Turul 2008 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Székely György: Gertrud királyné, Szent Erzsébet anyja (Egy politikai gyilkosság és elhúzódó megtorlása)

1 GERTRUD KIRÁLYNÉ, SZENT ERZSÉBET ANYJA (egy politikai gyilkosság és elhúzódó megtorlása) A 13. század első felének magyar története - mind az uralkodóház családtörténete, mind a nagyúri nemzetségek szereplőinek korrendje tekintetében - számos nemzedékrendi kérdést vet fel. Gertrud 1185 körül született. Szent Erzsé­bet anyja küzdelmes időkben érkezett magyar földre, ahol őshonos magyar úri nemzetségek­ből eredő nagyurak hatalmi csoportulásokba tömörültek, de latinnak mondott jövevényekkel is találkozhatott. A magyarok pedig őt és né­metajkú kísérőit merániaknak tekintették. En­nek az 1200 körüli megoszlásnak a tényezője volt, hogy Imre király házasságot kötött Aragó­niai Konstanciával, András herceg pedig az An­dechs-Meráni Gertrudot vette feleségül. Kézai munkájából tudjuk, hogy Konstancia királyné magával hozta Totát, aki Magyarországon Be­nedek herceg felesége lett, és jegyajándék cí­mén, a királyi pár révén Nagymarton birtokába jutott. Ezt oklevelek is megerősítik: 1202-ben, Imre Nagymartont Korlát fia Benedek vajdá­nak adta, s megengedte neki, hogy az új birto­kot, valamint az 1201-ben megszerzett Bajótot Esztergom megyében Thota asszonynak jegya­jándékul adja, továbbá Konstancia kérésére az uralkodó mentesítette Thotát a Nagymarton után járó adók fizetésétől. Egy udvarhölgy po­zíciója olyan erős volt, hogy a férj, Benedek jószágvesztése és száműzetése után is, már II. András kegyéből itt maradhatott, sőt testvére, Simon is követte az új hazába. Ez mind mutatja, hogy Magyarország már akkor befogadó ország volt. Gertrud életében azonban Tota nem szere­pel az udvar adataiban. Korlát fia bukásának oka az lehetett, hogy mint hadvezető a halicsi hadjáratban 1208-ban erdélyi vajdasága mellett halicsi kormányzó (dux) szerepét talán túl önállóan gyakorolta. Meg kell különböztetnünk a latin hölgy férjé­től a már Imre idején előkelő Bor-Kalán nem­zetségbeli Bánk személyiségét, aki 1199-ben Abaúj vármegye, 1203-ban Zala vármegye főispánja. Ennek birtoka volt a Bereg várme­gyei Lónya vásárlás útján, amit Bánk vejének, Simonnak adott. Királyi kegyből kapták meg a szolyvaszentmiklósi uradalmat is. Más orien­táltsága volt a király öccsének, András, mint Dalmácia és Horvátország hercege szomszéd­ságban volt a Német-Római Birodalomhoz tar­tozó isztriai és krajnai őrgrófsággal, amelynek ura, IV. Berthold szintén felvette a Dalmácia és Horvátország hercege címet. Ezáltal a bi­rodalmi belharcokba is belekeveredett András, mert apósa Sváb Fülöp oldalán állt. A magyar király és herceg egymással vívott harcához ez annyiban kapcsolódott, hogy András Horvátor­szágból vonult fel, s felesége révén sok német volt Ausztriából az ő seregében. Imre győzött, öccse Stájerországba menekült. Egy következő összeütközésben Varasd közelében találkoztak a testvérek. Bár ez András hercegi tartománya volt, a merész király csupán egy pálcával a ke­zében megragadta öccsét és kivezette táborából.

Next