Tolnai Világlapja, 1910. október-december (10. évfolyam, 40–52. szám)

1910-10-02 / 40. szám

Tolnai Világlapja X. évfolyam. Budapest, 1910 október 2. 40. szám. SZÉPIRODALMI KÉPES HETILAP Előfizetési ára. Az összes mellékletekkel együtt negyed évre 4 kor., fél évre 8 kor. * Szerk. és kiadóhivatal: Budapest, Dohány­ u. 16. * Telefon 15—17. A Tolnai Világlapjában megjelent czikkek és képek utánnyomása tilos. A hét eseményeiből A Tolnai Világlapja jutalomdija.'] Vitális­­ Imrét, a hírhedtté vált bihari haramiát éjjel-nappal üldözte három vármegye csendőrsége. Itt is, ott is felbukkant a veszedelmes rablógyilkos, veszélyeztetve a tanyák lakóit s az országutak utasait. Ennek a haramiának az elfogatását közbiztonsági szem­pontból annyira közérdekűnek tartotta a Tolnai Világlapja, hogy a múlt héten ötszáz korona jutalom­díjat tűzött ki Vitális Imre elfogatására. Ezt az össze­get a nagyváradi kir. ügyészségnek megküldöttük azzal, hogy azt utalja ki annak a bátor embernek, a­ki a közveszélyes haramiát kézrekeríti. A Tolnai Világlapjának jutalomdíja még jobban serkentette derék csendőreinket s mint lapunk zártakor értesü­lünk a veszedelmes embert szombaton délután Be­rettyó-Szent-Mártonban, a­hol elrejtőzött — a nyo­mozó csendőrök rátaláltak. A haramia nem adta meg magát, rálőtt a csendőrökre, s egyikét súlyosan megsebesítette. Mikor a csendőrök látták, hogy élve nem keríthetik hatalmukba a haramiát, agyonlőtték. Vitalis kinyomozását nagyban elősegítette a Tolnai Világlapjának kitűzött jutalomdíja. Gratulálunk azok­nak, akik az általunk kitűzött 500 koronát megkapták. Vilmos császár Bécsben. II. Vilmos, a német birodalom »imperator rex«-e, a belyei vadászatok befejezése után egyenesen ő Fel­sége, I. Ferencz József látogatására utazott, majd pedig Bécs városát tüntette ki azzal, hogy ellátoga­tott az ottani városházára. A német császárt ural­kodónk kitüntető szívélyességgel fogadta és vendégeül A német császár bécsi látogatása. I. Ferencz József a hetzendorfi pályaudvaron üdvözli II. Vilmos német császárt, a­ki a bellyei vadászatok befejezése után Frigyes főherczeg magyarországi vadászterületéről egyenesen ő Felsége látogatására utazott. (Bécsi fényképészünk felvétele.)

Next