Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-03-24 / 24. szám

tekintetű emberé, miilyen én vagyok. — Az álnévre nézve különben egészen egyetértek Szontagh Gusz­távval , ki nézetit e’ tárgyról az Athenaeum’ 13.. szban nyilványitá.— Czélomat álnevemmel el nem értem ugyan; pirulni azonban okom nincs.—Az pedig, hogy fiatal ember vagyok, épen nem búsít, bárha III. ur fel is akad rajta. Állodalomban mindenki ellenére a’ köz­­jónak’s a’fiatalság szörnyű bűnében velem együtt része­sek mindnyájan, kik még csak 23 évet éltének.Nem tudom különben, mint szokták Lőcsén , de nálunk okos ember jó szándékot ’s érdemet évszámra nem mér. Irodalmunkban mindeddig aristocratia nem volt’s honunkban ez azon egy hely,hol az ember annyit nyom,mennyit szava;ne tolakod­jék oda Hl. ur kissé talán több éveivel, mert az sem mentségére sem dicsőségére válni nem fog. — így egé­szen tisztában , de még is küzdve magaramai, bará­tim’ ismételt unszolásira , gyorskocsira adom panszla­­vismusi czikkemet, és szavaimnak jó sikert óhajtva út­nak eresztém. —Értekezésem a’ múlt évi Társalkodó’ 92ik számában megjelent,’s első, mit lőcsei levelezőm­től casinos hír gyanánt hallék, az volt, hogy 111. ur megvetéssel akarja fogadni’s hallgatni.Ennek megtudá­­sa elszomorítá szivemet, mert hiszen vesztes valék , ’s úgy szótalanul eltemetve, mint idétlen szülött. De hozzá szólott az ügyhöz mélt. Zay Károly gróf, ki­nek keblét honunk’ javára magyar szívvel áldá meg is­ten ; hallánk már eddig is más szózatokat, ’s dolgok­­ról értesitteténk, miket csak borzadva olvashatott hű magyar; vettük a’ lőcsei oskolai gyülés é s Hl. ur nyi­latkozatát is. — A’ hírlapok’nyilt mezején foly tehát a’ harcz, ’s bizom hazám’ lelkes férfiaiban , hogy sikere jó lesz ; ők fognak gondoskodni czélszerű eszközök­­rül , hogy a’ haza kárt ne valljon ; én harczomat III. úr­ral kivívom. — Motto gyanánt. 1. Kor. IV, 1—5 választó. Mielőtt válasza’ olvasásához fognék, nagy figyelemmel végig néztem az idézett szavakat, ’s nagy gonddal függte­­nek szemeim különösen az utolsó versen, mellyben az áll: „Első az úr, ki a’ sötétségnek titkait világra hozza, 's a ’ sziveknek tanácsit megjelenti; és akkor lészen min­denkinek istentől dicséreti.“—De el nem jött az úr,’s ha úr is a’ ki megjelent, nem más az mint III. úri sze­mélye, ’se sem önerejéből hanem másnak gyámkarjain (mert ha igaz, mit a’ közhír felőle mond , ő is német válaszát magyarra fordíttatá) ’s világosságra hozott titkokat, de csak önkeble’ sötét titkait, ’s ha nem leend elég dicsérete, valóban nem ő az oka, mert annyi töm­jént gyújt jeles válaszában önmagának, hogy tőle egé­szen elszédült, ’s kedves énjén kivül egyebet nem is lát. — E’ sok előzvény után , végre ott vagyunk, hol Hl. ur állításait vizsgálhatjuk. Ha helyt állnak , az egész haza’ színe előtt ünnepélyesen meg fogom követni a’ jó urat—’s ha nem, úgy magának tulajdonítsa, ha mélyebben süllyed , mint eddig. — Illavacsek úr’ vá­laszának alaptalansága azon forrásból ered , hogy sza­vaimat nem értette, vagy ha megértette is, egykét ügyes elcsavarással és személyemnek lemocskolásával akar kigázolni a’hínárból.—De édes Hl­ ur,illy köny­­nyen nem menekszik­ meg. Mérjük vádamat védelmé­hez. Én azt állítám: A’ lőcsei cseh-szláv társaság olly irányt vett, melly a’ napról napra szükségesbbé vált nemzeti egységgel össze nem fér, ’s kárhozatos, mint olly elveket tápláló, mellyek az ifjúságot egyetemes­­szlávsági ábrándos eszmékkel eltöltvén, azt nemzeti­ségünktől elidegeníti. Ennek bizonyítványát olvassuk a’ ,Gu­renka‘ czimü könyvecskében , mellyben nyolcz­­évi gyakorlat után az emlékkönyvbül szedettek a’ si­kerültebb dolgozatok ,’s igy a’ könyvecske mint nyolcz­­évi ügyekezet’ virága a’ társaság’ szellemének hű le­nyomata. Mondám, hogy az ifjaknak meg fogunk bo­csátani , mert ők szellemileg még nem emelkedtek any­­nyira, hogy illően tudnák méltányolni a’magyarosodás­nak honunkban korszerű eszméjét, mert nézeteiket nem magokból fejtették­ ki. — De nehéz ’s nem lehet meg­bocsátani III. urnak; mert ő volt az , ki 8 év előtt tót társaságba szólító tanítványig ő volt elnöke, irány- és szellemadója a’ társaságnak, szellemi fejlődésére nagy befolyású (mint elnök ’s mint közszeretetben álló ta­nító), mert a’ munkák az ő bírálatán ’s javulásán men­tek keresztül. Azért is ő tartozik minden helytelen , minden botorul ejtett,minden haza-’s nemzetsértő szóral számot adni. — Minthogy az által olly után vezeti ifjait, hazánk’ felledezö reményit, mellyen távul, távul állnak tőlünk, mint a’ volgaparti lakosok , rész szolgálatot tesz a’hazának , ’s méltó hogy a’ közvélemény büntető íté­letének adassék át.— Vádpontim ezek. — Lássuk mint védi magát. — Két egész hasábon azt vitatja , mi szükséges,hogy a’ tót nyelvben alapos ismeretet szerezzenek magok­nak azok , kik tanítói vagy lelkészi pályára készülnek ’s ha abban egészen egy értelemben vagyunk is , mit alább be fogok bizonyítani, ó, hogy vádom” alaptalan­sága annál világosabban kitűnjék , megjegyzi még azt is, hogy azon tőt nyelvteni gyakorlatokra senki nem kény­szerilleték. — Talán az kellene még, hogy kieszkö­zöltessék valami ukat mellynek következtében Magyar­­országban hajtassunk a’ tót nyelv’ megtanulására!—Ő igy eljárva kötelességében , mint elnöke a’ homiletikai társaságnak, csak olly szükségnek felel meg, mellyet elmozdítani Sz. n­em képes. — Ugyan belém kapott itt Hl. ur. Mit ellenzeni soha eszem’ ágában sem volt, azt a tán 12 hatalmas kérdőjellel nagy bölcsen megczá­­folja, ’s diadalérzetében végre fölkiált, hogy őt senki nem hallotta , legkevésbbé diplomatikai nyelvünkről meg­­vetőleg nyilatkozni, mint Sze­nt cselekvő midőn a­ szláv nyelvvel olly gúnyolólag bánt. Mi máskép vagyunk ér­tesítve. Hl. ur midőn válaszát írta, arról még mitsem tudott, miket később hallónk róla, ’s felejté hogy egy­kor kijelentett kivánata az, bár felejtené azt is, a’ mit tud magyarul.Szememre lobbantja még azt is,hogy a’clas­­sikai nyelveket sem kímélem, mellyek' tanulásának a' leg­műveltebb nemzetek köszönik műveltségüket, 's mellyeket lelkes hazánkfiai bizonyára sokkal jobban tudnak becsül­ni , hogy sem Sz. úrral örök elnémulásukat és szám kive­tésüket kívánhatnák. — Igen is , némuljanak el mint eszközein’ tanulmányoknak, örökké száműzessenek a’ társas élet’ minden köréből, megyék ’s országgyűlé­sek’ tanácsából, mint közlekedési eszköz , ’s legyenek, miknek lenniök kell, holt nyelvek. — Ők bevégzették életpályájokat,­s hogy dicsően ,annak tanúsága az, hogy halhatatlanságot víttak ki magoknak örökbecsű műveik­kel. Ne higyedj, az, hogy kedvem van herostrati hírt szerezni örök kiutasításukkal,de hitem az,míghogy tudós ízlést és classikai csint fog belölök tanulni, mig ta­nulságos olvasmány lesznek azoknak, kik éldem­i sze­retik, míg szívható ’s lélekderítő lesz a’ magasztos nyugalom, melly a’ görög és római bölcsek’ műveiből felénk leng , addig a’ classikai nyelvek’ tudása nélkül is jól szánthatja földét a’földmivelő, remekeit készít­heti a’ mesterember, emelheti az ipart a’kereskedés, összeállíthatja gépelyeit a’ technicus , ’s biztosítom Hl. urat, hogy a’ magyar viták után itt ’s íratandó törvé­nyek, nem lesznek roszabbak a’ latin nyelven írottaknál. — De kívánnám, hogy minden lelkes magyarhoni polgár

Next