Turista, 1963 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

lyenkor, december végén, január elején — a számve­tés-tervezés időszakában — mindannyian egy kicsit visszapillantunk a múltba,, fel­mérjük mit tettünk egy év alatt, mennyi eredményes munkát vé­geztünk, mire nem jutott idő, energia, é­s egyben előre tekin­tünk ... A természetbarát szervezetek­ben is ez történt. A Magyar Testnevelési és Sport Tanácsnak a természetbarát moz­galom szervezetéről és fejleszté­séről hozott határozata nyomán az egyesületekben és osztályaik­ban, felmérésre kerültek az ed­digi munka eredményei, és a még meg nem valósított tervek. Nagy eredményekről számolhattak be e szervezetek vezetői, aktívái, akik a szakszervezetek keretében, a párt, a KISZ, az állami szervek segítségével néhány év alatt több­szörösére emelték a szervezett természetbarátok számát, s rajtuk kívül még sok tízezer dolgozó em­ber számára tették lehetővé a ki­rándulások, táborozások, utazások során az ország megismerését, a szabadidő egészséges, kultur­ált körülmények közötti eltöltését. Az év végével megszűnt egye­sületek nagyszerű eredményeit, mozgalmi tapasztalatait figyelem­­be véve pillantottak vissza a test­­nevelési és sport­tanácsok mellett működő természetbarát szövetsé­gekben is. Ezeknek nagy része már átvette és folytatja az ifjú­sági sportbizottságok, természet­­járó és táborozási bizottságainak az ifjúság természetjáró, táboro­zási tevékenységében végzett szer­vező munkáját. Egyben mindenütt előre tekin­tettek ... A természetbarátok, a szabadban élni, sportolni szerető emberek mindig bizakodva néz­nek előre, a jövő felé. 1962 utolsó heteiben sok egye­sületben tartottak értekezletet, gyűlést. Számvetés és eligazítás volt ezeken a cél. Csak örömmel lehetett megállapítani, hogy meny­nyi bizakodó felszólaló volt. Vol­tak, ha kevesen is olyanok, akik őszintén és nyíltan, féltő gonddal mondták meg: „még kissé ködös előttünk az új szervezeti jövő". S vitatkoztak a bizakodók és a fél­tők ... A többségben levők elmondták, hogy az elmúlt néhány évben meg­erősödött természetbarát mozga­lom eddig különálló szervezetei most csak jó tapasztalattal, sok­sok jól képzett aktivistával tömö­rülnek a sportegyesületekben, hogy elősegítsék a testnevelési és sportmozgalom célkitűzéseinek megvalósítását. A sportegyesületek vezetői pe­dig örömüknek adtak kifejezést, mert többségükben maguk is lát­ják, hogy az előttük álló nagy fel­adatok természetjárás nélkül meg sem oldhatók. A Magyar Szocialista Munkás Párt VIII. Kongresszusa meghatá­rozta a feladatokat. Elsősorban azzal a megállapítással, hogy ha­zánkban leraktuk a szocializmus alapjait. E megállapítás évszázados ál­mok valóraváltását, milliók remé­nyének megvalósulását, kommu­nisták és más haladó gondolko­dású emberek önfeláldozó harcá­nak eredményét jelentette. E meg­állapításából új feladatok fakad­nak a testnevelési és sportmoz­galom területén is. A szocialista társadalom építése során fokozatosan csökkenő mun­kaidő növelni fogja a testnevelési- és sportmozgalomban részt venni kívánók táborát. Az érdeklődő új tömegek számára is lehetővé kell tenni a sportolást. S az utóbbi időben egyre világosabbá vált, hogy a természetjárás különböző formái és módjai iránt nemcsak azért nagy az érdeklődés, mert a természetbarát szervezetek jó pro­paganda és szervező munkája fel­keltette azt, hanem azért is, mert itt korra és nemre való különbség nélkül mindenki egészségesen kel­lemes és hasznos körülmények kö­zött töltheti szabad idejét. A bizakodókat erősítették érve­lésükben a Magyar Testnevelési és Sport Tanács, a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa, s a Kom­munista Ifjúsági Szövetség hatá­rozatai is, amelyek hangsúlyozzák a természetbarát mozgalom, a ter­mészetjárás és táborozás fontos­ságát, munkásmozgalmi hagyomá­nyokon alapuló nagy nevelő érté­két. Erősítették őket és mindany­­nyiunkat e határozatok gondos­kodó intézkedései, mint biztosíté­kai e mozgalom továbbfejlesztésé­nek.­­ 1963. január 1-től a természet­­barát mozgalom irányítása és ve­zetése is egy kézbe került. Egysze­rűbb és hatékonyabb lesz a mun­ka, s bizonyára még eredménye­sebb. Aktívak ezrei dolgoznak a testnevelési és sporttanácsok mel­letti természetbarát szövetségek­ben és a sportegyesületek termé­szetjáró szakosztályaiban, tarso­lyukban a VIII. Kongresszus út­mutatásaival, az eddigi szerveze­tek munkája során nyert tapasz­talatokkal. Dolgoznak töretlen lelkesedéssel, nagy akarattal, mert feltétlen és nagy bizalommal van­nak a határozatok helyességét il­letően — és mert sohasem az „egyesületnek” vagy „szövetség­nek”, „osztálynak”, vagy „szakosz­tálynak” dolgoztak, munkájukkal mindig a mozgalom érdekeit szol­gálták. Még egyesek keresik az utat, a helyes eszközöket a szervezetileg új területen, de ott vannak sokan akik már végezték e munkát és segítik őket. Kéz a kézben, mint azt mozgalmunk jelvénye is áb­rázolja, több mint fél évszázada. BOLDOG ÚJÉVET! kívánunk elsősorban nekik, az egységes test­­nevelési és sportmozgalomban dolgozó természetbarát aktívák­nak és BOLDOG ÚJÉVET! a kirándu­lók, túrázók, táborozók, szikla­mászók, barlangkutatók, tájéko­zódási versenyzők tízezreinek, mindenkinek, akik a haza megis­merését tűzték célul maguk elé. BOLDOG ÚJÉVET! annak a mintegy ezer túrázónak, akik a cseretúrák keretében gyalog, vi­zen, kerékpáron, sível a baráti országokban fognak vándorolni, vagy az égbenyúló sziklafalakon jutnak majd el a többezres csú­csokra, és azoknak, akik a VIII. Nemzetközi Duna-túra során együtt eveznek majd más orszá­gok fiaival. BOLDOG ÚJÉVET! a tájékozó­dási versenyzéssel ismerkedőknek, a versenyek, bajnokságok, nem­zetközi találkozók résztvevőinek s a legjobbaknak, akik már ez év során is az 1964. évi II. Európa Bajnokságra készülnek. BOLDOG ÚJÉVET! a turista­házak dolgozóinak, akik a mozga­lomhoz szükséges szolgáltatáso­kat biztosítják. BOLDOG ÚJÉVET! a testneve­lési és sportmozgalom dolgozói­nak, a szakszervezeti szervekben, s a KISZ szervezeteiben sporttal foglalkozóknak, akikkel együtt valósítjuk meg a természetbarát mozgalom fejlesztésére hozott MTST határozatot. BOLDOG ÚJÉVET! mindenki­nek. Székely Miklós

Next