Piarista gimnázium, Tata, 1873
Visszapillantás Tata múltjára. Keressetek alkalmat a hajdanra visszanézhetni s érette melegülni. Nem költői ábrándozás ez, hanem fenmaradás, folyvást emelkedés értelme; s azon egyesületnek, mely a nemzeti lét elevenítő szelleme, legbiztosb, legszebb s legjutalmazóbb középpontja, Kölcsey. A múltakra való visszaemlékezés, elődeink viselt dolgai felett gyakori elmélkedés a szellemi kapocs, mely a jelent a múlttal összefűzi. Nem találom tehát érdektelennek, ha nagy Széchenyink által „a négy folyó közt és hármas hegy alatti paradicsomnak“ nevezett szép hazánknak fényes múlttal dicsekedhető városai egyikének eredetét, fénykorát és kiállott viszontagságait — egy tizennyolcz év előtt megjelent, de már feledékenységbe merült értekezés után — röviden ecsetelni megkísérlem. A tárgy iránti lelkesedésen kivül leginkább azon édes tudat birt ezen elhatározásra, hogy szülővárosuk múltja iránt kegyelettel viseltető tanuló ifjúságunknak kedves szolgálatot teszek. A hely, hol jelenleg Tata fekszik, az őskorban Pannoniához tartozott. Ez alatt a mostani Ausztria s Magyarország dunántúli része, azaz a nyugatra fekvő Kalenberg (Mons Cetius) hegytől le a Száva vizéig, a Száva és Duna közt fekvő tartomány értendő, melyet a Duna északról a markománok és quadoktól, keletről a szarmaták, jászok és dákoktól választott el, délről pedig a Száva különíte el Felső- Moesiától, s a hegyek (Montes Bebii) Dalmatiától. E tartományt külömböző népek, u. m. a kőlapok, latovicok, scordiscok és tauriscok lakták, kiket először a világuralomra törekvő Augustus római császár igáza le, de csak Tiberiusnak sikerült őket szorosabban Rómához kapcsolnia. Alig hódították meg a rómaiak Pannóniát, máris szép virágzásnak indult, ők a gyéren lakott pusztaságot is rövid idő alatt virágzó tartománynyá varázsolták , mindenütt erődített harci helyeket állitván, nagyobbszerü városokat emelvén s azokat hazájok összes városi fényűzésével látván el. Csalhatatlan szemmel valának képesek az új tartomány természeti adományaira ráakadni és minden létezőt a legcélszerűbb használatra kizsákmányolni, sem a gyógyforrások, sem a meleg források nem estek figyelmükön kívül. Ennek következtében számos város emelkedett a Duna mentében, úgymint: Vindobona (Bécs), Arrabona (Győr), Aquincum (Buda), Bregetium (Ó-Szőny) stb.; az utóbbiban idősb Valentin római császár halálozott meg, s hol számos Bregetium névvel kiásott régiség találtatott. A mai Szőnytől nem messze fekvő Ács falu környékén szintén sok római régiség fedeztetett már fel; többek közt egy ily felirással ellátott kőoszlop: „Columna Valentini“ és egy másik, mely Aureliának, Valentin hitvesének emlékszobra volt. Tekintve a két utolsó helyhez oly közel fekvő mostani Tata természetáldotta szépségeit, vadregényes, hideg és meleg forrásokban dúsgazdag vidékét, bátran föltehetjük, hogy a rómaiak idejében itt, hol most a város áll, telep volt, melynek neve azonban az eddig talált maradványokból ki nem vehető. Erre utalnak a város környékén talált s jelenleg is található számos római péntek, erre azon számos római császárok idejebeli latin feliratú itt-ott felásott kövek. Ily maradványok: az angol kertben egy 9 láb magas 3 láb széles szép metszéssel készített régi római kőtábla, valamint e város környékén még most is szemlélhető vízvezeték és országút nyomai, mely előbbin a tatai források vizét Bregetiumba vezették. A 8 ölnyi széles és másfél ölnyi magas töltés, melyet a néptől mai nap is római sáncnak hallottam neveztetni, Almástól nyugatra Füzitőnél félórányi hosszúságban látható. Reichard hires régiségbúvár többet mond. Véleménye szerint a tatai nagy tavat hajdan „lacus felix“nek, a mellette fekvő várost pedig „ad lacum felicem“nek nevezték el. Mily szerep jutott e városnak a rómaiak uralma alatt, az őskor homályában vész el. A római birodalom, mely a műveltség legmagasabb fokán állott, kül és belháborúk által meg