Ügyvédek lapja, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-04 / 1. szám

2 ÜGYVÉDEK LAPJA hatáskörű hiva­tali ügyei ellátásában, mint a lelkiismeretes hiva­talnok mintaképe kifejtett. Egyetlen elődje sem érezte át nagyobb mértékben azt a valóságot, hogy polgári jogszolgáltatásunk ósdi épülete, amelybe csak a sommás eljárási törvény által ütött résen jutott be némi világosság, a közvetlenség és szóbeliségen nyugvó teljes perrendtartás nélkül fenn nem tartható és hogy a bürokratikus ügyvitel sürgős megváltoztatása nélkül jogszol­gáltatásunk menthetetlenül belekerül a restanciák fenyegető örvényébe. Ennek helyes felismerése adta meg Székely Ferencznek azt az erélyt, amelylyel a bajok orvoslására rövid időn át oly intézkedéseket tett, amelyek az egész vonalon a javulás symp­­tomáit már most is világosan láttatják. Nem világot rengető frázisok, nem a manapság a komolyságot is oly gyakran nélkü­löző szellemeskedések embere volt, hanem egy munkásélet tapasztalatain átment férfiú, aki ennek komoly tanulságait igye­kezett hasznosítani az ország javára. A való élet igényeinek helyes felismerése jellemzi Székely Ferenczet igazságügyminiszteri működésében. Nem rajta mú­lt, hanem az áldatlan politikai viszonyok miatt, hogy többet nem teremtett. Benne a készség és az alkotó erő egyaránt meg­volt. S emellett a hatalom érzete őt nem zárta el jogásztársaitól; köztük megjelent, amikor csak alkalma volt, hogy velük örven­dezzen, avagy velük karöltve dolgozzon. A budapesti Ügyvédi Kör és a Magyar Jogászegyesület tanácskozásain és ünnepein egymaga többször jelent meg, mint elődei összevéve megjelentek. Amikor elhagyja miniszteri székét, a jól teljesített köte­lesség tudatával távozhatik abból. S magával viszi a magyar jogászság rokonszenvét, mert amily erélyes és tevékeny volt mint miniszter, oly szeretetreméltó volt mint ember. Az ügyvédi tanács működése és az ügy­védség helyzete. Vavrik Béla a kir. Curia másodelnökétől. A kir. Curia ügyvédi tanácsa a lefolyt évben is lelkiisme­retes buzgósággal teljesítette fontos bírói tisztét, és haladva az eddig követett és helyesnek bizonyult úton, míg példás szigorral járt el az ügyvédi hivatás és kötelességek durva megsértői ellen, méltányosságot és mérsékletet gyakorolt ott, ahol ez a vétkesség kisebb fokához mérten az igazság követelményeinek megfelelt. A magyar ügyvédi kar jó hírnevének és tekintélyének megvédése irányította eljárását, mikor a vétkesek ellen meg­torlást gyakorolt, de az ügyvédi függetlenség nagy elvén sem engedett csorbát ejteni, mikor azt fenyegetve látta. Mindnyájunkat az a meggyőződés vezérelt, hogy az ügy­védség hivatásánál fogva, de az összes művelt nemzetek köz­felfogása szerint is, szigorú erkölcsi alapokon nyugvó jogintéz­mény és hogy azok a fokozott igények, amelyek rendeltetéséhez fűződnek, értékük és jelentőségükben nem különbözhetnek azoktól, amelyeket a bírói karral szemben támasztunk. Mintegy másfél ezer éve múlt annak, hogy Leó és Anthe­­mius császárok közös jogara alatt a keleti és nyugati római birodalom egyesítve volt. Ebből a korból maradt reánk a két császárnak egy con­­stitutiója (Cod. 1. II. Tít. VII. const. 14.), mely az ügyvédi hivatás dicsőségét festi és megörökíti. Méltó arra,hogy emlékét felelevenítsük. A constitutió így szól: Advocati qui dirimunt ambigua fata causarum, suaeque defensionis viribus in rebus saepe publicis ac privatis lapsa erigunt, fatigata reparant, non minus provident humano generi quam si praesiis atque vulneribus patriam parentesque salvarent. Nec enim solos nostro imperio militare credimus illos, qui gladiis, clypeis et thoracibus intuntur, sedetiam advocatos. Militant namque causarum patroni, qui gloriosae vocis confisi munimine, laborantium spem, vitam et posteros defendunt. A társadalomra csak az az ügyvédi kar lehet igazán áldásos, amely feladatának magaslatán áll. És csak azzal a tisztelettel és bizalommal biztosíthatja magának az ügyvéd működésének tartós sikereit, melyet a köz­hitben élvez; mindkettőt azonban csak az erkölcs, a jellem és az alapos tudás attribútumaival felruházva szerezheti meg. Az ügyvédi kar derekassága egyaránt érdeke az államnak és a társadalomnak, mert a jó igazságszolgáltatás elsőrendű állami és társadalmi cél, amely jeles ügyvédi kar nélkül meg­nyugvással el nem érhető. Ezért szükséges, hogy a törvényhozás befolyásával támo­gassa az ügyvédség jogos érdekeit, aminek azonban csak akkor lesz meg a kívánt sikere, ha rendelkezései az ügyvédi kar belső életében párhuzamos törekvésekkel találkoznak. Mert magából az intézmény szerveiből kell kibontakozni a kar igazi életrevalóságának, még­pedig a szabad fejlődés ter­mékeny talajából. Az igazi ügyvédi hivatás a szabadságon épült fel, a szabadság az ő éltető forrása, és csak a szabadságon emelkedhetik fel, teljes nagyságának tetőpontjára. Nincs egyetlen hivatáskor sem, melynek a szabad mozgás és fejlődés nélkülözhetetlenebb életfelvétele volna, mint az ügyvédségnek, amelylyel együtt jár annak függetlensége felfelé és lefelé, az ügyvédi méltóságérzetnek ez a legnemesebb meg­nyilatkozása, amely felfelé nem ismer felsőbb hatalmat a tör­vénynél, és az igazságnál, lefelé pedig hozzá méltóbb erényt az erkölcsi bátorságnál; midőn sem a kegynek, sem a népszerű­ségnek csábításai nem képes megingatni lelki erőinek egyen­súlyát. De van az ügyvédi karnak függetlensége tekintetében egy másik kérdése, amely sajnos, a mi ügyvédi karunknak Achilles sarka. Ez, amint rendesen szoktak emlegetni, az anyagi boldo­gulás. Nehéz probléma mint minden társadalmi kenyérkérdés. Az ügyvédi pálya túlzsúfoltsága, mely a kínálat és kereslet egyensúlyát megzavarja, az intézményben rejlő erők pangását és céljaival ellentétes utakra tévedését idézi elő. Hoc fonte derivata clades. Mert heroizmusra nem lehet társadalmi intézményeket építeni, és a megélhetés súlyos gondjaival a csábító alkalmakat szembeállítani mindig erkölcsi kockázattal jár. A törvényhozás ezen a bajon sokat nem segíthet. Azok a megszorítások, amelyeket az 1912. évi VII. t. c. felállított üdvösek, de lényeges javulás tőlük alig várható. Mélyrehatóbb — operatív — beavatkozás pedig az intézmény belső szerveze­tébe — numerus clausus — annak létalapjait támadná meg. Gyökeres orvoslást csak a társadalmi és gazdasági életfelfo­gások fokozatos átalakulásától, és az ügyvédi pálya elé tornyo­suló akadályok hatásától lehet reményleni. Azt hiszem a magyar ügyvédi karnak jobbat nem kíván­hatok . Legyen ez új évben mindnyájunk hő óhajtása, hogy másfél ezer év után hasonló lelkes szavakkal hirdethessük a magyar ügyvédi kar dicső jelenét. A kir. Curia felülvizsgálati tanácsa. " Mikor az igazságügyi kormány és a törvényhozás per­jogunkba az írásbeliség rendszere helyébe a szóbeliséget és ezzel kapcsolatban a közvetlenséget és a bizonyítékok szabad mérle­gelését találta beviendőnek, azt a nagy perjogi reformot az 1893: XVIll-ik sommás eljárási törvénnyel egyelőre a járás­­birósági eljárásban honosította meg, főleg azért, hogy ez a kisebb jeletőségű sommás perekre vonatkozó törvény gyakorlati alkalmazásában az általános nagy perjogi reformnak mintegy úttörője legyen. És a tapasztalat azt mutatja, hogy a jogkereső nagy­közönség nemcsak beleélte magát az új rendszerbe, hanem elfor­dulva a hosszadalmas írásbeliség ósdi alkotmányától, ahol csak

Next