Természetjárás, 1957 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1957-05-01 / 1. szám

Budai tájakon Táborhegy Az óbudai hegyek közeli szép ki­rándulóhelye, a Hármashatárhegy, sokfélét megközelíthető. Menjünk most a Táborhegyen át. Nem kényel­mes út, de a legérdekesebb vala­mennyi közül. A Bécsi út és a Vörösvári út sar­kától az óbudai öreg temető mellett elhaladva csak rövid ideig követjük a piros és a sárga­­átjelzést; csak­hamar eltérünk balra s a hangula­tos Táborhegyi lépcsőn szép gyümöl­csösök között emelkedünk felfelé. Az út mentén kőmederben fut alá a táborhegyi forrás tiszta vize (1. áb­ra), mely egy közeli nagy kertben fakad. Fölérve a lépcsős út végére, a To­­ronya úton, Erdőalja úton és a Ki­rálylaki úton jó negyedóra alatt a Táborhegy meredek, sziklás letörése alá érünk. Pihenjünk egyet, mielőtt nekiindu­lunk a meredek ösvénynek. És néz­zünk jól körül, mert igen érdekes hely ez. A Táborhegyi lejtőn és a szomszédos Remetehegy alján igen gyakoriak a földcsuszamlások. A lösztakaró alatt széles rétegben he­lyezkedik itt el a kékesszürke színű kiscelli agyag, mely helyenként vé­kony, levelesen hasadó, palás kifej­lő­­désű. Ennek a felszínhez közeledő része bomlás és felázás folytán min­denütt sárgás, plasztikus, rétegezet­ten agyaggá alakult. Az agyagréteg nem engedi át a vizet, a felső réte­gek átnedvesednek s ha a lejtő alját megbolygatják, megindulnak a csu­szamlások; ezek magukkal ragadják a rajtuk keresztülvezető utakat, szét­szakítják a vízlevezető árkokat. Meg­repedeznek az épületek. Nem messze innen egy kút felső része mintegy fél méterrel lejjebb csúszott. Lent a temetőben egyik-másik sírkő kissé előrebukott. A múlt nyáron a Re­metehegyi út felső része szakadt le, ti megcsúszott föld magával sodorta az utat. A téglagyár terjeszkedő agyagbányája pedig egyre mélyeb­ben harap a hegy testébe s állandóan zavarja a rétegek egyensúlyát, Ösvényünk szerpentinezve kapasz­kodik fel a sziklák között nyíló Tá­borhegyi barlanghoz. Az üreg erősen repedezett dolomitban keletkezett. A már régóta ismeretes üreg az 1931. évi feltárás és rendezés és az ez alkalommal végzett ásatás által nyert nagyobb jelentőséget. Ekkor épült ki a bejárat előtti pompás ki­látást nyújtó terasz is és a felvezető gyalogösvény. Az ásatás folyamán számos prehisztorikus cserépedény és csonttöredék, továbbá jégkorszak­­beli emlősök jól megmaradt csontjai kerültek elő. A barlangtól szerpentinező ösvé­nyen felkapaszkodunk az oldalútra s azon jobbra fordulva, egy keresztező kis völgyelésen át villanyoszlopok mellett felmegyünk a Hármashatár­hegy fennsíkjára. Itt jobbra fordulva, a meredek hegyoldal peremét kö­vetve a Táborhegy 410 m-es pontjára jutunk. A Táborhegy voltaképpen a Hár­­mashatárhegy keleti kiszögelése. Külső oldala meredeken szakad le, belső oldalán csaknem észrevétlenül olvad a Hármashatárhegy tömegébe. Különös érdekessége lépcsős felépí­tése. A 410 m-es ponttól dél, majd délkelet felé haladva a 395 m-es ma­gassági pontnál végetér a fennsík­­szerű rész s innen leereszkedhetünk a 338 m-es középső lépcsőre (szép kilátás) s tovább egy még alacso­nyabban fekvő kis gerincnyúlványra, amellyel a hegylépcső véget ér. Ez a kis erdős, sziklás, fenyős nyúlvány (2. kép) igen szép és egészen sajátos kilátás nyílik innen befelé, a Reme­tehegy, Felsőkecskehegy és a Tábor­hegy félkörben elhelyezkedő erdős hegykoszorújára. A kis gerinc olda­lában szépen fekszik egy ház, való­ságos hegyi tanya. A kis sziklakúpról a Perényi útra bocsátkozunk le, s azon a Bécsi útra, a villamoshoz jutunk. A látnivalók­ban, érdekességekben gazdag út mindössze két-két és fél órát igényel. Pápa Miklós dr. A VÖRÖS- EMLÉKMŰNÉL Amikor felértem az egyoldali eny­he lejtésű, keleten meredek, vad sziklás oromra, eszembe jutott egy régi emlék. Közel harminc éve már, amikor Lipcsében voltam a Munkás Eszperantista világkongresszuson. Megálltam ott a hatalmas munkásott­hon, ottani nevén Népház előtt. Sze­memet megkapta a homlokzaton díszlő jelmondat, magyar értelemben és alkalmazásban „Csak azért is’’. Nem véletlenül használta a német munkásmozgalom ezt a jelszót. A bis­­marcki szocialistaellenes törvény, a 14-es világháború előtti, alatti és utáni támadás a forradalmi munkás­­mozgalom ellen, mindig a szocializ­musért harcolók sorainak erősítését, a mozgalom újjáéledését vonta ma­ga után. Itt állok hát újra az ormon, mint sok év óta minden tavaszon és né­zem az ellenforradalmi karmok ál­tal meggyalázott emlékművet. Szor­gos munkáskezek most végzik a helyreállítás utolsó simításait. Ünnepre készül a Vöröskő s a kör­nyékén minden irányból gyülekező turisták. Ritkán látott barátok, régi harcostársak ölelgetik egymást, amott a természetbarát mozgalom veteránjait veszik körül a fiatalok. Csak azért is, újból és újból eljö­vünk ide, hogy lerójjuk kegyeletün­ket a szabadságunkért elesett szovjet hősöknek, hogy kifejezzük hálánkat azok iránt, akik ismét megmentették népünket a kapitalista igától. Messze­­hangzóan hirdetjük: népünk igenis hűen kitart barátai mellett, szilárd abban az eltökéltségében, hogy fel­számolva a hibákat, a szocializmus útján halad tovább. Az ellenforradalom a turisták egy részének gondolatait megzavarta. De itt sem kérünk a horthyzmus restau­rációjából. Ellenben visszamegyünk a haladó turista mozgalom tapaszta­lataihoz, magasra emeljük a termé­szetbarát mozgalom tiszta erkölcsi és politikai célkitűzéseinek zászlaját. Mert nemcsak emlékeztünk, hanem programot beszéltünk meg, amelyet a jelenlevők élénk helyeslése emelt, mondhatni határozattá. Vezető elv­társak jelenléte biztatást nyújt, hogy a legégetőbb kérdések mihamar meg­valósulnak és akkor széles tömegek kulturális mozgalmává, testnevelő sportjává fejleszthetjük a természet­­járást. Kislány, talán tizennégy éves, he­lyezi el az ifjúság, a 84 éves alapító­tag Falk bácsi a nyomdász termé­szetbarátok, mások különböző szer­vezetek koszorúit. Megható, amikor ismeretlen turisták teszik le a hála, a megemlékezés egyszerű, de szív­ből adott kis kankalin-csokrot az emlékmű talapzatára. Kunsági Viktor Címképünk: Tavaszi barangolás a Börzsönyben (Pászthory Lóránt felv.) 2

Next