Turul 2019 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
2019 / 1. füzet - 1. Értekezések - Veres Kristóf György: A magyar királyi kancellária okleveles gyakorlata 1172 és 1235 között
Bevezetés A tudományos történetírás magyarországi megszületése óta a kutatás sokat foglakozott a 11–12. századi oklevelekkel, a királyi kápolnával mint az írásbeliség központi szervével, valamint a III. Béla-féle kancelláriai reformmal. Számos tanulmány elemezte a királyi oklevelek szerkezetének kialakulását, a bennük lévő formulák megszilárdulását, azok külföldi párhuzamait. Imre és II. András korának diplomáiról azonban Szentpétery Imre Magyar oklevéltanán túl nem készültek olyan aprólékos, a különböző oklevélrészek fejlődésére összpontosító elemzések, mint a 12. századból.3 Erre a hiányosságra már Ludmilla Sulitková is felhívta a figyelmet 1977-ben megjelent kandidátusi disszertációjában, amelyben III. András kancelláriája által kiadott oklevelek monografikus feldolgozását végezte el.4 Azonban ő ezt a megállapítást az egész 13. századra vonatkoztatva tette, ugyanis III. András okleveleiben használt formulák teljeskörű rekonstrukciójának elvégzésekor nem tudott megnyugtatóan arra a kérdésre válaszolni, hogy pontosan mennyire lehetett minta IV. László kancelláriája, mennyiben jelenthetett váltást a kancellária gyakorlat szempontjából az utolsó Árpád-házi királyi trónralépése. Az oklevélformula-használat teljes rekonstrukciójának fontosságát ezen túl jól mutatja az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzékéből származó alábbi részlet: „Az 1218. évből II. András királynak csak két oklevele maradt ránk, mit a királynak az országból való távolléte és az országos felfordulás magyaráz. De erre a két oklevélre vonatkozólag is feltehető, hogy az 1218-ban tett adományt jóval később foglalták írásba, azonban az adománytétel ideje szerint keltezték. Valószínűvé teszi ezt ekkor még ritka rövid szerkezetük, még inkább azonban az 1221–25 közt kibocsájtott oklevelekkel egyező írásuk.” A Szentpétery által szerkesztett kiadványban számos ilyen megjegyzés található az oklevelek kritikai apparátusában, azonban ezek – hasonlóan az idézett példához – rendszerint nincsenek kellően alátámasztva, ami jelentősen megnehezíti ellenőrzésüket a kötetet forgató történész számára. Jelen dolgozat fő célja, hogy önálló alapkutatásra támaszkodva rekonstruálja az 1172 és 1235 közötti magyar királyi Veres Kristóf György A magyar királyi kancellária okleveles gyakorlata 1172 és 1235 között The institutional practice of the Hungarian royal chancery between 1172 and 1235. This paper aims to reconstruct the institutional practice of the Hungarian royal chancery between 1172 and 1235 by examining the issued litterae privilegiales putting special emphasis on the shifts and changes that occurred in the various parts of these charters. According to the author’s inquiry, the chancery reform of King Béla III was not a final phase in a long process of development but rather a point of departure for further progress. Consequently, the debut of a new era for Hungarian charter production was during the 1180s rather than in 1205. The first decades of this new period up to 1235 cannot be described as an era of uninterrupted linear development. It seems that during this time the institutional practice of the royal chancery changed cyclically, often paired with wild fluctuation. It also appears that the chancery had close ties with the rural centres of literacy, which influenced its practice on numerous occasions, not unlike some of the recipients of the royal charters. 1 Köszönet illeti Körmendi Tamás habilitált egyetemi docenst (ELTE BTK), akinek a segítsége nélkül nem készülhetett volna el ez a dolgozat. 2 A teljesség igénye nélkül: Fejérpataky László: A királyi kanczellária az Árpádok korában. Bp. 1885., Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve II. 3.) Bp. 1930., Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén. Levéltári közlemények, 46 (1975) 59-121., Érszegi Géza: III. Béla kancelláriai reformjáról. Magyar Herold, 1 (1984) 72-77. 3 Még feltűnőbb ez az Imre és II. András uralkodásának idejére tehető hézag a kutatásban, ha figyelembe vesszük Hajnal István 1914-ben megjelent, mai napig mérvadó tanulmányát IV. Béla kancelláriájáról. Hajnal István: IV. Béla király kanczelláriájáról. Turul, 32 (1914) 1–19.4 Jelen dolgozathoz a disszertáció magyar nyelven 1984-ben Szarka László fordításában a Levéltári Közleményekben megjelent összefoglalóját használtam. Ludmilla Sulitková: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete. Levéltári Közlemények, 53 (1982) 35-78. 5 Sulitková, L.: III. András kanceláriája i. m. 69. 6 Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. (Szerk. Szentpétery Imre–Borsa Iván.) I–II/4. Bp. 1923–1987. (a továbbiakban: RA) 350. sz., I/1. 116. p. – A továbbiakban, ha nem utalok az ellenkezőjére, akkor Szentpétery kritikai jegyzékére való hivatkozások regesztasorszámokat jelölnek. Az egyes oklevelek szövegének vizsgálatához használt oklevéltárakra lásd a függelék 1. sz. táblázatát