Turul 1951–1992 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

Kubinyi András: A TURUL újraindítása elé

A TURUL ÚJRAINDULÁSA ELÉ A magyar történettudomány a múlt század végétől e század közepéig két vezető folyóiratot ismert, a Szá­zadokat, a Magyar Történelmi Társulat, és a Turult, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönyét. Nyilvánvaló, hogy a két folyóirat profilja elvált egy­mástól. Magam, Szentpétery Imre utolsó tanítványaként arra emlékszem, hogy talán többet forgattam a Turult, mint a Századokat, és reménykedve vártuk, hogy meg­jelenik-e az új szám és mi lesz abban. 1950-ben való­ban meg is jelent A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye összevont, 61-64 (1947-1950) fü­zete. Az alcímből alakult az új főcím, mert a hatóságok a „Turul" nevet nem engedélyezték. Ez azonban utolsó szám volt, mert a „Hergent" (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot) feloszlatták, és közlönyét is megszüntették. A szellemi analfabétizmusban szenvedő akkori ille­tékesek először a folyóirat címét, a Turult vették gya­núba. Voltak annyira műveletlenek, hogy összekever­ték a húszas évek ismert szélsőjobboldali ifjúsági szö­vetségével, pedig a kettőnek egymáshoz semmi köze sem volt. A Turul cím keletkezése összefügg a Társa­ság és közlönye alapításával. Radvánszky Béla báró és alapító társai előtt mintaként az osztrák „Adler" folyó­irat lebegett, amelynek alcíme: Organ des heraldisch­genealogischen Vereines „Adler" volt akkor. Mivel a Monarchia másik felének hasonló jellegű társasága cí­mül a sast választotta, Radvánszkyék a Turul madárra gondoltak. A magyar társaság 1883-ban alakult, és már kezdet­től nem csupán a heraldika és a genealógia, hanem va­lamennyi történelmi segédtudomány művelését tűzte ki céljául. A Turul első kötete ugyancsak 1883-ban jelent meg. Profilját az alapító elnök, Radvánszky báró hatá­rozta meg igen tanulságos előszavában. A rövid szöveg első fele állást foglal a kritikátlan történetkutatással szemben, igaz, óv a hiperkritika veszélyeitől is. A to­vábbiakban a kritikátlan genealógusokra hoz néhány példát. Igen röviden utal a többi segédtudomány fon­tosságára. Elgondolkoztató szavakkal fejezi be: „A nemzetet csak látszólag alkotják az élő nemzedékek, valóságban tagjai annak az elhaltak is, mert a letűnt nemzedékeknek nagy a befolyásuk az élőkre... Sok nemzedék alkotta fokozatosan mai kultúréletünket..." Radvánszky - aki háromkötetes Magyar családélet és háztartás c. művében először mutatott rá a minden­napi élet kutatásának fontosságára -, úgy látszik első­sorban a hiteles genealógiát akarta folyóiratában elhe­lyezni. Felismerte azt is, hogy nem elég egy család le­származását tisztázni, birtokviszonyaikat is fel kell tár­ni. Mindezzel viszont az utódok is megérthetik saját magukat. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a genealógia túlzott kiemelése a bevezetőben - amit különben maga a folyóirat nem tükröz - Radvánszky őszinte elképze­lése volt-e, vagy ezzel további céljai voltak. A múlt század végén élt ugyanis Magyarországon egy elég széles, többségében jogi végzettségű földbir­tokos arisztokrata és dzsentri réteg, amelyet nem csak érdekelt a történelem, és ezen belül főleg saját családja és környezete múltja, de hajlandó volt ezek kutatására időt és pénzt áldozni. Nem kevesen közülük történeti szempontból autodidakta létükre kitűnő, nemzetközileg is elismert tudósok lettek. Radvánszky maga is ebbe a körbe tartozott, így elképzelhető, hogy Radvánszky és alapítótársai ezt a réteget célozták meg olvasóként, és részben íróként is. A sokkal inkább szakképzettséget igénylő diplomatika (oklevéltan), noha az egyik leg­fontosabb történeti segédtudomány, ezt a réteget nyil- Turul LXV. 1951-1992

Next