Ügyvédek lapja, 1914 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-03 / 1. szám

2 ÜGYVÉDEK LAPJA téren egymagában nem elegendő, már pedig a jogász ezt a műszaki kvalifikátiót csakis úgy sajátíthatja el, ha a konkrét vitás jogesetek a legkülönbözőb technikai ágak körében adtak neki alkalmat a műszaki kérdések beható elemzésére és ezáltal a műszakias gondolkodásmód fejlesztésére. A technikusok ezen az alapon annyira mennek, hogy egyenesen maguknak vindi­kálják a hivatottságot arra, hogy a jogélet ezen ágában mint bírák és mint a felek képviselői functionálhassanak. S ha ez a konklúzió egy nyilvánvaló gondolati lapsus következménye is — mert hiszen a bíró mindig jogot szolgáltat, bármi legyen is gazdasági értelemben a jogvita tárgya — mindazonáltal az az egy kétségtelen, hogy nem elegendő a szabadalmi bírónak alkalomszerüleg csupán egy-egy előforduló műszaki kérdéssel incidentaliter foglalkoznia, hanem műszaki érzéket és általános jártasságot kell elsajátítania, mert csak ez képesíti arra, hogy az ügy műszaki vonatkozásait helyesen kezelje és a technikusok szaktudását kellően legyen képes a jogvita eldöntésénél fel­használni. Hogyan fest már most ilyen körülmények között a sza­badalmi hivatalnak az a bírói tanácsa, amelynek vezetése olyan elnökre van bízva, akiben sem a speciális jogi szaktudás, sem a gyakorlati szakképzettség, sem a műszaki előkészültség nincsen meg ?! Az elnök adminisztratív teendőit elvégezheti bárki más, esetleg az irodaigazgató is; a reprezentationális teendőket az elnök arra bizhatja, akire neki tetszik, de a nyil­vános szóbeli tárgyalásokon az elnöklést, az itélőtanáesban és a szabadalmi hivatal teljes üléseiben a vezetést másra nem bizhatja, mert ezt a tisztel a törvény szánta az elnöknek. Ha tehát nem akar állandóan beteget jelenteni, akkor kény­telen ezt a hivatását — jól vagy rosszul; sajnos, képzettség és szaktudás hiányában csak rosszul — maga ellátni. Tudvalevő, hogy az ipari jogvédelem egész kombinált jog­területén: szabadalmi-, a mintaoltalmi és a védjegyjog terén régóta sürgetett és nélkülözhetetlennek tudott reformok vannak küszöbön, amelyek úgy az anyagi, mint ez eljárási jogot, vala^ mint a hatósági szervezetet gyökerestől fogják átalakítani: E reformok tervezetei már évek óta a szakkörök előtt fekszenek és csupán a politikai viszonyok hátráltatták eddig azok meg­valósulását. Kérdjük, miképen fogja a szabadalmi hivatal elnök­sége, ha csakugyan nem hivatásos szakbírákból fog állani, e reformok körül a kezdeményezés, az irányítás stb. reá váró fel­adatait betölteni, amikor az anyagi jognak nem hogy a hiányait, de positiv rendelkezéseit sem ismeri; az eljárási jognak nem hogy a javítását nem képes elgondolni, hanem fennálló sza­bályait is csak évek hosszú gyakorlata alapján tudja majd kellőleg alkalmazni ?! A kormányzati politika nem ritkán jut abba a helyzetbe, hogy nem szorosan tárgyilagos jellegű tekinteteket kénytelen figyelembe venni; áll ez különösen a személyi kérdésekre nézve; de ha van eset arra, amikor magasabb szempontok az ily. szellemű opportunizmust súlyos és önmagát múlhatatlanul megbosszuló ballépésnek bélyegzik : akkor ez az eset forog fenn, midőn a szabadalmi hivatal elnökségének és ezzel kapcsolatban egy egész jogszolgáltatási ágnak a sorsa forog kérdésben. A joggyakorlat reformja. O Az ügyvédi és bírói kar hosszas küzdelmének befeje­zését jelenti az egységes ügyvédi és bírói vizsgáról szóló 1913. Lili. t.-c., amely végre megszünteti azt a negyven éve fenn­álló úgyszólván érthetetlen állapotot, amely az ügyvédi és birói minősítés tekintetében egymástól eltérő rendelkezést tar­tott fenn és kétféle minősítésnek különböző értéket tulajdo­nított. Egy közösen folytatott küzdelemnek bár nem mindenben kielégítő eredménye az a törvény, amely az ügyvédi és birói képesítést egységessé és egyenrangúvá teszi, másrészt az elő­készítő joggyakorlatnak olyan reformját létesíti, amely a jog­szolgáltatásnak csak előnyére tud válni. E mellett nem hall­gathatjuk el, hogy a törvény nem mindenben honorálta a jogos kívánalmakat; így pl. fenntartja a marosvásárhelyi ügyvódvizsgáló bizottságot, lehetővé teszi a kamara választ­mánya által nem választott ügyvédnek a vizsgálóbizottságba való kinevezését, egyes célszerűtlen intézkedéseket tartalmaz és sokban nélkülözi ad a tartalmi és alaki szabatosságot és átgondoltságot, melyet ily nagy fontosságú törvénytől méltán elvártunk volna. Az egységes ügyvédi és birói vizsgáról szóló törvénynyel kapcsolatban az igazságügyminiszter két rendeletet bocsátott ki. Az egyik az egységes birói és ügyvédi vizsga szabályozá­sának részleteit, a másik a joggyakorlat módosítását tárgyalja. Mindkét rendelet a törvényt szervesen kiegészíti, mindkettő az ügyvéd — és birójelöltek szolgálati pragmatikája. Ez az oka annak, hogy róluk e helyütt szólunk. Kétségtelen, hogy a joggyakorlat újabb szabályozása a gyakorló jogászok elméleti és gyakorlati kiképzését tökélete­síteni fogja. A birójelöltnek egy évi köteles ügyvédi irodai, vagy ennek megfelelő másnemű joggyakorlata, az ügyvéd- jelöltnek egy évi köteles bírósági joggyakorlata, a nagyobb gyári vagy közlekedési vállalatnál vagy pénzintézetnél való fakultatív, de hat hónap tartamáig beszámítható alkalmazás, a törvényszékeknél és káiiiaráknál rendezendő elméleti és gyakor- j lati továbbképzésre szánt összejövetelek, a vizsga bizonyos | irányú szigorítása és gyakorlatibbá tétele — mind oly intéz­kedések, amelyek az eddiginél nagyobb mértékben fogják megközeliteni azt a célt, hogy az ügyvédi és birói hivatással járó nehéz feladat valóban képzett, nemcsak jogi, de általános műveltséggel is biró, az élet és a tudomány fejlődése iránt fogékony emberek válláira nehezedjék. Az igazságügyminiszter két rendelete jó alkalom lett volna arra, hogy a törvény hibái, — amennyire ez rendeleti utón lehetséges — eltávolíttassanak, vagy enyhittessenek. Ennek a törekvésnek nyomát a rendeletekben sajnos nem találjuk. A rendeletek a szakkörök némely méltányos kíván­ságait ép úgy figyelmen kívül hagyják, mint a törvény. A kinevezett bírósági joggyakornoknak kötelező ügyvédi joggyakorlatára nézve a joggyakorlatról szóló rendelet úgy intézkedik, hogy — kivételes méltánylást érdemló esetektől eltekintve — a joggyakornok segéddija ezen időre beszünte­tendő. Ez az intézkedés méltánytalan és nem felel meg annak a lélektani szempontnak, amely szerint a munka bár csekély nonerálása serkentőleg hat, mig a kötelező ingyenmunkálkodás mindig bizonyos elkényszeredettséget okoz. Az állam egyrészt minden ellenszolgáltatás nélkül veszi igénybe az ügyvédjelöltek kötelező egy évi bírósági munkáját, másrészt a birójelöltek tői az egy évi ügyvédi joggyakorlat idejére minden támogatást megvon. Ezen utón az állam kétszeres vagyoni előnyhöz jut, megnehezíti a vagyontalan elemek joggyakorlatát, aminek a joggyakorlati idő tetemes kiterjesztése mellett épen semmi jogosiütsága sincs, végül pedig azt eredményezi, hogy a biró­jelöltek joggyakorlatukat az ügyvédi irodában fogják tölteni, ami semmiképen sem előnyös, mert a teljesen gyakorlatlan jelölt az ügyvédi irodában nem fogja azt a munkakört betolt- hetni és azon ismereteket elsajátíthatni, amelyekre neki szük­sége van. Úgy véljük, hogy a túlságos takarékoskodás — valami nagy összegről alig lehet szó — e tekintetben nem ; helyénvaló. Nem tartjuk helyeseknek azt sem, hogy olyanok, akik az első jogtudományi szigorlatot letették, joggyakornokokká nevez­hetők ki. Mindig azt az elvet vallottuk, hogy csak a teljes | elméleti kiképzés után legyen a joggyakorlat megkezdhető. A rendelet egyfelől a szigorlatra készülő egyetemi hallgatót vonja el az alapos és komoly elkészüléstől, másfelől nem épen könnyű | feladat elé állítja azt a lelkiismeretes fiatalembert, aki a jog­gyakornoki teendőket is buzgalommal akarja teljesíteni, de a szigorlatok jelentékeny anyagát is alaposan akarja elsajá­títani. Nem lehet ugyan elvileg kifogást tenni az ellen, hogy a joggyakorlaton levők a bírósági irodákban is alkalmaztassanak, de kívánatos, hogy a rendelet azon intézkedése, hogy ez az alkalmazás csak a cél által megkívánt rövid időre terjedhet, a legpontosabban betartassék. A hiányzó kezelőszemélyzetnek netán joggyakornokokkal való pótlása, sem a joggyakornokok­nak, sem az ügymenetnek nem válnak előnyére. Végül a marosvásárhelyi vizsgálóbizottság működési köré­nek oly irányú korlátozása, hogy előtte csakis az Erdélyben joggyakorlatot teljesített jelöltek vizsgázhatnak, megfelelt volna a több oldalról megnyilvánult kivánalmaknak, de célszerű­ségnek is. Fgyebekben a rendeletek több hasznos intézkedést is tar­talmaznak. A részlatek érintése nélkül csak a vizsga gyakor­lati jellegének nyomatékos kiemelésére, a joggyakorlat céljának helyes körülírására, a törvényszékeknél és ügyvédi kamaráknál

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents