Tükör, 1966. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)

1966-04-05 / 14. szám

LEVELEK A COLUMBIAI PARTIZÁNOK FŐHADISZÁLLASÁN (Megjelent az 1965. évi 51. számban) Ezzel a címmel jelent meg két kép a Világ-Tükörben, majd a magyarázó szöveg így kezdődik: »A közép­amerikai Columbiában ...« A képek minden bizonnyal Kolumbiában készültek, az viszont nem Közép, hanem Dél-Amerikában van! (Van Columbia is, Kanada egyik tartománya!) Egyébként úgy látszik, a sajtónak, a rádiónak, s en­nek következményeképpen a közvéleménynek is kissé istenháta mögötti Latin- Amerika, s általában a spanyol és a portugál nyelvterület, mert néha megdöbbentő tévedésekről tanúskodik egy-egy cikk. Pedig több figyelmet érde­melne ez a földrész. Jelen­tősége sokkal nagyobb — és egyre növekszik! —. JÉGKORONG FELSŐFOKON (Megjelent a 12. számban) Zágrábi mérkőzéseink is­mét kiábrándítóan végződ­tek. A csapat teljes mér­tékben csődöt mondott. A mérkőzéseken az egyéni és összteljesítmény az itthonit meg sem közelítette. A küzdőszellem egy-két ki­vétellel kritikám aluli, egyet­len játékos sem dicsérhető teljes mértékben. Ebben a csapatban nincs olyan ge­rinc, mely méltóképpen képviselné a nemzeti színe­ket, és — segítve az edző munkáját — a csapaton belül próbáljon rendet tar­tani és jó kollektív szelle­met kialakítani. A csapat­munka gyenge, az összjáték akadozik, a küzdőszellem lagymatag és az eredmény negatív. A VB-nek ez a legnagyobb tanulsága, melyet a veze­tőknek látniuk kellett vol­na már régen. Sajnos, a szakmai vezetők nem áll­nak hivatásuk magaslatán, és ezt a csapat tagjai ki­használják. Az előírt edzé­seket ímmel-ámmal végez­ték. 25 év tapasztalata alapján állítom, hogy a je­lenlegi csapat 50%-a nem érdemli meg a válogatott­ságot, mert számukra a kül­földi mérkőzéseken nem a győzelemért való harc az első. Ez így igaz. Igen elgondolkoztató Roz­­gonyi esete. Tehetséges já­tékos, a csapat erőssége volt az elmúlt években, az idén viszont meg sem kö­zelíti régi formáját. A kö­zelmúltban az egyesülete fegyelmi eljárást indított ellene a túrán tanúsított magatartása miatt. Lehetne más­okkal is ma­gyarázni a gyenge ered-ITlPnv* *' '*| '•'v, mint amennyit nálunk tu­lajdonítanak neki. Ha jól meggondoljuk, a spanyolon kívül nemigen mondhatjuk el még egy nyelvről, hogy húsz országban több mint 100 millió ember beszéli anyanyelvként. PÁL JÁNOS Budapest★ A szerkesztőség megjegy­­zése: Kolumbia (Colum­­bia-Republica de Colom­bia) Dél-Amerikában van, észrevétele tehát jogos. Má­sik megállapítása, hogy »Columbia Kanada egyik tartománya­« — azonban nem pontos.* Columbia az Egyesült Államokban van, az ország keleti részén, a Potomac folyó mellett. Ész­revételét köszönjük, ahogy a játékosok egymás­sal beszélnek a pályán be­lül és kívül, az bajtársias­­nak távolról sem nevez­hető. A játékosoknak az edzővel való kapcsolata is rossz. Ennek viszont nem a játé­kosok az okai, hanem az edző. Rajkai edző nem pe­dagógus, és kapcsolata a fiúkkal nem megfelelő. Mi a teendő, hogy a csapat végre fejlődésnek indul­jon? 1. A csapat mielőbbi át­szervezése. Azok a játéko­sok kerüljenek a keretbe, akik minden szempontból megfelelőek és hajlandók a legerősebb edzéseket végez­ni, a mérkőzéseken pedig — tekintet nélkül arra, hogy bajnoki, kupa vagy nemzetközi mérkőzés — teljes erőbedobással ját­szani. 2. A játékrendszer kialakí­tása. A magyar csapatnak nincs játékrendszere, stílu­sa. A játékosok nem »lát­nak« a pályán, nincs folya­matos összjáték. Sok az egyénieskedés, az öncélú játék. 3. Kondicionális hibák meg­szüntetése. A fizikai előfel­tételek szerint a magyar csapat »könnyűsúlyú«. Az átlagos súly 60—75 kg, és ez nemzetközi mérkőzése­ken legalább olyan hát­rány, mint a gyenge tech­nika. A másik kondicioná­lis hiba, hogy csak 30 per­cet bír a csapatunk. Erre is tanulságos a zágrábi mérkőzés-sorozat, amelyen a III. harmadban rendsze­rint negatív eredményt ér­tünk el. 4. Program összeállítás. Az "­ér■»ízlés nem volt ■’''•tábor ezáltal ellenkező hatást ért el, mint kellett volna. A táborhely megválasztása sem volt szerencsés, mert már évek óta megszokott, tehát unalmas. Jó lenne Hová tűnt az a rengeteg érték, amelyet a nácik a különböző országokban le­gyilkolt embermillióktól el­raboltak? Adolf Eichmann, mielőtt kivégezték volna Izraelben, cellájában részle­tes beszámolót írt a bűntet­teiről. Az továbbra is titok, hogy a halálgyárak áldoza­taitól elrabolt értékeket ho­vá rejtette. 1945 tavaszán a Bad Sal­zungen melletti Merker fa­luba éjszaka, 24 zárt va­gonból álló titokzatos sze­relvény érkezett. A vonat­ról SS-tisztek ugráltak le, még a vasutasok sem kö­zelíthették meg a vonatot. A sötétség leple alatt kezd­tek rakodni. A szállítmány végcéljaként a Kaiseroda káli­művet jelölték ki, nem messze a legfontosabb náci vezetők föld alatti mene­dékhelyétől. A hitleristák­ itt akartak elrejtőzni a há­ború végső szakaszában. Azt remélték, hogy a Hit­­ler-ellenes koalíció országai között ellentétek keletkez­nek, és különbékét köthet­nek az Egyesült Államok­kal és Angliával, a Szov­jetunió elleni háborút pe­dig folytatják. Spekuláció­jukban jelentős szerepet játszott volna a rablott arany. Terveik szerint csak 40 kilométer távolság lett volna Hitler föld alatti pa­rancsnoki állása és a mer­ken rejtekhely között. A kincsek elrejtésének tervét az SS parancsnoksága és a Birodalmi Bank igazgatósá­ga közösen dolgozta ki. Mindez titokban történt. A rejtekhely építéséről mind­össze az SS­ vezetője külön­leges osztaga, Emil Puhl, a Birodalmi Bank alelnöke és egy koncentrációs tábor ha­lál­különítménye tudott. A kiszemelt kényszermunká­sokat a springeni kálibá­nyában szállásolták el. Jo­seph Arturjanz, egykori fo­goly így írja­­le az akkori munkakörülményeket: »A szállító hasban szorosan összezsúfolva, 15—20 ember szállt le a mélybe. Odalent nem tudtuk, hogy nappal van, vagy éjszaka. A koszt nagyon rossz volt, gyakran büdös. Többnyire káposzta és marharépa. Mindannyian barnák voltunk, mintha ru­hánkat rozsda lepte volna. Sok fogolynak voltak kény­szerképzetei. Kálit ettek. Sokan pusztultak el, mert a veséjük felmondta a szol­gálatot.« Az SS az idehur­colt foglyokat szabadságolt hulláknak tekintette. A kényszermunkásokat, mi­közös edzést tartani a szov­jet jégkorongozókkal. MOLNÁR TIBOR volt hetvenötszörös válogatott Bp., VI., Népköztársaság u. 8. után elvégezték a rájuk kényszerített feladatot, szisztematikusan kivégez­ték. Mindössze háromnak sikerült életben maradnia és megszöknie. Talán hosz­­szú ideig a föld alatt ma­radtak volna az értékes aranyrudak, ha a három fo­goly nem beszél az óriási kincsről az előnyomuló 3. amerikai hadseregnek. Ez már 1945 áprilisában tör­tént. George S. Patton tábornok ekkor ezt jegyezte fel nap­lójába: »Telefonon közöl­ték, hogy a 90. hadosztály Merkelben nagy mennyisé­gű aranyat talált. Ez meg­erősítette Sibert tábornok feltevését, aki ebben a tér­ségben gyanította a német főhadiszállást.­ Patton tá­bornok szerette volna titok­ban tartani ezt az eseményt, de elkésett, mert a 90. had­osztály parancsnoksága to­vább adta az arany­ felfe­dezésének a hírét. Az ame­rikaiak 4500 aranyrudat ta­láltak a föld alatt, az érté­két először 57 millió dollár­ra becsülték. Ezek a szá­mok még Eisenhower tá­bornokot is elkápráztatták, aki ragaszkodott, hogy ő személyesen is helyszíni szemlét tartson. 1945. ápri­lis tizenkettedikén érkezett Merkelbe a főparancsnok, Patton és Bradley társasá­gában. Eisenhower tábor­nok emlékirataiban így szá­mol be élményeiről: »Elő­ször ládákat pillantottunk meg, tele mindenfajta, kö­­tegbe osztályozott pénzzel, sok volt közöttük a dollár és a font. Egy másik csar­nokban aranyrudak halmo­zódtak. Szakértőink véle­ménye szerint 250 millió dollár értékben.­ Az ame­rikaiak az aranyat később elszállították Merkelből Majna-Frankfurt irányába, majd állítólag Rotterdam­ban hajóra rakták. Ez ne­hezen ellenőrizhető. Egy azonban bizonyos: az ame­rikaiak nem jelentették be Eichmann és H­immler rab­lott kincseit a Brüsszelben működő nemzetközi bi­zottságnak, amely a Német­országban zsákmányolt arany összegyűjtésével fog­lalkozott. Emil Puhl, a Reichsbank SS-aranytartalékainak ke­zelője is a nürnbergi bíró­ság elé került. A per után mindössze egy esztendeig volt börtönben, mert az amerikaiak a bonni kor­mány kérésére szabadon engedték. F. L. Bp., VII. Síp utca NÜRNBERG HÚSZ ÉV MÚLTÁN (Megjelent a 10., 11., 12., 13. számban) KÉPES POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: BOGNÁR KÁROLY H. FŐSZERKESZTŐ: KOVÁCS JUDIT MŰVÉSZETI SZERKESZTŐ: PELBÁRT OSZKÁR OLVASÓ SZERKESZTŐ: ZÁGONI FERENC HAZAI TUDÓSÍTÁSOK: BALOG JÁNOS KÜLFÖLDI RIPORTÁZS: TARJÁN IMRE KULTURÁLIS ÉLET: VÁRKONYI ISTVÁN FOTOFŐMUNKATÁRS: REISMANN JÁNOS FŐMUNKATÁRS: MAJOR OTTÓ KARIKATÚRA: KAJÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIK­. GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 137-660 POSTAFIÓK: BUDAPEST 8, PF 6. KIADJA: A HÍRLAPKIADÓ vállalat FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A POSTA KÖZPONTI HÍRLAP IRODA ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 16,— FORINT NEGYEDÉVRE 48,— FORINT EGY ÉVRE 192,— FORINT ELŐFIZETHETŐ MINDEN POSTAHIVATALBAN ÉS A KÉZBESÍTŐKNÉL 65311» ATHENAEUM NYOMDA ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁSA FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA IGAZGATÓ INDEX 25817 A címlapon: Fiatalok a Duna-parton. Talán épp annyi évesek, mint szabadságunk és szép új rendünk Fotó: Friedmann Endre, MTI A hátlapon: Tordy Géza színművész, aki 28 éves, és már tíz esztendeje van színpadon. (Riport a 25. oldalon) Fotó: Keleti Éva, MTI

Next