Tündérvásár, 1926 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-03 / 1. szám

Kérve kérünk égi Atyánk Viseli híven gondot reánk Ebben az új esztendőben , tarts meg minket jóerőben! Adjál nekünk egészséget, Ruhát is, meg eleséget, Friss felfogást, leckekedvet, A „bizi“-be csupa „egy“heti Nyáron vidám vakációt Télire meg finom, friss hót Őszre gazdag, jó szüretet Tavaszra szép virágkertet. Engedjed, hogy apánk, anyánk joggal büszkék legyenek ránk v Szégyenkeznünk sohse kelljen :S egy hazugság se terheljen Aki ismer mind, szeressen Még a nap is ránk nevessen! rí» •• •• •• ! leli oromok ./ Megérkezett vén tél apó öt kiséri dér, fagy és hó Az ablakban a jégvirág Fehér szint ölt künn a világ. De a gyerek­­ízt nem bánja Készen várja már a szánja Befagyott a patak szépen Korcsolyázhat sima jégen. Ha este, mikor lefeküdtök, nem tudtok mindjárt aludni, gyerekek és sokáig nézegetitek a fehér falat ágyatok fölött, lát­játok úgy-e bár, miként emel­kednek lassan-lassan fel a kék hegyek a fehér falon? Kicsiny dombok, magas szik­lák, óriás hegycsoportok, mind egymás fölött, egymás mellett. Milyen szépek ezek a hullámzó hegyek, vígy-e bár? Tudjátok meg, hogy ezeken a mozgó kék hegyeken s a falon túl, messze messze túl van a Jégkirály országa. A Jégkirály országában min­den fehér. Ott hóemberek élnek és el nem olvadnak, kristályhá­zakban laknak és jégcsapok vannak. A Jégkirály feh­ér her­­, melin -palástot visel, csillogó színes trónon ül A fehér hómezőkön jégvirá­gok nyílnak, s se gyümölcsfákon hógolyó-gyümölcsök függenek. A mezők és kertek felett szállin­góznak, röpködnek a fehér hó­lepkék, kicsiny pillék és csillag­­alakú nagy pillangók, hófehér szárnyakkal, gyémánt csillogás­sal világítva a hold fényében. A Jégki­rály országában csu­pán a fehér lepkék nem vol­tak megelégedve. Ők egyszer, Valamiképpen, Isten tudja kitől, hogyan, talán egy kósza szellő­től hallottak valamit a nagy, messzi, távoli országokról, hol egész más világ van, mint itt... Addig, addig tűnődtek ezen, addig-addig tanácskoztak, míg­­végre egy követséget indítottak a királyhoz, s megkérték őt, en­gedje meg, hogy ellátogathassa­nak azokba a távoli országokba. — Balgák — mondta nekik a király. — Nem tudjátok, hogy mit akartok! Ott tavasszal a nap meleg sugaraitól el kell ol­vadnotok — meghaltok! És ott nem repdeshettek szabadon erre-arra. Ha lehulltok a földre, ott maradtok s fehér szárnyai­tok egymásra fagynak! De a lepkék nem hallgattak reá s csak kérték tovább: — Óh uram király, bocsáss el minket! Megharagudott erre az öreg király. — Hát menjetek el, bánom is én! De aki egyszer elmegy, bár­hogyan kívánja, többé vissza nem jöhet! ... És mikor eljön a tél, sűrű fehér felhőkbe gömö­­rödve indulnak útnak a Jégki­rály országából a lepkék. Meg­állapodnak a városok, az utak, mezők és hegyek felett s lassú lélegzéssel szállanak alá. Hej, hogy örvendeznek a gyermekek, mikor meglátják az első téli lepkéket! — Hull a hó! L ...­ a hó! — kiáltozzák vígan és nem tudják, hogy ezek pillangók a Jégkirály országából, akik elindultak vilá­got látni. De szegények ugyan rosszul járnak, — úgy, ahogy a Jégki­rály megjövendölte nekik. Szár­nyaik megfagynak s lehullva a földre, mozdulatlanul kell tűr­­niök, hogy az emberek reájuk tapossanak. Egyetlen örömük, ha a gyermekek hóembereket csinálnak belőlük. Ilyenkor visszaképzelik magukat a Jég­király boldog országába. Egyszer a gyermekek egy nagy-nagy hóembert csináltak az udvaron. Két lába is volt neki és két karja, szeme is volt szénből s szája piros szalagda­rabkából. Szóval tökéletes volt, majdhogy meg nem szólalt. A gyermekek körülugráltak s gyönyörködtek benne. — Hiszen ez egy igazi ember! Irta: Tutsek Anna Újévi fohász

Next