Tündérvásár, 1926 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
Kérve kérünk égi Atyánk Viseli híven gondot reánk Ebben az új esztendőben , tarts meg minket jóerőben! Adjál nekünk egészséget, Ruhát is, meg eleséget, Friss felfogást, leckekedvet, A „bizi“-be csupa „egy“heti Nyáron vidám vakációt Télire meg finom, friss hót Őszre gazdag, jó szüretet Tavaszra szép virágkertet. Engedjed, hogy apánk, anyánk joggal büszkék legyenek ránk v Szégyenkeznünk sohse kelljen :S egy hazugság se terheljen Aki ismer mind, szeressen Még a nap is ránk nevessen! rí» •• •• •• ! leli oromok ./ Megérkezett vén tél apó öt kiséri dér, fagy és hó Az ablakban a jégvirág Fehér szint ölt künn a világ. De a gyerekízt nem bánja Készen várja már a szánja Befagyott a patak szépen Korcsolyázhat sima jégen. Ha este, mikor lefeküdtök, nem tudtok mindjárt aludni, gyerekek és sokáig nézegetitek a fehér falat ágyatok fölött, látjátok úgy-e bár, miként emelkednek lassan-lassan fel a kék hegyek a fehér falon? Kicsiny dombok, magas sziklák, óriás hegycsoportok, mind egymás fölött, egymás mellett. Milyen szépek ezek a hullámzó hegyek, vígy-e bár? Tudjátok meg, hogy ezeken a mozgó kék hegyeken s a falon túl, messze messze túl van a Jégkirály országa. A Jégkirály országában minden fehér. Ott hóemberek élnek és el nem olvadnak, kristályházakban laknak és jégcsapok vannak. A Jégkirály fehér her, melin -palástot visel, csillogó színes trónon ül A fehér hómezőkön jégvirágok nyílnak, s se gyümölcsfákon hógolyó-gyümölcsök függenek. A mezők és kertek felett szállingóznak, röpködnek a fehér hólepkék, kicsiny pillék és csillagalakú nagy pillangók, hófehér szárnyakkal, gyémánt csillogással világítva a hold fényében. A Jégkirály országában csupán a fehér lepkék nem voltak megelégedve. Ők egyszer, Valamiképpen, Isten tudja kitől, hogyan, talán egy kósza szellőtől hallottak valamit a nagy, messzi, távoli országokról, hol egész más világ van, mint itt... Addig, addig tűnődtek ezen, addig-addig tanácskoztak, mígvégre egy követséget indítottak a királyhoz, s megkérték őt, engedje meg, hogy ellátogathassanak azokba a távoli országokba. — Balgák — mondta nekik a király. — Nem tudjátok, hogy mit akartok! Ott tavasszal a nap meleg sugaraitól el kell olvadnotok — meghaltok! És ott nem repdeshettek szabadon erre-arra. Ha lehulltok a földre, ott maradtok s fehér szárnyaitok egymásra fagynak! De a lepkék nem hallgattak reá s csak kérték tovább: — Óh uram király, bocsáss el minket! Megharagudott erre az öreg király. — Hát menjetek el, bánom is én! De aki egyszer elmegy, bárhogyan kívánja, többé vissza nem jöhet! ... És mikor eljön a tél, sűrű fehér felhőkbe gömörödve indulnak útnak a Jégkirály országából a lepkék. Megállapodnak a városok, az utak, mezők és hegyek felett s lassú lélegzéssel szállanak alá. Hej, hogy örvendeznek a gyermekek, mikor meglátják az első téli lepkéket! — Hull a hó! L ... a hó! — kiáltozzák vígan és nem tudják, hogy ezek pillangók a Jégkirály országából, akik elindultak világot látni. De szegények ugyan rosszul járnak, — úgy, ahogy a Jégkirály megjövendölte nekik. Szárnyaik megfagynak s lehullva a földre, mozdulatlanul kell tűrniök, hogy az emberek reájuk tapossanak. Egyetlen örömük, ha a gyermekek hóembereket csinálnak belőlük. Ilyenkor visszaképzelik magukat a Jégkirály boldog országába. Egyszer a gyermekek egy nagy-nagy hóembert csináltak az udvaron. Két lába is volt neki és két karja, szeme is volt szénből s szája piros szalagdarabkából. Szóval tökéletes volt, majdhogy meg nem szólalt. A gyermekek körülugráltak s gyönyörködtek benne. — Hiszen ez egy igazi ember! Irta: Tutsek Anna Újévi fohász