendi. Vagy a’ vármegyékhez tartozik-é az egyházhoz tartozó dolgokban felvilágosítást adni a’ népnek? ha igen , akkor minek rendeltettek a’ papok hit’ őreivé’s tanítókká? Nem lehetséges-e , hogy a’ szolgabirák különböző vallásuak lévén — nem járnak el eléggé catholice kitűzött tanításaikban, és népünk’ hitén érzékeny sebet ejtenek ? De tiltják azt világos’s el nem magyarázható törvényeink is jelesen Kálmán is. könyv. 65 fejezetében , hol nyilván tiltatik az eféle beavatkozás az egyházi dolgokba. Nullus Comitura ( a’ főispánokat érti) vei militum (értvén a’ vármegyékhez tartozó nemességet) in Ecclesia praesumat sibi vindicare potestatem, praeter solum Episcopum. E’ szellemben van az 1550. 16. t. czikk. szerkesztve, hol tiltatik, quidpiam moliri contra Ipsorum (Episcoporum) pios conatus/ Ezekből nyilvánságos , hogy a’ vmegyék’ tette , miszerint e’ kérdéses pontban a’ szolgabirák által a’ népet felvilágosítani rendelik, törvénytelen, ollyan dologba avatkozván, melly törvényhatóságok’ körébe nem esik. Sőt mivel törvénytelen, súlyosan bűnös is , mert az ugyan imént idézett törvényczikknél fogva meg van hagyva : neqne contra eorum doctrinam quodi modo quads rationeste se audeant efferre Már a’ kérdéses szolgabirói fölvilágosítások épen contra eorum doctrinam (t. i. Episcoporum) történnek, ’s az anyaszentegyháztól kárhoztattalak, tehát e’ törvényczikkbe ütköznek. Íme panaszkodtok, hogy a’kath. papság sértője a’törvénynek, midőn magatok nem tartjátok meg azt! — De káros következményű e’rendelkezés az egyházra nézve is. Történhetik t.i. (a’mi már egy helyütt meg is történt) hogy a’ szolgabirák illy eljárásaikban a’ püspökök ’s papokat gyanúsító szavak ’s kifejezésekkel élnek, ’s mérgezett nyilaikat ellenök szólván mondják, hogy törvényszegők, igazságtalanok ; hogy szeretetlenséget követnek el az áldásmegtagadással, ezek’ következtében rajok hallgatni, v.tanácsikat követni nem kell — mert tévedésben vannak/ Már most kérdem: mindezekkel nem a’bizalmatlanság’ magva szóratik-é el a’nép között papja iránt? nem a’ legszentebb kötelékek szaggattatnak e szét, mellyek’ épségben föntartása annyira lehetne érdekökben?! . . . Vagy némelly együgyű pór-egyedet nem tántorítnak-é illy felvilágosítások , midőn törvényes után látja czáfoltatni püspökét, papját ? kikről gondolta, hogy tudják mi illő ,’s mi nem, mi törvényes és törvénytelen ? kikről gondolta , hogy tudják, mi tartozik a’ hitök szerinti házasság-kötéshez ! ? vagy ha itt meghallgatandja a’ szolgabirót, nem következhetik hogy más alkalommal lelkésze általa’szónok-székről mondottakban is kételkedjék ? Íme uraim! itt a’szegény nép’együgyűségét kísértitek meg és megmérgezitek annak hitét.De a’ károk’legnagyobbika még az,hogy a’ most is igen elterjedt religiobeli indifferentismusnak törvényes utat kaput nyitnak , mellyen a’ szegény tudatlan népet magok a’ törvény’ szolgái eresztik be, ’s másodszor, hogy magok tanítják engedetlenségre a’ népet ’s az egyháztól kárhoztatott tettnek, tehát bűnnek — törvényes színt adnak. És ez nem költemény, ez valóság. Mert midőn katholikus elvekkel ellenkezőre tanítja a’szolgabiró az ezen egyház’ híveit, fejtegetvén, hogy a’ papoktól megtagadott áldások nélkülözhetők , nem vezet-e ez a’ többi hitbeli dolgok’ hasonló megvetése’s nélkülözhetésére? Nem ébred-e benne gyanú hogy még több illy nélkülözhetőt is gondoljon hitében ? És íme az indifferentismus’születése. De még azon különösség is van a’ dologban, hogy itt a’ szolgabirák a’lelkészekkel, kiknek a’haza’ közboldogságán együtt kellene munkálkodniok mint egy ellenségesen állnak szemben, az első rontólag, a’ másik javítgatólag. Eljö t. i. a’ szolgabíró a’ faluba, ’s az összecsödített nép előtt a’ vegyes házasságról, ’s az áldás’ érvényességéről catechesist tart ; a’ nép végig hallgatván a’ tanítást (melly talán jó formán borsos és sujtásos lehetett) haza megyen ’s a’ hallottak felett gondolkodik , de tanulságot sehogy sem képes belőle vonni: mert templomba menvén , ott épen ellenkezőt, azaz eddigi hitével megegyezőbbet hall lelkészétől a’ szónok-székről elmondatni. Vájjon kinek fog hinni többet a’ nép a’ hit dolgában : a’ szolgabirónak é, vagy lelkészének? akarjuk hinni hogy lelkészének ; de lesznek ollyanok kik eltántorodnak, nem lévén erősek hitökben; lesznek ollyanok is , kiknek hitök virágát a’ kételyek’ fojtó pora lepi be, ’s még ők is eltántorodhatnak, ha hitök szerinti felvilágosítást nem nyernek ; — de minden esetben az örök végzés a’ botránykoztatókra ki monda ítéletét. . . . De veszedelmes e’ rendelkezés a’ statusra is; mert nem kell feledni, hogy ha a’nép az egyház’ parancsit megveti , a’ világit sem tartja meg. Sőt ezeket annál könnyebben szegi meg , minél jobban megemlékezik arról, hogy az egyháziak megszegésére törvényszerűleg pártoltatott. A’ világi kormány csak addig állhat fen bátorságosan, mig a’ nép az egyház’iránt engedelmes; ennek megbomlása , a’másiknak sírja. Az egyházon ejtett sebek visszahatással bírnak a’ statusra, az egyház elleni engedetlenség a’ státusban hagyja nyomait, — következményit. Ha az egyház parancsinak bármiféle pontban r meg nem tartására figyelmeztetjük a’ népet, akkor a’ világi törvények lélekismeretes megtartása szinte lehetetlen, — mert ez attól veszi sanctióját. — Azon gondolható ellenvetésre, hogy a’ szolgabirák ebbeli eljárásaikban csupán a’ vegyes házassági kérdés körül maradnak , és csak a’ házasság’ lényegéhez az áldás’ szükségtelenlétét fejtegetik, nem tűzvén ki czélul, a’ mit fölebb következményekül elsoroltunk; az előbb elősorolt okok után még azt feleljük, hogy illy dolgok sehogy sem tartoznak a’ világi urakhoz, kiknek nem hivatásuk. Csak ne legyünk következetlenek minmagunkkal. Azt kívánjuk, hogy a’ nép engedelmeskedjék, ’s itt az egyházi parancsolatok figyelembe nem vételére szólítjuk fel; panaszkodunk az erkölcstelenség, ’s a’ hitlenség elterjedési miatt,’s magunk szórogatjuk a’kételyek magvát; a’ békét óhajtjuk’s a’ vallási türelmet, és a nép’ nyugalma fölzavarására apostolokat küldünk! . . . Eger, martzius 9-én 1841. Perger János. Szerkeszti Helme ezt. — Nyomtatja angol gyors—sajtón Trattner-fi,arolyi úri utcza 453.