Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1891
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA. „Voor de grootsehe, even geniale als ooi'spronkelijke gedachte van’t geheel kenden geen aanmerkingen stand liouden.“ A. S. C. Wallis. Madách Imre leghíresebb művét 1860-ban fejezte be. A kézirattal soha nem tudta mit csináljon. Maga nem mert vállalkozni a kiadásra, mert addig nem lépett ki egyetlenegy sorral sem a nyilvánosság elé. Régi jó barátja, Szontágh Pál tanácsára és sürgetésére végre Arany Jánoshoz vitte a kéziratot, kérve a nagy költőt, hogy lapozza át és mondjon róla véleményt. Az eredményt tudja mindenki. 1861. szeptember 19. örömrepeső szívvel másolja le Madách, barátja számára AranyJános levelét. Arany János azt irta volt néki irodalmi fontosságú levele végén: „Fogadja leghobb üdvözletemet a gyönyörért, melyet nekem műve által okozott, a fényért, melyre költészetünket deríteni hivatva van.“ Miként Petőfi ítéletét Aranyról az idő oly fényesen igazolta, akként Arany jóslatszerű szavai is a legteljesebb mértékben valósultak meg Madáchra nézve. Mert régen vége van ugyan azon „megdöbbenő gyönyörnek, melylyel a magyar közönség megjelenésekor Madách művét fogadó; sőt a zaj, a melyet keltett, mihamar csillapodni látszék; de a nagy bölcselmi költemény hatása azért nem szűnt meg, hanem maradandónak bizonyult és az évek hosszú során át észrevétlenül bár, de nőttön nőtt, különösen azóta, a mióta 1883. szept. 23. Paulay Ede átalakításában a nemzeti színházban előadták. Ettől az időtől kezdve az „Ember tragédiája“ fokozott mértékben hódít, és pedig nemcsak itthon, hanem a külföldön is, amint azt az 1892. februáriusi hamburgi előadás és a német Madách Imre összes művei, I. XXXV.