A Természet, 1901. szeptember - 1902. augusztus (5. évfolyam, 1-23. szám)

1901-09-01 / 1. szám

,,A TERMÉSZET“ előfizetési ára mellék­­lapjával, a „HALÁSZAT ‘-tal együtt: egy évre 6 korona. Csupán a „Halászat“ egy évre 3 korona. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Budapest, II., Donáti­ utcza 7. Szerkesztik : LENDL ADOLF és *11 ,, , j i ,, r 1­1 , ,i­­ 1­1. , csikezentsimonyi és ernyesi Állattani, vadászati és halászati folyóirat, lakatos Károly at^p}­­­M. KIK. MEZŐAZDAS.Oil'^ KÖNYVTARA. SZÁM, V. ÉVFOLYAM. I. SZÁM. foss? I LELTÁPI SZÁH. 1 _.ml.. TŰNŐDÉS.­ ­ őrjöng a vezug, ha forr benn a láva S felolvad füzében a sziklák gyémántja, Ha bőszülten feldörg­­­eget-földet rázna, ц Menydörgő szavával az égre kiáltva!­­ S felhangzik mélyéből a pokol moraja, I Hogy megindul tőle az Isten haragja: Vájjon akkor szenved, valami fáj neki S a gyehennák nyelvén átkait szórja ki?! Ha forrong a tenger s morajlik a habja, Félóráit rémesen roppant indulatja, Ha fekete vizén bolygó árnyak lengnek, Rejtelmes mélyéből sikoltások kelnek S vonaglik a teste — a tajtéka ömlik, Kiszórja méhéből minden igazgyöngyit: Sír akkor a tenger, őrjöng fájdalmában, Nem lel vigasztalást Arion dalában?! Ha sóhajt az erdő, megrezdül a lombja S ingó koronáját a villám sodorja, Ha rejtelmes ölén szilaj visszhang támad, Mintha megőrjülne szivében a bánat S elbődül mélyében az erdők szelleme —­­Fekete felhőkkel lesz az égbolt tele: Mi leli az erdőt, mi bántja a lelkét, Miért ontja-zúgja rémítő keservét ?! Ha szófián a puszta, ha elhal sóhaja S nem csendül felette pacsirta szózata, Ha lefut a zengő délibáb öléről, Kicsordul a könyv virági szeméből S halvány pára lebben kifakult egére, Mint a tömjén füstje fényes oltárképre: Mi leli a pusztát, mért borul el arcza, Tengernyi virága szirmát mért hullatja?! Ha sápadt a menybolt s kifakul lilája, Verőfényben úszik nefelejts viránya, Ha hullik-hulladoz csillagékessége, Harmatkönyét ontja a fekete földre S aranyhidat épít tündérek hadának, Nyitogatja keblét sok múló virágnak, Mily érzés lehet az, ami akkor támad — Szerelem, fájdalom, amely szerte árad?! Szemem ha tévelyeg s káprázatba réved, Behúnyt szemű éjnek titkaiba mélyed És a végtelenben felragyog a csillag, a amely ép úgy elmúl, mint a hulló harmat: Hová lesz a fénye a futó csillagnak? Hol a temetője az égi hamvaknak ?!. . . Fenséges, mély titok borul a világra, Szomorúfűz lombja a múlandóságra. Lakatos Károly.

Next