Tolnai Világlapja, 1926. január-március (26. évfolyam, 1–13. szám)

1926-03-17 / 12. szám

20 Tolnai Vila vagy részvényhamisítást, noha ez sokkal nagyobb károkat okozott az utóbbi években. Bécsben nemrég kezdték meg egy nagy részvény­falsum bűnpörét; vádlottai több mint hatszázezer nagyértékű részvényt dotítak, azaz: inkább csúsztattak piacra s egész csomó pesti embert is becsaptak. Ez sem új módszer. N. Antal, aki tekintélyes dunántúli családból szár­mazik, már a nyolcvanas években hosszú időn át hamisított záloglevelet és többszázezer aranykorona kárt okozott a Földhitelintézetnek. Hitel­levelet gyártott Krauthaut Antal, aki 1896-ban halt meg a börtönben. Csalók és hamisítók rekordját ná­dunk eddig Horváth Menyus tartja, aki, mint főmérnök szerepelt és Apponyi téri fészkéből Európa min­den részébe kiruccant, hogy sokmil­liós jóvalutájú hamisításokat köves­sen el. Nagyszámú csapat élén dolgo­zott és csehkoronát éppúgy hamisított, mint Lap lata bankcsekket. Sugár nevű cinkosát Dél-Amerikába is át­küldte, hogy ott csekk-könyvet szerez­zen kisebb elhelyezés útján és elő­készítse a nagyarányú manővert, amely több bécsi és milánói pénzin­tézetnek jelentős kárt okozott. Menyust Génuában csípték el, de megszökött és 18 újabb csalást hajtott végre, míg aztán újra le tudták fogni. Dollár és dinár. Sokáig azt hitték, hogy a dollárt legnehezebb hamisítani, továbbá az Amerikában készült húszdinárost. A futóuccai Ripper-féle kosárfonó gyár­ban aztán a falbaépült titkos kamrá­ban találtak olyan fölszerelést, mely­lyel a gyáros fia és hat bűntársa jól­sikerült ötdollárost készített és helye­zett el. A Nagymező ucca 20 szám alatt fog­ták el Szabó István félkezű nyomdászt és négy bűntársát, akik Reisner raj­zoló vezetésével dinárt nyomtak kitű­nően fölszerelt gépen. A kémtiszt mint rajzolóművész. Dé mind ennél sokkal különb volt a hamisbankjegyek ama sorozata, amelyet. Reiss János készített a hír­hedtté vált zugligeti villában. Ez az osztrák katonatiszt még a háború alatt kezdte a német és magyar ezresek ha­misítását. Ismert kitűnő térképrajzoló volt; de mégsem akarták elhinni, hogy olyan remekül tud egymaga bankót gyártani. Előttünk rajzolta meg aztán a bankó egy részét, csakugyan impozáns tökéletességgel. „Bizalmas" értesítés tiltotta meg a napilapoknak, hogy egyetlen sort kö­zöljenek a Reiss-féle hamisításról. Nem is csoda: kiderült, hogy Reiss egyúttal „Kundschafter" volt és mint hivatalos kém könnyen át tudta csempészni a határokon hamisban­kóit. A többi közt Pflanzer-Baltin had­seregparancsnok poggyásza közt csempészte albán, majd török földre a saját bankjegyeit. Reiss találta ki először, hogy az amerikai bankópapíron, amely anya­gába kevert vékony selyemszálakkal „vált utánozhatatlanná", hogyan kell beledolgozni „házilag" a selyemszála­kat. Azóta próbál az Uuio intaglio­nyomással védekezni, amelynél a rajz, sőt írás finoman kidomborul s árnyékot vet, de mikor a hamisító fényképezi, az ő rajza nem árnyékos, hanem elmosódott. Mindenütt hamisítanak. Tömérdek volt nálunk egyidőben a hamis dollár és font. Németországból hozták ide az első példányokat és a hamisítás módszereit. Liebermann bünügyi komisszárius a berlini nagy pénzhamisító-osztály főnöke már 1921-ben többszáz „háború utáni" ha­misítványt mutatott nekem az Ále­xanderplatz vörös palotájában. És azóta különösen tíz- és húszfontosat, 25—60—100 és 200 hollandforintosat, továbbá dollárokat hamisítottak Né­metországban, ahol .megdöbbentően sok a titkos nyomdák száma. De Franciaországban is épp elég líra és brazíliai milreisz-bankó, to­vábbá húszfontos készült. Három ele­gáns csaló, mint Brazília diplomáciai küldöttsége rendelt Párizsban nagy­értékű, többnyire ötszázmilreis-es „mintabankjegyeket" és a leleplezé­sen nem okult a világ és pár hónap­pal később ugyancsak ál-hivatalos személyek csináltattak Londonban sok bankót a portugál nemzeti bank számára. Budapesten is próbáltak nemrég egy jóhírü nyomdában hollandi bank­jegyet csináltatni, de a kísérlet meg­hiúsult. Mikor öreg barátommal, dr. Moo­reval összetalálkoztam, feketében volt és cilinderben. — Mit jelentsen ez, öreg? — kér­deztem megütközve a szokatlan lát­ványon. — Serive Kate temetéséről jövök — mondta ő. — Nem ismerted az okos Katet? — Sohse hallottam felőle. — Még az esküvőjéről sem? — Nem ... nem! — Akkor vacsorázz velem, elme­sélem majd. Éppen neked való his­tória. — Kate tejhordólány volt, amikor Priesthillék megfogadták szolgáló­nak. Erős, szép leány volt, rózsás arcú, fekete szemű és örökké mo­solyra vagy nótára álló szájú. Priest­hillék ellenben savanyú, magukba zárkózott emberek voltak. A fiatal Serive Jack borjút vásá­rolt Priesthilléktől és akkor ismerte meg Katet. Mikor megérkezett a szomszédos városból, ahol édesanyjával lakott, nem volt otthon Priesthill. Kate azon­ban rámosolygott és azt mondta, vár­ja meg a gazdát, mingyárt visszajön. t^ •» f •• •• f «« r» Különös esküvő — Hová való vagy? — kérdezte Jack. — Azt mondják, a petrezselyem­ágyból bújtam elő, vagy a piszke­bokorból — felelte a leány. Jack nagyot nevetett ezen a bo­londos feleleten. — Hol az a piszkebokor, te? — Hát a kertünkben. ­— Hát a kertetek hol van? — East-Warleyban. — Miért jöttél el hazulról? — Oh, nagyon jó helyem van — felelte Kate. — Kedves emberek a gazdáim, van mit enni, inni. De ne mondja el senkinek, mert akkor min­den leány ide akar majd jönni szol­gálni. Jack újra nevetett. — No, hallod — mondta, — most ballom először, hogy kedves ember az öreg Priesthill. Jársz-e a tem­plomba? — Vasárnap délután csak eljutok néha. Maga jár? — Ezentúl járni fogok. Ha te is ott leszel, majd látjuk egymást. — Én nem szoktam nézelődni a templomban — felelte sértődötten Kate. Irta Orme Agnus Csakhamar így szólt Jack otthon az anyjához: — Még nem is ismered őt, anyám. — Nem is akarom ismerni — fe­lelte az özvegy. — Sohasem egyez­ném bele, hogy a fiam egy favágó leányát vegye el. . — Pedig csakis a Kate lesz a fele­ségem. — Akkor nem ismerlek fiamnak többé. Szegények lesztek. — Az apám végrendeletét nem másíthatod meg — mondta Jack. — Míg élek ... minden az enyém. —- De aztán reám száll az apám földje. Délután eljött a két nagybátyja is, hogy a makacs fiút észretérítse. De hiába volt minden. Másnap elment az özvegy Priest­hillékhez. Kate nyitotta ki neki a kaput. — Te vagy a Kate? — kérdezte bizalmatlanul. — Az a nevem — felelte a leány, ö is tudta, hogy ki a látogató. — Beszélni akarok veled. — Tessék bejönni. — Köszönöm. Itt is elmondhatom, ami mondani valóm van. Azért jöt-

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents