Ügyvédek lapja, 1890 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1890-01-01 / 1. szám

a Várunk és remény­ünk. A kezdet biztató. Ne adja az ég, hogy az ítélet, melyet mondani fogunk, egy nagy és újabb csalódás legyen. Mert kétszeres sulylyal fogja azt kimondani e nem­zet jogászainak egyeteme, ha ez a csalódás lesz osztály­része. De viszont osztatlan elismeréssel fog adózni annak a férfiúnak, a­­ki saját fölényét a kabinetben arra hasz­nálja fel, hogy a jogeszmének szerezzen igazságügyi in­tézmények által ebben az országban maradandó súlyt és diadalt.­ ­ A gyerek-kódex. Az „Ügyvédek Lapja" eredeti tárczája. Irta : dr. Kenedi Géza budapesti ügyvéd. Bizonyos, hogy a gyerek-kriminalisztika megérdemli a jo­gászok figyelmét is. A paedagógusok úgy sem igen értenek hozzá, a szülök pedig, akik a büntető hatalom letéteményesei, ős­ régi hagyományok szerint osztogatják a büntető igazságot s a szokásjog jó része még a nőkorszakból való. Mindenekfölött bizonyos pedig —— s ez a bizonyosság elég szomorú a jövő re­ményeire — hogy a testi büntetések, de még a pálczabünte­­tések is nagy változatosságban uralkodnak a földgolyóbis és az emberi test legkülönbözőbb pontjain. Sajátszerű s a gondolkozó ember előtt talán nem is épen humoros ellentmondás az is, hogy míg az 1871. LII. t.-cz. a fel­nőtt, teljes észszel, sok tapasztalattal és tudással biró embe­rekre nézve végképen eltörölte a testi büntetéseket, addig a kir. Curia csak épen néhány hónappal ezelőtt mondotta ki, hogy az a tanító, aki az iskolai fegyelem gyakorlása közben, akár pálczával is, könnyű testi sértést ejt a gyermeken, nem büntet­hető. Daczára annak, hogy a verés a legális iskolai fegyelmi büntetések közt nem­ fordul elő s a büntető törvény a „házi," de nem az iskolai fegyelmet említi a könnyű testi sértésnél. Szóval a tudásnak és kutatásnak tágas tere nyílik meg azelőtt, aki a büntetőjog-tudomány fáklyájával a 12 éves élet­koron alul levő emberiség nagy és ismeretlen tömegében mász­kál. Csak épen az a csodálatos, hogy ott senki sem szokott mászkálni. Kivéve egy németet, a­kit Hans Rudolfnak hívnak. Egy kis miniatűre füzetét adták a napokban a kezembe, mely imént jelent meg Frankfurtban „Strafgesetzbuch für unsere Kleinen, nebst einem Strafenregister" czím alatt. Egészen a né­met hivatalos kiadás mintájára van szabva, ugyanazzal a Reichs­­nagyképűséggel, ami most a németek közt divatozik. Érdemes néhány pillantást vetni bele, mivel az ötlet nem rossz s a gyermekek „bűncselekményei" csirában elvégre sem különböznek a felnőttek bűncselekményeitől. Ha egy francziát ér vala utol ez a szerencsés ötlet, lehetett volna abból pompás és értékes dolgozat is. A mi németünk kódexe egészen a birodalmi törvény rend­szerét és terminológiáját követi. Legfőbb érdekessége abban van, hogy milyen büntetésnemek és milyen deliktumokra jár­nak a német gyerek-kriminológiában ? Egy kis kultúrtörténet nem épen a XIX. század javára. A kis kódex a következő büntetési nemeket ismeri. 1. Verés, melyet puszta kézzel s csakis az ülésre szol­gáló, általánosan ismeretes testrészen szabad végrehajtani. A ÜGYVÉDEK LAPJA. A birák egyenruházata kérdéséhez. (V.) A bpesti kir. törvényszék nagyérdemű alelnöke fenti czím alatt felhívja a magyar jogászvilágot, hogy szól­jon hozzá ezen kérdéshez. Midőn bírói karunk ezen kiváló tagja jogi kérdésben fejezi ki nézetét, bizonyára kevesen s csak a kiválóbbak fogják eltérő nézetüket ellenében nyilváníthatni. Ez esetben azonban, midőn csak egy külsőségről van szó, midőn — hogy a czikkíró allegóriájával éljek — a keretnek a képhez való alkalmazása van czélozva, legyen szabad a bírósági had egy közkatonájának is e tárgyban nézetét kifejezni. Azon jelentékeny haszonhoz, melyet az igazságügyi palota az igazságügynek hajtani hivatva van, szó sem fér; s azon tényezők között, melyek e haszon eléréséhez járul­nak, nem utolsó helyen áll annak külső dísze s ennek szük­ségét bizonyára nincs is ki tagadásba vegye. Más kérdés azonban, hogy az igazságszolgáltatás külső méltóságához szükséges e a bíráknak a többi embe­rekétől eltérő ruházkodása. Itt mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy nem új intézményről, hanem mint az a hivatkozott czikkben is kifejtetett, egy régi, mondhatni, elavult dolog felélesztéséről új alakban van szó. Igaz ugyan, hogy régi intézmények fentartása nem zárja ki a haladást, azonban már megszűnt dolgokhoz fon­tos ok nélkül való visszatérést, úgy a fontolva haladók, mint a kevésbé fontolva haladók, méltán tekinthetik fölös­legesnek. Azon időkben, midőn a hétszemélyes tábla és kir. Ítélőtábla bírái karddal oldalukon ítélkeztek, ez épen azzal volt indokolva, a­mit a czikk írója is felhozott, hogy t. i. a kard a nemesség symbolumaként tekintetett; s ép azért nem is volt privilégiuma ezen bírói karnak, hanem a tekintetes karok és rendek s a megyei közönség tagjai által is viseltettek. Azóta a kor kívánalmai nemcsak nálunk, de minden művelt államban mindinkább háttérbe szorították a nem­zeti viseletét s minden ember, kivéve a katonákat s azon személyeket, kiknél a külső felismerhetőség kívánja meg az egyenruhát, a kosmopolit polgári ruhát hordja és mond­hatni, hogy a katonatiszti ruhának kivételével, az egyenruha nem tekintetik a külső tekintély emelésének. S ha ma az ország törvényhozó testülete, mely a nemzeti méltóság első személyesítője és mely azon törvé­nyeket alkotja, melyek a bírói eljárásában szabályozzák, nem tartja szükségesnek magát eltérő ruházkodás által a többi polgároktól megkülönböztetni s ha az államhatalom fensége itten nem kívánja meg az ilynemű külső nyilat­kozást, semmivel sem kívánja meg inkább az igazságszol­gáltatásnál sem, mely ugyanezen államhatalom szemé­lyesítője. Ennyit a kérdésről általában , s miután a hivatkozott czikk a kard kérdését elejti, a­miben teljesen egyetértek vele, legyen szabad pár sort még a talárnak szentelni. Az indokok, melyek az egyenruha mellett felhozattak, két pontban vannak felsorolva: 1. „A bíró hivatalos ruházata által minden tettében, szavában és intézkedésében befolyásoltatni fog oly irány­ban, hogy hivatásának komolyságát és méltóságát saját indulatai ellen is megóvja." Hogy a bírónak mint embernek lehetnek és vannak is indulatai, az kétségtelen. S hogy ennek daczára nem igen találkozunk a bírói indulatok eklatánsabb kifejezései­vel, ez annak tulajdonítandó, hogy a biró jónak látja azo­kat visszatartani és elég érzetével bir a bírói méltóságnak a hivatalos ruha nélkül is, hogy ura maradhasson indula­tainak. Hogy a talár felöltése valami különös megnyugtató hatással volna a bíró idegeire, ez nem képzelhető, sőt hi­hető, hogy sokan méltatlannak fogják tartani személyes cselekvési szabadságuknak ily megszorítását. Mert azt mindenkitől meg lehet kívánni, kinek módjában áll, hogy tisztességesen öltözködjék, de azt kívánni, hogy egy ily öltönydarabot, melyet nálunk sohasem ismertek s melyet, van olyan, ki nevetségesnek is tarthat, magára öltsön, nem lehet egy oly embertől, kinek pályája a tudományos pályák közt is egyike a legtudományosabbaknak. Hogy ez előnyösen befolyásolná a bírót, nem tehető fel, de hogy feszélyezné, az bizonyos, sőt a meleg nyári hónapokban, melyek nálunk soká kinyúlnak, egyenesen kiállhatatlan lenne. 2. „A nép, mely bírája elé járul, ennek a mindenna­­piságtól elütő megjelenése által befolyásoltatik az igaz­ság kiderítésére kedvező irányban." Ebből feltétlenül bizonyos, hogy a felek befolyásol­­tatnak, de hogy mily irányban, ez azután más kérdés.

Next