A Természet, 1901. szeptember - 1902. augusztus (5. évfolyam, 1-23. szám)
1901-09-01 / 1. szám
Az égő tanya. — „A TERMÉSZET“ eredeti tárczája. — Irta: Boér Miklós. ki csak a magyar Alföld híres tanyáit ismeri, annak fogalma sincs arról, hogy milyen az erdős-bérczes vidékeknek egy-egy, az anyaközségtől távol fekvő parasztgazdasága. Egészen más a környezete, az alakja, a népe és népének jelleme. Amott a szilaj, rakonczátlan természet nyilatkozik meg mindenben és mindenütt; itt a csöndes borongás, az erdők csodás költészete. Ott eszeveszetten nyargal a süvöltő szélvész a nagy rónaság fölött s az útjába álló semmiségeket (hatalmas asztagok, kazlak, csűrök, pajták és félszerek azok különben) vad kedvteléssel kavarja fel, tépázza meg és szórja szét; itt mély bugással, nyögéssel, vergődve száll át a bérczeken, melyek méltóságos nyugalmukkal az isteni erőnek e pajzánkodását észre sem veszik. Csak a titokzatos, rejtelmes mély völgy jajdul föl olykor, ha felséges kebelébe durván markol a dühöngő orkán és villámostorok pattognak a vén sziklabérczek aczélbarna testén... És mennyi költészet, természeti bűbáj, lelket álmokba ringató ragyogás veszi körül a községtől vadonba , szakadt tanyát és az ott pásztorkodó földmívelő népet! Átöleli a zúgó nagy erdő örökös suttogásával, rejtelmesen tovaillanó testetlen árnyaival, dalos madaraival, pajzánkodó állataival. A nagy tisztás, melyen a tanya épületei úgy emelkednek, mint megannyi óriás kucsmagomba — rendetlenül szétszórva — ritkán mutat valami nagy elevenséget. A tanyai élet alkalmazkodik a környezethez : nyugodt, csendes ... Ha a hajnali szürkület szétég az erdő fölött s a fülemüle utolsó trilláit zengi a sűrű berekben, a juhakolból kiszáll az elsőnek fölébredt bárányka nyugtalan mekegése. Megérezte már-már a keletről közelgő Napisten szemsugarának varázsát. Eleven természete megunta a sötétséget; ott ólálkodik az akol szűk nyílásánál, hogy e csodálatos nagy hatalomnak sugarakban szétszűrődő testéből az első életadó falatot mohón lenyelje. Pajzán örömre gyúl s tánczra szökik apró lábaival, buta fejét pedig odanyomja az akol ajtajához, hogy kifeszítse azt sarkaiból és szaladjon, ugrándozva szökeljen az érkező, mindent éltető fény elébe... Az állatok a napsugarak misztikus zenéjére tánczolnak. Ha azoknak csodás szimfóniái nem zsonganak a légben, ha nem szívhatják magukba e titkos zene mámorát, ha meg nem részegülnek attól: elbágyadnak s aluszékonyan bandukolnak, vagy kedélytelenül álomra hullanak ... Mikor a napsugarak, mint millió és millió aranyhúr, megrezdülnek a légben, átfolynak az erdő fölött, leszűrődnek a zöld lombsátor apró nyílásain az erdő talajára, egyszerre ritmikus mozgásra ébred minden parány, az erdő egész társadalma megbomlik a pajkos jókedvtől. Lármás dalra gyújtanak a madarak, ezer tarka pillangó tánczol a színes virágokon, zümmögnek, zúgnak, pattognak a bogarak s az egész természet roppant szentegyháza egy illattal megtelt, zengő bálteremmé változik ... A tanya első eleven gyermekének fölsivalkodására a borjak válaszolnak az istállóból s egy-egy juh béget a félszer alól... A boczik keservesen nézik azt az áthidalhatatlan tért, mely elválasztja őket a tehenektől; megnyaldossák szájuk szélét, előre nyújtják buta fejüket s rábődítenek haragosan a nyugodtan kérődző anyákra . . . Hiába minden lázongás! Oda vannak lánczolva a jászol gerendájához s csak távolról csapódik át az ínycsiklandozó tej-illat feléjük. V BUDAPEST • " ' -------------------------------——— 2 — A keletről nyugatnak tartó vándorlás „törvénye“, az ember természetében gyökeredzik, hogy mindenféle jelenségben a törvényszerűséget keresi. És az a furcsa, hogy minél kevésbbé szabályszerűek holmi természeti folyamatok, annál inkább igyekszik az ész bennük szabályszerűséget fölfedezni. A legbonyolultabb valami az időjárás: össze-vissza hány minden rendet és azt küldi a nyakunkra, amit semmiképen sem vártunk és épen olyankor, mikor eszünk ágában sem volt. Márpedig épen az időjárást igyekszik szabályok közé szorítani a nép, amint a sok meteorológiai parasztregula bizonyítja. Talán épen csak azért is törvényt akar róla, mert olyan bolondos a hideg meg a meleg, az eső és aszály, a szél és szélcsönd váltakozása, mint a montekarlói játékasztalok játszmái, melyeket, miként tudva vagyon, szintén ezer éles elme foglalt már „biztosan beváló“ szisztémákba. Pedig csak az az egy bizonyos bennük, hogy a banknak okvetlenül nyernie, a publikumnak pedig veszítenie kell. Hát majdnem ilyen összevisszaságban megy az élő szervezetek, már t. i. az állatok és a növények ide-oda vándorlása, vagy talán helyesebben mondva: az élőlények ide-oda hurczoltatása a földgömbön. Mert bizony jó részüket maga az ember hurczolja szanaszét, hajón, kocsin és vasúton. A hajók és vasúti sínek ép úgy szállítják az árukat a ó világból az újba, mint az új világból az ó-világba. Ép úgy szállítanak északról dél felé, mint délről észak felé. Nagyon természetes tehát, hogy az élőlényeket is nem egyetlenegy irányban hurczolják el, hanem szanaszét a szélrózsa minden irányában. Csak egyes állatfajok évenként való rendes vándorlásának van határozott iránya: a vándormadarak nálunk őszszel délnek, tavaszszal pedig északnak tartanak. De mi ma nem ezekről a rendszeres vándorlásokról, hanem az állatfajoknak bolygónkon való szétszivárgásáról szólunk. A XIX. század első felében a természetfilozófusok már arról voltak meggyőződve, hogy az állatfajok elterjedésének határozott törvénye van, mely világtájak szerint intézkedik. Nevezetesen fölállították azt a tételt, hogy a szerves fajok csak kelet felől nyugat felé terjeszkedhetnek sikerrel. Előfordulhat ugyan ellenkező irányban való vándorlás is, de az ilyen szervezetek — az illető filozófusok szerint — kihalnak. Schleiden a negyvenes években értekezést írt erről a tárgyról és számos adatot halmozott össze, hogy ennek a törvénynek valódi voltát bebizonyítsa. Kiterjesztette még az emberi népekre is és azt mondta, hogy a népvándorlások mindig csak akkor jártak az illető népekre előnynyel, ha keletről nyugatnak tartottak. A nyugatról keletre vándorló népek ellenben nem bírtak boldogulni. Ez a hit a kelet-nyugati vándorlás egyedül boldogító voltában még ma is uralkodik a könyvekben. És épen azért tartom alkalomszerűnek, hogy vele foglalkozzunk, mivel épen néhány hó előtt is hivatkoztak rá előkelő amerikai búvárok, sőt Európában, Németországban, pályadíjas munka is jelent meg, mely fennen hirdeti, hogy a rovarfajok, melyek Európából kerülnek Amerikába, ott be !-