Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1. füzet - Előszó - KOVÁCS ELEONÓRA: Anyakönyvek és a genealógiai kutatás

KOVÁCS ELEONÓRA Anyakönyvek és a genealógiai kutatás A Turul 2012. évi 1. füzete annak a konferenciának az elő­adásaiból ad közre írásokat, amelyet a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2011. október 18-án a Magyar Nem­zeti Múzeumban „Anyakönyvek és a genealógiai kutatás" címmel szervezett. Az itt elhangzott előadások jelentős része beérkezett szerkesztőségünkbe, így lehetőség nyílt egy tema­tikus szám létrehozására. (Bár nem a konferencián hangzott el, de mivel szorosan a témához kapcsolódik, szerepeltetünk egy, a mormon mikrofilmezés történetét tárgyaló forrás­közlést is.) Az itt közölt anyag három témakör köré szerveződik, s többféle nézőpont és vélemény ismerhető meg belőle. A ren­dezvény megszervezésének apropója - s egyben a konferencia egyik problémaköre - a közlevéltárakban folytatható anya­könyvi kutatásokat befolyásoló törvényi szabályozás meg­változtatásának közelmúltban tervezett módja volt. Az anya­könyvek kutatásának jogi szabályozásával kapcsolatos nagy érdeklődést a 2010. évi I. törvény váltotta ki, amely világos­sá tette, hogy a levéltárakban őrzött állami anyakönyvek má­sodpéldányai nem kutathatóak. A konferencián elhangzott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jogi szakrefe­rensének előadása, aki a kutatást szabályozó törvények rövid összefoglalása mellett megfogalmazta, hogy az úgynevezett anyakönyvi és a levéltári törvényt kellene összhangba hoz­ni, s olyan szabályozást lenne szükséges megalkotni, amely mind a személyes adatok védelmét, mind pedig a kutatók ér­dekeit figyelembe veszi. A közlevéltárak, a világi gyűjtemények problémái mellett a következő kérdéskör az egyházi levéltárakban őrzött anya­könyvek kutatásának módja, szabályozása volt, s hogy miként reagálnak az egyre bővülő és változó kutatói igényekre az egy­házi gyűjtemények. Jelentős különbségek vannak a különbö­ző egyházak által alkalmazott szabályozások között, valamint az e-kutatással kapcsolatos lépések terén is. Nem csupán az e tárgyban felvetődött megoldandó problémák, hanem a csa­ládtörténet, családfakutatás egyházi archívumokban őrzött főbb levéltári forrásai is tárgyai e tanulmányoknak. Harmadik kérdéskörként szerepelnek a határon túli - Er­délyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján található - magyar vonatkozású levéltári anyagokról, azok fellelhe­tőségéről, valamint az ottani kutatás lehetőségeiről, s az azt szabályozó törvényekről szóló írások. Az egyre gyarapodó kutatói igények, a restaurálás és az őrzés problémái, de az informatika adta új lehetőségek is egy irányba mutatnak: a digitalizálás lenne az ideális megoldás. Ezzel meghatározott keretek között, megfelelő szabályok, tör­vények betartása mellett (akár egyházi, akár világi gyűjtemé­nyekről legyen is szó), az iratot őrzők által ellenőrzött módon egyszerre lehetne eleget tenni nem csupán a jogszabályok­nak, s a veszélyeztetett iratok állományvédelme miatt előírt követelményeknek, de a korunkra jellemző felgyorsult infor­mációáramlás okozta újabb és újabb kutatói igényeknek is. A konferencia programja ORBÁN BALÁZS ANDRÁS (jogi szakreferens, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium): Anyakönyvi kutatások jogi­ sza­bályozása SZUROMI SZABOLCS ANZELM (rektor, Pázmány Péter Kato­likus Egyetem): A Magyar Katolikus Egyház kánonjogi álláspontja az anyaköny­vek tekintetében SZABADI ISTVÁN (igazgató, Tiszántúli Református Egyházke­rület Levéltára): Anyakönyvek kutatása a Magyarországi Református Egyház gyűj­teményeiben KERTÉSZ BOTOND (történész-muzeológus, Evangélikus Or­szágos Múzeum): Anyakönyvek kutatása a Magyarországi Evangélikus Egyház gyűj­teményeiben HARASZTI GYÖRGY (elnök, Holocaust Dokumentációs Köz­pont és Emlékhely Közalapítvány): A magyarországi izraeli­ta anyakönyvek kutatása KOLLEGA TARSOLY ISTVÁN (levéltáros, Magyar Országos Le­véltár): Anyakönyvi kutatások a Magyar Országos Levéltárban BEKE MARGIT (elnök, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottság): A Tanácsköztársaság némely anyakönyvezési gyakorlata. LAKATOS ANDOR (igazgató, Kalocsai Főegyházmegyei Levél­tár): Anyakönyvek digitalizálásának tapasztalatai Kalocsán BERNÁD RITA (levéltáros, Gyulafehérvári Főegyházmegyei Le­véltár): Erdélyi anyakönyvi kutatások lehetőségei BOTLIK JÓZSEF (egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Anyakönyvi kutatások lehetőségei Kárpátalján APRÓ ERZSÉBET (ny. főlevéltáros, Bács-Kiskun Megyei Levéltár): Anyakönyvi kutatások lehetőségei a Vajdaságban HUNYADY LÁSZLÓ (elnök, Magyar Családkutató Egyesület): Anyakönyvi kutatások tapasztalatai a Felvidéken

Next