Új Barázda, 1922. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-01 / 198. szám

3 A kisgazda nagy urasága — Levél a szerkesztőhöz — Igen tisztelt Szerkesztő úr! Ismerve becses lapoknak a kisgaz­dák érdekében kifejtett munkásságát és tudva azt, hogy ezzel nemcsak a nem­zetfenntartó elemet, hanem a haza ügyét is önzetlenül szolgálják, engedje meg, hogy a mai bazavalutás időben, a falusi »paraszt« rózsás helyzetére irigykedő pesti jó uraknak bemutassak egy jó­módban élő 36 holdas kisgazdát. Ne tessék rossz néven venni, ha mindjárt magamat mutatom be, már azért is, mert a magam helyzetét a legjobban ismerem. Van 36 hold közepesen jó homok­földem, ebből 1 hold szőlő, 1 hold tanya, IV* hold rét. A földet 4-es fordulóban a lehető legjobban munká­lom. Ez évben volt 7 hold rozs­, 1 hold búzavetésem, termett 5000 kg. rozsom, 697 kg. búzám; az arató- és cséplőrész 1050 jkg.-ot tett, maradt tehát 4727 kg. őszi terményem. Van kilenc tagból álló családom. Évi kenyérre kell 24 méter mázsa rozs, 6 mm. búza, vetni 5 mm. rozs, 1 mm­. búza; pásztoroknak, csőszöknek kell 5 mm., összesen 41 mm. Ehhez fog jönni a búza-földadó (nálunk csak rozs terem). Az én földem holdja után az adó lesz 35 kg., összesen 1260 kg. Ehhez jön a vagyor­váltság, aztán a párbér, aztán jönnek az előszámlál­­hatatlan adók, mintegy 20—25 ezer koronát kitevő összegben. Mindezekkel azonban még csak az adók lennének rendezve. Hol van most már egy kilenc­tagú család téli ruházata, a mikor a szabó, suszter is munkájáért búzát kér. Aztán a fiamért, aki két polgárit magánúton itthon tanult s akit most Debrecenben írattam be, lakás és ellátás fejében 10 m­éterenázsa búzát kell fizetnem, vagyis havonta 1 s­étermázsát. Követ­kezik még a kovács, a bognár, aki csak buziért dolgozik. Következik továbbá a világítás, a tűzifa. Fát is csak búzáért ad már a kereskedő. Mindehhez a sok jóhoz jött az ido száraz nyár,­ amely terményeinket, kü­lönösen a burgonyát, tengerit és szó­lót legalább 50 százal­kig­ tönkre tette. És mi még sem panaszko­dunk, pedig éni családommal napi 10-18 órát dol­gozom ma is, dg még annak sem jött ki­ a sorsa, hogy gyermekeimet csak egyszer is bevigyem a városba a mo­ziba vagy a színházba. Megjegyzem, hogy jószágainknak csak a silánya ma­radt meg, mert ami szép és jó volt, azt elvitte a román. Így urnálnak azok a kutyajómód­ban élő parasztok. Aki nem hisz, vagy irigyli a sorsunkat, jöjjön, álljon kö­zén!.. Itt nincs sztrájk, dolgozhat idc, csek kedve legyen, igaz, hogy nem 8 órát és nem kétszázezer koronákért, mint Rupert ügyvéd úr. Nagyon kérem a pesti urakat, ve­gyenek ceruzát és segítsenek kiszámí­tani, hogyan tegyek eleget mindennemű kötelességemnek, s ráadásul, hogyan éljek meg nagy jólétemből? Tisztelő híve Monostor pa­yi Katona Sándor kisgazda, gazdaköri elnök. Az adófizetés szövevényes útvesztőjében - í egy gazda sem nélkülözheti Tamácsy László pénzü­gyi titkár , ADÓÜGYI TÁJÉKOZTATÓ Katetét, amelyben megtaláljuk a H- metítő ismertt­ését minden a Butda- Knanalitó érdeklő adónemről. MeervmfeltietL­ux Bssxift előzetes beküldése mellett a kiadóhivatal CMrtzeum-körút 1.) írtján. Ara.­ K. Portó ig­ujánUun­ dl] S AP .» PIMBIMBI A minisztertanács tudomásul vette az adójavaslatok módosítását A belügyminiszter útbaigazitási attort a nyomorenyhítő mozgalom megszervezésére — A bécsi szökevények leg­újabb aknamunkáját szóvá teszik a nemzetgyűlésen — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — A kormány tagjai ma délután Beth­len István gróf miniszterelnök elnök­lésével minisztertanácsot tartottak, amely először a szakminiszterek jelen­téseit hallgatta meg. Kállay Tibor pénzügyminiszter bemutatta az adó­javaslatokat, amelyeken a kisgazdák kívánságainak megfelelő módosításo­kat eszközölt. A minisztertanács jóvá­hagyólag tudomásul vette a pénzügy­­miniszter előterjesztését. Mint értesülünk, a kormány erélyes intézkedések megtételét határozta el a földbirtokreform gyors végrehajtása érdekében. Ebben a "tekintetben eddig pénzügyi nehézségek álltak előtérben, ezeknek elhárítása után azonban ro­hamos lépésekkel halad előre a föld­reform ügye. A legközelebbi időben miniszterközi értekezleten tárgyalták le a földreformmal kapcsolatos összes részletkérdéseket. Rakovszky Iván belügyminiszter el­készült a városok és községek háztar­tásának rendezéséről szóló­­törvényja­vaslattal, amely kapcsolatban van a közigazgatási reform kérdésével. A ja­vaslatot ősszel a Ház elé terjeszti és nyomban a főrendiházi javaslat után le­ is tárgyalja a nemzetgyűlés. A belügyminiszter egyébként ma adta ki útbaigazításait a nyomoreny­­hitő mozgalom megszervezésére. Uta­sítja a főispánokat, hogy a törvény­hatóságok területére kiterjedő műkö­dési körrel egy-egy központi bizott­ságot, minden városban, községben pedig helyi bizottságokat alakítanak. A szervezésnél keresztülvitte a minisz­ter, hogy a mozgalom semmiféle költ­séggel n­em jár, sem az államra, sem az abban résztvevőkre nézve. A helyi bizottságok feladata lesz az adomá­nyok összegyűjtése és annak megálla­pítása, hogy ki szorul segítségre. Rá­mutat a belügyminiszter a gyűjtések módjaira is. A gyűjtés nem szorítko­zik egyedül pénzre, hanem még szí­vesebben veszi a nem romlandó ter­mészetbeni adományokat. A főispánok kéthetenként tesznek a belügyminisz­ternek jelentést a mozgalom állásáról. Magyar politikai körökben, de álta­lában a hazafiasan gondolkodó la­kosság körében is mély megütközést keltett az a támadás, amelyet Bern­­stein német szocialista vezér intézett Magyarország ellen a parlamentek kö­zötti értekezlet utolsó ülésén, jóllehet Apponyi Albert gróf a leghatározot­tabban visszautasította az alaptalan rá­galmakat s a német kiküldöttek egyike kijelentette, hogy Bernstein felszólalása nem a német nemzet hangulatát tol­mácsolta s mintegy elégtételt adott a durva támadásért, az ügynek mégis folytatása lesz a nemzetgyűlésen. Mint értesülünk, a Ház egyik legközelebbi ülésén javaslatot fognak benyújtani azok ellen, akik Magyarország ellen­ségeivel, a bécsi szökevényekkel akkor tárgyaltak, amikor ezek holtbatámadták az országot , aknamunkájukat a ma­gyar képviselők Bécsben való tartóz­kodása alatt is folytatták. A hivatalos lap mai száma közli azokat a rendeleteket, amelyeket a ki­vételes hatalom alapján bocsátott ki a kormány s amelyek továbbra is ha­tályban maradnak. Odaítélték az országos borászati kiállítás díjait Vasárnap tartják a VI. szölessell­éti borászati kongresszust -- .4* UJ BARAZPA tudósítójától — " Az országos borászati kiállítás bí­ráló-bizottsága, amely a borászati részt tekíntve, Pettetikoffer Sándor, a pá­linka-kiállításra nézve pedig Drucker Jenő elnöklésével működött, a napok­ban hozta meg döntését. Az Új Ba­­rázdá­nak módjában van valamennyi napilapot megelőzően teljes névsorban elsőnek leközölni az­ összes díjnyerte­sek névsorát. Eszerint: Állami díszoklevelet nyertek: Adriányi Kálmán Tolcsva, Augusz Zsigmond, dr. Somlóvásárhely, Ester­házy Pál herceg Badacsony, Ctróber Jenő Egér, Kecskemét th. város, Kolozsy Fe­renc Olaszliszka, özv. Mathiász János­­né Katonatelep, Polgár Sándor telep Heves, Szegedy Dina grófnő Badacsony, Waldbott Frigyes báró Tolcsva. Aranyérmet nyertek: Almássy Pál gróf Szegi, Apponyi Géza gróf Báttaapáti, Apponyi Sándor gróf Lengyel, Csajka Endre Sárospatak, Csanak János Újfehértó, Czeglédi bor­termelő pinceszövetkezet, Eltér Lajos Badacsony, Flegmáim S. N. fiai Abaúj­­szántó, Fleischmann Oszkár Ágasegy­­háza, Füle László dr. Cegléd, Gál Am­brus Nagykőrös, Ort­ner János Tol­csva, Halmi József Felsőhalom, Hevescsúnyi uradalom, Ibos Nándor Badacsony, Ist­ván Lajos Verpelét, Jankovicsi­ Bésán gróf Öreglak, özv. Kállay Emánuelné Tolcsva, Kapucinus rendh­áz Moór, Ko­­vácsy Ferenc Tállya, Liptay­­Jenő Nyir­­pazony, L­­szkay Lajos Csengőd, Lónyay Elemér herceg B.­Olaszi, M. kegyes ta­­nitórend Dörgicse, Mainot Nándor báró Mád, Németh János Solt, Pannonhalmi főapátság Som­lóvásárhely, Sarlay Sán­dor dr. Csengőd, Vizsnya Ernő Pécs, Wolf Upót fiai Debrecen. Ezüstérmet nyertek : *Agrária« Szőlőtelep r.-t. Ecséd, Al­drássy Imre gróf Szegi, Andrássy Gé­zaim grófnő ” Tóalmás, Bay Bertalan Szeged, Bag Györgyné özv. Szakoly,­­ Bergmann Lajos Alsóhernád, Bernát, Délané özv. Tállya, Conrád Lajos Sop­ron, Csapó Vilmos Tengelik­, Dömö­tör Géza Mór, Ehrlich örökösök Már­káz, Éván­g. Convent Sopron, Forgó István G. Csongrád, Feördeös J. Gy. tii­itó, Fuchs Lipót Tolcsva, Gát Jó­zsef Szatymaz, Gárdos János Nyárs­apáti, Gosztony Andor P­ Balatka, Gar­­gyán J. és fia Szeged, Hanák Kolos dr. Abasár, István Lajos Bőgöte, Kát. Gonvént Sopron, Kovács N. Ferenc Mór, Lamberg Henrik gróf Mór, Licht­­schein S. Hojszupátyi, Matta Árpád dr. Százharom, Nádasdy Ida Helesfa, Nagy János Szekszárd, N.-gombosi urad, Hatvan, Offner Tivadar dr. Inárcs, Papp József Terehegy, Ref. egyház Balatonfüred, Rudi Miksa ,Mór, Schaumburg Lippe hg, Pécs, Schell Jó­­zsefné dr. Szekszárd­, Sebestyén Gyula dr. Badacsony, Surányi Miklós dr. Ba­dacsony, Steiner Mihály Inárcs, Szabó Gyula örökösei Tállya, Szapáry Emmi grófnő, Nyirábrány, Széchényi Viktor gróf Sárpentele, Szemennyel testvérek Balatonalmádi, Szepessy József Csóri-­­grád, Szijj János Ókécske, Tarányi Fe­renc Szentgyörgyhegy, Teleki Zsig­­mond Villány, Tescher Andor Szent­endre, Töpler Lajos Sopron, Venczel Józsefné özv. Mór, Waldbott Frigyes ifj. dr. dr. Sátoraljaújhely, Windisch­­gratz herceg uradalma Sárospatak, Z­i­­chy-Meskó Jakab gróf Mád. bronzérmet nyertek: Ambrózy Nándorné Sátoraljaújhely, Andrássy György gróf Monok, Arnstein Ernő Mór, Balázs Sándor Terehegy, Baradlay Jenő Balatonfüred, Bekény Artúr Tolcsva, Benes Antal Erdőteleik, Berenszky Károly Csongrád, Berky Ignác Dunaföldvár, Bruckk­er Lajos Sopron, Csathó Géza Erdőtelek, Darab József Balatonfüred, Dinnyés Béni Terehegy, 1088. péntek szeptember 1. Deréky Pál Mád, Esterházy G. gróf örököse Mád, Fodor István Mór, Freitag Béla Baksi puszta, Fleischmann Henrik Domoszló, Geffert Viktor Ujkécsk­e, Gosch Mihály Sopron, Gyenis Sándor Nagyharsány, Hajdú Albert Ujkécske, Iker István Sopron, Kaszás János Tere­hegy, Kovács Zsigmond Ráckeve, Krár János Mór, Kubik Ferenc Budaörs, Lich­­tenstein D. Samu Hosszupályi, Liebhardt Ernő Örkény, Magocs Erzsébet Mór, Magy.-Német Mezőgazd. R. T. B. Sze­mes, Máriássy Ödön Mád, Molnár Antal Balatonfüred, Mozesy D. dr. és Társa Patacs, Nardics József Mór, Pakuszi Sándor Nagyharsány, Pálffy Zsigmond Balatonfüred, Pető Lajos Debrecen, Ruff Ferenc Mór, Róka Gábor Balaton­füred, Róka Lajos Balatonfüred, Schil­ler és László Inárcs, Szabó Károly Ceg­léd, Szabó Imre Nag­ysomlyó, Szarkandi József Nagyharsány, Winkler András Budaörs, Weiner Testvérek Újkécske, Wiesner örökösök Mór, Zéberte Mihály Sopron. Itt említjük fel, hogy vasárnap, szep­tember 3-án, délelőtt nyitják meg a VI. országos szőlészeti és borászati kongresszust. A megnyitó ülés délelőtt tíz órakor lesz a régi képviselőhöz nagytermében. A folytatólagos üléseket az Országos Magyar Gazdasági Egye­sület nagytermében tartják. A nagy­gyűlésen szakkérdésekről fognak elő­adni. Tervbe vették több gyár megte­kintését is, azonkívül szeptember 8-án Inárcsra, szeptember 10-én pedig a Balatonra is kirándulnak. A bécsi interparlamentáris érte* keziét­rw lépést tett az es* kfilcsi lefegyverzés felé Appony! Piáért grd? pohárk&szSfk­tifr -A* UJ BARÁZDA tudósítójától Bice, augusztus 'il. a parlam­entek közötti értekesiet be­­fejezese­ után a kiküldöttek tiszteletén* lakoma volt, amelyen Apponyi Albert gróf is felköszöntőt mondott. Apponyi magas szárnyalása, mély gondolatokkal teli beszédében kifejtette a parlamentek közötti szellem lényegét, az értekezlet célját és eredményét, hangoztatva, hogy az értekezlet az erkölcsi le­fegyverei­, féle nagy lépést tett. Poharát lord Weasdale, az unió tiszteletbeli elnöké­nek egészségére ürítette. Apponyi fel­szólalását a kiküldöttek hosszasan meg­éljenezték. Előkészületek a vendégek fogadtatására A parlamentek közötti uniónak jelen­leg Bécsben időző tagjai pénteken dél­után érkeznek Budapestre. A magyar fogadóbizottság­ részéről már minden intézkedés megtörtént, hogy a Vendé­gek jól érezzék magukat a fővárosunk­ban. Az országház elnöksége is nagy­arányú előkészületeket tett az unió Buda­pestre ránduló tagjainak minél ünne­pélyesebb fogadtatására. A Ház kupola­­csarnokában rendezendő estélyen csakis meghívottak jelenhetnek meg. Az estély­re hivatalos József királyi herceg is családjával. Este teát adnak a gyönyö­rűen feldíszített étteremben, amelyre mintegy ezerötszáz a meghívottak száma. A vendégek részére összeállított pro­gramoi csak kis részét öleli fel Buda­pest nevezetességeinek, tekintettel arra, hogy már szeptember 3-án elhagyják a magyar fővárost. Az értekezlet tag­jainak tiszteletükre Bethlen István gróf miniszterelnök bucsulakomat fog ren­­dezni. • A Ház elnöki hivatala ezúton kéri fel a képviselőházi estélyre meghívottakat, hogy meghívójukat okvetlenül hozzák magukkal, mivel az enélkül megjelenő­ket kivétel nélkül visszautasítják. Erre a szigorú rendszabályra az osztrák el­nök fogadóestélyén tapasztaltak kénysas intették az elnökséget.

Next