Új Barázda, 1922. június (4. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-01 / 123. szám

2 jutni a parlamentben. Minden igyeke­zetük azonban meddő -­marad, ha a ha­zafiasan érző választók kötelességüket teljesítik és rendes napi foglalkozásukat rövid időre félbeszakítva, hazájuk és nem­zetük iránt legszentebb kötelessé­güknek tekintik, hogy a nemzet­­gyűlési választáson résztvegyenek és szavazatukat a polgári rend, béke és nyugalom hirdetőire adják. A Keresztény Kisgazda-, Földmives- és Polgári Párt a maga táborában az ország minden rendű és rangú fiát egyesíti. A szavazókon múlik tehát, hogy a párt zászlaját diadalra vigyék, mert ha még egyszer bekövetkezik a proletárdiktatúra, mi sem menti meg többé hazánkat és magyar­­népünket a legszégeyenteljesebb pusztulástól. Göm­bös Gyula nyilatkozata a vá­lasztások eredményének hatá­­sáról Az eddig megejtett választások ered­ményei folyamán az ellenzéki körökben megnyilvánult hangulatra vonatkozó­lag Gömbös Gyula, az egységes párt ügyvezető alelnöke, a következőképpen nyilatkozott:­­" " . . . Az ellenzék vezető köreiben az első választási nap eredményei "­nyo­mán támadt nagyfokú idegesség tel­jesen indokolt, mert­ hiszen annak el­lenére, hogy a választásokon a legna­gyobb erővel és készültséggel vettek ev . részt, elért eredményeik majdnem a tV semmivel egyenlők. Vissza kell azon-­54­­­ban utasítani"az ellenzéki sajtónak azt a taktikáját, amellyel az egységes párt által elért hatalmas eredményeket ter­rornak és hatósági erőszak folyomá­nyának igyekszik feltüntetni. A vá­lasztási terrort az ellenzéki oldalon kell keresni. Az, a fékevesztett izgatás, fenyegetés és személyeket támadó ter­ror", amelyet az ellenzék alkalmazott, páratlanul áll és eze ket"a ,­tényeket ■ adatszerűseg, tudjuk bizonyítani. Ez áll a szociáldemokrata pártra, is. A szo­ciáldemokraták érvényesülése nem árt váratlanul, mert ismertem pártjuk, szer­vezettségét. Harcmodoruk­ azonban, meg­döbbentő. Kun Béla visszatérését hir­detik, fenyegetnek ■ azzal, hogy a ke­resztény szocialistákon rettenetes bosz­­szút fognak állani, a keresztény mun­kásokat pedig, akik,,nem,,szavaznak ve­lük, fel fogják akasztatni. A vidéken sok helyen a gazdákat azzal fenyeget­ték meg, hogy felgyújtják házaikat, ha szavazni mennek. Ezeknek a fenyege­téseknek sok helyen meg is volt a ha­tása. — Csodálkozni kell azonban, hogy a forradalmat átélt és a kommü­n ter­rorja alatt sokat szenvedett magyar pol­gárság ilyen módon alávetette magát a kisebbség terrorjának. — Alig könyveltük­ el győzelmünk egyik részét, már­is némely­ ellenzéki sajtóorgánum az egységes párt bomlá­sáról beszél Jobban­ tennék az ellenzéki újságok, ha nem hazugságokkal akarná­nk politikát csinálni. Bennünket intri­kákkal és hangulatkeltésekkel félre­vezetni nem lehet. Mi öntudatosan ta­­­possuk ezt az utat, amelyen ennek a nemzetnek haladnia kell. Teleki Pál gróf gyásött Szegeden Szeged első választó kerületében Te­leki Pál gróf volt miniszterelnököt Bár­­czy Istvánnal szemben 030 szótöbb­séggel képviselővé választották. Gömbös Oyula, ügyvezető alelnök, a Keresztény-, Kisgazda­-,­ Fö­dmives- és Polgári Párt nevében Kelemen Béla volt miniszternek, a Teleki-párt elnöké­nek, a következő­­táviratot küldte Sze­gedre: ti­étek’. ' sikeréhez neked és a sze­gedi ' keresztért­’ "■ tábornak hálás szív­vel gratulálok, ki magyar, újjászületés városa ismét történelmi szerepéhez méltón viselkedett és ez nekünk szegedieknek* uj' erőt ad­­ a továb­bi küzdelemhez............ cialisták ugyanis a legkülönbözőbb ter­rorral és meg nem engedett trükkök­kel dolgoztak. Így többek­ között le­­szavaztattak tizenhárom­­halottat és a leszavazottak között volt igen sok olyan, aki mindkét körzetben szavazott. A szocialisták vezérei a"keresztény mun­kásokat Kun Béla vissza­jövetelével fe­nyegették as­nak mondják, hogy ha nem szavaznak az­­ emberükre, Kun Béla fel fogja őket­­ akasztatni. Sokan az olasz módszer szerint sza­vaztak. Ez a módszer" ugyanis abban áll, hogy az első turnus szavazói a sza­vazólapokat nem teszik, a borítékba, ha­nem üresen leragasztott borítékot adnak át, vagy dobnak az urnába, a szavazó­lapokat pedig magukkal viszik a párt­gyülekező helyére és átadják a pártbizal­miaknak. A következő, turnusba­n sze­replő szavazók már a pártbizalmiak által kereszttel megjelölt szavazólapot teszik be a borítékba és azokat a szavazólapo­kat, amelyet ők kaptak a választási el­nöktől, üresen hozzák el maguktól A csere azután így folytatódik tovább. A belügyminisztériumban délelőtt ér­tekezlet volt ebben, az ügyben és a délutáni rendkívüli minisztertanács is foglalkozott ezzel a visszaéléssel. En­nek eredményeképpen a kormány ren­deletet adott ki, amely szerint a bo­rítékokat a választási elnöknek kéz­jeggyel és az abc egy-egy betűjével kell előzetesen ellátni. A szavazat át­­nyújtása után pedig meg kell győződ­ni a kézjegy valódiságáról. Schandl Károlyinak átnyújtották a dorozsmai mandátumot A kiskundorozsmai választókerület két nagy községe, Dorozsma és Kistelek választói kü­ldöttségileg jelentek meg Schandl Károly úz­ földmívelésügyi államtitkárnál, akit a kerületben több mint ezer szótöbbséggel­­ megválasztot­­ tak. A választópolgárok nevében Var­ga János pártelnök és Sztricha Kál­­­mán plébános üdvözölték Schandl Ká­rolyt és átnyújtották a kerület man­dátumát. A küldöttség, tisztelgett Beth­len István gróf miniszterelnöknél is. Délután, két órakor az Eszterházy­ utcai­­pártkörben társasebédre gyűltek össze­­ a küldöttség tagjai és ezen megjelent­ Mayer János földmivelésügyi minisz­­ter is. ... .­ " Schandl államtitkár bíróság elé állítja Polónyi Dezsőt Polóny­i Dezső dr., az egyik reggeli lapban Schandl Károly dr. államtitkárt szokatlan modorú nyilatkozatban tá­madta meg. Mint értesülünk, a föld­­mivelésügyi államtitkár ellenjelöltjének támadásával szemben bírói úton keres védelmet. A borsodmegyei szocialisták rámuzgatik a községek lakos­ságát A szociáldemokrata párt a borsodmeg­y­ei sajószentpéteri és edelényi ke­ikben minden terrorral arra tö­rekszik, hogy a kormány jelöltjét meg­buktassa. A vasgyári és bányamunká­sok tömegesen lepik el a falukat és azzal fém­egetik az amúgy is nagyon félő földmívesnépet, hogy ha nem sza­vaznak rájuk,­­ illetve, ha a szerveze­tek ellen mernek szavazni, úgy­ a jö­vőben tőlük mindent meg fognak von­ni, tekintettel arra, hogy pár év múlva Magyarországon csak ■■ szakszervezeti munkások fognak dominálni. A kisgazdapárt az immár rendszerré vált terorral szemben­­felhívja nemcsak tagjait, hanem pártállásra való tekin­tet nélkül az ország minden polgárát, hogy mutassa meg, mire képes a pol­gári öntudat, de egyszersmind mutas­sa meg azt is, hogy nem feledte még el, hogy mit köszönhet Magyarország a kommunistáknak. Broznenáth N­­agy Ferenc Rassay-párti jelölt a mezőcsáthi kerületben­ a legterrorizti­­kusabb eszközökkel próbálja a válasz­tókat magának megnyerni.­­ Egyes köz­ségekben a házak felgyújtásával, agyon­­veréssel fenyegetik az ellenpárti válasz­tókat. A mezőcsáthi kerületben Nagy Ferenc korától részegek az emberek. Mindenütt etetés és itatás. A hangulat olyan izzó, hogy valószínűleg nagyobb­­számú katonaságnak kivezénylése i sz szükséges azért, hogy Ildes Antal válasz­tói leszavazhassanak. A­ mostani képe a kerületnek az, hogy Éder Anta­ az ete­tésnek, itatásnak és a­­­fenyeget­őzknek­ ellenére nagy többséggel fog bejönni. A szegedi II. kerületben megszem­­misítik a választó­t A második választókerületben dél­után négy órakor hirdették ki az ered­ményt. Pálffy Dániel kisgazdapárti hi­vatalos jelölt ,4166, Peidl Gyula szo­ciáldemokrata pedig 5365 szavazatot kapott. Peidl Gyula szám szerint több­séget nyert, de a választást bizonyos visszaélések miatt megsemmisítik. A szó­ ,1 UI DARÁIBA 1628. június 1. Csifk­SzlSK A választókerületek második csoportja A budapesti és" budapestkörnyéki laj­­stromos választókerületek"b en csütörtök, reggel 8 órakor, kezdődik a szavazás­. Budapest területén a szavazásra jo­go­­sultak száma 353.143. A szavazás laj­stromokra­­ történik. A budai kerületben­ nyolc, a pesti északi választókerületben, hat, a pesti déli kerületben nyolc, a budapest-környéki Lajstromos választóke­­rületben pedig szintén nyolc listát fogad­tak el. A budapesti és pestkörnyéki sza­­vazás eredményét csak a jövő hét elejé­jén hirdetik ki, mert a szavazatok össze-­ számlálása több napig fog tartani. A budapesti három lajstromos kerület ösz­­szesett huszonöt, "a pestkörnyéki lajstro­­mos kerület pedig összesen öt képviselő"­­jelöltet küld a parlamentbe. ■­­ 1 A vidéken a következő vármegyék­ben és törvényhatósági városokban kez­­dődik csütörtökön a szavazás: ,1­ * Bácsbodrog (négy kerület), Borsod (hét), Esztergom (kettő), Győr (kettő), Hont (kettő), Komárom (három), Mo­son (három), Nógrád (öt), Pozsony (egy), Sopron (öt), Vas (nyolc), Vesz­prém (hét), Zala (tizenegy). 1 : Baja (egy), Debrecen (három), Győr (kettő), Kecskemét (kettő), Komárom (egy), Miskolc (kettő), Pécs (kettő), Székesfehrvár (egy). Június 3-én és u­tán leesnek a pótválasztások A hivatalos lap mai száma rendele­tet közöl, amelynek értelmében a má­jus hó 28-ára kitűzött választásokkal kapcsolatos pótválasztásokat június hó 5-án, a június hó 1-ei választások so­rán bekövetkezendő pótválasztásokat pedig június hó 1-én tartják meg. Választási mozgalom Hódmezővásárhely II. kerületében a választás folyamán szabálytalan­á­p­, visszaélések történtek, sőt nagyszámban hamis szavazólapok szerepelik. Ennek lett az eredménye,, hogy a­ szocialisták jelöltje ■ kétszáz szav­azattöbbséget ka­pott. A kisgazdapárt hívei a választást megtámadják és valószínű, hogy a jog­talanul szerzett­ mandátumot meg fog­ják semmisíteni. Elnyelte a föld Egy makói napszámot halálos szerencsétlensége­ ­ Az ÚN BARAZDA tudósítóidtól­­Nagy István makói gazdálkodó pén­teken reggel­ kaszálni ment a földjé­re. Útközben a kubik-gödrökön át akart célhoz jutni, mivel a járt út helyett így­ hamarább ért volna ki a földjére. Ám alig vágott neki az egyik gödör­nek, hirtelen azt vette észre, hogy lép­tei alatt a föld mindjobban­­enged. A környéken járkálók észrevették a gazda könnyelmű szándékát és integet­tek neki messziről, hogy idejében for­duljon vissza. Nagy István azonban még ekkor sem gondolta meg a dol­got, hanem tovább lépett, csakhogy talpa már nem ért feneket és elme­rült az iszapban. Úszni nem tudott és hamarosan összecsapott feje fölött az ingovány. Holttestére csak pár nap múlva akadtak rá. p­iAiszi SCSSSQRSZESZ­­ 1 kis üveg ára „. ............. K 52 — fé 1 közép üveg ára... „.. K 145.— fij 1 nagy üveg ára ........... K 290.— H EKicsitenütt kaphatói »a®m^tóBaemaissakiffiSES8CTH 8 Nemzetközi rendőrséget szegeznek Hogyan csípik filtön a külföldre szökött bűnösöket ? Nemzetközi szélhámosok már béke-, világban is akadtak szép számmal s páratlan ügyességük, ravaszságuk ugyancsak gondot okozott a rendőr­­ségnek._ Főfegyverük ezeknek a vak--' merő,''’-'hifiitlen­re elszánt embereknek a gyorsaság. Nem telepednek meg hosz­­szatíbb--időre egy helyen, h­anem alig, hogy elkövették­­ körülményesen ki­eszelt gaztettüket, már a harmadik ha­tárban — a harmadik országhatárban —­­járnak ’s:- ;* ; rendőrség , bottal üt­hetik a nyomukat.,,A háború utáni za­varban még ..többb valkalom kínálkozik a csatásrá '­s ,s elért"- várt az­,­­­hogy • a nemzetközi szélhámosok ■ tábora . rendkí­vül megnövekedett. . A • vonatforgalom helyreállta csak jobban m­egkönnyíteni a munkájukat. Jól sikerült csalásaik utátr a lehető leggyorsabb közlekedé­­si eszközöket használják fel, expressz­­vonatra,­ autókra,­, sőt repülőgépre ülve iramlanak el tettük színhelyéről. . A­ világvárosok rendőrségei min­dent elkövetnek, hogy eredményesen harcoljanak a fürge, leleményes­ em­berek ellen, de nem egyszer kellett tapasztalniok, hogy­ a rendőrség mos­­tani'­­szén’ezete , nehézkes mozgású az ilyen'’ agyafúrt és’ macska ,könnyedségü gonos2tévők kézrekerítésére.­­Ijettlier, a párisi rendőrség vezetője,­­ezért terv­be vette, hogy ilyen célra mindennel fölszerelt, külön "osztályt állít fel s azt javasolta a külföldi államok ren­dőrségeinek, hogy egységesen működő nemzetközi rendőrséget szervezzenek. Most a newyorki rendőrfőkapitány­­előtt fekszik a terv, mely szerint a nemzetközi rendőri szervezetbe a vi­lág valamennyi fővárosának rendőrsé­ge­, —­ tehát Budapest főkapitánysága is — beletartozik. Szikratávíró, távbe­szélő, távíró útján érintkeznek majd a­­­ rendőrségi osztályok • egymás között és minden arra irányul, hogy gyorsa­ságban megelőzzék az egyik határról — , másikra átszökő, menekülő gazem­­ber­t. ’ Az elfogott gonosztévőket ez­után nemcsak ott tartják nyilván, a­hol tettét elkövette; fényképet,,, ujjle­nyomatait megküldi­­egymásnak vala­mennyi nemzetközi rendőrségi­­ állo­más. Ily módon például egy budapes­ti­ szélhámos szökése esetén Pániban, a távirati­­ értesítés után,'bég abban az 1 .órában mindent tudnak az illetőről, ha­­az­ már egy izben büntetve volt. Kísért- a rendelkezésre álló bűnügyi nyilvántartó­s adatai elárulják ezt. A nemzetközi rendőri szervőz­érnek külön alkalmazottjai, detektívjei lesz­nek, akiket kizárólag a nemzetközi szélhámosok elleni harccal bíznak meg. A szervezet központját Parisba terve­zik és a nemzetközi rendőrség élére a világ összes rendőrségeinek vezetői választanak főkapitányt, őszre már meg is valósul az új intézmény, amely két­ségkívül retteget: fegyver­ lesz a­ nem­­zetközi szilhámosok semében.) Megfúrták a kábai „Hangya" pénztárszekrényét • Mint az Új Barázdá­nak telefonálják,­­ Debrecenből, egyik című és éjjelen vak­merő betörés esett meg a kábai »Han­­­gya« fogyasztási szövetkezet irodájával kapcsolatban. Miután a tettesek feltörték az iroda lelakatolt ajtaját, egyenesen a nagy...pénztárszekrénynek estek és le­bontván­­ a zárakat, hamarosan hozzáju­tottak a belső pénzfiókhoz. Itt mintegy nyolcvanezer bőröndnyi készpénzt és postai értéket találtak, amelyet­ magukkal vittek. A befőtök mulatós természetű­­emberek­ lehetnek, m­ert az említett ér­­­tékeken felül ,még négy üveg pompás­­konyakot is kiválasztottak m­aguknak­ a hatalmas raktárból Szerencse, hogy a szövetkezet üzletvezetője, noha sohasem szokta megtenni, a betörés előtt való este zárás után magához vett a kasszá­ból csaknem negyedmilió koronát, amely ilyenformán a „Hangya” kezében ma­radt. A rendőrség reméli, hogy miután a­ pénzszekrényen ujjlenyomatok is ma­radtak és ezekből máris megállapítható, hogy az egyik tettes jobb hüvelyujjá­­nak felső íze nyomorék, hogy ezeken a nyomokon hamarosan kárreke­ülnek­­ a »Hangya« betörői.

Next